Kelet-Magyarország, 1985. november (42. évfolyam, 257-281. szám)
1985-11-01 / 257. szám
1985. november 1. Taggyűlések előtt ül Őszinte szóval AHHOZ, HOGY AZ ÉV VÉGI BESZÁMOLÓ PÁRTTAGGYŰLÉSEK nyílt légkörben, kritikus, elemző és reális értékelést adjanak az 1985-ös nem könnyű esztendőről, politikánk érvényesítéséről, hogy eredményeink és gondjaink megfelelően reflektorfénybe kerüljenek, érdemi beszélgetésre van újra szükség a párttagsággal. Ez igény is, ez követelmény is. Bevált s megújulásunkat segítő módszer. A gyakorlat bizonyította helyességét és hasznosságát. A XIII. kongresszus határozatainak végrehajtásáról, idei gondjaink reális felméréséről és a cselekvésről kezdődnek meg Szabolcs-Szatmár több mint ezer alapszervezetében a november közepéig tartó beszélgetések, amelyek megelőzik s gondosan előkészítik az év végi számadást, az évzáró taggyűléseket, amelyek november 15-én kezdődnek és december 15-én fejeződnek be. Közösséget formáló, a pártegységet erősítő, s az egyéniség jellemét formáló beszélgetések kezdődnek. A beszélgetések fontos kritériuma a nyíltság, az őszinte, kendőzetlen szóváltás minden kérdésről. Nem lehet „tabutéma”. Csak akkor éri el célját, s lesz igazán hasznos minden beszélgetés, ha ezekre érdemben felkészül a pártvezetőség és a párttagság is. Egyenjogú és egyenrangú emberek, párttagok véleménycseréjéről, ha úgy tetszik vitáiról van szó. S ez igényli: ne állítsanak tilalmi jelzőtáblákat sehol, kapjon zöld utat minden vélemény. A MOSTANI ESZMECSERÉK SZÁMADÁSOK IS. Viszszakérdeznek az emberek: mi történt az egy évvel ezelőtt elhangzott javaslataikkal, kezdeményezéseikkel? Hasznosították-e azokat? Erről számot adni kötelesség, fontos emelője lehet a pártdemokrácia továbberősítésének. Olyan időket élünk, amikor a párt fokozottan igényli tagjaitól a személyes helytállást és példamutatást, a politika melletti kiállást. Ne kerüljék meg e fontos kérdéseket a beszélgetések során. Ismerjék el a kiválók munkáját, a pártmegbízatások teljesítéséért mindenkinek jólesik a meleg szó. A kötelességüket elmulasztóknak, a taggyűlésekről távol maradóknak, a pártrendezvényekről hiányzóknak pedig őszintén meg kell mondani: nem kötelező párttagnak lenni! Ha vállalták a párttagsággal járó kötelezettségeket, akkor azokat tartsák is meg. Erősítjük a pártszervezetet, ha megválunk a párttagságra érdemtelenné váltaktól. Szóljunk arról is a közvetlen beszélgetések során: ki, mit vállalt 1984-ben, s azt hogyan sikerült teljesítenie, vagy milyen gondok, problémák akadályozták. Tárják fel őszintén az elmaradás okait, értékeljék reálisan az emberek munkáját. Ez adhat újabb erőt s lendületet. MINDEN PÁRTTAG EGYÉN, SZEMÉLYISÉG. Óriási hiba lenne, ha figyelmen kívül hagynánk az egyén, a párttag személyes gondjait, ha ezekről nem esnék szó a beszélgetések alkalmával. Az értelmes, célravezető beszélgetések mindig emberre szabottak. Embereket megközelíteni, őszinteségüket igényelni és nyíltságukra számítani csak abban az esetben lehet sikerrel, ha mindenféle sablonnal szakítunk. Árasszanak bizalmat érlelő és erősítő légkört ezek a találkozások. Különös gonddal készüljenek fel a pártvezetőségek tagjai és a bizalmiak a fiatalokkal folytatandó eszmecserékre. Számuk jelentős. Szabolcs megye pártszervezeteiben 3600 fölött van a 30 éven aluli, fiatal párttagok száma. Vizsgája lesz ez az eszmecsere-sorozat alapszervezetek vezetőségeinek, különösen az új párttitkároknak, vezetőségi tagoknak, akik a XIII. kongresszust megelőző vezetőségválasztó taggyűlések során kaptak bizalmat. Nem csekély a számuk: 2154 új pártvezetőségi tag van. Most szereznek életközelből politikai gyakorlatot, tapasztalatokat. Különösen fontos az ő munkájuk segítése. A BESZÉLGETÉSEK SIKERE valójában a taggyűlésekkel értékelhető majd. Reméljük, vitára ösztönző, a politikát, a pártegységet erősítő, személyiségeket formáló eszmecsere lesz mind a 33 ezer párttaggal történő kötetlen beszélgetés közös dolgainkról. Farkas Kálmán Kelet-Magyarország Az épülő Szalka Mátészalka belvárosában nagy ütemű építkezés folyik a SZÁÉV kivitelezésében. (Elek Emil felvétele) is tudósító szapora részletességgel sorolta: a TM - fogadáson tálaltak orosz kaviárt, franciasalátát és tatárbifszteket, főfogásként kagylólevest, majd hosszú listán következtek a sültek és netovábbként kristálypoharakba töltögették a rajnai borokat, francia pezsgőt. — Ez igen! — mondta, aki olvasta, majd rosszallóan megjegyezte, ez az, ami a honi sajtónkból hiányzik. Hát miért nem tudhatja meg a magyar, hogy mit esznek a hazai fogadásokon és általában azt, hogy kinek mi a kedvence. Például engem priváte fölöttébb érdekelne, szereti-e a túrós cvekedlit egy magyar miniszter. De ha nem szereti, akkor mit eszik? Mit mondhatnék? Mint tudósító eleddig csak ritkán kerültem olyan helyzetbe, hogy mondandóm lényege a „kaja” legyen. Az ínycsiklandó, étvágygerjesztő részletektől mindig többre tartottam az események tudományos, gazdasági, politikai jelentőségét. És tessék. Akad olvasó — igaz, hogy kevés —, aki a rendezvények gasztronómiai részleteire kíváncsi. Na jó — gondoltam —, adandó alkalommal ezt is kielégítem. Hívtak egy számadásra. Jó alkalom. Tapasztalatból tudom, a számadás az olyan esemény, amely hagyományosan együtt jár egy kiadós ebéddel, avagy vacsorával. Emlékszem a szép időkre, volt számadás birkagulyással, túrós csuszával és volt olyan is, hogy húslevest csigatésztával, főtt húst, disznótorost tettek az asztalra bőséggel és párolt káposztával. Mentem tehát a számadásra. Na, most aztán leírom — gondoltam. Még azt is részletezem, hogy a körítésként adott akármi párolt káposzta és rizs, esetleg hasábburgonya, netán tört krumpli. Savanyúságnak pedig csemegeuborka, avagy ecetes uborka, de lehet, hogy csalamádé, vörös káposzta, sőt az is előfordulhat, hogy kedvencem lesz, paradicsompaprika. Szó mi szó, mindent leírok. Nyerjen a magyar . .. Akkor aztán vége lett a beszámolóknak, a felszólalásoknak és a levezető elnök szól a számadókhoz: — Munkánkat befejeztük, sikerrel dolgoztunk, nincs más hátra, csak az ebéd. Felkérem a tisztelt tagságot, hogy az ebédpénzét mindenki vegye fel és a listát írja alá a kijáratnál elhelyezett asztaloknál! — Micsoda? — Semmi, semmi — mondta az elnök. Újítottunk. Kap mindenki száz forintot, hazamegy és eszik amit akar. Praktikus és takarékos megoldás. Praktikus, mert a közös ebédeken sokan nem laktak jól. Volt aki azért nem evett, mert gyomros, más, mert nem volt réhes, megint más restellte magát, mert nem tud a késsel, villával bánni. Takarékos is a módszer, mert egy tisztességes ebédet száz forintból vendéglőben nehéz kihozni. gyszóval nincs felsorolás. Bárhogy fáj, nem tudósíthatok arról, mit ettek a számadók. (seres) . Régi megyebálok színhelyén Pénz van — mégsem halad A hatalmas emeleti terem régi megyebálok hangulatát idézi. A gyönyörű boltíveket, másfél méter szélességű falakat szemlélve nem nehéz elhinni a legendát: asszonyt és birtokot nyertek vagy veszítettek itt kártyán a régi idők uraságai. Ma más a kép. A Nagykállói Ideg- és Elmegyógyintézetnek ad otthont a kétszázötven éves egykori megyeháza. Az épület felújítását 1981- ben kezdték meg, összesen nyolcvanhatmillió forintot szántak a nagyarányú munkára. A tervezés, kivitelezés a műemléki hivatal közreműködésével és jóváhagyásával történt. A felújításnál különleges anyagokat is felhasználtak. Csak a külső felület festésére szolgáló, az NSZK-ból származó Modaszil festékből huszonnyolc mázsa kellett. A folyosói márványt Pilisszentivánon vágták, s az ablakokra, bejárati ajtókra hőszigetelt, fényvédő üveg került. Valamenynyi ablakot egyedileg gyártott az Ófehértói Vegyesipari Szövetkezet. Az elképzelések tehát gyönyörűek, mégsem teljes az öröm.• A befejezés tervezett határideje ugyanis ez év december 31., s ha ez időre nem készülnek el a munkák, odavész a fel nem használt pénz, s elmarad a befejezés — mondja dr. Bodorné Illés Erzsébet, az intézet gazdasági igazgatója. A felújítás sem oldja meg azonban minden gondunkat. Kellene még a két idegosztályt összekötő folyosó, hiányzik a betegeknek egy társalgó, s most készítünk tervet a régi ikazánház átalakításával egy központi öltözőre. Az intézmény kinti területein is sok a gond. — Orvosokra lenne szükségünk, de nem tudunk a jelentkezőknek megfelelő lakást ajánlani. Tíz évvel ezelőtt kapta meg az intézet a régi pénzügyőrlaktanyáit, gondolhatni, milyen lakáskörülményeket tudtunk ott teremteni — mondja dr. Horváth Endre, az ország második legnagyobb elmegyógyintézetének igazgató főorvosa. Ez mind rendjén is van, mondhatnánk. Örüljünk legalább annak, ami van, ez esetben a közel kilencvenmilliós felújításnak. Csakhogy e körül sincs minden rendben! Veszélyben látszik a befejezési határidő. Búzási Lajos az építkezést végző Nagykátyi Építőipari Szövetkezet elnöke azonban derűlátó. — A munkákat befejezzük, habár a részhatáridővel kicsit elmaradtunk. Az építőipar közismert betegségei sajnos nálunk is megtalálhatók. Előre nem tervezett hibák is jöttek, melyek sok pluszmunkát jelentettek. Nem mindig kaptuk időben a szükséges anyagokat sem. Én mégis optimista vagyok. Úgy gondolom, hogy normális munkatempó mellett ezt a munkát nekünk be kell tudni fejezni, és be is fejezzük! Az építésvezető tehát bizakodó. Legyünk mi is azok! Mert a legnagyobb baj mégsem a részhatáridők csúszása, hanem az, hogy az eddig elvégzett munkákkal is akad probléma. Eddig kideríthetetlen okból ugyanis nagy magasságban, súlyosan megpenészedtek a frissen szigetelt falak. Amikor először észlelték a dolgot, rögtön értesítették a Budapesti Műszaki Egyetem építészettörténeti tanszékét, melynek képviselője a helyszínen vett vakolatmintát vegyelemzésre. Az ismeretlen gomba elleni védekezésre szóbeli tájékoztatást adtak, megjelölve két olyan vegyszert, melyek közül valutáris okok miatt ez idő szerint egyik sem kapható. Előrendelhető viszont '86 második felére! Október 3-án a Tudományos Akadémia találmányi bizottságának szakértőjével is felvették a kapcsolatot, konkrét tanácsot vagy javaslatot azonbanez ideig nem kaptak. Hogy miért van ennyi probléma az új szigetelőanyaggal, s miért nem használják fel a másutt szerzett tapasztalatokat? Egyszerű a válasz: itt alkalmazták a módszert először. Kovács Éva 3 A nevető repedés A kisnaményi Diószegi-portán a kék gumicsizmát úgy dobták a ház hátsó falához, mintha sértést toroltak volna meg. Ott, ahol mindennek helye volt, s rend áradt még a száradó málécsövekből is, furcsa volt ez a hányavetin elterülő kék csizmapár. Néztem is, illetlen csodálkozással, mígnem a gazdaasszony meg nem szólalt: — Nézheti. Egy hete vettem, s máris kihasadt. Mosáskor vettem észre, hogy folyik bele a víz. Pedig 240 forint az ára. Nem az első, amivel így járok. De bemehet akárhová, talál ilyen kék csodát másutt is. Nézegetem, kézbe veszem, s tényleg: a fején ott a nyílás. Az látható, nem kő, nem rög, nem vas hasította. Ott vált el, ahol hegesztették. S milyen rosszul. Érdeklődni kezdek, s szinte nincsen a környékén falu, ahol az első mondatok után ne kötnénk ki a gumicsizma mellett. Aki tudja, hogy Szatmárban ez a lábbeli nélkülözhetetlen, az elképzelheti : nem valamiféle divatvitáról volt szó. Az ipar, a csizmát gyártó magyar ipar volt a téma. Egy idős bácsi, lehetett úgy nyolcvan, így summázott: ha a mi termésünk ilyen lenne, ugyancsak rázná az öklét a városi! Tény: leegyszerűsített kölcsönösségi viszony ez, de van benne igazság. Mert aligha lenne szívderítő dialógus az, ha mindenki a másik szemére olvasná, milyen minőségben végzi munkáját, milyen X. terméke minősége. Egy asszony büntetést is javasolt: járjon egy telet ebben a csizmában, aki vizsgálta a minőségét. Más szerint legalább azt írnák rá, ki csinálta. Csupa egyszerű ötlet, aligha megvalósítható. Ami viszont biztos: a lényeg körül jártak mind a beszélők. Az egyéni felelősségről esett közvetve szó. Arról, aminek híjával vagyunk sokfelé. A „latyakpróbás” büntetés ugyanis aligha segít azon, hogy egy általános szemlélet változzék. Az, amely hajlamos azt mondani: tőlem elment a munkadarab, majd lesz valami. Mert az igaz, hogy lesz valami. De az nem az igazi. Ha mi azt akarjuk, s menynyire akarjuk, hogy itthon és a külhonban munkánk megbecsülésnek örvendjen, akkor minden ember, minden poszton, minden időben úgy kell hogy dolgozzék, mintha magamagának készítene remekművet. S aki a minőségre áldást ad, úgy döntsön, mintha minden darabra nevet lenne kénytelen írni. A haraggal falvégbe dobott csizma kékje virított az őszi napfényben. Hogy sok minden más is eszembe jutott róla, annak egy oka van: úgy láttam, hogy a talpszéli repedés gúnyosan nevet. Magán? A gyártón? Vagy azon, aki megvette? B. L. Elhangzott a falurádióban: négymillió forint értékű takarmányt nyer az egyik termelőszövetkezet azzal, hogy a speciálisan kialakított adapterekkel begyűjti a cukorrépafejet és levelet, valamint a kukoricaszárat. A melléktermék-betakarítókért a szövetkezet másfél milliót fizetett. Mint minden jó példát, ezt az információt is érdemes továbbgondolni. Főként itt Szabolcsban. Termelnek a megyében közel százezer hektáron kukoricát, négyezer hektáron cukorrépát és nagy az állatállomány. Ha csak húsz termelőszövetkezet követné a példát és a répaföldekről, kukoricatarlókról begyűjtené az elkallódó értékeket, az 80 milliót jelentene. És nem is csak ez a 80 millió forint lenne az igazi haszon. Az újmódú takarmánynyerés párosulna a termőföld-takarékossággal oly módon, hogy 80 milliót érő lédús takarmány termesztéséhez nem kellene olyan földterületet igénybe venni, ahol búzát, napraforgót vagy más növényt termeszthetnének. Továbbmenve a gondolkodásban, a szabályzóktól szigorított gazdálkodásnál minden fillér számít. Árutermelésünk (értsük alatta a húst és a tejet) ma attól is drága, mert az etetési technológiában nincs, vagy alig van helye az olcsó takarmányoknak. A melléktermékekre nem, vagy alig figyelünk. A kukoricaszár mint olyan, nem lenne újdonság a tehenek jászlában. Hogy ma nincs ott, annak oka a közömbösségen túl a kényelmesség. Igen, a kukoricaszár begyűjtése, hasznosítása kényelmetlenséggel, munkával jár ... Egyszóval, elhangzott a hír a rádióban, akiket érdekel és illet, biztosan sokan hallották. A jó példa követőkre vár. S. E.