Kelet-Magyarország, 1971. október (28. évfolyam, 231-257. szám)
1971-10-27 / 253. szám
9. odfk irrr «t MAHVAROPe^Ai» Pompidou: Franciaország az enyhülést hirdeti Pompidou elnök hétfőn este a versailles-i kastélyban , rendezett díszvacsorán pohárköszöntőt mondott. Mindenekelőtt hangsúlyozta: nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Leonyid Brezsnyevet, az SZKP főtitkárát első nyugati útja Franciaországba vezette. Franciaországot társadalmi és gazdasági berendezése ugyan a nyugati világhoz fűzi, de a francia kormánynak világos szándéka, hogy baráti kapcsolatokat tartson fenn minden országgal, bármilyen legyen is azok politikai, gazdasági és társadalmi rendszere. Ez megfelel a békés egymás mellett élés elvének, mint ahogy azt szovjet részről megfogalmazták. Az elnök a pohárköszöntőben kifejezte kormánya politikájának alapelvét. Franciaország De Gaulle tábornok szavával elsőnek hirdette az enyhülés szükségességét — hangsúlyozta Pompidou —, mint annak az útnak a bevezető szakaszát, amelynek egyetértéshez és együttműködéshez kell vezetnie. E politika sikere azonban megköveteli, hogy hátsó gondolatok nélküli megegyezésre jussanak néhány lényeges elvben, mindenekelőtt abban, hogy véget kell vetni a tömbök politikájának, amelynek léte magában hordozza az állandó szembenállás bizonyosságát és egy olyan konfliktus veszélyét, amely végpusztulásba sodorná az egész emberiséget, de minden bizonnyal az Atlanti Szövetség és a Varsói Szerződés országait. Pompidou elnök ezután a francia politika másik alapelveként a nemzeti függetlenség fontosságát hangsúlyozta, azt, hogy egyetlen országnak sem szabad beavatkoznia mások ügyeibe, minden nép szabadon kormányozhassa magát elképzelései szerint. „Ebben a szellemben szögeztem le Moszkvában és szögezem le itt ismét azt a meggyőződésemet, hogy az európai biztonsági és együttműködési konferencia a kontinens nagy reményévé és békés egyensúlyának tartós eszközévé válhat” — mondotta ezután, majd hangsúlyozta: miután a négy nagyhatalomnak sikerült kielégítő megállapodásra jutnia a nyugat-berlini kérdésben, miután a szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződések tartós és kölcsönösen elfogadott létet biztosítanak Közép-Európában a háború nyomán kialakult határoknak és mivel a németek közötti tárgyalások normális kapcsolatok létesítésével kecsegtetnek az NSZK és az NDK között az ezzel járó összes nemzetközi következményekkel együtt, „úgy véljük, immár semmi sem akadályozza, hogy Helsinkiben a legrövidebb időn belül megkezdődjék a konferencia előkészítésének sokoldalú szakasza”. A konferenciának nem azért kell összeülnie, hogy általános eszmecserét folytassanak, hanem hogy határozott akciók körvonalait dolgozzák ki a biztonság, a gazdaság és a kultúra területén.” Véleményeink e kérdésben minden bizonnyal közel esnek egymáshoz, találkozónk jó alkalom arra, hogy ezt nyilvánosan is kifejezésre juttassuk — mondotta az elnök. Pompidou elnök ezután kijelentette, hogy mindkét fél nagyon hasonló nézeteket vall a délkelet-ázsiai konfliktus kérdésében, ahol minden külső beavatkozás megszüntetésével kell lehetővé tenni a béke helyreállítását és azt, hogy „Indokína négy állama” szabadon dönthessen politikai és társadalmi rendszeréről és biztosítsák „semleges függetlenségüket”. A közel-keleti konfliktussal kapcsolatban az elnök hangsúlyozta, hogy Franciaország szilárdan kitart a Biztonsági Tanács határozata mellett. Ugyancsak feltétlenül szükség van az együttműködésre a nagyhatalmak és ezen belül a Szovjetunió és Franciaország között a leszerelés terén. Francia részről kedvezően fogadták az öt nukeláris hatalom értekezletére, majd pedig egy általános konferenciára irányuló szovjet javaslatokat. Pompidou elnök végül hangsúlyozta, hogy a francia— szovjet egyetértésnek az „európai épület mestergerendájává” kell válnia. Szovjetunió, a Varsói Szerződés szövetségeseihez hasonlóan, egyértelműen késznek nyilatkozott az ügy továbbvitelére pontosan ebben az irányban. Azt az őszinte és jó szándékú légkört, elnök úr, amely Moszkvában folytatott megbeszéléseinket ,jellemezte, érezzük itt Párizsban is. Ez szolgáltat alapot annak feltételezésére — már első megbeszélésünk után is — hogy tárgyalásainkat kölcsönös bizalom és kölcsönös megértés kíséri, és hogy a tárgyalások eredményei még magasabb szintre emelik a szovjet—francia együttműködést. Elnök úr, be kellvallanom, hogy Párizzsal való első találkozásom rendkívüli érzéseket kelt bennem. Ez a találkozó korábbra — több mint 26 évvel ezelőttre — volt tervezve (abban az időben én a szovjet hadseregben teljesítettem szolgálatot, amely akkor fejezte be Közép-Európában az utolsó hadműveleteket a hitlerista hadak ellen. 1945 tavaszán, azokban a napokban, amelyek nagyon élénken élnek nemzedékünk emlékezeté-ében, nekem és egyik bajtársamnak minden vágyunk az volt, hogy ellátogassunk Párizsba, ezt a vágyunkat a francia hazafiak — bajtársaink — iránti tisztelet növelte. Már megvolt a konkrét tervem a francia főváros meglátogatására, de olyan helyzet állott elő, amely meggátolta ennek a szándéknak a megvalósítását. Bajtársaimmal együtt abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy részt vehettem Moszkvában a Vörös téri győzelmi parádén és készülni kellett erre a nagy és örömteli eseményre. Utána pedig más ügyek, más gondok következtek, így történt, hogy Párizzsal való találkozásom több mint egy negyed évszázados halasztást szenvedett. Most rendkívül elégedett vagyok, hogy mégis létrejött, mégpedig az erősödő szovjet —francia barátság jegyében. A szovjet—francia együttműködés már ma a nemzetközi élet egyik komoly tényezője. Ez természetes, ha figyelembe vesszük azt a szerepet, amelyet országaink töltenek be nemzetközi ügyekben. Együttműködésünk kizárólag a népek biztonsága szilárdításának céljait szolgálja. Legyen ez az együttműködés az államok — rendszerüktől független — békés együttélés elvei aktív és széles körű megvalósításának jó példája. L. I. Brezsnyev: Találkozásunk tovább fejleszti a szovjet—francia kapcsolatokat Leonyid Brezsnyev válaszában a következőket mondta: Engedjék meg, hogy ismét megköszönjétka fraciaországi látogatásról szóló meghívást, a meleg fogadtatást, amelyet már franciaországi tartózkodásunk első óráiban tapasztaltunk. Látogatásunk logikus folytatása annak a politikai vonalnak, amely a szovjet— francia kapcsolatok minden területre való kiterjesztését és megerősítését célozza, amelynek alapjait De Gaulle tábornok mindannyiunk számára emlékezetes, 1966 évi moszkvai tárgyalásai során raktuk le, s amely oly világosan kifejezésre jutott az önnel folytatott múlt évi tanácskozása■■ ink során, elnök úr. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy az elmúlt évek során a Szovjetunió és Franciaország nem kis utat tett meg sikerrel egymás irányában. A politikai kapcsolatok terén egyre növekvő szerepet játszik az általunk egy évvel ezelőtt, elnök úr szovjetunióbeli látogatása során aláírt jegyzőkönyv a rendszeres konzultációkról. Ez fontos eszközzé vált országaink számára a nemzetközi küzdőtéren való együttműködésben. Teljes mértékben egyetértek azzal az értékeléssel, amelyet ön adott elnök úr a szovjet—francia együttműködés lehetőségéről. Abban a meggyőződésben jöttünk Párizsba, hogy találkozásunk a szovjet—francia kapcsolatok további fejlesztését szolgálja majd. Ez megfelel a szovjet nép óhajainak és érdekeinek, s meggyőződésünk, hogy a francia nép óhajainak és érdekeinek is. Tárgyalásaink fő feladatát abban látjuk, hogy mind teljesebben kifejeződjék népeink kölcsönös törekvése az egyetértésre, az együttműködésre, s a barátságra, s hogy ez a törekvés anyagi erővé váljon. Tárgyalásaink hátterében a nemzetközi élet számos új fejleménye van Találkozónkra olyan időben kerül sor, amikor Európa történetének, ha lehet így mondani, fordulópontjához érkezett. A kontinensen felnőttek és megszilárdultak azok az erők, amelyek az enyhülést, a biztonság szilárdabbá tételét, az európai népek jobb jövőjét akarják. Az ehhez vezető út a határok sérthetetlenségének elismerése, az erőszak alkalmazását íjják, illetve az erőszakkal való fenyegetésnek az elutasítása, s az ezzel kapcsolatos elvek tiszteletben tartása, az egyenjogúság, a függetlenség és a más országok belügyeibe való be nem avatkozás. A végbemenő változásokról tanúskodnak az utóbbi időszak olyan eseményei, mint a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság szerződései a Német Szövetségi Köztársasággal, valamint a négy nagyhatalom nemrég aláírt megállapodása Nyugat- Berlinről. Közel van az az idő, amikor normalizálódnak a Német Demokratikus Köztársaságnak és a Német Szövetségi Köztársaságnak, mint független és szuverén államoknak a kapcsolatai, normalizálódik más országokhoz fűződő viszonyuk, közeleg az idő, amikor mindketten belépnek az ENSZ-be. Reálisan értékelve a helyzetet úgy látjuk, hogy Európában még mindig aktívan tevékenykednek azok a körök, amelyek mindenféle módon igyekeznek gátolni az enyhülés menetét kontinensünkön. Meggyőződésünk azonban, hogy a békeszerető erők, a közvélemény legszélesebb körei által tett erőfeszítések eredményeképpen megvalósulhat és meg kell, hogy valósuljon a népeknek az a vágya, hogy a béke Európában ne csak háborúk közötti szünet legyen, hanem a kontinens természetes állapota. Öt év múlt el azóta, hogy a Szovjetunió és szövetségesei , a szocialista államok javaslatot tettek egy európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívására Most, amikor mind több állam támogatja ezt a javaslatot, előtérbe kerülnek a tanácskozás szervezeti előkészítésének kérdései. És vajon kétségbe vonhatja e valaki, hogy a jó előkészítő munka sok tekintetben előre meghatározza a tanácskozás tartalmát és sikerét. Meg kívánom említeni, elnök úr hogy már tavaly őszszel, azon a tárgyaláson amelyet Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és én folytattunk önnel, pontosan meghatároztuk a Szovjetunió és Franciaország közös álláspontját az európai értekezlet aktív előkészítésének, és összehívásának javára. Közös nézeteink helyességét az élet igazolta. Mind világosabbá válik, hogy az európai tanácskozás az Egyesült Államok és Kanada részvételével olyan komoly lépésnek ígérkezik, amely biztosíthatja a feltételeket Európa népeinek a nyugodt élethez, és a békés munkáihoz. Véleményünk szerint figyelmet érdemel még egy európai politikai kérdés, amely mindinkább magára vonja sok állam figyelmét. A Közép-Európában állomásozó fegyveres erők és az itt lévő fegyverzet csökkentésére gondolok. Találkozónkra olyan bonyolult nemzetközi helyzetben került sor, amikor még folyik az indokínai háború, amikor még nincs rendezve a közel-keleti válság, és az agresszor megszállva tart arab földeket. Ennélfogva természetes, hogy ezek a kérdések a világ egyes más térségeiben történő események mellett szintén véleménycserénk tárgyát képezhetik. Nem kételkedünk abban, hogy a Szovjetunió és Franciaország álláspontjainak közelsége újabb igazolást nyer. Korunk egyik fontos, és a világ népeit foglalkoztató problémája a leszerelés problémája. Örömmel tölt el bennünket, hogy a Szovjetunió és Franciaország azonos álláspontra helyezkedik e probléma leglényegesebb szempontja tekintetében, nevezetesen a tekintetben, hogy mindenekelőtt a nukleáris fegyverkezési hajszának kell véget vetni. Nagyra értékeljük azt a tényt, hogy Franciaország éppúgy, mint a Szovjetunió, síkraszáll az öt nukleáris hatalom konferenciájának megtartása mellett s támogatta az ENSZ-közgyűlés jelenlegi ülésszaka elé terjesztett javaslatot a leszerelési világkonferencia megtartásáról. Megelégedéssel szögezzük le a Szovjetunió és Franciaország állásfoglalásának közelségét az olyan alapvető kérdésben, mint a világ katonai és politikai csoportosulásokra történő kettéosztottságának megszüntetése. A mi.o Etefier 51. Folytatódtak a magyar—NDK külügyminiszteri tárgyalások Kedden délután a Külügyminisztériumban folytatódtak a hétfőn megkezdett magyar—NDK külügyminiszteri tárgyalások. Péter János és Otto Winter kölcsönösen tájékoztatták egymást kormányaiknak a nemzetközi élet legfontosabb, időszerű kérdéseiben kialakított álláspontjáról. Behatóan tanulmányozták az európai politikai helyzetet, nagy figyelmet szentelve az európai biztonsági és együttműködési konferencia összehívása kérdéseinek, s egyúttal megvizsgálták az ezzel kapcsolatos soron következő tennivalókat. ★ Otto Winter, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere — aki hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban — és a kíséretében lévő személyiségek kedd délelőtt a Hősök terén ünnepélyes külsőségek között megkoszorúzták a magyar hősök emlékművét. Dr. Tímár Mátyás befejezte berlini tárgyalásait A magyar—német gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési bizottság X. ülését 1971. október 23. és 26. között tartotta Berlinben. A magyar delegációt dr. Tímár Mátyás, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettese, az NDK küldöttségét Wolfgang Rauchlass, a minisztertanács elnökhelyettese vezette. A KGST XXV. ülésszakán jóváhagyott komplex programból kiindulva megtárgyalták azokat a feladatokat, amelyek az NDK és a Magyar Népköztársaság gazdasági kapcsolatainak további elmélyítését szolgálják. Mindkét fél megerősítette azt az elhatározását, hogy a kétoldalú együttműködéssel is a komplex program aktív megvalósítását segíti elő. A felek egyetértettek abban, hogy a szocialista gazdasági integráció döntő jelentőségű az egész szocialista államközösség és az egyes országok fejlődésének meggyorsítása szempontjából. Fania Davis elutazott Budapestről A DÍVSZ székházában sajtóértekezletet tartottak. Fania Davis az újságírók kérdéseire válaszolva elmondotta, hogy nővérét csaknem egy esztendeje tartják már egy szűk, ablaktalan cellában, látása, egészségi állapota erősen leromlott. Az a veszély fenyegeti, hogy még a tárgyalás előtt meggyilkolják, nem lehet nem összefüggésbe hozni a közelgő tárgyalást azzal a gyilkossággal, amely augusztus 21- én történt a San Quentin-i fegyházban: megölték polgárjogi harcostársát, George Jacksont. De Angela Davis még él, a szabadságáért, életéért indított harcnak mind erősebb, mind szélesebb tábora van. A világ haladó közvéleménye egyre erőteljesebben hangoztatja követelését: Szabadságot, igazságot Angela Davisnak! — Európai utam során meggyőződtem arról, hogy az az ügy, amelyet nővérem képvisel, ma már milliók ügye. Bízom abban, hogy a közvélemény ereje igazságot szolgáltat Angélának — mondotta Fania Davis. ★ Fania Davis kedden délután elutazott Budapestről, a DIVSZ vendégét a Ferihegyi repülőtéren a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség vezetői búcsúztatták. Helyreállították a Kínai Népköztársaság ENSZ-jogait (Folytatás az 1. oldalról) te el most látványosan a világszervezet tagállamainak döntő többsége. A szavazás eredménye történetének legnagyobb szabású vereségét mérte az amerikai ENSZ- diplomáciára és győzelemre vitte azt az álláspontot, amelyet a szocialista országok az első pillanattól kezdve, a Kínai Népköztársaság megalakulásától következetesen képviseltek. Erre a rendkívül fontos és az eredményben — két évtized távlatában — döntő szerepet játszott tényre emlékeztetett Jakov Malik, a szovjet ENSZ-delegáció vezetője, valamint többek között a Lengyel Távirati Iroda New York-i kommentárja is. A szocialista országok töretlen támogatása volt az a mag, amely körül megszületett és kibontakozott az egész nemzetközi közvélemény döntő többségének álláspontja. Ez az álláspont vált olyan erővé, amely fokozatosan eltávolította Washingtontól a kínai kérdésben még az Egyesült Államok néhány legfontosabb szövetségesét is. Figyelemre méltó jelenség, hogy a NATO-országok közül csak az athéni, a luxemburgi és a lisszaboni kormány szavazott az amerikai határozati javaslat mellett, viszont ellene szavazott többek között Franciaország, Nagy-Britannia és Kanada, nem is beszélve az északatlanti tömb skandináv tagjairól. A Kínai Népköztársaság ezzel az eredménnyel lehetőséget kapott arra, hogy az eddiginél sokkal jobban bekapcsolódjék a nemzetközi élet áramkörébe. A haladó világ azt várja a népi Kínától, hogy él ezzel a lehetőséggel és képviselői a közgyűlésen, a Biztonsági Tanácsban, valamint az ENSZ valamennyi fórumán a béke és a nemzetközi progresszió erőit segítik majd. Bármit is hozzon a jövő, azon már semmi sem változtathat, hogy Tajvan kizárásával a múlt újabb maradványa, újabb tarthatatlan anakronizmus tűnt el a nemzetközi porondról. Határincidensek az indiai-pakisztáni határon Egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, vádaskodások és súlyos határincidensek jellemzik az indiai-pakisztáni viszonyt. Aga Sahi, Pakisztán ENSZ- küldötte hétfőn az ENSZ- közgyűlés politikai főbizottságának vitájában azzal vádolta Indiát, hogy „önkényesen akadályozza a kelet-pakisztáni menekültek visszatérését otthonukba” és „beavatkozik Pakisztán belügyeibe” „Pakisztán határait állandóan megsértik — fűzte hozzá —, népét és területét aknavetőkkel és nehéztüzérségi fegyverekkel lövik.” Új-Delhiben az indiai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője kedden azt mondotta: a világ vezetőinek kötelességük, hogy rábírják Pakisztán katonai vezetőit, jussanak közös nevezőre a Bangladesh választott vezetőivel. Az indiai külügyi tisztviselő nem fűzött magyarázatot Jahja Khan pakisztáni elnök U Thant levelére adott válaszához. Viszont az indiai kormány egyik szóvivője azt mondotta, hogy Új-Delhiben most mérlegelik a levelet, amelyben a világszervezet főtitkára — mind Pakisztánnak, mind Indiának — felajánlotta jószolgálatait a térség békéjének fenntartására. A PTI indiai hírügynökség csak kedden közölte: keletben gáliai szeparatisták egyik különítménye vasárnap este támadó akciót hajtott végre a pakisztáni hadsereg pinnagari tábora ellen és megölt tizenhat pakisztáni katonát.