Kelet-Magyarország, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-14 / 86. szám
1977. április 14. KÉPEK ______________________ Színesít nívódíjak Színészi nívódíjakat adtak át április 13-án Nyíregyházán a debreceni Csokonai Színház és a Déryné Színház művészeinek. A Szabolcs- Szatanár megyei Tanács négy művészt tüntetett ki az idei nívódíjakkal és a vele járó jutalommal. Gyúró Imre, a megyei tanács elnökhelyettese nyújtotta át a díjakat Szatmári Olgának, Bordás Dezsőnek, Zubor Ágnesnek, a Déryné Színház művészeinek és Mátrai Mártának, a Csokonai Színház művészének. A Nyíregyházi Városi Tanács három művész teljesítményét jutalmazta nívódíjjal: Hegyes Gabriella, Horváth Bálint színművészek és Rencz Antal rendező, a Csokonai Színház tagjai vették át a díjat Czakó István tanácselnök-helyettestől. A szakszervezetek megyei tanácsa, illetve a Móricz Zsigmond Színház nívódíját Botár Endre, a Déryné Színház művésze és Arany Béla, a Csokonai Színház gazdasági csoportvezetője, a színház párttitkára kapta. Keletagyarország Műanyaghegesztés — otthon Sokféle célra alkalmazható és könnyen kezelhető háztartási műanyagfólia-hegesztő készüléket gyártott a nyugatnémet Bosch gyár. A készülékkel otthon zárhatók műanyag fóliába szilárd vagy folyékony élelmiszerek, illő anyagok. De sok egyéb házimunkára is alkalmas: táska, zuhanyozó, függöny, üléshuzat, ruhák védelmére molyzsák készíthető vele. A készülék hálózati árammal működtethető. Használható 0,5 milliméter vastag, 300 milliméter széles, poliamid, polietilén, PVC stb. műanyag fóliák hegesztésére. Fásítási ünnep Nyírbátorban Fásítási ünnepséget rendez ma, április 14-én Nyírbátorban a megyei és a városi tanács vb, az Állami Erdőfelügyelőség, valamint a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága. A tanácsteremben 10 órakor kezdődő ünnepségsorozaton előadások hangzanak el, majd a megye természeti értékeit bemutató filmvetítés lesz. Befejezésül a város KISZ- és úttörőalapszervezeteinek közreműködésével fásítást végeznek a város parkjaiban. HANGVERSENYT RENDEZETT a nyíregyházi MEZŐGÉP Vállalat sóstói üdülőjében a vállalat önkéntes véradói részére a nyíregyházi Vöröskereszt és a megyei kórház véradóállomása. A műsorban — melyet április 7-én este bonyolítottak le — Keresztúri Erika és Kecskés Sándor, a pécsi Nemzeti Színház művészei léptek közönség elé. Zongorán kísért T. Hunyadi Viktória. A VÁROSRENDEZÉST BEFOLYÁSOLÓ tényezőkkel foglalkozik az április 14-én 18 órakor kezdődő kibővített ülésén Nyíregyházán a Hazafias Népfront VI. körzeti bizottsága. KELET-MAGYARORSZÁG SIKERES SZEREPLÉS SOPRONBAN, korán Bábái Júlia kísért. A fesztiválon ott Nagy sikert aratott Bartók, Kodály és Brit volt Bottka Valéria és Csányi László, a Mate 1, kórusműveivel Sopronban a város fenn- gyar Rádió Gyermekkarának két ismert veallásának 700. évfordulóján rendezett orsza- ... . _ ... » .... gos általános iskolai kórusfesztiválon a Nyír- teteje- *** ugyancsak elismerően nyilatkozegyházi 4-es számú Általános Iskola énekkatak a kórus szerepléséről. (Erdélyi Tamásra. Az énekkart Szabó Dénes vezette, zon- felvétele) Tanulmányút — üzemi segítséggel Az Együtt, egymásért akció keretében mutattak követendő példát a fehérgyarmati üzemek: szerdán, a tavaszi szünidő utolsó napján autóbuszkirándulásra vitték a kettes számú általános iskola közel négyszáz kisdobosát és úttörőjét. A kirándulásnak tanulmányi jelleget is kölcsönözve, a környék nevezetességeit is meglátogatták. A Váci Mihály úttörőcsapat tagjai például a járás irodalmi nevezetességein kívül Bereggel is megismerkedtek: ellátogattak a múzeumba, felkeresték Csarodát és Tákost. Letörték öröm volt nézni az elmúlt évben és ez év tavaszán, amikor szorgos fiatalok Nyíregyházán, a Városmajor és a Kórház utcában ültették a fákat. Most szomorúak vagyunk, mert vandál kezek húsvétkor az utca két oldalát díszítő, a port fogó, a levegőt tisztító fák nagy részét derékba tördelték. Az ilyen vandalizmusra nincs magyarázat. Az ismeretlen elkövetők rászolgáltak a törvény szigorára is. (si) Három év vasúti lopásokért Nem sokkal azután, hogy a börtönből szabadult, újabb bűncselekményeket követett el Juhász Dénes 36 éves győrteleki lakos. A keleti pályaudvari vasúti laktanyában, míg szobatársa vidéken tartózkodott, a szekrényből ellopta, majd eladta rádióját. A józsefvárosi pályaudvar csomagmegőrzőjében megjelenve rámutatott két egymás mellett lévő táskára, azt állítva, hogy a sajátja, de a róluk szóló jegyzéket elvesztette. A csomagokat személyi igazolványának felmutatása és adatainak feljegyzése után meg is kapta, majd a bennük talált tárgyakat értékesítette. Hasonló módszerrel egy másik alkalommal is megpróbálkozott, aljaikor azonban a csomagmegőrző dolgozója a bőrönd tartalmát akarta ellenőrizni, Juhász meglépett. Egy este a Keleti-pályaudvaron elemelte egy utas bőröndjét, ezen azonban rajtavesztett, mert a rendőr igazoltatta, s a lopott csomaggal előállította a kerületi rendőrkapitányságra. A központi kerületi bíróság Juhász Dénest három évi szabadságvesztésre ítélte és kártérítésre is kötelezte, ezenkívül elrendelte szigorított őrizetét a büntetés letöltése után. Május 5—10: filmfesztivál Miskolcon A Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint Miskolc megyei város tanácsa és több más intézmény az idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg a miskolci filmfesztivált. Az előkészítő bizottság szerdán Miskolcon tartott ülésén György István, a fesztivál igazgatója bejelentette: a végleges program szerint május 5—10. között kilenc híradó, tizennégy animációs, tizennyolc dokumentum-, huszonegy népszerű tudományos, valamint három hosszú dokumentumfilmet mutatnak be. A versenyfilmeket 13 tagú zsűri bírálja el. A fesztiválra mintegy harminc külföldi vendéget is várnak. Autóroncsok felaprítása Az USA Michigan szövetségi államában nemrégiben olyan gépet állítottak üzembe, amely az autóroncsokat pénzérme nagyságú „morzsákká” aprítja. Remélik, hogy ezzel a berendezéssel megjavítják a réz visszanyerését, csökkentik az olvasztási veszteségeket és egyszerűsítik az acélhulladék ipari feldolgozását. A 950 tonnás gép a többi között reparátorokat tartalmaz, amelyek a vasat az egyéb fémektől elválasztják. Az autóroncsok motor, abroncsok és sebességváltó nélkül kerülnek be a gép egyik oldalán és a gép másik oldalán felaprítva jönnek ki. A berendezés egy év alatt 10 ezer autóroncsot képes felaprítani. A tapétázás, festés titkaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők a vásárosnaményi művelődési központ felnőtt barkácsklubjában április 15-én 8-tól 21 óráig. ÚJ ISKOLA SZAKOLYBAN. Elkészült az új, hat tantermes, általános iskola Szakolyban. A korszerű, új, közoktatásügyi intézmény ünnepélyes átadására április 16-án, 11 órakor kerül sor. Megkoszorúzták József Attila emléktábláját A költészet napja alkalmából bensőséges megemlékezés volt szerdán Budapesten a VI. kerület Lovag utca 3. számú háznál, amelynek falán márványtábla hirdeti, hogy rövid ideig ott lakott József Attila. Kovács István színművész szavalata és a Lovag utcai általános iskola kórusának műsora után a Magyar Írók Szövetsége, a VI. kerületi tanács végrehajtó bizottsága, a Hazafias Népfront VI. kerületi bizottsága és a Lovag utcai általános iskola tantestületének képviselői helyezték el az emlékezés koszorúit a márványtábla alatt. Diószegi-tárlat a Műcsarnokban Budapesten, a Műcsarnokban nyílik szombaton déli 12 órakor Diószegi Balázs festőművész kiállítása. A művészt Nyíregyházán sokan ismerik és becsülik nagyra, hiszen hosszú ideig alkotott itt, és nevelt nemzedékeket alkotó és értő emberré. A mostani tárlaton Diószegi Balázs életműve kerül a közönség elé, mely reprezentálja sokoldalúságát, érzékenységét és elkötelezett humanizmusát. A kiállítást május nyolcig tekinthetik meg az érdeklődők. Mátészalkán a munkásőrség kiállítása Nyírbátor után Mátészalkán is bemutatják a 20 éves a munkásőrség című kiállítást. A munkásőrök életét és munkáját, a fegyveres testület fejlődését bemutató megyei kiállítást a Szatmár Múzeumban rendezték be. Ünnepélyes megnyitójára április 15-én, 14 órakor kerül sor. A kiállítást az érdeklődők április 24-ig tekinthetik meg. ? Megér i Robert, hogy van a papagájod? — Elhunyt szegényke. — Nagyon öreg volt? — Nem. Sértődött! Képzeld, mióta megnősültem, szóhoz sem tudott jutni a feleségemtől. — Beszélgetés a vonaton. — Sir, lenne olyan kedves megmondani hány óra van? — Szó sem lehet róla! Maga megkérdezi hány óra van, aztán beszélgetni kezdünk. Maga bemutattatkozik, én is bemutatkozom. Tisztázzuk, hogy egy irányba utazunk, és akkor én meghívom magát ebédre a házamba. Ott maga megismerkedik a lányommal, beleszeret, felségül kéri. De minek nekem jő, ha annyi pénzem sincs, hogy órát vegyek magamnak! AZ EGÉSZSÉGÜGYI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL április 7-én sikeres térítésmentes véradónapot tartottak Szabolcsveresmarton. A község dolgozói közül hatvanan jelentkeztek véradásra és járultak hozzá a gyógyításhoz, az emberi életek megmentéséhez. A KÖLTÉSZET NAPJA TISZTELETÉRE rendezett irodalmi műsor vendége lesz Mátészalkán, a Zalka Máté Művelődési Központban április 15-én a debreceni Alföld Irodalmi Színpad. A 20 órakor kezdődő előadás során bemutatják a Vadrózsák és az összeesküvés a jóra című játékokat. ÉPÍTŐIPARI FILMDÉLUTÁN: öt filmből álló, vetítettképes előadássorozatot rendez Nyíregyházán a technika házában április 15-én, 14 órakor az Építőipari Tudományos Egyesület és a Tudományos Tájékoztatási Társaság. A bemutatásra kerülő filmek: Előre gyártott könnyűszerkezetek, 132 nap, Építőipari újítások, Korszerű betontechnológia, Népi műemlékek. Nemzetközi tanácskozás a daganatos megbetegedésekről Háromnapos nemzetközi rákkutatási szimpozion kezdődött szerdán Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia várbeli kongresszusi termében mintegy 250 neves hazai és külföldi szakember részvételével. A nemzetközi szervezetet 1961-ben Londonban alakították meg daganatkutatással foglalkozó európai szakemberek, az emberi daganatok biológiai jellegzetességeinek tanulmányozására. Kétévenkénti tanácskozásaikon olyan kérdéseket tűztek napirendre, amelyek közelebbről megvilágítják ezt a témakört. Az idei, sorrendben a 7. szimpozion az első, amely szocialista országban kerül megrendezésre. S hogy éppen Budapesten, ez a magyarországi daganatkutatás nemzetközi elismerését jelenti. A tanácskozáson a hagyományoknak megfelelően a kutatásban számottevő eredményeket elért meghívott előadók tartanak referátumokat. Rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg a tanácskozás iránt a szocialista országokban, de túllépve az európai kereteket érkeztek kutatók a tengerentúlról, Thaiföldről és Indiából is. A három napon mintegy 130 előadás hangzik el a vírusok szerepéről a daganatok keletkezésében, a rák gyógyszeres gyógyításáról, valamint az emlődaganatokról. A magyar kutatók egyebek között beszámoltak a különböző szövettenyésztések tapasztalatairól, az egyes gyógyszerkombinációknak az emberi daganatokra gyakorolt hatásairól, valamint a szövettani felépítés és a kórlefolyás közötti kapcsolatokról. A szimpozion harmadik napján három munkacsoportban a hormonok és a rák összefüggésével a daganatok biokémiájával valamint a sejtek, a szövetek és a szervek szervezeten kívüli életbentartásával és növekedésével kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. 5 14., KRÓNIKA TIBOR NAPJA A Nap kél 4 óra 58 perckor, nyugszik 18 óra 32 perckor. A Hold kél 3 óra 02 perckor, nyugszik 15 óra 38 perckor. Száznyolcvanöt évvel ezelőtt, 1792. április 14-én halt meg — 72 éves korában — Hell Miksa csillagász. A felvidéki születésű fiatalember a bécsi egyetemen végezte bölcsészeti tanulmányait, s rövid ideig Lőcsén, majd a kolozsvári egyetemen tanított. 1755- ben kinevezték a bécsi csillagvizsgáló igazgatójává, az egyetemen pedig a mechanika tanárává. Bár életének nagyobb részében Bécsben tevékenykedett, rendszeres kapcsolatot tartott a magyar csillagászokkal, s részt vett a kolozsvári, az egri, a budai, a nagyszombati csillagvizsgáló tervezésében, létesítésében. 1757- ben nemzetközi tekintélyt szerzett csillagászati folyóiratot indított. A dán király megbízásából Sajnovics Jánossal a norvégiai Vard’öbe utazott, hogy megfigyelje a Venus bolygónak 1769 júniusában a Mars-korong előtti átvonulását. Ennek alapján számította ki először helyesen Hell a Nap—Föld távolságot. Kora csillagászai közül többen kétségbe vonták számításának helyességét, de azt a későbbi mérések igazolták. Sokirányú érdeklődését művei is tükrözik. 1745— 1755 között például több matematikai tankönyvet jelentetett meg; tanulmányt írt a mesterséges mágnesek készítéséről és alkalmazásáról stb. Időjárás Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős idő, többfelé eső, záporeső, északkeleten egy-két helyen havas eső. Időnként megélénkülő, helyenként erős nyugati, északnyugati szél. Hajnalban több helyen párás levegő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—11 fok között. Fát lopott Gyarmati Gyula nyírkátai lakos, kőműves kisiparos 34 éves kora ellenére már 250 000 forint értékű lakást, termő gyümölcsöst és személygépkocsit mondhat magáénak. Saját bevallása szerint munkájából is havi 4000 főforint jövedelemre tesz szert. Gyarmati azonban úgy látszik rájött, hogy „nincs az a sok, ami el ne fogyna, ha rendszeresen nem gyarapítják”, így hát elhatározta, hogy a tüzelővásárlásra szánt összeget is „megspórolja”. De mivel fázni sem szeretnek, így az erdőgazdaság nyírcsászári erdőjéből „szerzett” 5 köbméter, már kitermelt akácfát és azzal oldotta meg a téli tüzelést. Az erdész észrevette a lopást és mivel a nyomok is „árulkodtak”, megkezdődött az eljárás a harácsoló kisiparos ellen. A Nyírbátori városi járási Ügyészség lopás vétsége miatt emelt vádat Gyarmati Gyula ellen és mivel az eljárás során megtérítette az erdészetnek a lopással okozott 1729 forint kárt, így tárgyalás mellőzésével pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Nyírbátori Járásbíróságnak. A bíróság Gyarmati Gyulát 4 ezer forintra büntette. Az ügyészség a büntetést nem tartotta arányban állónak az elkövetett cselekmény súlyával és az elkövető vagyoni helyzetével, ezért tárgyalás kitűzését kérte és nagyobb összegű pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. A járásbíróság ezután tárgyalást tartott és figyelembe véve az ügyészség által felhozott indokokat — azt, hogy a lopás indítéka az elvtelen harácsolás volt —, az előző végzését hatályon kívül helyezte és az elkövetőt 6 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Ez a büntetés már alkalmas arra, hogy Gyarmati Gyulát és a hozzá hasonlóan gondolkodó — mindenáron gyarapodni akaró — személyeket ráébressze arra, hogy nálunk az ügyeskedők előbb vagy utóbb rajtavesztenek, ezért az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, így az jogerős. Dr. Pálfy Ferenc városi-járási vezető ügyész