Kelet-Magyarország, 1988. február (45. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-04 / 29. szám
1988. február 4. Ilz MVMR vendége: a Pozsonyi mágus-show Varázslat a színpadon — Mit gondolsz, milyen lesz? Bemutatják a „nyusziszámot”? —Ilyen és ehhez hasonló kérdések hangzottak el nemrégen a művelődési központban délelőtt a Pozsonyi mágus-show plakátja előtt. A gyerekek a tanító- és óvónénikkel együtt izgatottan készültek az előadásra. Pozsonyi bűvészt az öltözőben alálom, tengernyi kellék között, bár éppen gyakorol, szívesen vállalkozik egy kis beszélgetésre. — 15 éve lépünk fel ebben a formában — mondja a bűvész. .Igazi” nevét nem árulta el, anyit azonban igen, hogy vaamikor Pozsonyban éltek, innen származik művészneve is. — Magyarországon talán nincs is olyan hely, ahol ne jártunk volna. A külföldi országok közül csak néhányat sorolnék fel, ahol felléptünk az elmúlt években: Svájc, Franciaország, Szovjetunió, Lengyelország, Ausztria. Most is van egy kétéves szerződésünk, majd 1990-ben jövünk haza. — A gyermekműsoron kívül van egy másik, felnőtteknek szóló kétórás előadásunk is. Egyegy új szám betanulása elég sok időt vesz igénybe, de kárpótlás érte a taps és a csillogó gyerekszemek. őket nem lehet becsapni, sokkal érzékenyebbek, mint a felnőttek, nem egyszer az első perctől az utolsóig aktív részesei a műsornak. Náluk meg kell érezni azt is, mikor válik számukra unalmassá az egész, s ilyenkor tudni kell váltani. Elsősorban manipulációs, kellékes, illuzionista produkciókat mutatunk be. Foglalkozom az utánpótlással is, van egy nagyon tehetséges tanítványom, talán egy szép napon az utódom lesz. Bárhová hívnak, mindenhová elmegyünk, nagyon szeretjük a gyerekeket. Pozsonyi mester ezután megmutatja a legutóbbi fellépésekről készült képeket, végül pedig megpróbál beavatni a „golyószám” titkába, előtte persze megígérem, nem árulom el a titkot. Sajnos kiderült, nem lennék reményteljes bűvészjelölt. . . (hajdú) Novellapályázatot hirdet az újságíró szakkör Hogyan élnek a gyermekek? A nemzetközi gyermekszervezet, a CIMEA meglakulásának 30. évfordulóját ünnepük az idén. A nyíregyházi 9-es iskola újságíró-szakkörének tagjai ebből az alkalomból megyei novellapályázatra hívják az általános iskolák tanulóit másodikostól nyolcadikosig. Hogyan élnek a különböző országokban élő gyermekek, minek örülnek, mit szeretnének, mit gondolnak a világról? Keressétek erre a választ a pályamunkákban! A novellák terjedelme 3 és 5 gépelt oldal közt legyen (lehetőleg) és legkésőbb március 31-ig küldjétek el a nyíregyházi 9-es iskola címére (4400 Nyíregyháza, Ungvár sétány 22.). A pályázatokat az iskolaújság, a Suli Magazin szerkesztő bizottsága értékeli. A legjobb novellákat az iskolaújságban és a Kelet-Maagyarország Gyermekvilág oldalán közöljük. A borítékra írjá-átok rá CIMEA 38. Az első helyezést elért pajtást meghívják az iskola év végi kirándulására. HOL 7 MIKOR? MIT? Programok gyerekeknek Úttörőház: 6-án játszónap. Tini-tonik kezdődik 9 órakor, melyen farsangi népszokásokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, s álarcokat is készítenek. Lesz még sakkszakkör, ifiklub, videofilm-vetítés és diszkó a nap folyamán. Külföldi táborozáson részt vett pajtások találkoznak 10 órától. 7-én: a Mesekert Bábszínház gyermekcsoportja a „Mesecsokor” c. műsorát mutatja be 10 órától. Jegyek a helyszínen válthatók. M. N. Helyőrségi Klub: 7-én ismerkedés farsangi népszokásokkal, álarcok és maszkok készítése. Könyvespolcotokra ajánljuk. Minden bizonnyal már szülétzek is olvasták ezt a könyvet, hiszen több mint harminc évvel ezelőtt látott napvilágot először, s tavaly már nyolcadik alkalommal jelent meg a történelmet, az érdekes, izgalmas olvasmányokat kedvelő gyermekek nagy örömére. Távoli világba varázsol benneteket, amikor még a pusztákon éltek az emberek, sátrakban laktak, s nap mint nap meg kellett védeniük magukat és családjukat más népek támadásai ellen. Lovaikon bebarangoltak messzi vidékeket a puszta fiai, kürtök szava zengett, s visszhangzott a vitézek harci kiáltása. Bátor férfiakat, hős asszonyokat ismerhettek meg a hun és a magyar mondákból. Az iskolában is tanultatok (vagy majd fogtok) arról, hogy a monda egy-egy nép eredetéhez, történelmi személyekhez, történelmi eseményekhez, földrajzi helyekhez fűződő történet, melyben a valóságos és a mesés elemek keverednek. A könyvből megtudhatjátok többek között, hogyan lett Attila a hunok királya, majd az „egész világ” ura. Külön fejezet foglalkozik a magyar nép történetével és életével. Képzeletben ott lehettek azon a nevezetes eseményen, mikor Etelközben a nemzetségfők megválasztották Árpádot a magyarok fejedelmének. Megtudhatjátok, hogy a honfoglalás során őseink hogyan szorították vissza a bolgárokat a Tisza vidékéről, s miként szerezték meg a Dunántúlt egy fehér paripa árán, s végül hogyan foglalták el hazánk egész területét. Kelet-Magyarország Expedíció a Tiszához Tarménatbarátok a diákotthonban A természet titokzatos világ, melyet nem lehet az egyik napról a másikra megismerni. Rendszeres kutatómunkával, folyamatos megfigyelésekkel érhető el, hogy a kíváncsi tekintetek előtt feltárulkozik a növények fejlődése, az állatok élete, s kapcsolatuk környezetükkel. Nyíregyházán a Váci Mihály Diákotthonban három évvel ezelőtt alakították meg a tanulók Gombás Sándor biológus vezetésével a természetbarátok körét. Céljaik között szerepel többek között a természet védelme, a vizek élővilágának tanulmányozása. Túráik során megtanulják a sátortábor felállítását, barangolásaik alkalmával megismerik hazájukat is, felkeresnek emlékműveket, irodalmi és történelmi nevezetességeket. A kis közösség az elmúlt nyáron a Tiszához szervezett kirándulást, mely a Vásárhelyi Pál expedíció nevet viselte. A túra névadója a múlt században élt és kiváló mérnök volt. Kidolgozta a Tisza szabályozásának terveit, megindította az Al-Duna hajózhatóvá tételének munkálatait. A természetbarát kör tagjai vonattal utaztak el Tiszalökig, majd komppal átkeltek a folyón. A túlparton gyalogoltak le Tiszadada határáig, ahol újra kompra szálltak, s visszajöttek a szabolcsi oldalra. Sátortábort vertek, ahonnan kiindulva bejárták a környéket. Tanulmányozták az élővilágot, meghatározták a látott növényeket és állatokat. Ugyanakkor a környezet védelmére is ügyeltek, összegyűjtötték a Holt-Tiszánál a mások által eldobott szemetet. Eljutottak Tiszadobra, ahol megkoszorúzták Vásárhelyi Pál emlékművét. Ebben az évben Tiszaladány vidéke és a Tokaji-hegy lesz az úticél. Az akvárium tisztítása komoly feladat A természetbarátok életében megszokott a sorakozó, a jelentés, sőt még saját nyakkendőt is készítettek, melyen jelképek vannak. A nap a természetet, a sátor a tábori életmódot, egy keskeny szalag pedig a Tisza holtágát jelenti, s a nyakkendő széle piros-fehér-zöld színű. Vezetnek naplót a mindennapi munkáról, de természetesen jut hely a hosszabb túrák bemutatására is. Megyénk valamennyi diákjáról elmondható, hogy délelőtt az iskolában vannak, délután szakkörön vagy sportversenyeken, este pedig tanulnak, így alig jut idő arra, hogy kint a szabadban tartózkodjanak. Ha már ők nem mehetnek, akkor a természet egy kicsiny kis részét varázsolják be a lakásba — akvárium formájában. A diákotthonban is vannakakváriumok, melyeket a természetbarát kör tagjai gondoznak. Etetik a halakat, rendszeresen tisztítják a medencéket.. Közben megtanulják, mi minden szükséges a megfelelő életkörülmények biztosításához. Megismerkednek a halak életével, tenyésztésével, s a díszhalak történetével, származásuk helyével. Mint Nyalka János szakköri tag elmondta, a Bujtosra is gyakran kijárnak, szednek élő eleséget, például vizibolhát, s azzal is etetik halaikat. Fogtak ott már sügért, naphalat, melyeket szintén tanulmányoznak a diákotthonban. Van olyan diák, aki itt találkozott először akváriummal, de olyan is, akinek már régóta van otthon, mint például Máriás Jánosnak. Nemcsak a természetbarátok, hanem a többi diák is elelidőzget az akváriumok előtt. Őket is lenyűgözi az apró halak mozgékonysága és színpompája. Érdeklődnek, beszélgetnek a szakköri tagokkal. Zúzmara-túra Úttörő természetvédelmi szakkörünk ezen a télen is megrendezte nagy téli gyalogtúráját, melyet mi „zúzmara-túrának” nevezünk. A több mint 10 kilométeres gyaloglás közben a téli madárvendégeket figyeltük meg. Csoportunkból néhányan a 400 éves kocsányos tölgyfához is ellátogattak, s ott készítette a fényképet szakkörvezetőnk, Agárdy Sándor tanár bácsi. Megvizsgáltuk és kitisztítottuk az odótelep madárlakásait is, sőt a túra alkalmával „madárkarácsonyt” is tartottunk. Sok értékes tapasztalatot szereztünk ezen a napon. Csépke Tibor Tomyospálca 7 Miénk a szó LÁTOGATÁS az erőműnél Osztályunkkal a tiszalöki vízierőműhöz kirándultunk. Bent az erőműben megnéztük az áramfejlesztő gépeket és az ellenőrző központot. Megismerkedtünk a berendezések működésével, a duzzasztó és a hajózsilip feladatával. A Tisza szomorú látványt nyújtott a sok szemét miatt, amit ezen a szombati napon a turisták és az üdülők beledobáltak. Drabcsik Tamás, Tiszalök IRODALMI VETÉLKEDŐ Az elmúlt héten iskolánkban irodalmi vetélkedő volt az ötödik osztályos rajok között. A felkészülést az jelentette, hogy több megadott regényt el kellett olvasnunk, mint például Mark Twain: Koldus és királyfi és Webstern: Nyakigláb apó című művét. Ezekkel kapcsolatban kaptunk kérdéseket, majd Petőfi Sándor verseiből egy-egy részlet felismerése volt a feladat. Végül a mi osztályunk (5. o.) szerezte meg az első helyezést, s könyvjutalomban részesültünk. Pente Bernadett és Berta Mariann 5. sz. ált. isk., Nyíregyháza A VISZONTLÁTÁS ÖRÖME Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy képviselhettem úttörőcsapatomat a balatoni úttörővárosban, Zánkán. A kéthetes tanácstitkári képzés után tapasztalatokkal és élményekkel gazdagon tértem viszsza. Nemrég Nyíregyházán találkozót szerveztek a Zánkán járt diákoknak. Jó érzés volt újra találkozni társaimmal, s boldogan elevenítettük fel a zánkai napokat. Arról is elbeszélgettünk, ki hogyan hasznosította a tanultakat iskolájában. Nagy Viktória, Kisvárda FÉLÉVI HAJRÁ Iskolánkban alig van pihenés, mert mindig készülünk valamilyen versenyre. A napokban fejeztük be iskolaszövetkezetünk sakkversenyét, melyen több iskolával mérkőztünk meg. Leánycsapatunk végül az első helyezést szerezte meg. Természetesen a tanulásról sem feledkeztünk meg, hiszen az elmúlt héten még javíthattunk, hogy jobb jegyek kerüljenek be a félévi bizonyítványba. Gerdán Marietta, Dombrád KULTURÁLIS SEREGSZEMLE Iskolánkban az elmúlt héten kulturális seregszemlét rendeztünk. A kisdobos rajok nagy lelkesedéssel készültek a bemutatóra. A pajtások több kategóriában versenyezhettek, volt szavalat, mesemondás, ének és bábjáték. Mi, a Móra Ferenc raj tagjai eredményesen szerepeltünk ezen a délutánon. Osztályunkból második helyezést Bőgi Kornél, Dankó Barbara és a bábműsorunk ért el. Nagyon jól éreztük magunkat. Kős Bernadett, Dankó Barbara 3. b. Kemecse AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK Kis iskola a miénk, így annál nagyobb örömet jelent számunkra, hogy leány kézilabdacsapatunk bejutott az ország 32 legjobb csapata közé. A területi elődöntőn a gyöngyösi 7. sz. áll. isk. együttesével fognak játszani. Büszkék vagyunk a lányokra, és edzőjükre, Nagy Ferencné tanárnőre. Márta Krisztina, Fényeslitke MÚZSÁK KERTJE Az orosi művelődési házban a főiskolások rendszeresen szerveznek programokat az általános iskolásoknak. Legutóbb „Múzsák kertje” címmel volt foglalkozás, amelyen osztályunkból (5. o.) többen is részt vettünk. A régészeti leletek bemutatása nagyon tetszett nekünk, de különösen a harci sisak volt érdekes, mert azt mindenki felpróbálhatta. Hliva Ildikó, Oros Törd a fejed! Vízszintes: 1. Megfejtendő (zárt négyzetekbe abcsorrendben: A, C, É). 6. Kettőzve gyermekek kedvenc édessége. 7. ... Baba és a negyven rabló. 8. Tetejére. 9. Kén, nitrogén, bór vegyjele. IX. ÖFR. 12. Csetneki csikós teszi. 14. Szőrme. 16. Üres pénztárcára mondjuk. 18. Személyes névmás, de római szám is. 20. zötykös. 21. Csermely. 22. Előidézője, motívuma. 24. Vissza: Ilus. 25. Különleges ital (pld. bor). 27. Csel betűt keverve. 28. Fémhuzal. 29. Ifjúsági szervezetünk. Függőleges: 1. Szer. 2. Kettőzve dunántúli város. 3. Néma kilátó! 4. Bőg. 5. Férj, de összevissza! 6. Megfejtendő (a függ. 15. folytatása). 10. Egyik oldal. 11. Úttörő szervezeti egység. 13. Kopasz. 14. Mesterkélt testtartás. 15. Megfejtendő. 17. Két darab. 19. ... állomás (közös vezetékre kapcsolt két külön számú telefon). 21. Jó kés jelzője. 23. Államnak fizetjük. 24. Névelővel, télisport. 26. Fájdalmat okoz. 27. Néma alak!! Megfejtendő: Jeles, megyei születésű írónk és novellája, mely első kötetének címe is (függ. 15., 6., vízsz. 1.). Múlt heti megfejtés: — JUHÁSZ GYULA — ADY ENDRE — JÓZSEF ATTILA. Könyvjutalomban részesültek: Márta Krisztina és Tibor Szabolcsbáka, Bessenyei Brigitta Nyírtét, Prekup Mónika Ófehértó, Greksza Szabolcs Nyíregyháza, Erdei Zsolt Kék, Kremper Ferenc Pócspetri, Sipos Andrea és Miklós Gégény, Czirják Tibor Geszteréd, Baráth Zsolt Vásárosnamény, Balogh István Nábrád, Gazsó Barbara Tarpa, Sztroják Sándor Mátészalka, Dobos Tünde Túristvándi, Bakó Tibor Barabás, Bodnár Loránd és Kornél Gégény. Kérjük, hogy a megfejtéseket levelezőlapon küldjétek be.