Kelet-Magyarország, 1974. május (31. évfolyam, 100-125. szám)
1974-05-01 / 100. szám
Kommentár Baráti munkalátogatás után Már az előjelek is kedvezőek voltak, amikor a múlt hét végén, Joszip Broz Tito és Kádár János, a magyar és a ■jugoszláv tárgyalócsoport élén találkozott egymással fővárosunkban. A jugoszláv lapok kiemelték, hogy Tito elnök budapesti „baráti munkalátogatásán közvetlenül és kötetlenül cserélhetnek véleményt” a tárgyaló felek. A belgrádi Borba kiküldött munkatársa tudósításában nem csak az államfőnek kijáró, legnagyobb tiszteletadásról számolt be, hanem a meleg baráti hangulatról is.Az általános benyomás, hogy a fogadtatásban megnyilvánult Kádár és Tito elvtárs személyes barátsága” — jelentette lapjának. A legnépszerűbb belgrádi újság, a Politika ,,az együttműködés tartós hídjai” címmel közölte a látogatás eseményeit. Tito elnök azóta hazautazott, s a magyar—jugoszláv tárgyalásról megjelent a közös közlemény. Ez rögzíti a Kádár János bmonci látogatása óta a magyar—jugoszláv viszonyban bekövetkezett, örvendetes fejlődést hangsúlyozva, hogy a két ország kapcsolata sokrétűen fejlődik, amint hogy szélesedik az MSZMP és JKSZ együttműködése is. A kölcsönös megismerést segíti időről-időre a két ország vezetői közötti véleménycserék, s az eddigi, kézzel fogható fejlődés kedvező feltételeket alakított ki a hosszú távú együtműködéshez. Része van ebben a magyar—jugoszláv gazdasági együtműködési bizottságnak. El ne feledjük a közelmúlt eseményei közül: a nemrég aláírt egyezmény az Adria olajvezeték megépítéséről nem az egyedüli jele gazdasági kapcsolataink bővülésének. A legutóbbi egy év alatt a magyar—jugoszláv árucsere mintegy 30 százalékkal nőtt, s az idén valószínűleg eléri a 170 millió dollárt, ami viszont távolról sem jelenti azt, hogy e téren, különösen a termelési kooperációban minden lehetőséget kimerítettünk volna. A magyar—jugoszláv közlemény rámutat, hogy a szívélyes és elvtársi légkörben folytatott megbeszélés jól szolgálta a két párt, a két ország baráti együttműködésének ügyét. A két állam együttműködése megfelel a két szocialista ország és népe érdekeinek. Magyarország és Jugoszlávia tiszteletben tartja a szocializmus építése útjainak és a két ország nemzetközi helyzetének sajátosságait. A nemzetiségek javára tett minden lépés hozzájárult népeink barátságának elmélyítéséhez, kapcsolataink erősítése pedig a szocializmus, a haladás, a béke érdekeit szolgálja. Az alapvető nemzetközi kérdésekben a magyar és a jugoszláv álláspont megegyezik, vagy közel áll egymáshoz. A két tárgyaló csoport üdvözölte a nemzetközi feszültség csökkenését, de figyelmeztetett arra, hogy léteznek az enyhülést veszélyeztető gócok, amelyek felszámolásáért harcolni kell. Mindkét ország változatlanul készen áll arra, hogy további erőfeszítéseket tegyen a tartós békéért, a nemzetiközi biztonság erősítéséért, a békés egymás mellett élés elvének érvényesítéséért. Joszip Broz Tito, az eredményes tárgyalás után baráti látogatásra hívta meg Kádár Jánost Jugoszláviába, a kölcsönös véleménycsere gyakorlatát tehát minden jel szerint tovább folytatjuk, úgy, amint az megfelel népeink, a szocializmus, a béke oszthatatlan érdekeinek. Nixon a Watergate-ügyr újabb fejleményeiről Richard Nixon elnök a „Watergate-üggyel” kapcsolatban a rádió és a televízió útján fordult az amerikai néphez. Mint közölte: a képviselőház jogügyi bizottságának átnyújtja azt a több mint 1200 oldalt, amely a tanácsadóival folytatott beszélgetéseit rögzítő magnószalagról készült, erre az ügyre vonatkozóan azt is közölte, hogy mindezeket a dokumentumokat a sajtó rendelkezésre bocsátják majd. Nixon azt mondotta, hogy utasította Fehér Házban és a republikánus párt megfelelő bizottságában tevékenykedő munkatársait, hogy teljes mértékben működjenek együtt ennek a vizsgálatnak a lefolytatásában. A továbbikban megjegyezte, hogy már több mint egy éve különböző állítások hangzanak el és hírek terjengenek arról, hogy ő is részt vett az ügy eltusolására irányuló kísérletben. „Úgy gondolom, hogy az amerikai népnek és a kongresszusban helyet foglaló képviselőinek ismerniük kell a tényeket és a bizonyítékokat, — mondotta Nixon. — Azt akarom, hogy ne maradjon fenn semmi olyan kétely, hogy az elnöknek valami titkolni valója lenne ebben az ügyben. Minden, amit megelőzően mondtam — igaz. Nem tudtam előzetesen a Watergate szállóba való behatolásról, sem az ügy elleplezésére irányuló kísérletekről. Amikor pedig tudomást szereztem ezekről, erőfeszítéseim arra irányultak, hogy megállapítást nyerjenek a tények és érvényesüljön az igazságszolgáltatás.” „Mi a nagy lehetőségek korszakában élünk, — folytatta az elnök — Olyan időkben élünk amikor meg van a lehetőség a közel-keleti béke biztosítására. Végül pedig részesei vagyunk annak a folyamatnak, amely az emberiség által a nukleáris fegyverzet korlátozásához fűzött remények megvalósítása felé vezet, annak a folyamatnak, amely folytatódik amikor néhány hét múlva Moszkvában ismét találkozom a Szovjetunió vezetőivel. Azon az úton vagyunk, amely a jelenlegi és a jövő nemzedékek tartós békéjének megteremtéséhez vezet. Az Egyesült Államokon belül fontos munkát kell elvégeznünk az infláció korlátozására, az energetikai erőforrások fejlesztése és a gazdaság erősítése érdekében. Minden nap, amelyet a Watergate.ügy felemészt, elveszett nap annak a munkának a számára, amelyet az elnöknek és a kongresszusnak kell végeznie az amerikaiak jólétét, biztonságát és életét érintő fontos problémák megoldásáért” — mondotta Nixon. Maréi jelentés aG Golan-fennsíkról Egy szíriai katonai szóvivő kedden reggel Damaszkuszban bejelentette, hogy az elmúlt éjszaka a Golanfennsíkon lezajlott harcok során a szíriai erők megsemmisítettek három izraeli harckocsit és harcképtelenné tettek több ellenséges katonát. A Golan-fennsíkon és a Hermon-hegy körzetében 49. napja tartó, meg-megújuló összecsapásokkal foglalkozó parlamenti felszólalásában Mose Dajan izraeli hadügyminiszter hétfőn „kemény ellencsapással” fenyegette meg Szíriát. A hadügyminiszter egy ellenzéki képviselő vitaindító nyilatkozatát cáfolva leszögezte, hogy az Egyesült Államok mind ez ideig semmiféle nyomást sem gyakorolt Izraelre annak érdekében, hogy a tervezett csapatszétválasztás során ürítse ki a Golan-fennsíkon 1967-ben megszállt arab területeket. Portugáliai helyzetkép A portugál katonai junta hétfői rendeletével nemzeti ünneppé nyilvánította márus elsejét. Egyben felhívta a lakosságot, hogy rendbontás nélkül, fegyelmezetten vonuljon fel. A baloldali pártok és a szakszervezetek szintén felhívták tömegeiket, hogy minél nagyobb számban vegyék ki részüket a csaknem félévszázada első szabad május 1. megünnepléséből. És nyilvánítsák ki támogatásukat a katonai junta iránt. Portugália katonai vezetői hétfőn hozzájárultak, hogy hazatérhessen száműzetéséből dr. Alvaro Cunhas, a Portugál Kommunista Párt főtitkára. A fasiszta rezsim még az ötvenes években bebörtönözte a kommunista politikust akinek 1961-ben sikerült megszöknie börtönéből és emigrálnia. A DPA értesülése szerint dr. Alvaro Cunhai kedden repülőgépen megérkezett Lisszabonba. JU* A J Éi í Mig* -H firl Waffl HPWs» A Novosztyi Sajtóügynökség cikksorozata Mi tiszsértik ? 3. Az áradás szintje Kínában a legutóbbi 15 esztendőben végbement események arról tanúskodnak, hogy Mao Ce-tung egy bizonyos szakaszban arra a következtetésre jutott, hogy a szocialista felépítény, amely a Kínai Népköztársaságban a kínai forradalom győzelmét követő első tíz esztendőben létrejött, leküzdhetetlen fékjévé vált ama kísérleteinek, hogy Kínát a marxizmustól-leninizmustól igen távoli, saját sémája alapján alakítsa át A hatvanas évek második felében éppen ezért agyalta ki az úgynevezett „kulturális forradalmat”. A KKP Központi Bizottságának a IX. pártkongresszus (1969. április) elé terjesztett beszámolója hangsúlyozta: „A jelenlegi nagy proletár kulturális forradalom ... a felépítmény területén végbemenő hatalmas forradalom”. Más szóval: ennek az úgynevezett „kulturális forradalomnak” a fő célja az volt, hogy megtörje a Kínai Népköztársaságban szocialista alapon létrehozott szocialista felépítményt és hogy helyette felépítsen valami mást, ami megfelel Mao Cetung terveinek és elgondolásainak. A KKP X. kongresszusának okmányaiból és a sajtó publikációiból kitűnik, hogy a „kulturális forradalomnak” ezt a fő feladatát, végrehajtásának drákói módszerei ellenére, nem sikerült teljesítenie A KKP X. kongresszusa elé terjesztett beszámoló megállapította, hogy „nagy figyelmet kell fordítani a felépítmény területén folytatandó osztályharcra”. A három szerkesztőség (a Zsenmin Zsipao című lap, a Vörös Zászló (Hungcsi) című folyóirat és a Csiefangcsün Pao című lap szerkesztősége) 1973. december 31-én megjelent újévi cikke még határozottabban jelentette, hogy „ezután is folytatni kell a felépítmény területén a szocialista forradalmat”. A fő célon — „forradalom a felépítmény területén” — kívül a „kulturális forradalomnak” nyilvánvalóan két más célja is volt: A párt- és államapparátus teljes megtisztítása a marxizmus-leninizmust szilárdan követő és ennélfogva Mao Ce-tung számára alkalmatls személyek, tffl. a propaganda midién elérhető eszközével, sőt, fenyegetések révén a kínai lakosság (beleértve az iskolás kort még el sem ért gyermekeket is) fejébe erőszakosan belesúlykolni Mao Ce-tung „eszméit”, mint egyetlen olyan ideológiát, amelynek mostantól kezdve Kínában uralkodnia kell. Nyilvánvalóan azért, mert a „kulturális forradalomnak” nem sikerült véglegesen megoldania ezeket a feladatokat, fogadták el a KKP X. kongresszusán a „kulturális forradalom többszöri végrehajtásának” tételét, sőt e tömeges politikai kampányok „hét-nyolc évente való megismétlődéséről” még valamiféle „objektív törvényt” is „feltártak”. Ugyanezek az okok húzódnak meg a KKP új szervezeti szabályzatában rögzített, a párttagokhoz szóló ama felhívásban, hogy „bátran haladjanak szembe az árral”, és ennek kedvéért még „a pártból való kizárásra, börtönbüntetésre, válásra”, sőt „életünk feláldozására” is álljanak készen. A kínai forradalom győzelme után 25 esztendővel, olyan körülmények között, amikor a KKP kormányzópárt, a pártta Vkhoz intézett ilyen felhívásnak a KKP szervezeti szabályzatába való beiktatása csak egyet jelenthet: az új KKP-ben is, ammelynek ideológiai alapjává Mao „eszméit” nyilvánították az „ár”, vagyis a túlnyomó többség továbbra is szembehelyezkedik a „nagy kormányos” eszméivel, irányvonalával és alapelveivel. Mindez múlhatatlanul nyugtalanítja Mao Ce-tungot és híveit. A 80. életévén már túl járó Mao Ce-tung siet, mert attól fél, hogy nem tudja befejezni azt, amit kigondolt. Képletesen szólva Mao Ce-tung most az olyan gátépítőre emlékeztet, aki a közeledő áradást várva tudja, hogy ha ma nem sikerül a gátat idejében felhúzni, ha akárcsak egy méter is hiányozni fog a szükséges szintig, akkor mindent elmos az áradás. Mao Ce-tung számára ez a „szint” a következőket jelenti: 1. „A felépítmény területén folyó forradalom” befejezése, vagyis olyan új felépítmény létrehozása Kínában, amely azután is megőrizné Kínán belül Mao „eszméit”, amikor ő már lelép a színről. Ennek olyan felépítménynek kell lennie, amely lényegében meg van fosztva minden demokráciától, de formailag rendelkezne a demokrácia valamiféle jegyeivel. Ellenkező esetben ugyanis Mao Ce-tungnak a maoista Kínában megvalósítandó eszméi elveszítik vonzerejüket más népek, különösen a „harmadik világ” országai számára. Ezt pedig a maoisták semmiképpen sem engedhetnék meg maguknak, mivel nemcsak az ázsiai, hanem az afrikai, sőt a latinamerikai népek vezéreinek is szeretnék feltüntetni magukat. 2. Az egész kínai társadalom teljes megtisztításának folytatását, felülről lefelé, mindazoktól, akik nem helyeslik vagy nem teszik magukévá Mao „eszméit”, „bölcs” irányvonalát és elveit. Ezzel kapcsolatban megállapítható, hogy a „kulturális forradalom” időszakában végrehajtott tisztogatás minden borzalma ellenére ez ideig — Kuo Mo zso kivételével a kínai értelmiség egyetlen képviselője sem helyeselte nyilvánosan „a nagy kormányos” cselekedeteit. Inkább a halált választják (mint Lao Se ismert író és drámaíró, jeles közéleti személyiség, Teng To, a Zsenmin Zsipao főszerkesztője és mások), mint eszmei meggyőződésük elárulását. A Kínai Nemzeti Felszabadító Hadseregben is totális tisztogatásra lehet számítani. Mao Ce-tung 1967-ben elhatározta, hogy a „kulturális forradalmat” a hadseregre is átvit. A Vörös Zászlóban cikk jelent meg, amely arra szólított fel, hogy a hadseregből „ki kell taszítani az osztályellenség maroknyi csoportját”. Később azonban számos oknál fogva és elsősorban attól tartva, hogy az országban az önkény ellen polgárháború robbanhat ki, ideig-óráig elhalasztotta ezt a tervet. Mert az idő sürgeti a „nagy kormányost”, aki aligha fog egy éteris azzal, hogy az általa megteremtett rendszer fls támasza, a hadsereg a parancsnoki állományban végrehajtandó alapos tisztogatás nélkül maradjon. S. Mao „eszmélne*” niai uralkodó ideológiának további meggyökereztetése az országban, ahol nemcsak a marxizmus leninsziraa, de még a kínai népben mélyen» gyökeret vert konfuciánusdogmáknak sem maradhat hely. 4. Végül olyan nemfigetc megszilárdítása a vezető tisztségekben, akik nemcsak határtalanul hűségesek személy szerint Maohoz, és a végsőkig készek harcolni a maoista ideológia megvalósításáért, hanem akik egyéni képességek folytán nem alkalmasak arra, hogy a jövőben saját „izmusaikkal” jelentkezzenek. S bár permanens tisztogatások folynak, hogy Mao Ce-tung „proletár stábját” megtisztítsák az öszszes gyanús és meg nem felelő személyektől,mégha az illetők évtizedeken át egy fogatban is voltak a „nagy kormányossal”, mint Liu Saocsi, Lin Piao, Csen Po-ta stb.) — mindezek ellenére a helyzet a jelenlegi pekingi csúcsvezetőségben távolról sem szilárd. Következik: Három mozgalomból kettő FELICE CHILANTI: Három zászlót Salvatore diussianónak s. A bokrok közt gubbasztva várta ki az éjszakát; füvekkel, nyállal meg kitépett bokrok friss földjével gyógyítgatta a sebet. Aztán Montelepre határában bekopogtatott egy parasztházba, fiatalasszony nyitott ajtót, gyertyával a kezében. Csak a vállára dobott fekete nagykendő takarta hálóruháját. Férje nem volt otthon. A monrealeai piacra vitte be a krumplit meg a tojást. A gyerekek aludtak. Giuliano nagyon elfáradt, sebe egész úton vérzett. Végigzuhant a vetett nagy ágyon, a géppisztolyt maga mellé tette a takaróra. Rábízta magát a nőre — a szomszédjuk volt —, ám amikor átküldte anyjához, hogy hívjanak orvost, mégis figyelmeztette : — Vigyázz magadra, az ablakból nézlek, és ha látom, hogy rossz társaságban jössz vissza, akkor nem látod többé a gyerekeidet. A két kisfiú, meg a kislány, már nagyobbacskák, megismerték és rámosolyogtak ágyacskájukból. Anyja hamar megjött a doktorral. Szenvedélyes, gyöngéd volt a találkozás anya meg a fia közt. Az aszszony nem esett kétségbe, csak némán sírt, és fia haját simogatta, fiáét, aki ilyen erősnek és nagynak mutatkozott a veszélyben. Nem akart tudni semmit. Az asszony viselkedéséből látszott: úgy érzi, a végzet teljesedett be, hiszen lelke mélyén mindig is attól félt, azt várta, hogy egyszer ilyen körülmények közt találkozik a fiával: egy seb, egy géppisztoly és a végleges szakítás a társadalommal. De szakítás volt ez egyáltalán? Akkortájt Szicíliában a lakosok többsége törvényen kívüli életet élt. Az orvos rendbe tette a sebet, az orvosságokat magával hozta. Egy szó sem esett a doktor és betege közt. Csak akkor szólalt meg Giuliano, amikor az orvos már a táskáját csukta be: — Uraságod orvos, nem pedig zsaru. — És mivel a másik hallgatott, hozzátette: — Mennyi idő múlva indulhatok el? — Lovon akár holnap. — A jóisten áldja meg a doktor urat! — És Giuliano anyja megcsókolta a kését, amely meggyógyította fia sebét. Másnap este Giuliano útnak indult a hegyekbe. Megkezdte hosszú, tragikus, vérrel és rettegéssel kísért útját. Szüksége volt egy lóra, anyja tehát elment a bérlőhöz, fia barátjához. Sötétedéskor egy szép pej kancát vezettek végig a dülőúton Montelepre határáig. Az anya is ott várta Giulianót, két tarisznya élelemmel és ruhaneművel. Turiddo este lovagolt végig a kihalt vidéken: egyedül volt, keze ügyében, a nyereg oldalán, egy ronggyal letakarva a géppisztoly, tudja, hogy most minden akadályon gyilkolva kell átjutnia. Távoli autózúgásra, öszvértrappolásra, járőrök hangjára keze máris a fegyver markolatán. Késő éjjel ért a kastélyba, a magaslat tetejére. A hercegnő bérlője szobát adatott neki. Az övé volt a gabona, amelyet Giuliano a mokkába vitt Tudta, hogy a fiú becsületesen viselkedett: ölt, ha nem köpött. Nagy utat fogsz még megtenni, Turiddo, aki némán cselekszik, az a magasba jut Pár nappal később, immár teljesen gyógyultan, Giuliano elküldte a csőszöket a hűséges monteleprei fiúkért, jöjjenek el hozzá. Giuliano sokat gondolkodott Kész tervei voltak már. A kastélyba eljött a két Cucinella, Pisciotta, Passatempo és még néhányan. Mannino és Terranova messze jártak, de valaki majd értesíti őket Giuliano elhatározta, hogy kiszabadítja a börtönből Francesco bácsit meg a többi foglyot. A bérlő habozott: „Meg kéne beszélni a dolgot Gnazio bátyámmal” — mondta, ő volt az erős mo®realei cosca maffiafőnöke. Passatempo is azt tanácsolta, hogy a maffia jóváhagyásával cselekedjék. (Folytatjuk