Kelet-Magyarország, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-27 / 253. szám

9. odfk­ irrr «t MAHVAROPe^Ai» Pompidou: Franciaország az enyhülést hirdeti Pompidou elnök hétfőn es­te a versailles-i kastélyban , rendezett díszvacsorán po­hárköszöntőt mondott. Min­denekelőtt hangsúlyozta: nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Leonyid Brezsnyevet, az SZKP főtitkárát első nyugati útja Franciaországba vezette. Franciaországot társadalmi és gazdasági berendezése ugyan a nyugati világhoz fűzi, de a francia kormánynak világos szándéka, hogy baráti kap­csolatokat tartson fenn min­den országgal, bármilyen le­gyen is azok politikai, gazda­sági és társadalmi rendszere. Ez megfelel a békés egymás mellett élés elvének, mint ahogy azt szovjet részről megfogalmazták. Az elnök a pohárköszöntő­ben kifejezte kormánya poli­tikájának alapelvét. Francia­­ország De Gaulle tábornok szavával elsőnek hirdette az enyhülés szükségességét — hangsúlyozta Pompidou —, mint annak az útnak a beve­zető szakaszát, amelynek egyetértéshez és együttmű­ködéshez kell vezetnie. E po­litika sikere azonban megkö­veteli, hogy hátsó gondolatok nélküli megegyezésre jussa­nak néhány lényeges elvben, mindenekelőtt abban, hogy véget kell vetni a tömbök po­litikájának, amelynek léte magában hordozza az állandó szembenállás bizonyosságát és egy olyan konfliktus veszé­lyét, amely végpusztulásba sodorná az egész emberisé­get, de minden bizonnyal az Atlanti Szövetség és a Varsói Szerződés országait. Pompidou elnök ezután a francia politika másik alap­elveként a nemzeti függet­lenség fontosságát hangsú­lyozta, azt, hogy egyetlen országnak sem szabad be­avatkoznia mások ügyeibe, minden nép szabadon kormá­nyozhassa magát elképzelései szerint. „Ebben a szellemben szö­geztem le Moszkvában és szögezem le itt ismét azt a meggyőződésemet, hogy az európai biztonsági és együtt­működési konferencia a kon­tinens nagy reményévé és békés egyensúlyának tartós eszközévé válhat” — mon­dotta ezután, majd hangsú­lyozta: miután a négy nagy­hatalomnak sikerült kielégí­tő megállapodásra jutnia a nyugat-berlini kérdésben, miután a szovjet—nyugatné­met és a lengyel—nyugatné­met szerződések tartós és köl­csönösen elfogadott létet biz­tosítanak Közép-Európában a háború nyomán kialakult határoknak és mivel a néme­tek közötti tárgyalások nor­mális kapcsolatok létesítésé­vel kecsegtetnek az NSZK és az NDK között az ezzel járó összes nemzetközi következ­ményekkel együtt, „úgy vél­jük, immár semmi sem aka­dályozza, hogy Helsinkiben a legrövidebb időn belül meg­kezdődjék a konferencia előkészítésének sokoldalú szakasza”. A konferenciának nem azért kell összeülnie, hogy általános eszmecserét folytassanak, hanem hogy határozott akciók körvonalait dolgozzák ki a biztonság, a gazdaság és a kultúra terü­letén.” Véleményeink e kér­désben minden bizonnyal közel esnek egymáshoz, ta­lálkozónk jó alkalom arra, hogy ezt nyilvánosan is ki­fejezésre juttassuk — mon­dotta az elnök. Pompidou elnök ezután ki­jelentette, hogy mindkét fél nagyon hasonló nézeteket vall a délkelet-ázsiai konflik­tus kérdésében, ahol minden külső beavatkozás megszün­tetésével kell lehetővé tenni a béke helyreállítását és azt, hogy „Indokína négy álla­ma” szabadon dönthessen politikai és társadalmi rend­szeréről és biztosítsák „sem­leges függetlenségüket”. A közel-keleti konfliktussal kapcsolatban az elnök hang­súlyozta, hogy Franciaország szilárdan kitart a Biztonsági Tanács határozata mellett. Ugyancsak feltétlenül szük­ség van az együttműködésre a nagyhatalmak és ezen be­lül a Szovjetunió és Fran­ciaország között a leszerelés terén. Francia részről kedve­zően fogadták az öt nukelá­­ris hatalom értekezletére, majd pedig egy általános konferenciára irányuló szov­jet javaslatokat. Pompidou elnök végül hang­súlyozta, hogy a francia— szovjet egyetértésnek az „európai épület mestergeren­dájává” kell válnia. Szovjetunió, a Varsói Szer­ződés szövetségeseihez hason­lóan, egyértelműen késznek nyilatkozott az ügy tovább­vitelére pontosan ebben az irányban. Azt az őszinte és jó szándé­kú légkört, elnök úr, amely Moszkvában folytatott meg­beszéléseinket ,jellemezte, érezzük itt Párizsban is. Ez szolgáltat alapot annak felté­telezésére — már első meg­beszélésünk után is — hogy tárgyalásainkat kölcsönös bi­zalom és kölcsönös megér­tés kíséri, és hogy a tárgya­lások eredményei még ma­gasabb szintre emelik a szovjet—francia együttmű­ködést. Elnök úr, be kell­­valla­nom, hogy Párizzsal való első találkozásom rendkívüli ér­zéseket kelt bennem. Ez a találkozó korábbra — több mint 26 évvel ezelőttre — volt tervezve (abban az időben én a szovjet hadse­regben teljesítettem szolgála­tot, amely akkor fejezte be Közép-Európában az utolsó hadműveleteket a hitlerista hadak ellen. 1945 tavaszán, azokban a napokban, ame­lyek nagyon élénken élnek nemzedékünk emlékezeté-é­ben, nekem és egyik bajtár­­samnak minden vágyunk az volt, hogy ellátogassunk Pá­rizsba, ezt a vágyunkat a francia hazafiak — bajtár­­saink — iránti tisztelet nö­velte. Már megvolt a konkrét tervem a francia főváros meglátogatására, de olyan helyzet állott elő, amely meg­gátolta ennek a szándéknak a megvalósítás­át. Bajtár­­saimmal együtt abban a meg­tiszteltetésben részesültem, hogy részt vehettem Moszk­vában a Vörös téri győzelmi parádén és készülni kellett erre a nagy és örömteli ese­ményre. Utána pedig más ügyek, más gondok követ­keztek, így történt, hogy Pá­rizzsal való találkozásom több mint egy negyed évszá­zados halasztást szenvedett. Most rendkívül elégedett va­gyok, hogy mégis létrejött, mégpedig az erősödő szovjet —francia barátság jegyében. A szovjet—francia együtt­működés már ma a nemzet­közi élet egyik komoly té­nyezője. Ez természetes, ha figyelembe vesszük azt a sze­repet, amelyet országaink töltenek be nemzetközi ügyekben. Együttműködé­sünk kizárólag a népek biztonsága szilárdításának céljait szolgálja. Legyen ez az együttműködés az álla­mok — rendszerüktől függet­len — békés együttélés elvei aktív és széles körű megva­lósításának jó példája. L. I. Brezsnyev: Találkozásunk tovább fejleszti a szovjet—francia kapcsolatokat Leonyid Brezsnyev vála­szában a következőket mond­ta: Engedjék meg, hogy ismét megköszönjétk­­­­a­ f­ra­­ciaor­­szági látogatásról szóló meg­hívást, a meleg fogadtatást, amelyet már franciaországi tartózkodásunk első óráiban tapasztaltunk. Látogatásunk logikus foly­tatása annak a politikai vo­nalnak, amely a szovjet— francia kapcsolatok minden területre való kiterjesztését és megerősítését célozza, amely­nek alapjait De Gaulle tábor­nok mindannyiunk számára emlékezetes, 1966 évi moszk­vai tárgyalásai során raktuk le, s amely oly világosan ki­fejezésre jutott az önnel foly­tatott múlt évi tanácskozása­­■■ ink során, elnök úr. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy az elmúlt évek so­rán a Szovjetunió és Francia­­ország nem kis utat tett meg sikerrel egymás irányában. A politikai kapcsolatok terén egyre növekvő szerepet ját­szik az általunk egy évvel ez­­­­előtt, elnök úr szovjetunióbe­li látogatása során aláírt jegyzőkönyv a rendszeres konzultációkról. Ez fontos eszközzé vált országaink szá­mára a nemzetközi küzdőté­ren való együttműködésben. Teljes mértékben egyetér­tek azzal az értékeléssel, amelyet ön adott elnök úr a szovjet—francia együttmű­ködés lehetőségéről. Abban a meggyőződésben jöttünk Párizsba, hogy találkozásunk a szovjet—francia kapcsola­tok további fejlesztését szol­gálja majd. Ez megfelel a szovjet nép óhajainak és ér­dekeinek, s meggyőződésünk, hogy a francia nép óhajainak és érdekeinek is. Tárgyalása­ink fő feladatát abban látjuk, hogy mind teljesebben kife­jeződjék népeink kölcsönös törekvése az egyetértésre, az együttműködésre, s a barát­ságra, s hogy ez a törekvés anyagi erővé váljon. Tárgyalásaink hátterében a nemzetközi élet számos új fejleménye van Találkozónkra olyan idő­ben kerül sor, amikor Európa­­ történetének, ha lehet így mondani, fordulópontjához érkezett. A kontinensen fel­nőttek és megszilárdultak azok az erők, amelyek az enyhülést, a biztonság szilár­dabbá tételét, az európai né­pek jobb jövőjét akarják. Az ehhez vezető út a határok sérthetetlenségének elisme­rése, az erőszak alkalmazásá­­t íjják, illetve az­ erőszakkal való fenyegetésnek az elutasí­tása, s az ezzel kapcsolatos elvek tiszteletben tartása, az egyenjogúság, a függetlenség és a más országok belügyeibe való be nem avatkozás. A végbemenő változások­ról tanúskodnak az utóbbi időszak olyan eseményei, mint a Szovjetunió és a Len­gyel Népköztársaság szerző­dései a Német Szövetségi Köztársasággal, valamint a négy nagyhatalom nemrég aláírt megállapodása Nyugat- Berlinről. Közel van az az idő, amikor normalizálódnak a Német Demokratikus Köz­társaságnak és a Német Szö­vetségi Köztársaságnak, mint független és szuverén álla­moknak a kapcsolatai, nor­malizálódik más országokhoz fűződő viszonyuk, közeleg az idő, amikor mindketten belépnek az ENSZ-be. Reálisan értékelve a hely­zetet úgy látjuk,­ hogy Euró­pában még mindig aktívan tevékenykednek azok a kö­rök, amelyek mindenféle módon igyekeznek gátolni az enyhülés menetét kontinen­sünkön. Meggyőződésünk azonban, hogy a békeszerető erők, a közvélemény legszé­lesebb körei által tett erőfe­szítések eredményeképpen megvalósulhat és meg kell, hogy valósuljon a népeknek az a vágya, hogy a béke Eu­rópában ne csak háborúk kö­zötti szünet legyen, hanem a kontinens természetes álla­pota. Öt év múlt el azóta, hogy a Szovjetunió és szövetségesei , a szocialista államok ja­vaslatot tettek egy európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívására Most, amikor mind több ál­lam támogatja ezt a javasla­tot, előtérbe kerülnek a ta­nácskozás szervezeti előkészí­tésének kérdései. És vajon kétségbe vonhatja e valaki, hogy a jó előkészítő munka sok tekintetben előre meg­határozza a tanácskozás tar­talmát és sikerét. Meg kívánom említeni, el­nök úr hogy már tavaly ősz­szel, azon a tárgyaláson amelyet Al­ekszej Koszigin, Nyikol­aj Podgornij és én folytattunk önnel, pontosan meghatároztuk a Szovjetunió és Franciaország közös ál­láspontját az európai érte­kezlet aktív előkészítésének, és összehívásának­­ javára. Közös nézeteink helyességét az élet igazolta. Mind világo­sabbá válik, hogy az európai tanácskozás az Egyesült Ál­lamok és Kanada részvéte­lével olyan komoly lépésnek ígérkezik, amely biztosíthat­ja a feltételeket Európa né­peinek a nyugodt élethez, és a békés munkáihoz. Véleményünk szerint fi­gyelmet érdemel még egy európai politikai kérdés, amely mindinkább magára vonja sok állam figyelmét. A Közép-Európában állomá­sozó fegyveres erők és az itt lévő fegyverzet csökkentésé­re gondolok. Találkozónkra olyan bo­nyolult nemzetközi helyzet­ben került sor, amikor még folyik az indokínai háború, amikor még nincs rendezve a közel-keleti válság, és az ag­­resszor megszállva tart arab földeket. Ennélfogva termé­szetes, hogy ezek a kérdések a világ egyes más térségei­ben történő események mel­lett szintén véleménycserénk tárgyát képezhetik. Nem ké­telkedünk abban, hogy a Szovjetunió és Franciaország álláspontjainak közelsége újabb igazolást nyer. Korunk egyik fontos, és a világ népeit foglalkoztató problémája a leszerelés prob­lémája. Örömmel tölt el ben­nünket, hogy a Szovjetunió és Franciaország azonos ál­láspontra helyezkedik e prob­léma leglényegesebb szem­pontja tekintetében, neveze­tesen a tekintetben, hogy mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezési hajszának kell véget vetni. Nagyra értékel­jük azt a tényt, hogy Fran­ciaország éppúgy, mint a Szovjetunió, síkraszáll az öt nukleáris hatalom konferen­ciájának megtartása mellett s támogatta az ENSZ-köz­­gyűlés jelenlegi­­ ülésszaka elé terjesztett javaslatot a leszerelési világkonferencia megtartásáról. Megelégedéssel szögezzük le a Szovjetunió és Francia­­ország állásfoglalásának kö­zelségét az olyan alapvető kérdésben, mint a világ ka­tonai és politikai csoportosu­lásokra történő kettéosztott­­ságának megszüntetése. A mi.­o Etefier 51. Folytatódtak a magyar—NDK külügyminiszteri tárgyalások Kedden délután a Külügy­minisztériumban folytatód­tak a hétfőn megkezdett ma­gyar—NDK külügyminiszteri tárgyalások. Péter János és Otto Winter kölcsönösen tá­jékoztatták egymást kormá­nyaiknak a nemzetközi élet legfontosabb, időszerű kérdé­seiben kialakított álláspont­járól. Behatóan tanulmá­nyozták az európai politikai helyzetet, nagy figyelmet szentelve az európai bizton­sági és együttműködési kon­ferencia összehívása kérdé­seinek, s egyúttal megvizs­gálták az ezzel kapcsolatos soron következő tennivalókat. ★ Otto Winter, a Német De­mokratikus Köztársaság kül­ügyminisztere — aki hivata­los baráti látogatáson tartóz­kodik hazánkban — és a kí­séretében lévő személyiségek kedd délelőtt a Hősök terén ünnepélyes külsőségek kö­zött megkoszorúzták a ma­gyar hősök emlékművét. Dr. Tímár Mátyás befejezte berlini tárgyalásait A magyar—német gazdasá­gi és műszaki-tudományos együttműködési bizottság X. ülését 1971. október 23. és 26. között tartotta Berlinben. A magyar delegációt dr. Tímár Mátyás, a forradalmi mun­kás-paraszt kormány elnök­­helyettese, az NDK küldöttsé­gét Wolfgang Rauchlass, a minisztertanács elnökhelyet­tese vezette. A KGST XXV. ülésszakán jóváhagyott komplex prog­ramból kiindulva megtár­gyalták azok­at a feladatokat, amelyek az NDK és a Magyar Népköztársaság gazdasági kapcsolatainak további elmé­lyítését szolgálják. Mindkét fél megerősítette azt az elha­tározását, hogy a kétoldalú együttműködéssel is a komp­lex program aktív megvalósí­tását segíti elő. A felek egyet­értettek abban, hogy a szocia­lista gazdasági integráció döntő jelentőségű az egész szocialista államközösség és az egyes országok fejlődésé­nek meggyorsítása szempont­jából. Fania Davis elutazott Budapestről A DÍVSZ székházában saj­tóértekezletet tartottak. Fania Davis az újságírók kérdéseire válaszolva elmon­dotta, hogy nővérét csaknem egy esztendeje tartják már egy szűk, ablaktalan cellá­ban, látása, egészségi állapo­ta erősen leromlott. Az a veszély fenyegeti, hogy még a tárgyalás előtt meggyilkol­ják, nem lehet nem össze­függésbe hozni a közelgő tárgyalást azzal a gyilkos­sággal, amely augusztus 21- én történt a San Quentin-i fegyházban: megölték pol­gárjogi harcostársát, George Jacksont. De Angela Davis még él, a szabadságáért, éle­téért indított harcnak mind erősebb, mind szélesebb tá­bora van. A világ haladó közvéleménye egyre erőtel­jesebben hangoztatja követe­lését: Szabadságot, igazságot Angela Davisnak! — Európai utam során meggyőződtem arról, hogy az az ügy, amelyet nővérem képvisel, ma már milliók ügye. Bízom abban, hogy a közvélemény ereje igazságot szolgáltat Angélának — mondotta Fania Davis. ★ Fania Davis kedden dél­után elutazott Budapestről, a DIVSZ vendégét a Ferihegyi repülőtéren a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség és a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség vezetői bú­csúztatták. Helyreállították a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogait (Folytatás az 1. oldalról) te el most látványosan a vi­lágszervezet tagállamainak döntő többsége. A szavazás eredménye történetének leg­nagyobb szabású vereségét mérte az amerikai ENSZ- diplomáciára és győzelemre vitte azt az álláspontot, amelyet a szocialista orszá­gok az első pillanattól kezd­ve, a Kínai Népköztársaság megalakulásától következete­sen képviseltek. Erre a rendkívül fontos és az eredményben — két évti­zed távlatában — döntő sze­repet játszott tényre emlé­keztetett Jakov Malik, a szovjet ENSZ-delegáció veze­tője, valamint­­ többek kö­zött a Lengyel Távirati Iro­da New York-i kommentárja is. A szocialista országok tö­retlen támogatása volt az a mag, amely körül megszüle­tett és kibontakozott az egész nemzetközi közvélemény döntő többségének álláspont­ja. Ez az álláspont vált olyan erővé, amely fokozatosan el­távolította Washingtontól a kínai kérdésben még az Egyesült Államok néhány legfontosabb szövetségesét is. Figyelemre méltó jelenség, hogy a NATO-országok kö­zül csak az athéni, a luxem­burgi és a lisszaboni kor­mány szavazott az amerikai határozati javaslat mellett, viszont ellene szavazott töb­bek között Franciaország, Nagy-Britannia és Kanada, nem is beszélve az északat­lanti tömb skandináv tagjai­ról. A Kínai Népköztársaság ezzel az eredménnyel lehető­séget kapott arra, hogy az eddiginél sokkal jobban be­kapcsolódjék a nemzetközi élet áramkörébe. A haladó világ azt várja a népi Kíná­tól, hogy él ezzel a lehető­séggel és képviselői a köz­gyűlésen, a Biztonsági Ta­nácsban, valamint az ENSZ valamennyi fórumán a béke és a nemzetközi progresszió erőit segítik majd. Bármit is hozzon a jövő, azon már semmi sem változ­tathat, hogy Tajvan kizárá­sával a múlt újabb maradvá­nya, újabb tarthatatlan anak­ronizmus tűnt el a nemzet­közi porondról. Határincidensek az indiai-pakisztáni határon Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, vádaskodások és súlyos határincidensek jellemzik az indiai-pakisz­táni viszonyt. Aga Sahi, Pakisztán ENSZ- küldötte hétfőn az ENSZ- közgyűlés politikai főbizott­ságának vitájában azzal vá­dolta Indiát, hogy „önkénye­sen akadályozza a kelet-pa­kisztáni menekültek vissza­térését otthonukba” és „be­avatkozik Pakisztán bel­ügyeibe” „Pakisztán határait állandóan megsértik — fűz­te hozzá —, népét és te­rületét aknavetőkkel és ne­héztüzérségi fegyverekkel lö­vik.” Új-Delhiben az indiai kül­ügyminisztérium egyik ma­gas rangú tisztviselője ked­den azt mondotta: a világ vezetőinek kötelességük, hogy rábírják Pakisztán katonai vezetőit, jussanak közös ne­vezőre a Bangla­desh vá­lasztott vezetőivel. Az indiai külügyi tisztvi­selő nem fűzött magyaráza­tot Jahja Khan pakisztáni elnök U Thant levelére adott válaszához. Viszont az indiai kormány egyik szóvivője azt mondotta, hogy Új-Delhiben most mérlegelik a levelet, amelyben a világszervezet fő­titkára — mind Pakisztán­nak, mind Indiának — fel­ajánlotta jószolgálatait a tér­ség békéjének fenntartására. A PTI indiai hírügynökség csak kedden közölte: kelet­­ben gáliai szeparatisták egyik különítménye vasárnap este támadó akciót hajtott végre a pakisztáni hadsereg pin­­nagari tábora ellen és megölt tizenhat pakisztáni katonát.

Next