Kelet-Magyarország, 1975. február (32. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-13 / 37. szám
1973 február 17. irw rr-M AísvAnöT«!^— S Köszöntünk Budapest! z ország szíve, a Duna királynője, az egyik legszebb fekvésű európai város , Budapest. Egyik helyen ódon romantikus, másutt modern. Egyik kerülete ipari centrum, a másik kertváros. Itt már világvárosias, amott még kisvárosias. Akik szeretik, azt mondják: így szép, ahogy van. Akik jobban szeretik, azt, hogy Budapestet szebbé kell tenni. Mert minden itt van, ami ezt a várost még szebb metropolissá teheti: a hegyek, a Duna, a partra kiülő házsorok, sétányok, megbecsült és még elrejtett műemlékei, világhírű kulturális intézményei, és lakóinak, az ország minden lakosának jobbító szándéka, cselekvő készsége. Mert harminc éve felszabadult fővárosunk, ma már gyönyörű Budapest — mindannyiunké. A A Fő utca egy részlete 1945 ben, a háború utolsó napjaiban A főváros va'n'W’nnytnna-Mdiát lerombolák a fasiszták. Romokban hevert a Szabadság-híd (az akkori Ferenc József-híd) A belváros forgalma a világvárosi És ugyanez a városrész 1975-ben Felépült romjaiból, és az uralkodás szimbólumából a kulturális felemelkedés jelképévé vált a Budai Vár , a Szabadság-híd lett az első újjáépített híd a Dunán, amelyet 1946 augusztusában adtak át a forgalomnak Illyés Gyula: Buda,1945. január Hajlongva jönnek hegyi házamig a katonák, van ki letérdel, négykézláb kúszik a havon át, kent ködlő, ősz tengerré válva fől Pest, a világ, mögülem bomba és akna fütyöl, a Hármas-hegy húsz ágyúja kiált. Front közt vagyunk. Lépek föl és alá a balkonon. Bizton vagyok. Körültem a halál a oltalom. Bujdostam s íme várrá vált a házam, mióta rom. Köpök, gondolom, most gyertek utánam, mióta golyó kopog kapumon. Mióta vendég csak olyan jöhet, mint a gránát, amely bevágta tegnap a gyerekszoba falát. Bevágta! — ülök a kihalt hegyen, élem tovább, vas zömmögés méhésze, csöndesen, elrettentő remeteség korát. Fogoly vagyok, — de soha szabadabb sorsom előtt. Meghalhatok, — de nem volt soha rab reménykedőbb. Hetes borostám félig bár fehér, lakzit ülök, nagy nászt naponta, mátkám a veszély, soha ilyen pezsdítő szeretet! Neki köszönöm a fő férfi ját, az örömet, hogy — szállnak bár gyilkos jelek, golyók, nem rettegek, hogy bennem itt, — ha mindent vesztenék — embert lelek, hogy — dongj, világ! — új sorsot ad az ég, minden reggelre bátrabb életet! /