Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
XIV. évfolyam, 102. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1987. május 1., péntek Éljen a munka ünnepe! MÁJUSI PÁNTLIKÁK Boldog szenvedés! Talán ez illik legjobban annak érzékeltetésére, miként találkoztam életemben először az igazimunkával. Akkor forró nyár volt, konok hőség és az óriás feketebogár — egy hatalmas szénporrakás a villanytelep udvarán — füstölni kezdett Begyulladt legbelül és azt mondták a felnőttek, ezt csak át kell lapátolni, „kiszellőztetni”, és nem parázslik el a halom, lesz mivel áramot fejleszteni. Suhanc srácokra — a villanytelepi dolgozók gyermekeire — bízták ezt a munkát, mondhatnám, akkoriban igen tisztes fizetésért. Nekigyűrköztünk, s esténként úgy néztünk ki, mint a koromba hempergett kis ördögök. Jót zuhanyoztunk az erőmű fürdőjében, otthon tejet ittunk, és hétalvóikként pihentük át az éjszakákat, erőt gyűjtve az újabb szénporcsatára ... Rettenetesen elfáradtunk mindennap, szakadt rólunk a verejték, sajgott a karunk, a combunk, kiszáradt a torkunk, és mindig alig vártuk, hogy vége legyen a nyújtott műszaknak... Meglehet, ünneprontásnak tűnik mindezekkel előhozakodni éppen a munka ünnepén, de hát mi ott nem hősi tettnek, hanem megszenvedett valóságnak éreztük a munkát, aminek persze így is örültünk, mert kellett a pénz odahaza, s reméltük, nekünk is kijár majd utána egy szép idő, egy új nadrág, amiben feszíthetünk a lányok előtt. Így volt, s amikor ez a remény is valóra vált, mi már régen túl voltunk a nehéz órák okozta keserűségen. Valami boldog zsibbadás, könnyű öröm kerített hatalmába valamennyiünket: ez azért mégiscsak férfias dolog volt! Aztán más nyáron vasbetongerendákat öntöttünk telefonpóznának, majd tömött zsákok alá álltunk cséplőgép-ellenőr korunkban, amikor „a banda” zsákosai a porig leitták magukat. Ugyancsak diákként pakoltunk vagonokat, voltunk mérnökök mellett figuránsok, és a Kraszna-töltésen öntöttük az ürgéket, nehogy átrágják az egyébként is gyenge gátat... Nosztalgia? Az. Miként az egykorvolt szép sörillatú majáldsok rúdmászással, lepényevéssel, a ringlispil boldogságköreivel. Messziről nézvést talán már meg is mosolyognánk azt a szegényes forgatagot a vásártereken, a falusi futballpályákon, de akik ott voltunk, a nap felé kitárt szívvel örültünk a nyárson sült szalonna illatának, a fehérbetétes félcipőnek, az orgonaillatnak, s a szépszavú szónoknak a kidekorált faemelvényen. Szegényebben is boldogok voltunk, hogy megúszták a háború borzalmát, hogy sorba állhattunk kenyérért vagy hogy kockacukrot rejthettünk karácsonykor a sztaniolpapírba, s úgy ülhettük körül a fenyőfát. Volt, elmúlt, más idők, új szokások jöttek. A májusfát — vagy ahogy mifelénk gyakorta mondták: a hajnalfát — is mind ritkábban tűzik a lányos ház kapujába. Már az, orgona helyett is új divat a celofánba csomagolt szegfű, a káia, meg a gerbera. (Sebaj! A lényeg, hogy boldog, aki adja és örül, aki kapja.) Most már másfajta munkát tisztelünk meg május elsején, a jobban szervezett, a piacképes, a kifogástalanabb minőségű munkát szeretnénk szépen felpántlikázni. És ez így van rendjén! Új idők, másféle követelmények szorítanák bonyolultabb munkám valamennyiünket. S bár meglehet, hogy mostanság kevesebb a verejték, megkíméltebb az izomcsomó is, de a végeredmény nem változott. Úgy dolgozni többet és jobban, hogy utána emelt fővel, kellemes bizsergéssel mehessünk ki a főútra, s lépteinket a névtelenek megtisztelő pillantása kövesse. Más időket élünk, másfajta a kor parancsa is. Már tudjuk, hogy a munka — a magasabb szintű munka — nem csupán becsület és dicsőség, hanem elsősorban hozzáértés dolga. Azt is tudjuk, hogy sem látszatmunkával, sem puszta ügyeskedéssel nem lehet többet tenni az asztalra. Álomképkergető évek után mindinkább kénytelenek vagyunk felismerni: nem lehet több ünnepünk, mint amennyi a győzelmünk, s hogy a vulgáris értelemben megénekelt munka manapság rettenetesen kevés a nemzeti üdvösséghez. Értelmes, túlfűtött érzelmektől mentes munkálkodásra van szükség. Meg arra, hogy ha kell, május elsején is rontsuk el annak az ünnepét, aki nem a keze erejével, gondolatai mérhető gazdaságával, hanem megtévesztő ügyeskedéssel, munka nélkül öszszeharácsolt vagyonnal kérkedik, aki kihasználva a nehéz időket, átgázol a tisztesség felgereblyézett vonalain. Arra is szükségünk van, hogy éppen a munka, a munkásnemzetköziség ünnepén nyújtsunk reményt a kishitűeknek, a gondok láttán pánikba esőknek: rajtunk, csakis magunkon múlik, meddig uralkodnak felettünk a gazdasági viharok. Mert, ha rendet teszünk az igazi és az álértékek között, ha a munka mindenütt az egyedüli mércévé magasul, akkor késicsik léceink leküzdeni az új körülmények okozta bajokat, megszelídíteni új feszültségeinket. Két év híján száz esztendeje, hogy Párizsban a II. Internacionálé alakuló kongresszusán a munkásszolidaritás erősítése sarkallta arra a jelenlévőket: május első napját a munka és a munkás ünnepévé avassák a nyolcórás munkanap jelszavával. Ma más célokért küzdünk: kivívott tisztes életszínvonalunk megőrzéséért egy új gondolkodásmódot igénylő, bonyolultabb gazdasági pályán. Itt már a verejtéknek is más az íze. Angyal Sándor Megindult a termelés az új nyíregyházi húsüzemben Már az üzemszerű termelést indították a Szabolcs- Szatmár megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat új, nyíregyházi húsüzemében, amelyet ünnepélyeskörülmények között csütörtökön délelőtt avattak fel. Az eseményen részt vett Diczkó László, a megyei pártbizottság titkára, Lakatos András, a megyei tanács elnökhelyettese, valamint aberuházásban részes és azt támogató szervek vezetői. A munka ünnepével kapcsolatos megemlékezéssel együtt Tamás Imre igazgató vázolta azt az újhelyzetet, amely a húsüzem termelésbe vonásával bekövetkezett. A mintegy 350 millió forintos beruházással bíztató lehetőségek nyíltak meg a vállalat előtt a hatékony, exportnövelő termeléshez, mivel olyan gépeket, berendezéseket szereltek be, melyekkel magas higiéniai követelményeket kielégítve minőségi gyártástfolytathatnak. A megye számára kedvező, hogy az egy műszakban évi hatezer tonna kapacitású húsüzemmel mind mennyiségben, mind minőségben és választékban ki tudják elégíteni az igényeket, a kistelepülésekre is eljutnak a húskészítmények. Új, eddig hiánycikknek számító száraz- és füstöltáruk gyártására térhetnek át. A húsüzemben ebben az évben nyújtott műszakokkal hétezer tonna feldolgozásra készülnek, ebből ezer tonnát a fővárosban értékesítenek. A különböző hűtőberendezések, automata töltőgépek és mérlegek lehetővé teszik a hibamentes munkát. Az ünnepségen vette át a Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést Zilahi László igazgatóhelyettes. A vállalat mátészalkai kirendeltségének Petőfi szocialista brigádja elnyerte a Szakma kiváló brigádja címet. Az új üzem hideg géptermében világszínvonalon működő gépekkel készítik a töltelékárut. (E. E. felv.) (Elek Emil felvétele)