Kelet-Magyarország, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-01 / 1. szám

*xvm BETOLTAM, 1. SZÁMÁra 1 forint vitAfi proletárjai,egyes vijeteki 1OTL, JANUUÁR 1, PÉNTEK ­­­okféleképpen lehet­­ mérleget készíteni egy esztendőről. Fel lehet sorolni, értékelni lehet köz­életi, politikai eseményeit, összegezni lehet gazdasági és más, mérhető eredményeit, összevetve a terveket a megvalósulással, vagy túl­tekintve az ország határain, fel lehet tenni a kérdést: mit jelentett ez az év a ha­ladásért folyó harcban a vi­lágnak. De persze minden ilyen számvetés csak jelzés lehet, szükségszerű esetle­gességekkel ; már csak azért is, mert a naptári esztendőt az évszakok váltása kerekíti egységgé, életünk folyama­tai azonban nemcsak, sőt egyre kevésbé függvényei az évszakok diktálta ritmus­nak; ahogy társadalmunk és benne az ember magasabbra lép, urává válik a körülmé­nyeknek, szélesedik látóköre és gazdagodnak eszközei, úgy tekinthet túl egy-egy esz­tendő határán, tervezhet és gondolkodhat egyre nagyobb időegységekben. Az 1970-es esztendő tá­vozásakor azért is tűnik ez szembe, mert ebben az év­ben emlékeztün­k meg ha­zánk felszabadulásának 25. évfordulójáról, léptük át az új, a szocialista úton haladó Magyarország második ne­gyedszázadának küszöbét. Na -gy mérlegkészítés ideje volt ez a jubileum, nemcsak társadalmi és állami ünnep, hanem mindazoknak legsze­mélyesebb emlékező számve­tése, aki annak idején, ro­mok és sírok között azzal a szándékkal láttak munkához, hogy új, más, igazságosabb és boldogabb országot építe­nek az elpusztult és a pusz­tulásra ítélt régi helyébe. Nem a kerek évszám tette ilyenné ezt az évfordulót, ha­nem az, hogy ennyi idő, két és fél évtized magaslatáról már át lehetett tekinteni és a maga tényleges jelentősé­ge szerint besorolni mindazt, ami ebben a küzdelmes kor­ban történt. A nemzedék, amely alkotó évei javára né­zett itt vissza, immár törté­nelemként vehette számba al­kotó erőfeszítéseinek ered­ményeit, nagyszerű művét, a szocializmus betetőzésén munkálkodó Magyarországot. Hogy mennyi keserves ál­dozat és hány kudarc, meny­nyi újra nekifeszülés és nem egy tévedés övezte a meg­tett utat, persze ez is hoz­zátartozott a mérleghez, mégis, mintha módosultak volna az arányok: a fejlődés nagy ívének láttán élesebben elvált egymástól, ami való­ban történelmi és maradan­dó és biztos alapja a jöven­dőnek — attól, ami csak za­varos mellékága volt a fő­sodornak. Sok szó esik mos­tanában a nemzedékek vál­tásáról, arról, hogy olyan ge­nerációk foglalják el helyü­ket a termelésben és a köz­életben, amelyek nem élték át a régi világot és ezért nem­ értékelik eléggé a válto­zás! Ez igaz, és valóságos problémákat is okoz, ám mennyivel szívesebben vál­lalhatjuk ezeket a nehézsé­geket, mintha fordítva len­ne és azzal marasztal­hatná el az ifjúság szülei nemzedé­két, hogy alapjában nem tel­jesítette hivatását! A­z elmúlt esztendő per­sze más időegységben, más összefüggésben is emlékezetes volt: ez volt a harmadik ötéves terv utolsó esztendeje és egyben a gaz­dasági életben bevezetett reform harmadik éve. Azért is indokolt ezt a kettőt egy mondatban említeni, mert a reform a tervgazdaság elvét erősítette meg: az új irányí­tási rendszer, jóllehet növelte a vállalatok, az üzemek, a szövetkezetek, a különféle gazdálkodási egységek önál­lóságát — elképzeléseinkhez híven — a központi tervek megvalósítását is hatéko­nyabbá tette; miközben egyénileg és kollektívan ér­dekeltebbé tette a dolgozó­kat, biztosítani tudta, hogy a nagy kollektíva, a nép, az ország érdekei is jobban ér­vényesüljenek. A III. ötéves terv minden fontos célkitűzéseit elértük, jó néhány tekintetben túl is haladtuk. De talán a legérté­kesebb eredménye a gazdasá­gi életben végbemenő megúj­hodásnak és egyben a legna­gyobb biztatás a jövőb­e, hogy az utóbbi években, — s leginkább éppen ebben az esztendőben — erősödött a magyar társadalomban a szo­cialista elkötelezettség és fe­lelősségtudat hangja. Mint minden új dolog, a reform bevezetése sem mehetett vég­be konfliktusok nélkül, de az olyan jelenségek, mint az indokolatlan munkaerő-ván­dorlás, egyes vállalatok kö­zös érdekeket sértő ügyeske­dései, mások közönyös passzi­vitása, amelyet az egyéni nyerészkedő törekvésekkel szemben itt-ott tapasztalni lehetett , nagyon hamar és nagyon határozott elutasítás­ra találtak: a párt és a kor­mány ebben az irányban tett intézkedései olyan támoga­tásban részesülnek, amely ugyancsak bizonyítja a szo­cialista közgondolkodás nö­vekvő erejét és­­egyben a dolgozó embereknek azt a készségét, hogy tettekkel, munkájukkal segítsék a ve­zetést. A negyedik ötéves terv, amelynek valóra váltá­sához most fogunk hozzá, programként hirdeti meg ha­zánk felemelését a fejlett ipari országok sorába. Ez nem kis feladat, de ha biza­kodással nézhetünk elébe, ak­kor ennek oka — a tárgyi feltételek mellett — elsősor­ban ennek köszönhető: mun­kásosztályunk, szövetkezeti parasztságunk, értelmiségünk tudatát egyre mélyebben hat­ják át a szocialista eszmék. H­add emeljünk ki ennek illusztrálására csak egy példát a távozó esztendő történetéből: a ta­vaszi árvíz károsultjainak nyújtott társadalmi támoga­tást, amelyben mintegy sű­­rítve mutatkozott meg, mi­lyen szintre is fejlődött a mi országunk, a mi népünk. Hogy néhány hónap lefor­gása alatt a hajlékukat el­vesztett családok ezrei újra tető alá kerültek, méghozzá szebb és tartósabb házakba, mint amilyenekben korábban laktak, abban megnyilatko­zott rendszerünk, politikánk humanizmusa éppúgy, mint gazdasági erőnk, kapacitá­saink növekedése, és meg­nyilatkozott a dolgozó embe­rek szolidaritása, áldozat­­készsége, a különböző osztá­lyok és rétegek összeforrott­­sága. A társadalmi gyűjtés, a munkafelajánlások, a tervek egyszázalékos túlteljesítésére indult mozgalom — mind­megannyi beszédes jele volt a nemzet egységének, az új, a szocialista hazafiságnak. Persze, akár huszonöt éves, ak­ár ötéves távlatban vizs­gáljuk mit jelentett életünk­ben 1970, nemcsak sikerekről kell magunknak számot ad­ni: sok még a nehézség, a hiba, sok kárt okoz még a felelőtlenség, a hanyagság, a bürokrácia, a kezdeményezés hiánya, és a magát nem res­tellő önzés. Akik szívükön vi­selik az ország, a szocializ­mus sorsát, azok tudják: még sok erőfeszítésre, munkára és harcra lesz szükség, hogy te­tő alá hozzuk a szocializmus nagy épületét is. Erről be­szélt őszintén, kertelés nél­kül pártunk X. kongresszusa, amely — összegezve az előző kongresszus óta elvégzett munkát — kritikus elemzés alá vette a társadalmi tevé­kenység minden területét, és minden életbe vágó kérdésben megjelölte a teendők irányát. Nem volt még olyan párt­­kongresszusunk, amelyet olyan széles körű és alapos előkészítés előzött volna meg, a pártban és a párton kívül hónapokon át folyt az esz­mecsere; a kongresszusi ta­nácskozásokon pedig valóság­gal az egész társadalom je­len volt, hisz nem volt olyan fontos mozzanata, amelyet ne közölt volna a sajtó, nem közvetített volna a tévé. Jó lelkiismerettel mond­hatjuk: döntéseit is a közvé­lemény egésze hagyta jóvá. Az az állásfoglalása, hogy a párt eddigi politikáját jóvá­hagyta, hogy kimondta: ezt a politikát kell folytatni, mind a társadalmi, a gazdasági és a kulturális területen félre nem érthető, egyhangú helyeslésre talált az országban. S ugyan­úgy egyértelmű támogatást kapott a kongresszusnak az a felszólítása, hogy a végrehaj­tást minden szinten és min­den téren következetesebbé kell tenni, hogy a dolgozókat jobban be kell vonni mind munkahelyük, mind az or­szág problémáinak megvitatá­sába és eldöntésébe, erősíteni kell a szocialista és demokra­tikus ellenőrzést, szilárdítani kell a munkafegyelmet. Na­gyon világosan és pontosan határozták meg a kongresz­­szuson a vezetés felelősségét, — a gazdasági életben, a munka megszervezésében, a termelés hatékonyságának biztosításában. De nem ho­­mályosultak el azok a köve­telményeik sem, amelyeket az előttünk álló feladatok a dol­gozókkal szemben támaszta­nak, egyénenként és kollektí­vánként is: a jogok és köte­lességek elválaszutt­hata n­axisága nagy nyomatokkal szerepelt a kongresszus megnyilatkozá­saiban. Ha ehhez hozzávesz­­szük, hogy már a kongresz­­szust megelőzően elfogadásra került az új ötéves terv, amely a szocialista építés egész sor új, nagy művének létesítését irányozza elő, ért­hetővé válik, hogy az új esz­tendővel a szocialista haladá­sunk valóban magasabb szin­ten folytatódik. H­a nem is egyszerű nem­zetközi viszonyok kö­zött látunk e munká­hoz, de olyan külső feltételek közepette, amelyek számunk­ra biztatóak. Ezek sorában mindenekelőtt azt a szoros baráti kapcsolatot kell emlí­teni, amely pártunkat, álla­munkat, népünket hatalmas szövetségesünkhöz, a Szovjet­unióhoz és a többi testvéri szocialista országokhoz fűzi és amely épp a legutóbb, a de­cember 2-i berlini tanácsko­záson nyert újabb megerősí­tést. Nemcsak a harc a kapi­talista rendszer agresszív erő ellen teszi meg bon­tha­tallam­­­na­k kapcsolatainkat, hanem az együttműködés szüntelen fejlesztése az önálló népgaz­daságaink közötti szocialista integráció folyamata. Elsősor­ban e közösség erejének kö­szönhető, hogy az imperializ­mus akciói sem a Távol-, sem a Közel-Keleten nem ér­tek célt ebben az esztendő­ben sem, s hogy­­ Európában 1970 folyamán jelentős lépé­sek történtek az enyhülés irányában, közelebb kerül­tünk az európai béke és biz­tonság problémáinak megol­dásához. Mindezek a körül­mények életbe vágóan fonto­sak Magyarország, a magyar nép szempontjából is; ennek tudatában is vesszük olyan komolyan nemzetközi kötele­zettségeinket, szolidaritásun­kat a világ forradalmi és ha­ladó erőivel, aktív részvéte­lünket a békéért folytatott küzdelemben. Abban a meggyőződésben köszöntjük az új esztendőt, hogy folytatva és előre lépve azon az úton amelyen eddig is haladtunk, újabb eredmé­nyeket érünk el. Szilvesztert az emberek családjuk, bará­taik körében ünnepük, a leg­közvetlenebb környezetben kívánnak egymásnak boldog­ságot, sikereket. Hadd csat­lakozzunk mi is a köszöntők­höz, hisz annak a harcnak és annak a munkának, amelyről szólottunk, nincs más célja, mint az, hogy a magyar csa­ládok, a nők és a férfiak, az ifjak és az öregek élete szebb és gazdagabb legyen. Társa­dalmunk minden erőfeszíté­sének ez a célja és más nem is lehet. Romany ellenőrizve 1947 Szebb és gazdagabb újesztendőt Minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk! Ülést tartott a Minisztertanács A kormány elismerése a Szamoshoz újjáépítésében részt­vevőknek A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszter­­tanács csütörtökön ülést tar­tott. Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese beszá­molt a KGST Végrehajtó Bi­zottsága 50. ülésének munká­járól. A tanácskozás részt­vevői elsősorban az integrá­ció programjával kapcsolatos okmányok kidolgozásával fog­lalkoztak. A kormány a je­lentést jóváhagyólag tudo­másul vette. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter tájékoztató jelentést adott az idei árvíz okozta épületkárok helyreál­lításának és újjáépítésének helyzetéről. Közvetlenül az árvízvédelmi munkálatok be­fejezése után olyan határozat született, hogy mindazok, akiknek lakóházát az árvíz lerombolta, m­é­z­­­tél, beállta előtt tető alá kerüljenek, az új épületekben pedig leg­alább két helyiséget lakható állapotban át kell adni. A július elején megkezdődött építkezések a felelős állami és társadalmi szervek mun­kája és a széles körű tár­sadalmi összefogás eredmé­nyeként a vártnál is jobb eredményre vezettek. Sza­bolcs-Szatmár megyében no­vember 10-ig az előirányza­tot túlteljesítve 4171, decem­ber 20-ig pedig 4673 lakás készült el Csongrád, Békés és Szolnok megyében ez év végéig 898 lakás épült újjá és befejeződött 1312 lakás helyreállítása. A kivitelezési munkákat 29 minisztériumi, 7 tanácsi vállalat, számos kisz és kisiparos végezte. Részt vettek az újjáépítésben a Magyar Néphadsereg, a Bel­ügyminisztérium és a mun­kásőrség alakulatai, a KISZ által szervezett ifjúsági épí­tőtáborok lelkes fiataljai és az érintett területek lakói. Az újjáépítési munkában elismerésre méltó eredmé­nyeket értek el a Szabolcs- Szatmár megyei párt-, taná­csi és társadalmi szervek, to­vábbá a tervező és építőipari vállalatok, a MÁV és a köz­úti autóközlekedés dolgozói. A TÜZÉP, az OTP, vala­mint az építőanyagipari vál­lalatok jelentős munkát vé­geztek az újjáépítés feltéte­leinek biztosításában, a nép­hadsereg és a belügyi szer­vek tagjai nagy tömegű anyag kirakását segítették elő. Ugyancsak jelentős volt az­ a segítség, amit a Szovjetunió és több más baráti ország nyújtott a helyreállítási mun­kákhoz. A kormány az épí­tésügyi és városfejlesztési mi­niszternek, mint helyreállítá­si kormánybiztosnak záróje­lentését jóváhagyólag tudo­másul vette, egyben köszö­netét és elismerését fejezte ki a helyreállítási munkák valamennyi résztvevőjének. Az építésügyi és városfej­lesztési miniszter javaslata alapján a kormány hozzájá­rult, hogy Hejőcsabán új cementmű épüljön. A mint­egy 3,5 milliárd forintos be­ruházást 1971-ben kezdik el, s az előreláthatólag 4 évig tartó építkezések befejezté­vel a cementellátás legfonto­sabb problémái megoldódnak. A művelődésügyi miniszter a magyar—szovjet kormány­közi kulturális együttműkö­dési bizottság VII. üléséről tett jelentést. A Moszkvában folytatott őszinte, baráti lég­körű tanácskozásokon a kö­vetkező napirendi pontok sze­repeltek: együttműködés a társadalomtudományok te­rületén az egyetemi oktatás­ban; tapasztalatcsere a nem­zetközi versenyeken, feszti­válokon és képzőművészeti kiállításokon történő részvé­telről; a bizottság eddig ho­zott határozatai végrehajtásá­nak elemzése a színház-, ze­ne- és filmművészet terüle­tén, valamint az 1971—72. évi munkaterv jóváhagyása. A kormány a jelentést elfogad­ta. A Minisztertanács titkársá­gának vezetője jelentést ter­jesztett a kormány elé az or­szággyűlés decemberi ülés­szakán elhangzott képviselői javaslatokról. A Miniszterta­nács felhívta a miniszterek figyelmét a javaslatok meg­vizsgálására és megfelelő in­tézkedések megtételére, majd egyéb ügyeket tárgyalt. Diaeddin Daud megbeszélése Púja Frigyessel Csütörtökön délelőtt a Kül­ügyminisztériumba látoga­tott Diaeddin Daud, az Egye­sült Arab Köztársaság elnö­kének személyes megbízottja, az ASZÚ Legfelsőbb Végre­hajtó Bizottságának tagja, és nemzetközi kérdésekről meg­beszélést folytatott Pója Frigyessel, a külügyminisz­ter első helyettesével. A megbeszélésen részt vett Hel­tai Imre külügyminiszter-he­lyettes és Nagy S. Lajos, a Külügyminisztérium főosz­tályvezetője, valamint Mous­­tafa Ahmed Moukhtar, az EAK budapesti nagykövete.

Next