Kelet-Magyarország, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-25 / 251. szám

­­dtata KELET-MAGYARORSZA 0 Az események krónikája: Hírek és cáfolatok Azasszi szíriai elnök le­mondásáról — Péter János találkozott A Thanttal és az amerikai külügyminiszterrel 27 európai ország kommunista és munkás­pártjainak képviselői összeültek Moszkvá­ban — Megalakult az EAK új kormánya SZERDA: Gromiko beszéde az ENSZ-közgyűlésen — Külügyminiszteri szinten, zárt ajtók mögött ülésezett a Biztonsági Tanács CSÜTÖRTÖK: Nixon—Gromiko találkozó — Merénylet Chilében a hadsereg főparancsnoka ellen PÉNTEK: Állam- és kormányfők felszólalásai az ENSZ-ben — Brandt sajtóértekezlete egy­éves kormányzásának eredményéről SZOM­BAT: Nixon tárgyalása Szato japán miniszterel­nökkel , Salvador Allendet választották hatéves ciklusra Chile köztársasági elnöké­nek. Jubiláris hét az ENSZ-ben HÉTFŐ: KEDD Az Egyesült Nemzetek Szervezetének napja zárta a hetet, az esztendőnek az a napja, amelyen a világszer­vezetről szokás megemlékez­ni, 1945. október 24-én lé­pett hatályba ugyanis az ENSZ alapokmánya, a San Franciscó-i egyezmény. Mi­vel ennek most huszonöt esztendeje, érthető, hogy hosszú és látványos jubile­umi ülésszakot i­s rendeztek. Volt olyan nap, amikor tu­catnyi állam- és kormányfő váltotta fel egymást az ENSZ közgyűlési termének szónoki emelvényén. Az újságírók, az ENSZ-ből tudósító kollé­gáim aligha örülhettek en­­n­ek a „nagy emberinvázió­­nak”, hiszen nem volt könnyű az egymás után szó­noki és elnökök által mondot­takat röviden összefoglalni. Talán csak a tolmácsok örültek a­ neves nagyságok felvonulásának, mert­­ alig kellett fordítaniok: a felszó­lalók maguk gondoskodtak arról, hogy beszédeik hiteles és pontos fordításban jussa­nak el mindenkihez... Sok szépet és jót is el­mondtak az ünnepi ülésso­rozaton az ENSZ-ről, s el­hangzottak kifogások­­ is. Ész­re lehet venni, hogy a nyu­gati nagyhatalmak szívesen hozzányúlnának az ENSZ alapokmányához, különösen a Biztonsági Tanács jogkö­rének módosítása végett. Volt vita a jubiláris ülés­sorozatról kiadandó, 12 pon­tot tartalmazó külön nyilat­kozat megszövegezése körül is, főleg azért, mert abban név szerint megbélyegezték a fajgyűlölet politikáját alkal­mazó Dél-Afrikát és az­­ utolsó gyarmatosító hatal­mat, Portugáliát. Fel-felmerült ez a fogalom: az ENSZ egyetemessége. Ta­lán nem árt „lefordítani’’: azt jelenti, hogy a világ minden országa képviseltes­se magát az ENSZ-ben. Nem lehet „egyetemes”, „univer­zális”, az egész emberiség nevében szólni jogosult vagy képes szervezet az ENSZ, ha­nem tagja a két Németor­szág, hiszen az NSZK és az NDK a világ első tíz ipari hatalma között szereivel, vagy ha nincs ott a Kínai Népköz­­társaság. (Éppen a jubiláns üléssorozat alatt került nyil­vánosságra az ENSZ demog­ráfiai évkönyve: eszerint a Kínai Népköztársaság, lakos­sága 740 millió.) A Szovjetunió és az Egye­sült Államok lélekszámát­ is ideiktatom: 240 millió a szovjet emberek száma, az USA területét 224 millióan lakják. Ezé a két hatalomé kétségtelenül a döntő fele­lősség a világ békéjének megmaradásáért amint mon­dani szokást■' e' két ’ország „szi­perb­aevh­talom”. Nos, az elmúlt hét több alkalmat teremtett a szovjet—ameri­kai viszony tisztázásához, a két fél álláspontjának köl­csönös megismertetéséhez. A múlt heti Gromiko—Rogers találkozót a hét elején kö­vette az a vacsora, amelyet a New York-i Waldorf As­toria szállóban adott az amerikai külügyminiszter szovjet kollégája tiszteletére. Pusztán a jelenlévők névso­rából már következtetni le­hetett arra, hogy ezen a ,,munkavacsorán” milyen té­mák jöhettek szóba, hiszen ott volt egy-egy amerikai diplomata a közel-keleti, a nyugat-ber­ni, az indokínai, a leszerelési ügyek felelőse­ként... Aztán létrejött egy Nixon—Gromiko találkozó is. Az amerikai elnök a wash­ingtoni Fehér Házban fo­gadta a szovjet külügymi­nisztert. A két és fél órás megbeszélésen szóba került a két nagyhatalom viszonya, az európai kérdéscsoport, a fegyverzet korlátozása, a Kö­zel-Kelet, és Vietnam problé­mája. Érdekes volt megfi­gyelni, hogy Nixon oldalán Rogers mellett Witt volt. Henry Kissinger, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadó­ja. Az amerikai—szovjet esz­mecsere után washingtoni diplomáciai körökben azt mondták, hogy valamelyest javult a helyzet a két ország viszonyában. (Emlékezetes, hogy a közel-keleti vádasko­dások, majd a Kuba földjén lévő állítólagos szovjet ten­geralatt­járó-támaszpontról szóló amerikai kitalálások, továbbá a Nixon-k­ormányzat más „kemény hangú” meg­nyilatkozásai ,megrontották a légkört.) Az ENSZ-közgyűléssel párhuzamosan egész sor olyan két- és több­oldalú megbeszélésre került sor, amelyeknek témája a közel­­keleti válság, a fegyverszü­net meghosszabbítása és a Jarring-féle tárgyalások eset­leges megindítása volt, így például U Thant főtitkár va­csoráján tulajdonképpen szovjet—amerikai—angol— francia külügyminiszteri megbeszélést tartottak — Gurvnar Jarring, a svéd dip­lomata, a közvetítő tárgya­lások leendő lebonyolítója és természetesen maga a ven­déglátó házigazda, az ENSZ- főtitkár jelenlétében... Az egyiptomi külügyminiszter­ Riad­­sorban tárgyalt a nagyhatalmak külügyminisz­tereivel, akik New Yorkban tartózkodnak. Abba­nban a hét végén indult el az ENSZ székhelyére, előreláthatólag négy hétig marad ott. Van tehát idő és alkalom a kö­zel-keleti közvetett érintke­zés felvételére. Áttérve a Közel-Keletre: két ország belső helyzetére irányul az érdeklődés reflek­torfénye, az EAK-ra és Szí­riára. Az Egyesült Arab Köztársaságban az új kor­mány megalakításával és az Arab Szocialista Unió főtit­kárának megválasztásával be­fejeződött a Nasszer elnök halálával felvetődött utódlási kérdés megválaszolása. Az egyiptomi kormányelnök dr. Mahmud Favzi, az idős, ta­pasztalt diplomata és meg­gondolt államférfi lett Az új kormányban egyébként csak az volt az egyetlen — bár kétségtelenül jelentős — változás, hogy Heikal, az Al Ahram főszerkesztője átadta a tájékoztatásügyi tárcát Mohamed Fajeknak. Az Arab Szocialista Unió új főtitkára Abdel Mohszen Abul Nur, aki egy éve az ASZÚ dele­­b­ániaja élén hazánkban is járt. Szíriában a hét elején olyan hírek­­ terjedtek el, hogy Nureddin Atasszi ál­­­­lamfő lemondott, s hogy a Baath-párt­ soraiban válsá­got okoztak a viták: Szíria csatlakozzék-e a közel-keleti fegyver­nyugváshoz és részt vegyen-e a közvetett tárgya­lásokon? A helyzet áttekin­téséhez valószínűleg meg kell várni a jövő hétre be­harangozott rendkívüli párt­­kongresszus­­- Pálfy József 1970. október 11. Hétmilliárd ember a földön Mit vár a tudós 2000-től A XIX. század végén, a XX. század elején a külön­böző országokban 0,5—1,5% között váltakozott a lakosság szaporodási aránya. Nyugat- Európa „régi” ipari államai­ban, különösen a városok­ban mérsékelt, vagy inkább alacsony volt a természetes szaporodás. Az USA-ban és Kanadában az arány vala­mivel magasabb volt, mivel zömében fiatal emigránsok kelte­k át az óceánon. Az elmaradott — akkor gyar­mati vagy félgyarmati — or­szágokban a növekedés rend­kívül alacsony volt. Élelem, munkahely A XX. század közepére — amikor a föld jelentős ré­szén győzött a szocializmus, lezajlott két világháború és a köztük eltelt időben nagy válság rázta meg a kapita­lista világot, felszabadult a gyarmatok többsége — je­lentősen megváltozott a la­kosság „ újratermelődése”. A fejlődő országokban, ahol a fi­ú lakosságának többsége él, a magas születési arány megmaradt, de gyorsan csök­kenő tendenciát mutat a ha­lálozási szám. Ez azzal magyarázható, hogy a legelemibb egészség­­ügyi intézkedések és az­ új nemzeti kormányok erélyes járványellenes küzdelme mindinkább visszaszorítja az olyan fertőző megeelegedé­­seket, mint a himlő, a sár­galáz, a malária stb. En­nek következtében a termé­szetes szaporodási arány 2,5 —4 ft/o-ra emelkedett. A megnövekedett népesség új feladatokat állít a fejlődő országok a-Vi­­-Uzdasf­a elé. — Nemcsak az a fő kérdés, hogyan élelmezzék a növek­vő lakosságot, hanem évente biztosítani kell a szükséges munkaalkct-Tat is. Méghozzá nem is ,.akármilyen” munka­hely kell, hanem olyan, ahol megfelelően hatékony, teljes rentábilis termelés folyhat. Demográfiai robbanás Milyenek a népszaporulat előrejelzései a földön? A demográfusok szerint 2060- re 5—7 milliárd ember lesz bolygónkon. Az ENSZ szak­értői 1957-ben úgy számítot­tak, hogy 2000-re a föld la­kossága 4 SCO—6 900 millió lesz. 196­1-ban azonban már 5 440—6 994 millióról be­széltek. A különbség elég nagy, 1,5—2 milliárd — több, mint ahány ember a XIX. század közepén élt. Mi­vel magyarázható ez a kü­lönbség? Sok polgári tudós, aki sze­rint 2000-re a föld lakossága megközelíti a 7 milliárdot — a fejlődő országokban ma érvényes szaporodási ütemet egyszerűen kivetíti a jövőbe, sőt azt vallja, hogy ez az arány még gyorsabban fog emelkedni. A számítás azon­ban hibás, mert nem veszi tudomásul azokat a szaporo­dást gátló tendenciákat, ame­lyek már most megmutatkoz­nak. Olyan jelenségekről van szó, hogy a fejlődő or­szágokban növekszik a váro­si lakosság száma, fejlődik az iparosítás, változik a nők helyzete, vagyis egyre job­ban bekapcsolódnak a tár­sadalmi termelésbe és jelen­­tős pszichológiai változások mennek végbe, a mohame­dán országokban például csökken a nagy gyermekál­dást propagáló Korán hatá­sa Ha a fejlett országok segítenek . E szociális változásokat te­kintetbe véve feltételezhet­jük, hogy a századfordulóra a világon 5,5—6 milliárd ember lesz és 2000-re nyilvánvalóan csökken a­­növekedési arány. Elég magas életszínvonalat biztosíthat-e a föld ennyi embernek? Elméletileg az embereket nem fenyegeti éhínség, ásványi, nyersanyag- vagy energiahiány. A szak­értők számításai szerint a földön több tucat milliárd ember számára van hely. De ez az „elméletileg” senkit sem nyugtathat meg. A kö­zeli évtizedekben sok fejlődő országban mindinkább kiéle­ződne az­ ellentét a demo­gráfiai folyamat (a népesség gyors növekedése) és a nem elég aktív gazdasági és kul­turális fejlődés között. Ezt az ellentétet csak a fejlett országok segítségével lehet enyhíteni. Ha a békeszerető erőknek sikerül véget vetniök a fegyverkezési versenynek, ha a gazdaságilag fejlett kapita­lista országok nem töreked­nének a gyarmatosítás új formáinak megvalósítására, akkor sokkal könnyebb év­tizedek várnának a világra. Pedig a fejlődő országok­nak éppen az elkövetkező évtizedekben kellene utolér­niük a fejlett államokat. Ugyanebben az időben vár­ható a természetes népsza­porulat észrevehetően csök­kenő tendenciája is. V. Poksisevssz­kij, a földrajztudományok doktora U Thant beszéde New York. (MTI): U Thant­ ENSZ-főtitkár szombaton beszédet mondott az ENSZ-közgyűlésnek azon az ülésén, amelyet a jubileu­mi üléssorozat záróakkordja­ként tartották meg, az alap­okmány­­életbelépésének 25. évfordulóján. " U Thant többek között szót emelt a világszervezet egyetemessége mellett, félre­érthetetlenül sürgetve ezzel a Kínai Népköztársaság és az úgynevezett megosztott or­szágok jelenlétét. Az ENSZ-et olyan szerve­zetté kell tennünk — mon­dotta a főtitkár, — amely felülemelkedik a nemzeteket "•A népeket elválasztó régi vitákon és konfliktusokon. Arra van szükség,­­ hogy kialakuljon a „föld­hazafi­­ság” a globális szolidaritás — t­üntette ki U Thant. Libán a Hold felé a Szonda—8 telesakra, (TASZSZ). A Szonda—8 automatikus űrállomás folytatja útját. A Földtől a Holdhoz vezető úton az irányító­­ és mérő­komplexum rádiólokációs eszközeivel és a Szovjetunió obszervatóriumainak optikai eszközeivel meghatározták a pálya paramétereit. A programnak megfelelően október 21-én 65 ezer kilo­méter távolságból fényképfel­vételeket készítettek a Föld­ről. Az űrrepülés első három napján a Szonda—8 televíziós felvételeket továbbított a Földre. A televíziós felvéte­lek minősége jó. Október 22-én, amikor az állomás körülbelül 259 ezer kilométer­nyi távolságra volt a Földtől, pályakorrekciót hajtottak végre. A végrehaj­tott manőver eredményekép­pen a Szonda—8 megváltoz­tatta útjának irányát és ok­tóber 24-én megkerülte a Holdat. A Hold felszínétől való minimális távolsága 1120 kilométer volt. Amikor az állomás a Hold térségében tartózkodott, tu­dományos megfigyeléseket végzett a Hold körüli térség fizikai sajátosságairól , és színes, valamint fehér-fekete felvételeket készített a Hold felszínéről. A Szonda—8 közeledik a Föld felé. A földi irányító központ és a Szonda—8 között megbíz­ható a rádióösszeköttetés A Szonda—8 fedélzeti rendsze­rei szabályszerűen működ­nek. Szabó László—Sólyom József: 12. ) Az izgalmaktól terhes na­pok után Blake most már biztonságban érezte magát a Csendes-óceán felett úszó re­pülőgépen... úgy tervezte, mihelyt megérkezik, azonnal felkeresi az ONI embereit, s védelmet kér tőlük. Mert a japánok, illetve a németek nem tesznek le bosszújuk­ról, ha megtudják, hogy be­csapták őket, abban biztos volt. Blake megérkezett San Franciscóba, s néhány óra m­úlva már az ONI vendég­szeretetét élvezte: elhárító­tisztek kíséretében az égyük téli államba utazott, s el is tűnt’’ jó két évre .. Stanley hadnagy eközben elégedetten dörzsölte a kezét. Nyomon volt... Már koráb­ban is sejtette, hogy Yama­moto neve valaki mást ta­kar, akinek köze lehet a ja­pán diplomáciai testülethez... Egy emberének sikerült ül­dözőbe vennie, amint több más japán között, velük ha­sonló öltözetben kilépett a „Vörös Malom”-hoz címzett bordélyház ajtaján, majd nagy cikcakkokban, egyik utcából a másikba átvágva egy várakozó kocsiba ugrott Az ONI embere taxit fogott, s követte Yamamoto kocsiját. Jó órás „keringő” után a japán megállt a konzulátus előtt. Az amerikai ügynök elrejtőzött a közelben, s fi­gyelte az épületet, hogy ké­sőbb is Yamamoto ny­omában legyen. De aznap már nem látta kijönni a kis japánt. Késő este volt, amikor ta­pasztalatait jelentette Stanley hadnagynak. S ekkor működésbe lépett ismét az ONI gépezete. Elő­kerültek a japán konzulátus tagjainak a fényképei, s az egyiken felismerték Yamamo­­tót, aki a konzulátus admi­nisztrációs személyzetéhez tartozott, s Kochiba néven szerepelt az amerikai nyil­vántartásokban. Stanleynek és feletteseinek nem volt ne­héz most már arra következ­­tetniük, hogy a konzulátus embereihez, pontosabban Kochibához futnak össze azoknak az ügynököknek a jelentései, akik az USA ten­geri flottája után kémked­nek. Vajon mit tudhatnak? Ki kell deríteni. S bár Stanleyék tudták­­­úgy a külügyminisztér­iumba hónapok óta folyik a japán­­amerikai diplomáciai alkudo­zás bizonyos távol-keleti ér­dekeket illetően, mégis úgy döntöttek, hogy egyik éjsza­ka meglátogatják a japán konzulátus épü­letét. Az ONI vezérkara úgy vélte, hogy feltétlenül meg kell ismer­kednie azzal az anyaggal, amely a japánok birtokában van; az amerikai csatahajók tengeri mozgásához, hadi fel­adataihoz; ismerniük kell, va­jon mit, tudnak minderről a japánok. Egyszerű volt a fel­­tételezés: ha a japánok eny­­nyir­e kíváncsiak a flotta iránt,­­ különösen Pearl Har­bor kikémlelését tűzték ki feladatukul, akkor valami már eljuthatott hozzájuk: az amerikai haditengerészet úgy tervezte, hogy amennyiben háborúba keveredne Japán­nal, a támadás kiindulópont­ja, legfontosabb bázisa Pearl Harbor lenne. Lehetséges per­sze, h­ogy a japánok csupán abból indulnak ki, ha az USA háborúba keveredik ve­lük, tengeri támaszpont­ot, mindenképpen a Hawaii-szi­geteket kell felhasználnia. Késő este volt, amikor három fiatalember elsétált j­apán konzulátus épülete. előtt. A figyelmes szemlélő felismerhette a három fiatal­ember egyikében Stanley had­nagyot... Mindent a legnagyobb gonddal készítettek elő. A kis csoport egyik tagja a legfur­fangosabb zárak specialistája volt,, így szerepelt az ONI tisztjeinek a névsorában, s rá várt a feladat, hogy né­hány mozdulattal megnyissa az utat Stanley hadnagy előtt. Azt már korábban kikémlel­ték, hogy ebben az épületben is, csakúgy mint minden ja­pán konzulátusi épületben, vagy követségen, egy külön­leges sifregép működik, s ez naponta változó jelkulccsal továbbította az anyagokat Tokióba. Stanleyék persze nem a gépet­ akarták meg­­szerezni, hanem arra számí­tottak, hogy a jelkulcsrend­szer, pontosabban a szerkezet működésének megállapításá­val felfoghatják majd az éterben a rádióadásokat, megfejthetik a szöveget. A kihalt utcában már csak néhány lépés volt hátra a konzulátus ajtajáig. Az épület utcai frontján helyezkedtek el az irottá­k, s itt volt az a szoba, ahol a sifregép állt. A hátsó részben laktak a kon­zulátus alkalmazottai... (Folytatjuk)

Next