Kelet-Magyarország, 1984. április (41. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-01 / 78. szám

Nem sajnáljuk a víkendet... Végre: eső! Ips,­égen örültek úgy a ,­ kiskerttulajdonosok, a mezőgazdasági nagyüzemek dolgozói, de a városiak is annak, hogy az égiek „elrontották” a hét­végi víkendet. Péntek reg­gel végre megérkezett a várva várt csapadék, csen­des eső áztatja a földeket! Igaz, az esőt néha szabá­lyos hózápor váltotta fel a szombat délelőtt, de ez sem zavarja túlságosan örömün­ket, hiszen azon nyomban el is olvadt a hó, nedvesítve a száraz, márciusi határt, csil­lapítva a földben nyugvó magvak szomját. Mint tegnap délelőtt a nyíregyházi meteorológiai állomás szakemberei el­mondták, a péntek reggel és szombat reggel közötti hu­szonnégy órában a megye­­székhelyen 27,1 milliméter csapadékot mértek, s ez joggal töltheti el bizakodás­sal a mezőgazdászokat. Jel­lemző a csapadékszegény időszakra, hogy márciusban, nem számítva e hét végét, mindössze három millimé­ter eső hullott, de nem ké­nyeztetett el bennünket a február sem, hiszen ekkor­­ még tizenöt millimétert sem mértek a megyében. Egye­dül január nem okozott csa­­f­­ódást a maga harminchat milliméterével. Szabolcs-Szatmárban a sokéves átlag szerint éven­te mintegy hatszáz millimé­ter csapadék hull, ezért is mondhatják a hozzáértők, hogy legalább minimum öt­ven milliméter még mindig hiányzik. De hagyjuk most a kesergést, hiszen kinézve az ablakon láthatjuk: esik és esik, zöldül a határ. Csendes tavaszi eső áztaz erdőt, mezőt. Nagyon vár­tuk már ezt a kedves ven­déget. Nem bánnánk, ha néhány napig még marad­na. (hg) XLI. évfolyam, 78. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1984. április 1., vasárnap Megszűnő társbérlet Gombaágy mákszecskából Ittasan a volánnál VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK ! ' Csak fizetnek... Új könyv Szatmárról Tavasz a gyümölcsösben Értékteremtő akciók, hagyományőrző találkozók "TTIHII h||| ~f|l M --- • " i TMiTTir~¥~llÍ1Wílin' TY f "li ~ilBÜl—IMlllliMIHii1 Hl Úttörővezetők küldöttgyűlései megyénkben VÁSÁROSNAMÉNYBAN, NYÍRBÁTORBAN, KISVÁRDÁN ÉS FEHÉRGYARMATON TEGNAP, MÁRCIUS 31-ÉN TARTOTTAK AZ ÚTTÖRŐVE­­ZETŐK KÜLDÖTTGYŰLÉSÉT, ÉS VÁLASZTOT­TÁK MEG A KÖVETKEZŐ ÚTTÖRŐVEZETŐI KONFERENCIÁIG TARTÓ IDŐSZAKRA A VÁ­ROSI ÚTTÖRŐELNÖKSÉGEKET. Vásárosnamé­rgban IICQ kisdobos és úttörő nevében 60 küldött tanácskozott a pártbizottság nagytermében. Az eseményen részt vett Ha­raszti István, a Magyar Úttö­rők Szövetsége Országos El­nökségének titkára. Szűcs Ilona városi úttörőelnök ter­jesztette elő a beregi táj gyermekeinek munkáját ko­ordináló feladattervet. A ta­nácskozáson elhangzott ten­nivalók igazodnak a VIII. or­szágos úttörő-vezetői konfe­rencia decemberben hozott határozataihoz. A tanácskozáson hangsú­lyozták: keresni kell a lehe­tőséget a beregi népi, ipar­­művészeti hagyományok mél­tó ápolására, az alkotóképes­ségek kifejlesztésére. Érték­teremtő akciók szervezését határozták el. Terveik közt szerepel a városban egy út­törőház kialakítása, az úttö­rőtörténet hagyományainak összegyűjtése. A tanácskozás végén megválasztották a vá­rosi úttörőelnökséget, amely­nek elnöke ismét Szűcs Ilo­na lett. Nyírbátorban 9430 kisdo­bost és úttörőt képviselt az a 100 küldött, aki meghallgat­ta Németh Attila városi út­törőelnök beszámolóját. Ezen a tanácskozáson részt vett Lippai Gergely megyei úttö­rőelnök. A terület 25 úttörő­­csapata hamarosan elkészíti a középtávú terveket, ame­lyek 1987-ig határozzák meg az úttörőmozgalom legfonto­sabb feladatait. A tanácsko­záson többen is aláhúzták: növelni szükséges az úttörő­vezetők pedagógiai, módszer­tani önállóságát. Ez egyben garancia is arra, hogy az úttörőmozgalom ese­ményeit változatosan, színe­sen, az adott terület sajátos­ságaihoz igazodva szervezzék meg a csapat- és rajvezetők. A politikai munka tovább­fejlesztése egyúttal maga után vonja a romantikusabb, játékosabb közösségi élet ki­alakítását, az ehhez kapcso­lódó formák és módszerek térhódítását. A résztvevők egyöntetűen kifejezték: érzelmeket, él­ményeket nyújtó ünnepsége­ket szervezzenek valameny­­nyi csapatban a névadók és példaképek emlékére. A vá­rosi úttörőelnöknek ismét Németh Attilát választották meg. Kisvárdán 12 500 kisdobos és úttörő képviseletében 120 küldött előtt terjesztette elő Gölöncsérné Berták Magdol­na, városi úttörőelnök a kör­zet feladattervét. Gyermek­­központú csapatarculatot alakítsanak ki valamennyi településen — hangoztatta a beszámoló. Az úttörőcsapatok társadalmi kapcsolatairól a küldöttek elmondták: a gyer­mekek ügyeiért felelősséget érző felnőttek kapjanak az eddiginél nagyobb lehetősé­get az úttörőmozgalom ak­cióiban való részvételre. A hazafias és honvédelmi nevelésben, az internaciona­lista szellem kialakításában önzetlenül együttműködnek a fegyveres erők és testületek, a Vöröskereszt, és az MHSZ az úttörőközösségekkel. A küldöttek ismét megválasz­tották Gölöncsérné Bertók Magdolnát városi úttörőel­nöknek. A fehérgyarmati úttörő­vezetői küldöttgyűlés 75 résztvevője előtt Piros Sán­dor városi úttörőelnök szólt a körzetben élő 5731 úttörő és kisdobos mozgalmáról. Hangsúlyozták: a szatmári vidék irodalmi és történelmi emlékekben igen gazdag, s az úttörőközösségek nemes feladata a hagyományok fel­kutatása mellett, ezek ápo­lása. Hagyományőrző találkozó­kat szervezett már Szatmár­­cseke és Tunyogmatolcs, s hamarosan megrendezik a hagyományőrző őrsök talál­kozóját is. A népek barátsá­gának erősítése jegyében a moszkvai Világifjúsági Ta­lálkozót köszöntő majálist szerveznek. Közhasznú társadalmi munkák bevételeit ajánlják fel a fehérgyarmati fiatalok a fejlődő világ gyermekei életkörülményeinek javítá­sához. A küldöttek ismét Piros Sándort választották m­i~~ "■‘SncW’ H Díjak Kitüntető díjak alapítá­sáról és adományozásáról szóló rendeletet alkotott legutóbbi ülésén a Sza­­­­bolcs-Szatmár megyei Ta­­­­nács. Bár 1978 óta is volt mód a teljesítmények és eredmények elismerésére­­ (Alkotói Díj és Váci Mi­­hály-díj), ám azóta tovább­fejlődtek az intézményi ke­retek, a szervezeti formák, az alkotó műhelyek. Növekedett azoknak a személyeknek és a közös­ségeknek a száma, akik fo­lyamatos, kiemelkedő munkával vesznek részt a sz­űkebb haza fejlődésében. Ezért vált szükségessé a korábbi rendelet felülvizs­gálata és olyan szabályo­­­­zás kialakítása, amely szé­lesebb körben ad módot a­­ helytállás elismerésére. A megyei tanács mosta­ni rendelete szerint a jö­vőben továbbra is adomá­nyozzák a „Szabolcs-Szat-­­­már megyei Tanács Alko­tói Díját” azoknak a sze­mélyeknek, akik a társa­dalmi és gazdasági fejlesz­tésben hosszú időn át ki­magasló tevékenységet fej­tettek ki. Az irodalom terén az eredményes életmű elis­merésért, valamint azok­nak az íróknak, akik a megye irodalmi életét gaz­dagító alkotást hoztak lét­re; továbbá akik a képző-,­­ ipar- és fotóművészet, a­­ diaporáma, a video, vala­mint az építészet területén, a zeneművészetben, a köz­­művelődésben jelentős ér­­­­tékeket, teljesítményeket mutatnak fel, Váci Mi­­hály-díjat adományoznak. (Tehát e díj adományozá­sának körét kibővítették.) [ Új elismerés a Túri Sán­­­­­­dor-díj, amit az oktatás­nevelés terén azoknak a pedagógusoknak, a műve­lődésügyben adományoz­zák, akik több éven át ki­emelkedő tevékenységet folytattak, segítették a­­ közoktatás és közművet® dés gazdagítását. Módi - az új paradicsom Gyors sikerre számíthat a termelők körében a Módi el­nevezésű új paradicsomfajta, amelyet a Zöldségtermesztési Kutató Intézet Fejlesztő Vál­lalatának szakemberei neme­sítettek ki. A fóliás termesz­tőknek szánják, mive­l igen korai érésű, és az úgynevezett sövényes műveléssel is jól termeszthető. A fűtötten fó­liasátrakban is megél az új paradicsom, amely jó hozam­mal „fizet” a szabadföldi ko­rai termesztésben is. Fénymérés

Next