Kelet-Magyarország, 1987. július (44. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-04 / 156. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Könyvtárlátogatáson a könyvgyűjtők 114 egyedüli példány Megyei közművelődési intézmények anyagi és szakmai támogatásával évek óta eredményesen működik Nyíregyházán a Könyvgyűjtők Klubja. A könyvbarátok egyebek között azzal a szándékkal alakították meg közösségformáló klubjukat, hogy könyvgyűjtéssel, cserével, vásárlással támogassák a magángyűjtemények gyarapítását. Ugyanakkor hozzájárulnak helytörténeti dokumentumok felkutatásához, a könyvek védelmének tudatosításához. Előadások, tájékoztatók, kiállítások, könyvbörzék, tapasztalatcserék szervezésével jelentős a részvételük a könyvpropaganda szélesítésében. Sokszínű programjukban volt már többek között csoportos látogatás a megyei és városi könyvtárban, kiállítás könyvritkaságokból, együttes ülés a Hazafias Népfront Olvasó Népért munkabizottságával. Legutóbb a debreceni református kollégium nagykönyvtárát látogatta meg egy csoport. Köztudottan híres intézményről van szó, s így a látogatók maradandó élménnyel lettek gazdagabbak. A „Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára 108.” című hasznos kis kiadványban egyebek között ez olvasható: „ ... a Kollégium ... az Alföld és a Tiszántúl szellemi, kulturális fellegvárává vált, amelyet Debrecen népe az alapítástól kezdve, négy és fél évszázadon keresztül mindig magáénak vallott.” A város központjában, a Nagytemplom szomszédságában álló hatalmas épülettömb históriája rendkívül gazdag és sokatmondó. Az 1538-ban létesített ó-kollégiumot 1564-ben tűzvész pusztította el. Az újjáépített intézmény 1802-ben ismét romokban hevert. Ekkor a Nagytemplom, sok lakás, és más épület is leégett. Az újjáépítés, bővítés neves tervezők, kivitelezők, az iskola fejlesztését támogató hazafiak, a református egyház, valamint Debrecen város népének áldozatos munkája nyomán évtizedek múlva fejeződött be. A kollégiumban működik a levéltár, a kollégiumi múzeumban őrzik és gyarapítják a régiségtárat. Az óriási folyosókon történelmet idéző szobrokkal, feliratokkal ismerkedhet a látogató. Az emeleti lépcsőházat több freskó és egy üvegmozaik díszíti. A nagykönyvtár hatszázezer kötettel, gazdag gyűjteményével rangos helyet foglal el az értékőrző és -közvetítő intézmények sorában. Színvonalas tájékoztatást hallottunk arról, hogy harminckilenc kézzel írott kódexet, 146 ősnyomtatványt (1500 előtt kiadott könyvek), 114, a világon egyetlen példányban meglévő művet őriznek a Nagykönyvtár falai között. A kollégium híres diákjai voltak: Csokonay Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Móricz Zsigmond, Ady Endre. Jeles munkájukat számos, itt őrzött kézirat is tanúsítja. Történelmi események színhelye volt két alkalommal is az Oratórium. 1849- ben a magyar Országgyűlés képviselőháza, 1944-ben pedig az Ideiglenes Nemzetgyűlés ülésezett ebben a teremben. A kollégium tehát kétszer volt az „ország háza”. Itt vitatták meg a Kossuth által megfogalmazott, majd a Nagytemplomban felolvasott szöveget, amely kimondta a Habsburg-ház száműzetését, trónfosztását. Az Oratórium bejáratánál márványtábla felirata hirdeti, hogy 1944-ben Debrecen az ország fővárosa volt. „Itt a hazának dicső történelmi emlékeitől megszentelt falak között alakult meg 1944. december 21-én az Ideiglenes Nemzetgyűlés.” Bizonyára érzékelhető, hogy a Könyvgyűjtők Klubja ismét jól megválasztott programmal járult hozzá ahhoz, hogy az érdeklődők egy nagy múltú intézménnyel, történelmünk nevezetes epizódjainak színhelyével ismerkedjenek. A művelődés, a kultúra, a tudomány debreceni fellegvára ugyanis több évszázad tanúja, gazdag örökség őrzője, Nagykönyvtára révén pedig a kutatás, művelődés kimeríthetetlen tárháza. Szűcs Imre A gésák szerelme az Apollóban Az első nyíregyházi állandó mozi A millenniumi ünnepségek után kezdett országosan elterjedni a mozgóképek vetítése. Városról városra vándorló mozisok mutatták be 2—3 perces filmekből álló műsoraikat. Nyíregyházára először Kővári Mihály hozta el a csodamasinát. A Városi Színházban volt a vetítés 1898. október 9-én szombaton előadást és vasárnap kettőt tartottak. A közönség törte magát a szokatlan látványosságért. Ezt követően többé-kevésbé rendszeresen keresték fel a várost a vándormozisok. Az első nyíregyházi állandó mozit 80 évvel ezelőtt Apolló néven 1907. március 14-én nyitották meg. Néhány hétig rendben ment minden, látogatottak voltak az előadások, egyszer azonban lángra kapott a gépben lévő film és a géppel együtt elégett. A vállalkozó, aki minden pénzét beleölte, tönkrement. Kerek egy esztendeig kellett várni, amíg egy újabb vállalkozó 1908. március 1- jén az Otthon szálló dísztermében újra megnyitotta kapuit az APOLLÓ VILLANYSZÍNHÁZ. Nézőterén 160 ember tudott leülni. Előadásait szombaton, vasár- és ünnepnap tartotta délután 12 4-től este 10 óráig, óránként. A zenét egy villanyzongora szolgáltatta, ami később gyakran elromlott. Ilyenkor az öreg Kvanduk Gyula bácsi zongorázott a filmek alatt. A mozi bejárata a Kis tér felől volt. Ismerjük a megnyitó műsorát: 1. A gésák szerelme. 2. Pénzhamisítók. 3. A csavargó és a gyermeke. 4. Kedélyes lakodalom. 5. Amatőr fényképész. Március 29-től új műsort láthatott a „nagyérdemű”! 1. Bizma népe és szokásai. 2. Az arany bogár. 3. Koronázási jubileum Budapesten. 4. Pierrot bosszúja. 5. Londoni regatták. 6. Lakáskeresők. 7. A világítótorony őre. 8. Szabadon idomított kerékpár. 9. Dr. Han drámája. Április 5-től ismét változott a műsor. Bemutatásra került: 1. Nevezetes hadjáratok. 2. Az álom világából. 3. A munkás becsülete. 4. Angol regatta. 5. Szédületes utazás. 6. Egy lelkész szenvedései. 7. Az elbűvölt konyha. A nyíregyháziak szorgalmasan látogatták az előadásokat. A vállalkozó jónak látta átépíteni a filmszínházat. Az átépítés idejére, 1908. augusztus 15-től az előadásokat a Városi Színházban tartották. A helyárak: Páholy = 1 korona, földszinti zártszék = 80 fillér, emeleti zártszék = 60 fillér, a harmadik emeleti zártszék, a híres „kakasülő” 1 40 fillérbe került. Néhány hónap múlva befejezték az átalakítást és 1908. november 7-én szombaton megnyílt az újjáépített mozi. Új nevet is kapott: APOLLÓ MOZGÓFÉNYKÉP ÉS TUDOMÁNYOS SZÍNHÁZ. Ennek is ismerjük első műsorát: 1. Az új Törökország. 2. Egy züllött ember története. 3. Vacuum clenar (ma közönségesen csak porszívónak nevezzük). 4. A méhkirálynő. Az előadások délután 12 5 és 6 órakor, este 8 és 9 órakor kezdődtek. Évekig ez a mozi volt az egyeduralkodó a városban, s csak 1911. november 27-én a Pannónia kávéház tulajdonosa próbálkozott egy újabb mozi beindításával a kávéházában. Vállalkozását nem sok siker koronázta. Néhány hónap után bezárta a mozit. Aztán jött a háború ... Évekig nem jutott eszébe senkinek, hogy egy újabb mozit nyisson. Végül 1917. március 31-én megnyílt a második állandó nyíregyházi mozi. Elnevezésére pályázatot írtak ki. A sok száz javaslat közül Csősz Júlia óvónő, Árpád utca 43. szám alatti lakos elnevezését választották, így lett DIADAL az új mozi neve. A nyertes boldogan nyilatkozta a Nyírvidék riporterének, hogy amikor ezt a nedvet kitalálta, katonáink eljövendő dicső diadalára gondolt .. . Kósa Pál Borsos Miklós: A nagy hal (tusrajz) A zajok tökéletesekek voltak. Élethűek. Csissz-csosszba léptek, majd klapp, klapp. Aztán megint csiszi-csoszi. Aztán klipp-klapp is. Mintha egy hangjátékból áradtak volna ki. És ajtónyitás-csukás csitt-csattjai is. Élethűen fölerősítve. Energikus kézre vallóan. Hadd hallja, aki befülel, csak hallja meg a fickó: itt itthon vannak. Itthon és ébren. A csapzúgás, a vízcsobogás, a zuhany paskoló hangjai. Elsőrangúak. Dudorászással, énekfoszlányokkal beszőve. Hát ez az, így tökéletes az illúzió. Diszkrét rádióhang, fölerősödés, majd gyors elhalkulás. Mint mikor a keresőn csavaringat az ember. Beúszik egy hatalmas erejű tenor. Jó. Élethűbb nem is lehetne. Dabányi Ödön elégedett volt. Amerikából hozta a készüléket, öccse segítségével bukkant rá és vette meg. Kint is csak most kezd elterjedni. Príma. Kapkodják majd, mint a cukrot. Porszívó zúgása. Mély, fenyegető morgás, elárasztja a lakást. Ettől aztán visszahőkölhet a betörő úr. Nemcsak, hogy itthon és ébren vannak. Takarítanak is. Klipp-klapp, klipp-klapp. Dabányi próbálta szabályozni a „zsibongót”, így becézte, öccsének is, tetszett a név. De legjobban az tetszett mindkettőjüknek, hogy egyszercsak erős, fémes csattanás zárja le a slattyogó hangokat. Kemény, fenyegető fegyverhang: a lövésre felhúzott pisztolyé. Dabányi Ödön elégedett volt. Noha — és ezt meglepve konstatálta — nem múltak el félelmei. Ahányszor elment hazulról, beállította a zsibongót, de amikor hazaérkezett, valami olyasféle érzés kerítette hatalmába, hogy valaki, valaki idegen jár-kel, testvesz, tusol-pacskol, porszívózik a lakásban. S mikor egyszer a pisztoly zavarhangjára ért az ajtóhoz, alig bírta a józan ész érveivel lecsillapítani őrülten dobogó szívét. Belemarkolt a félelem: őt várják ott, csőre töltött fegyverrel. , Hovatovább csak akkor volt nyugodt, ha otthon üldögélt, zsibongója társaságában és magányát meghitt zsongással vette körül a drága szerkezet. Dabányi Ödönnek senkije sem volt, a barátságot kamaszkori gyöngeségnek tartotta, s e szellemben igyekezett is elfelejteni még élő barátait. A holtakat könnyebb volt, mert azok soha nem jelentkeztek. Dabányi immár csak a takarékkönyvekkel szeretett barátkozni, egyre nagyobb árnyékot vető öreg napjainak védőszárnyait látta a szétnyíló feszes lapokban, melyekről szép összegek, bíztató summák tekintettek rá. Klapp-klapp. Csisszcsossz. Czikk, zzrkk. Trallala. Zunú-zum! A zsibongó szinte örökké szólt. Dabányinak egyik este elszorult a szíve a gondolatra: mi lesz, ha elromlik? Ki se tudja cserélni a hibás alkatrészt. Ettől fogva ritkábban kapcsolta be. Kímélte. De a szívéről a szorongás csak nem múlt el. Rátelepedett. Főként, ha a lépcsőházban kopogtak a nehéz, kemény léptek. És ez sokszor, sokszor ismétlődött. Megálltak. Szuszogás, csörrenés. Talán az álkulcsot veszi elő a. . . Dabányi Ödönnek eszébe sem jutott, hogy a harmadi emeleti kaptatóra érve mindenkinek jólesik kifújnia magát. Ott, az ajtaja előtt. Egyszer egy szürke, esős délelőttön elmenni készült. Nehezek voltak a mozdulatai, a bal karját alig bírta emelni, ráadásul kínzó fájdalmat érzett az állkapcsában. Élesen sajgólt a két hátsó foga. Mintha foga markolná őket. Azért csakelindult.A boltba. Tejért, kifliért. Már kilépett az ajtón, amikor átvillant rajta, be kell kapcsolni a zsibongót. A szívét markolta az a jól ismert érzés. No, még jó, hogy eszébe jutott. Ráhajolt a riasztókészülékre. Kicsit megszédült, míg a gombot benyomta. Aztán megpróbált fölegyenesedni. Nem tudott. Valami rejtélyes erő összerántotta, egyetlen fájó görcsbe merevítette. Végigzuhant a szőnyegen. Meghalt. De kísértetléptei aztán is ott klappogtak még, kísérteténekhangja ésrádiózása betöltötte a szobát. És mélyen, fenyegetően zúgott a porszívó és néha kemény, fémes csattanás zárta le a zajskálát. A drága riasztókészülék tökéletes volt. És a szomszédban, fönn és lenn, néha megkérdezték egymástól a férjek és feleségek: hát ez a csodabogár sose alszik? Simai Mihály: Ánzsibongó" 1987. július 4. 9 HOZZÁSZÓLÁS Állítsuk vissza a 100 éves címert! Örömmel olvastam a Nyíregyházi Élet legutóbbi írását a város címeréről. Nem vagyok a címertan felkent apostola, nem doktoráltam heraldikából, de évek óta foglalkozom címerek ábrázolásával érem- és pénzterveken . Budavár viszavétele 300. évfordulója alkalmából kivert ezüst 500 forint emlékpénzen a közismerten Kossuth-címernek nevezett magyar címert készítettem. Amikor feladatot kaptam Tiszavasvári—Bűd— Szentmihály címerének elkészítésére, jobban beleástam magam a címertanba, és áttanulmányoztam az újkori címereinket is. Sajnos, kimondhatatlan sematikusság uralkodott el városcímereinken, megyénk minden városának címerében, melyet a közelmúltban alkottak, szerepel egyik elemként a fogaskerék. Vajon Kelet-Magyarországon van a magyar nehézipar központja? — a címerképekből ezt képzelné az ide látogató idegen. Tiszavasvári címerének készítésénél az vezetett, hogy ne legyenek olyan sztereotip — már-már szimbolikus értelmétől megfosztott, lejáratott elemek, jelek a címerképben, melyek az uniformizálást jelentik, holott a cél az egyedi és az egyértelmű megkülönböztető jelkép alkotása. Mint Bürger Lajos írja cikkében, a város régi címere teljesen kifejezi, még szófejtéssel is, az „én szőke városom”. Vissza kell állítani a régi címert! A címer felett lévő korona és körötte lévő barokk díszítő motívumok nem a címerkép részei, ezeket el kell hagyni. A címer, a pajzs és a rajta lévő elemek maradjanak úgy, ahogy 150 éve írott királyi bulla jóváhagyta. A városi tanács vizsgálja felül az új címeralkotásra hozott határozatát, és új rendelettel állítsa helyre jogállásában az említett régi címert azzal, hogy a címerpajzs körül alkalmazott barokk díszítőelem nem a címer része, de esetenként díszítő értéke miatt alkalmazható, és esetleg új motívumkincsekkel gazdagítható. A sok elhibázott címerképpel kapcsolatban megjegyzem, hogy amikor naponta jelentkeztek címerigénnyel a városok, a tervezést grafikusok végezték, vagy talán csak egy szűk csoport közülük is. Ez lehet a sematikus gondolkozás, ábrázolás oka. Kezdetben a címereket, mint Bürget helyesen írja — a páncélos vitézek alkalmazták. Fémre trébeléssel, veréssel alakították a címerképeket. Ez idő tájt, majd később, mikor kőbe faragottan is megjelennek a címerképek épületeken, alakult ki a színes plasztikával — vagy grafikusan — való ábrázolása. A jobbra vagy balra dőlő egyenes szakaszok csakúgy, mint a vízszintes és függőleges rovátkák más és más színt jelentettek. Városunk jelenlegi címere a heraldika szabályai szerint nem is ábrázolható plasztikusan és grafikusan sem. Egyértelmű a szakszerűtlenség, tehát vissza kell állítani a régi címer használati jogállását. Az, hogy népszavazás vagy tanácsülés döntsön az illetékesekre tartozik 1974-ben, mikor Nyíregyházára jöttem, készítettem egy érmet, a régi címert ábrázoltam, közben megjött a rendelet az új címerről, így nem lett szükség a munkámra Szeretném hinni, hogy a feladatoknál már az újat — a régit készíthetném érmeimre. Tóth Sándor szobrász