Kelet-Magyarország, 1981. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-01 / 1. szám
1981. január 1. KELET-MAGYARORSZÁG Szigorúbb feltételek között jobbítani a munkát Az új esztendő szigorúbb feltételeket szab a gazdálkodásnak. Azonban a vállalatok, szövetkezetek már idejekorán megismerték a feltételeket, a következő ötéves terv népgazdasági programját. Termelésüket ehhez kell igazítaniuk. Arról érdeklődtünk megyénk öt gazdaságában, milyen lehetőségeket látnak 1981-ben, milyen módszerekkel képesek a termelést megújítani, a gazdálkodást jobbítani. Kelemen Miklós, az ÉRDÉRT vásárosnaményi forgácslapgyárának igazgatója: — Az ország igényli a forgácslapot, a bútoripar keresett termékét. Ez meghatározza a mi lehetőségeinket is. Különösen ha még azt is hozzáteszem, hogy importra szorulunk. Ezért a minél nagyobb mennyiségű termelés az egyik feladatunk. Bizakodunk, ugyanis legutóbb a második fél évben szépen termeltünk, így várható, hogy az 1981-es termelés mintegy 30 százalékkal lesz magasabb a korábbitól. Tudni kell, hogy a gyárunkban üzemel egy finn gépsor, amely nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Ezért az új évben a rekonstrukciós beruházás a legfontosabb, amely mind a mennyiségi, mind a minőségi termelést elősegíti. Ezután a jelenlegi termelés megduplázódhat, miközben a minőség jelentősen javulhat. Ez a munka az itteni műszaki és munkásgárdától jóval nagyobb erőfeszítést kíván, de tudjuk, hogy a forgácslap sok helyen egyre inkább helyettesíti a természetes fát, ezért vállalkozunk a nagyobb feladatra. Úgy gondolom, hogy ha újabb felsőfokú végzettségű szakembereink lesznek, a munkások begyakorlottsága tovább növekszik, akkor elsősorban a minőség javításában érhetünk el jó eredményeket. Márpedig ez a gazdaságosság javításának is egyik legfontosabb forrása. Milliókat jelenthet eredményben, ha több az I. osztályú termékek aránya. Katona Béla, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat főmérnöke: — Jelentős változás lesz 1981-ben, hogy exportfejlesztési célokra 49 millió forint hitelt vettünk fel, és ezt a komoly összeget gépekre, berendezésekre fogjuk fordítani. Ugyancsak fontos változást hoz az is, hogy a nyíregyházi gyáregységben teljes erővel munkához lát az új beruházás, mely a szerszámgépek felújítását szolgálja. Ennek eredményeként 1981- ben háromszor annyi gépet vehetünk „kezelésbe”, mint tettük azt 1980-ban. Növekszik a nyíregyházi vállalathoz tartozó nyolc gyáregység exportja is. Ennek összege idén eléri a 105 millió forintot. Az NSZK-ba pótkocsi-alvázakat és -platókat szállítunk, francia megrendelőink számára pedig hígtrágya-szóró kocsikat állítunk elő. A tőkés export értéke mintegy másfél millió dollárt tesz ki, azonban az NSZK-beli partnerekkel szeméttároló konténerek készítéséről is tárgyalunk. A szocialista országokba 2,5 millió rubelnyi értéket viszünk ki, közöttük szovjet megrendelésre 100 darab „Tajga” lakókocsit is. — Új termékekkel is jelentkezünk. Saját fejlesztés eredményeként bővítjük a Supermix családot, bálabontót is gyártunk. Létszámunk 2 százalékos csökkentése mellett, a termelékenység 8,4 százalékkal fog növekedni. Árvai Imre, a nagykállói Kallux Cipőipari Szövetkezet elnöke: — Az új esztendő egyik fő célja a termelékenység növelése lesz. Mellette igyekszünk a korábbiaknál jobban lépést tartani az új követelményekkel, hiszen versenyképesek csak így lehetünk. Létszámunk legfeljebb a szinten marad, de mintegy háromszázalékos csökkentéssel is számolunk, ezzel szemben a termelés 5—6 százalékos felfuttatását tervezzük. Az eredményesség tekintetében az 1980-as szinten szándékozunk maradni. Lehetőségeinknek csak mintegy fele van 1981-re munkával kitöltve, a másik felének sorsáról még folynak a tárgyalások. Eredeti elképzelésünk szerint az évi teljes termelésünk — 320 ezer pár cipő —, kizárólag exportra megy majd, de ha a körül- ■ mények nem jól alakulnak, akkor a belföldi választékot is növeljük a lábbelikkel. A főleg szocialista export mellett tőkés kivitelről is tárgyalunk: az őszi BNV-n vásárdíjat kapott szabadidőcipőket szeretnénk ily módon értékesíteni. A minőséget tovább akarjuk javítani, és lépést tartunk a divat, az anyag új irányzataival, csak egy valami marad változatlanul: a ragasztott technológia. Kozák János, a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaság igazgatója: — Nem a legjobban rajtolunk 1981-ben, mert tavaszszal végezzük majd azt a munkát, amit októberben, novemberben kellett volna. Persze kesergésre nincsen okunk, 1980-at úgy fogadjuk el, ahogyan volt. Tavalyi nyereségünk meghaladja a tizenötmillió forintot még a kedvezőtlen időjárás ellenére is. A termelési szerkezetben nem tervezünk változást, viszont célunk a jövedelem fokozása, a hatékonyság növelése. Ennek elérése érdekében búzából 4,3, kukoricából 5,5, burgonyából 26 tonnás átlagtermést tervezünk. Ebben az évben több mint félmillió gyümölcsfadítványt is szeretnénk értékesíteni. A gazdaságban nagy volumenű az állattenyésztés. Egy kocától — éves szinten — közel két tonna hús értékesítését tervezzük, s úgy érzem elérjük az 5250 literes tejtermelési átlagot is, amit az állami gazdaságok terveiben az évtized közepére terveznek. Az 1981-es gazdasági évünk tervszámai reálisak, teljesíthetők, így a gazdaság kollektívája képes arra, hogy teljesítse a kitűzött feladatokat. Kántor Géza, a nyírtéti Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke: — A nyári rendkívül szeszélyes időjárás alaposan megnehezítette ugyan a kiegyensúlyozott gazdálkodást, azonban az év végére tulajdonképpen elégedettek lehetünk. Sikerült minden terményt betakarítani, s kétmillió forintos nyereségre számítunk. Már készülnek az 1981-es tervek, eszerint 45 millió forintos termelési érték, s 2,5—3 millió nyereség elérése a cél. — A növénytermesztési ágazaton belül különösebb szerkezetváltást nem tartunk indokoltnak, de a kukorica rovására a későbbiekben szeretnénk növelni a kalászosok vetésterületét. A gyümölcsösünkben folyamatos az elöregedett fák pótlása, most az őszön telepítettünk tíz hektár körtét, s 1981-ben húsz hektár alma telepítése a cél. Az állattenyésztésen belül a sertések számát férőhely hiánya miatt nem tudjuk bővíteni, de növelni szándékozzuk a juhállományt, a mostani hatszáz anya helyett ezret akarunk majd tartani. Bővíteni akarjuk a szövetkezet melléktevékenységét is. Szó van arról, hogy a magunk termelte burgonyát helyben csomagoljuk, s szeretnénk a Szabolcs ládákat itt, Nyírtéten gyártani, hiszen ezeket eddig a megye különböző gazdaságaiból szereztük be, nem kis pénzért. Hisszük, az 1980-asnál eredményesebb évet zárunk, amihez a feltételeket már most az első napokban igyekszünk megteremteni. Még a két ünnep között váratlan látogató érkezett, kezében olyan kétliteresnyi fonott üveggel. Derű és józanság virított pirospozsgás arcán, hiszen a kocsiját saját maga vezette, nem is túlságosan közelről, az egyik szomszéd megyénkből, ahol ő egy nem túl nagy, de jónevű termelőszövetkezet elnöke. Kezembe nyomta az üveget és azt mondta: — B. B. B. — Ne marháskodj már — mondottam neki —, mi az, hogy bébébé? Szokása szerint hosszú karját jóval a feje fölé emelte, majd leejtette a térdéig. — Azt gondoltam, találékonyabb vagy. Igyál egy kortyot a mi jó borunkból. Hátha az megmozgatja rozsdásodó agytekervényeidet — mondta —, hiszen mi miért ne rövidíthetnénk a legszebb magyar mondást, ha annyi mindent rövidítettek már ebben a világban. A BOEK-ot megértetted volna azonnal? — Hogyne. Hiszen azt mindenki érti. — És ha csak anynyit mondtam volna: B. B? — Kérlek, ő egy gyöngécske francia színésznő, Brigitte Bardot. — Helyes, KGST? — Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. Mi is benne vagyunk, s úgy tudom, nem származott kárunk belőle, sőt! — Szó szerint. — És csak mosolygott tovább régi ismerősöm-barátom, D. M., hogy az ő stílusánál maradjunk. — SEATO? — faggatott tovább. — Dél-ázsiai katonai szövetség, tökéletesen USA-befolyás alatt. — Helyben vagyunk, USA? — Amerikai Egyesült Államok. United States of America. — Lám csak — ütött a térdére —, megy ez lassacskán, csak még mindig nem vagyunk a célnál! OPEC? — Hagyj engem békén, olaj keletről a nyugatnak és kész. Mi nem vagyunk benne, hál’ istennek van nekünk elegendő a magyar és szovjet mezőkről. — Helyes — nézett mosolyogva messze —, de mi lesz az én rövidítésemmel? — Bort, búzát, békességet — mondtam. Ő hozzátette: — Minden dolgos embernek. S megnyálintotta a poharát Dékány Mihály termelőszövetkezeti elnök is. — B. B. B. Galambos Lajos: B. B. 3 A KOCKÁZAT NEM KALANDORSÁG Hol a határ? Gazdasági vezetők véleménye NAPJAINK HAZAI GAZDASÁGÁBAN MINDEN KORÁBBINÁL NAGYOBB SÚLYT KAPOTT A SZÓ, ÉS TERMÉSZETESEN ANNAK TARTALMA: KOCKÁZAT. MIT ÉRTÜNK EZ ALATT? MIKÉNT LÁTJÁK EZT A GAZDASÁGI VEZETŐK? ERRE KERESTÜK A VÁLASZT. Nem a népszerűségért... Marosi Károly, a gabonaforgalmi vállalat igazgatója: — A kiindulópont csakis egy lehet: a kockázat nem egyenlő a kalandorsággal. Felelősségérzet nélkül ez nem mehet. Az én véleményem az, hogy legalább nyolcvan százalék biztonság kell ahhoz, hogy a vezető jól gazdálkodjék azzal a szellemi és anyagi erővel, ami rá van bízva. Csakis a jól megszervezett munka alapján lehet — szabad — kockáztatni, tudnunk kell, kikre, mikre támaszkodhatunk amikor valami kockázatos dologba belevágunk. A népszerűség kedvéért vállalkozni erre — több, mint hiba. A társadalom — egy gazdasági vezető csakis ilyen méretekben gondolkozva kockáztathat —, a legnagyobb felelősséget várja ebben. Eddig a tömör vélemény. De a kérdésre meggyőző példában sincs hiány. Saját tervezésben, saját munkával már a harmadik keverőüzemüket, malmukat építik. Egyenként húszmillió forintot kér mindegyik. Mi ebben a kockázat? — Ha kivitelezőt keresünk, a költségek megduplázódnak, így viszont nekünk kellett vállalni az anyagbeszerzéstől kezdve az eddig jószerint ismeretlen munkáig minden gondot. De készen lett, jó is, tehát megérte. De ha példa szükséges, van más is. A tröszt pályázatot hirdetett a vásárosnaményi 600 vagonos acélsiló építésére. A tröszt 19 vállalata közül egyedül ők merték vállalni. Hat hónap alatt lettek kész, a kockázat és az eredmény ugyanaz, mint a keverők esetében. Az emberek mindig partnerek ebben, de csak akkor, ha előzőleg közösen mérlegeljük a lehetőségeket. És, ha lehet vállalják, hiszen ez az ő presztízsük is. „Egyébként kötelesség..." A Népművészeti és Háziipari Szövetkezet eredményei sokak előtt ismertek. Jól dolgoznak, ez vitán felüli. De kell-e nekik kockáztatni? — Kell és kötelességünk is — összegez röviden a szövetkezet elnöke, Balogh Zoltánná. — Hol ebben a határ? — A határ az, hogy nem tehetjük tönkre a szövetkezetet. Egyébként nincsen határ ... Az élet állandóan új dolgokat követel, új lehetőségeket is ad, ha nem felelünk meg ezeknek, nem létezhetünk. Mi sem természetesebb, hogy véleményét ő is a gyakorlatból szűrte le. Mert, amikor az igénytelen, alig jövedelmező gyermekruhák gyártásával felhagytak, hogy NSZK-beli partnerrel lépjenek kapcsolatba, kockáztattak. Az igénytelen biztos helyett, az igényes bizonytalan mellett döntöttek 1976-ban. Az eredmények őket igazolták. — Néha azért győzködni kell az embereket, ne féljenek az újtól. Nemrég is majdnem sírt mindenki, amikor meglátták, hogy a belga megrendelő, mit vár tőlünk. Aztán nekiláttunk, és megy a dolog. Szép hófehér ruhákat mutat. Nem kell a női divat szakértőjének lenni, hogy lássam: ezek a darabok hozzáértést kívánnak. — Az a véleményem — mondja —, hogy kötelességünk belevágni mindenbe, amit képesek vagyunk megcsinálni, mert a népgazdaságnak arra a devizára is szüksége van, amit mi hozunk. Ráadásul, a későbbi kedvezőbb pozíciók érdekében is kockáztatnunk kell. Mert ez a belga ruha nemcsak nehéz munka, de kis szériában is készül. Azzal azonban, hogy ezt vállaltuk elértük, nagyobb, az adottságainknak jobban megfelelő sorozatokat is készíthetünk. Megéri a kockázat? A válasz egyértelmű... Az élet igazolta — A kereskedelemben a legnagyobb a rizikó — véli Király József, a Nyírfa Áruház igazgatója. — Nem mindegy, hogy mikor, milyen, és mekkora árualapot szerzünk be. Mivel a megrendeléstől az áru beérkezéséig általában hosszú idő telik el, nekünk jó előre kell felmérnünk, mekkora is lesz az igény. Mi ez, ha nem kockázat? Tavaly év végén szinte megrohanták az áruházat a vevők a tartós fogyasztási cikkekért, például televízióért. A kérdés adott volt: 1980 végén is ez lesz? Ők úgy kalkuláltak, igen. Csak televíziót 500 darabot szereztek be, ötmillió forintjuk feküdt ezekben. A kereslet őket igazolta. — Már ott tartunk, hogy ez is kevés lesz ... Király József szerint kockázat van az árakban is. Különösen azért, — és ez jó —, mert több kereskedelmi vállalat is dolgozik. De ugyanez a helyzet a nagykereskedelmi vállalatoknál is. Az áruháznak versenyben kell maradnia. Ennek érdekében néha olcsóbban, máskor drágábban adnak valamit, mint a riválisok. De a helyes mértéket megtalálni, a kereslet és a kínálat arányait felmérni, szakértelmet igénylő, kockázatos művelet. Megesett, hogy a függönyöket a beszerzési ár alatt adták el. Úgy vélték, a veszteség, adott esetben a vevőkör megtartásával megtérül. Rizikó ez is a javából. — Az árakkal sok mindent lehet csinálni. Lehetünk olcsók és lehetünk — mondjuk nagyon keresett cikkek esetében — drágábbak is. Csak erkölcstelenek nem lehetünk, még a szabad árak esetében sem. Mert az már nem kockázat, sokkal rosszabb annál ... A kereskedelem jövője azonban kétségtelenül a bizonytalanságok vállalása is, hiszen egyre több a versenytárs. ★ Egy kérdést még feltettem a beszélgetőtársaknak. — Kerültek-e már bajba a kockáztatás miatt? A válasz : mindháromszor kategorikus „nem” volt. És ez így a jó, míg a kockázat valóban kockázat, mert egészséges versenyszellem másként nem alakulhat ki. Speicsl Zoltán A MOM mátészalkai gyárában műszakonként hatszáz új típusú vízóra készül. Mécskei Károly ehhez gyárt alkatrészeket a fröccsöntő gépen. (Jávor L. felv.)