Kelet-Magyarország, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-05 / 3. szám

1977. január 5. Postabontás Soron kívül Az ünnep előtti csúcs­forgalomban történt Nyír­egyháza egyik ABC-áruhá­zában. A máskor oly tágas helyiség most szűknek bi­zonyult, hosszú sorok álltak a csemegepult előtt. Min­denki a sorára várt, fész­kelődtünk a kosarakkal amikor egy bundás hölgy a másik oldalról megkerülte a sort, már ott is termett a pultnál és elégedetten mo­solygott és kért: „Abból a sonkából adjon kedvesem Nem, ne abból, az zsíros, bal kézre a másodikból, jaj mondom, hogy soványat kérek.” A sor türelmetlen ember morgott, sustorgott, de csöndes elégedetlenség köz­tünk maradt. A nő nem tö­rődött semmivel, még vett vagy három félét, egyikből sem sokat, de mindet gon­dosan megválogatva. Vélet­lenül sem volt jó az, amit az eladó akart adni. A „soron kívüli” hölgy azon­ban csak mondta a magáét : „Ne abból drágám, egy ki­csit több franciasalátát mérjen a casinó tojáshoz, és kérem, alaposan csoma­golja be”. Aztán újra mo­solygott, csupa derű volt, majd elmenőben üresen vé­gigfutott tekintete a soron. Lehet, hogy meglepődött a már pénztárig kígyózó so­ron, s talán megjegyezte magában: „Borzasztó mi­lyen zsúfoltak ezek az üz­letek”. A bundás ismeretlen ha­sonmásával a minap az au­tóbuszon találkoztam. A Bercsényi utcai megállóban vártam. Úgy látszik, kima­radt egy járat, régóta nem jött az autóbusz, nőtt a tö­meg. Majd végre befutott a 8/A-s, kitárult az ajtó, az elől tolongók meglódultak, egy idősebb asszony batyu­val a hátán kezével széttol­ta maga előtt a tömeget, a gyerekeket legelőbb (velük ugyanis a legkönnyebb el­bánni). Végre felszállt, megváltotta a jegyét, s a kalauzzal szembeni ülés előtt megállt. Nem ült le, mert mint mondta a követ­kező megállóban úgyis le­száll. Közben az emberek gyömöszölték egymást, a sor nem akart előbbre ha­ladni, a bátyus néni meg­akasztotta. Üres volt a ko­csi belseje, mindenki ide­ges, közben megszólalt a csengő, indulna az autó­busz, de a lépcsőnél még mindig tolongnak, nyom­ják, tolják egymást az em­berek. A néni pedig csak állt, hiába győzködtek az utasok, menjen odébb, ne­ki ugyan hiába beszélnek. Úgy vélte, ez a hely, ahol megállt, az neki kijár. Nem jött ő sem zavarba, mint a bundás hölgy az ABC-áru­­házban aki megelőzött min­denkit, azokat, akik mindig ott araszolnak a sorban, vagy éppen lemaradnak az autóbuszról, mert nem tud­nak könyökölni, és csak reménytelenül irigylik azo­kat, akik olyan magabizto­san tolakodnak a többi em­ber elé. Soltész Ágnes KELET-MAGYARORSZÁG KÖSZÖNET Kislányom november 14-én, délelőtt fél 12-kor rosszul lett. Azonnal szaladtam és te­lefonon kértem a nyíregyházi mentőállomás dolgozóit, hogy segítsenek. Hívásom után alig öt perccel befordult egy mentő az utcánkba. Fiatal mentőápoló ugrott ki belőle, s miután megnézte a gyere­ket, azonnal elhelyezett min­ket a kocsiban, s már indult is. A szintén fiatal sofőr nagy biztonsággal és gyorsan ve­zetett. A mentőápoló egész úton nyugtatott minket, majd amikor megérkeztünk a kór­házba, karjába kapta kislá­nyomat, úgy szaladt vele az ügyeletre. Körül sem néztem, máris elment. Nem várt, még egy köszönő szót sem mond­hattam neki. Csupán köteles­ségét teljesítette, de úgy ér­zem, mégis több volt ez, mint a szokásos rutinmunka. Azt tartják, hogy a mentősök ilyenek. A két fiatalember önzetlen segítségét családom nevében ismeretlenül ezúttal köszönöm — írja Gyarmaty Béla Nyíregyháza, Sólyom köz 2. szám alatti lakos. HÁZSZÁMTÁBLÁK Mátészalkán a Kisfaludy utca és köz házszámtábláin hosszú évek óta a névadó ne­vét i-vel írják. Ebbe még bér­le is törődnénk, mert ugye­bár nem ismerheti mindenki a magyar helyesírás szabá­lyait... (Itt gondolunk a cím­festőkre, meg azokra, akik a városi tanács bélyegzőit használják és ott sem vették észre a hibát, hogy i-vel ír­ják a Kisfaludy utcát.) És még egy: immár évtizedek óta Sallai Imre utcája van Mátészalkának. A 10—12—16 és 20-as számú házak táblá­in azonban még mindig a ré­gi név szerepel. — teszi szó­vá Nyéki Károly Mátészalká­ról. közvilágítás Apagyon a Dózsa György utcában mindössze néhány közvilágítási lámpa világít. A többiből hiányzik, vagy kiégett a villanyégő. Négy hónap óta kérjük a TITÁSZ megbízottját, hogy intézked­jék, de hiába... — panaszolja levelében J. J­apagyi olva­sónk. Szegedi Sándor levél­írónk pedig Nyírbátorban a Petőfi tér sötétségét­­ tette szóvá. írja, hogy mindössze egyetlen lámpája van a tér­nek, amely képtelen világos­ságot teremteni. A sötétség sok bosszúságot okoz a té­ren lévő közkút használói­nak, különösen most télen, mert korán sötétedik és csú­szós az út, balesetveszélyes. KÖSZÖNET Istvánffy Zoltánná a nyír­egyházi Család utcai általá­nos iskola nevelőjének leve­léből idézünk: „A várakozás izgalma tette rózsássá a csil­logó szemű cigánygyerme­kek arcát december 21-én a Család utcai általános isko­lában. Nemcsak a földíszített és kisorsolásra szánt három fenyőfa, és­ az ajándékok tették őket izgatottá, hanem az iskolánkat patronáló NYÍRKÉMIA és VASVILL Vállalat szocialista brigádja­ival való találkozás is. Sok szép könyv, társasjáték és szaloncukor volt­ az ajándé­kuk. Mi nevelők rendkívül hálásak vagyunk, hiszen olyan érzelmeket segítenek felszínre hozni tanulóinkban, amelyek meghatározók le­hetnek személyiségük kibon­takozásában.” EXPRESSZ­VONATOKON Sokat romlott az utóbbi időben a Záhony—Budapest között közlekedő expressz­vonat színvonala — teszi szóvá Magyar Sándor nyír­egyházi olvasónk. — Vitat­ható a fülkék, a mellékhelyi­ségek tisztasága, az ablakok többségén alig lehet kilátni, legtöbbjét csak az átlagosnál erősebb emberek tudják le­húzni. Decemberben kétszer is utaztam a Hajdú expressz egyik elsőosztályú kocsijá­ban, ahol a helyjegyem olyan fülkébe szólt, amelyben nem volt világítás, törött volt a folyosó felőli ablak, a fülkét a hideg járta. Jó lenne, ha az egyik leghosszabb magyar vasútvonalon járó expresz­­szekre nagyobb gondot fordí­tanának. AJÁNDÉK Pazonyi István Demecser, Gyár út 14. szám alatti olva­sónk ezúton köszöni az Iro­­dagéptechnika Vállalat ön­zetlen segítségét. „Járókép­telen vagyok, egyhangúan telnek napjaim, hiszen a szo­bámhoz vagyok kötve. Sze­retek írni, ezért kéréssel for­dultam a vállalat vezetőségé­hez, hogy ha tudnak juttas­sanak hozzá egy használt írógéphez. Szerény jövedel­memből ugyanis újra nem te­lik. Karácsony előtt kocsival elhozták a kért írógépet vállalat ajándékaként.” SZESZ A SÜTEMÉNYBOLTBAN Helyes intézkedés volt, hogy az Ószőlő és a Sarkantyú ut­ca sarkán lévő kocsmát be­zárták és helyén egy sütemé­nyesboltot nyitottak, örül­tünk — elsősorban mi itt a környékén lakók — hogy nem kell hallgatnunk többé a ré­szegek torzsalkodását, és az erre járóknak sem kell töb­bé eltűrniük a sértegető meg­jegyzéseket. Egyszóval hittük, hogy békesség, nyugalom ho­nol majd e környéken. De aggódunk! Az üzletben ugyanis szépen, rendben so­rakoznak a boros-, az italos­üvegek, kínálják magukat. Aki tehát e helyiséghez volt szokva, ma is megtalálja benne „vigaszát”, ha más­ként nem, az üzlet előtt elfo­gyaszthatja a bort, pálinkát, amit éppen megkíván. Fé­lünk, hogy ilyen körülmé­nyek között csak a felirat változott, de a bolt továbbra is a régi kocsma marad — te­szi szóvá levelében Gy. I. nyíregyházi olvasónk. — Üljön le, hiszen van hely­jegye! — De nem merek!... (Kiss Ernő rajza) 7 Szerkesztői üzenetek Viraszkó András nyír­egyházi, Kiss József nagy­halászi, Kolozsi Gábor ti­­szaeszlári, Barabás István nyíregyházi, Orbán Lajos tiszaszentmártoni, Bodor Sándor tiszavasvári, Mol­nár Ferencné papi, Kircsák Györgyné nyírkalászi, Szűcs Áron tunyogmatol­­csi, Ősz Bertalanná berke­­szi, Csúcs Pálné csengersi­­mai, Karasi Györgyné csengeri, Károly Lajosné fülesdi, Drabbant László lányai, Katona Mihály nagyhalászi, Piszter József nyírbátori, ifj. Kelemen József méhteleki, Szikszay Ilona ózdi, Varga Sándorné szamostatárfalvi, Baranyi Jánosné timári, Juhász Já­­nosné timári, Juhász La­josné mándoki, Juhász Anikó berkeszi, valamint Véber Józsefné mérki la­kosok ügyében az illetéke­sek segítségét kértük. Szegedi Gyula fehér­­gyarmati és Krámos Jó­zsefné záhonyi olvasóink kedves köszönő sorait meg­kaptuk, örülünk, hogy se­gíthettünk. Kis József nagyhalászi levélírónkat kérjük, hogy közölje velünk pontos cí­mét, mert ügyével csak ak­kor tudunk érdemben fog­lalkozni. özv. Kokas Ferencné ópályi olvasónkat a hely­beli termelőszövetkezet foglalkoztatni tudja, levél­írónknak javasoljuk, hogy keresse meg a termelőszö­vetkezet elnökét. Katona Pálné hermán­­szegi, valamint László Zol­tánná timári lakosokat a társadalombiztosítási igaz­gatóság levélben tájékoz­tatta. Pecséri Ernő fülpösdaró­­ci olvasónk televízióját a mátészalkai GELKA-szer­­viz megjavította. Katona Pálné hermán­­szegi olvasónkat a társada­lombiztosítási igazgatóság nyugdíjosztálya értesítette, többek között arról is, hogy a jelenleg hatályban lévő rendelet értelmében nem akadálya a házastárs nyug­ellátása a munkaképtelen­ségi járadéknak, ha a jo­gosultsághoz szükséges fel­tételekkel levélírónk ren­delkezik. Amennyiben te­hát ismételten kéri a mun­kaképtelenségi járadék igé­nyének vizsgálatát, úgy az igazgatóság által küldött igénybejelentőlapot kitölt­ve — a termelőszövetkeze­ten keresztül — küldje vissza. Az illetékes válaszol ZSÚFOLT A december 21-i számunk­ban „Zsúfolt busz” címmel Gyureskó Andrásné tanács­tag levelét közöltük, aki a pa­pírgyár és a KEMÉV körül lakók, valamint a város köz­pontjába bejáró dolgozók és iskolások és mindazok nevé­ben fogott tollat, akik rend­szeresen utaznak a 15-ös au­tóbusszal és sokat bosszan­kodnak — különösen a reg­geli órákban — annak zsú­foltsága miatt. Panaszukra a Volán 5. sz. Vállalat közölte, hogy 1976. december 23-tól egy új típusú csuklós autó­buszt állítottak be, amely a déli ipartelepről reggel 7 óra­kor indul. HELY „Harc a helyekért” című cikkünkben — amely lapunk november 24-i számában je­lent meg — szóvá tettük, hogy Nyíregyházán és Debrecen­ben minden reggel közelharc folyik az első osztályú he­lyekért, a Debrecen—Miskolc között közlekedő személyvo­naton. A Debreceni MÁV Igazgatóság B. J. levélírónk észrevételét kivizsgálta. „Megállapítottuk, hogy az említett szerelvényből az el­ső osztályú kocsi kisorozásá­ra műszaki ok (meghibáso­dás) miatt került sor. Pótlá­sáról időközben gondoskod­tunk” — írja S. Kovács Ist­ván az igazgatóság forgalmi osztályának vezetője. (Megjegyzésünk: bizonyára félreértette cikkünket a MÁV Igazgatóság, ugyanis levél­írónk kora nyár óta tapasz­talja — ezt cikkünkben is említettük — hogy a debre­ceni állomásról induló hosszú szerelvényen mindössze egyet­len elsőosztályú kocsi van, s ezért folyik közelharc a he­lyekért. Az, hogy a műszaki hibás kocsikat a MÁV kicse­rélte, az utazók problémáját még nem oldotta meg.) A végrehajtásról Kerekes András olvasónk 1970 és 1971 év folyamán folytatott le egy pert, amelynek tárgya egy nagy értékű bé­lyeggyűjtemény kiadása volt. Az ügyben jogerős ítélet 1971 év tavaszán született, amikor a bíróság az alperest arra kötelezte, hogy olvasónknak adjon ki egy bélyeggyűj­teményt (pontosan meghatározva, hogy milyen bélyegeket kell kiadnia) avagy fizessen meg olvasónk kezeihez 57 600 forintot. A jogerős ítélet után az alperes különböző fóru­mokhoz nyújtott be panaszt, az iratokat elvitték vizsgálat­ra, emiatt a végrehajtás késett, de az adós is mindent megtett annak érdekében, hogy a végrehajtás sikerre ne vezessen. Olvasónk a végrehajtást akként kérte meg, hogy a végrehajtó foglalja le a bíróság ítéletében megjelölt bé­lyegeket és azt részére adja át. A végrehajtás a mai na­pig sikerre nem vezetett és ma az a helyzet, hogy bizo­nyos oknál fogva a bíróság által meghatározott bélyegek az adós lakásáról eltűntek, így azok lefoglalására már nem kerülhet sor. Olvasónk is tisztában van azzal, hogy kérheti a bélyegek ellenértékét, de a gondot számára pontosan ez jelenti, mert a bíróság által meghatározott bélyegeket 1971-ben meg lehetett volna vásárolni 57 600 forintért, de ma ez már lehetetlen. Méltánytalan dolognak tartja, hogy miután az adós meghiúsította a bélyegekre vezetett vég­rehajtást, emiatt hátrány őt érte és olvasónknak az a kér­dése, hogy tud-e valamit tenni annak érdekében, hogy a bélyegek jelenlegi értékének megfelelő pénzösszeghez jus­son. A végrehajtási eljárásról az 1955. évi 21. sz. tvr. ren­delkezik, amely időközben módosítva lett az 1960. évi 12. sz., az 1961. évi 9. sz. és az 1972. évi 26. sz. törvényerejű rendelettel. A konkrét esetre a Végrehajtási Törvény 51. §-nak (4) bekezdése határozza meg, hogy ilyen esetek­ben mit kell a végrehajtónak tenni és mit a bíróságnak. Ennek értelmében, ha a végrehajtó a meghatározott in­góságot az adósnál, lefoglalni nem tudja, a végrehajtó kö­teles az ingóság valószínű értéke erejéig az adós egyéb vagyontárgyait lefoglalni, majd a jegyzőkönyvet és az ira­tokat beterjeszteni a végrehajtást elrendelő bírósághoz. A bíróság a felek meghallgatása után megállapítja az ingó­ság értékét, mármint azt az ingóságét, amelyért a végre­hajtás folyt és a további végrehajtás az így megállapított érték behajtására folyik. Felvetődik azonban a kérdés, hogy a bíróság már az alapítéletben megállapította az in­góság értékét, a mint a jelen esetben, ilyenkor mi a teen­dő és mi a lehetőség. Mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy amikor az ítélet kötelezi az adóst egy meghatározott ingóság kiadá­sára, vagy annak az ítéletben megállapított ellenértékének megfizetésére, és a végrehajtást az ingóság kiadására kér­ték meg, abban az esetben megtörtént a választás, hogy a jogosult mit akar kézhez venni. Ha ez az ingóság nem foglalható le, a végrehajtónak az ítéletben megállapított összeg erejéig kell más ingóságot lefoglalni és ezután be­terjeszteni az iratokat a bírósághoz. Nincsen olyan szabály, amely előírná, hogy a bíróság a végrehajtási eljárás alap­jául szolgáló határozatban esetleg megállapított értéket köteles mindenképpen figyelembe venni. Tehát a végre­hajtási eljárás során a bíróságnak módjában van új ér­téket megállapítani, figyelemmel az esetleges időközi ér­tékváltozásokra, melynek célja az, hogy a végrehajtást kérő valóban a pénzbeni egyenértékhez, a meg nem lévő ingóság tényleges a végrehajtás foganatosításakori ellen­értékhez jusson. Indokolatlan volna, ha a végrehajtást kérő, illetőleg az adós attól függően jutna előnyösebb, vagy hátrányosabb helyzetbe, hogy a bíróság az adóst csak az ingóság kiadására, vagy pedig vagylagosan meghatáro­zott összeg megfizetésére is kötelezte, mert az a helyzet állna elő, hogy a meghatározott összegre való kötelezéssel adott esetben a pernyertes felet hátrányos helyzetbe hoz­ná. Az adott esetben tehát lehetőség van a bélyegek jelen­legi értékének megállapítását kérni, annál is inkább, mert meglehetősen köztudott, hogy a­ bélyegek értéke az idő mú­lásával szinte állandóan emelkedik. Dr. Juhász Barnabás

Next