Kelet-Magyarország, 1990. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1990-06-01 / 127. szám

I­MSZ áil­­ámáin Megyénk a Suzuki­programban? Az Ipari Szövetkezetek­zabolcs-Szatmár-Bereg me­­yei Szövetsége, a KISZÖV­lnöksége ülésezett május 1-én délelőtt a megyei szö­­etség nyíregyházi székházb­­an. A megtárgyalásra kerülő érdések közül két súlypont­i témakör, a Közös Fejlesz­ti Alap elosztása és az or­­zágos érdekképviseleti szerv,­z OKISZ jövőbeni tevé­­enységével kapcsolatos el­­árások megvitatása kapott­ülönösen nagy nyomatékot. A sokhelyütt pofapénzként lztogatott fejlesztési alapot­­t szövetkezeti elnökökből, őkönyvelőkből és műszakv ezetőkből létrehoztt bizott­­ág ítéli oda alapos helyszí­­ni környezettanulmány fel­étele után. Az idén benyúj­­ott 55 milliós igénnyel szem­en 33 millió forint áll ren­­elkezésre, 10—12 százalé­­os kamatra és 5 évi lejárat­­a. Külön 10 milliós hitelké­­nt van a likviditási gondok­­at küszködők 3 hónapos, át­­meneti megsegítésére, 18 szá­­alékos kamattal. A tagságától elszakadt IKISZ, idén leapasztott ap­­arátusától pedig, a korábbi munkájában befelé forduló,­z érdekképviselet terén k­ormányzatnak hajbókoló svékenységük gyökeres meg­­áltoztatását várják a sz­­­erkezeteink. Ennek érdeké­én konkrét javaslatokkal ezek az elnökségi ülés részt­evői. Például azzal, hogy ha­zükséges, akár radikális lé­pésektől sem visszariadva épviselje a 300 ezres tagság­lapvető érdekeit a törvény­­hozásban és a kormányzat­al szemben. A megye ipari szövetkező­­i közül négy, a KISZÖV marketing munkájának kö­­zönhetően, több mint való­­zínű, hogy bekapcsolódik a SUZUKI autógyártásba. A Suzuki magyar Autó­­onszern kinevezett főmér­­nöke, valamint a japán vi­­ágcég képviselője július hónap folyamán megyénkbe írogat és megnézik a prog­­amba jelentkező és részt venni szándékozó megyes­zövetkezeteket, mint a Kis­­árdai Vas- és Gépipari, a Syíregyházi Vas- és Fém­pari és a Műanyagipari­zövetkezeteket valamint az Elektorfémet. A piackutatás, melyet az­pari szövetkezetek országos idők­védelmi szervezetének ellene tulajdonképpen vé­­gzni, jelentőségét felismerve KISZÖV létrehozta az ezen téren tevékenykedő cso­­portját, melynek első jelen­ős sikere lenne, ha megyénk­­ részt vehetne a SUZUKI- programban. Jelenleg is ha­­onló felmérést végeznek, hogy milyen lehetőségek kí­­nálkoznának az Opel-gyár­­áshoz kapcsolódóan a sz­­­erkezeti ipar számára. G. B. M­XI,VII. évfolyam, 127. szám ÁRA: 4,10 FORINT 1990. június 1., péntek Hétfőn folytatódik a parlamenti ülésszak Módosították a földtörvényt Bírálat érte a törvényelőkészítő munkát • Nemzetiségi képviselet • Új tanácskozási rendet fogadtak el Az Országgyűlés jövőbeni munkarendjét alapvetően meg­határozó bejelentéssel folytatódott csütörtökön a Parlament előző nap berekesztett ülésnapja. A Házbizottság állásfog­lalása értelmében hétfőtől kezdődően az Országgyűlés a hét első két napján, hétfőn és kedden tartja plenáris ülését. A plénum mindkét napon 10.30-kor kezdi munkáját, s általá­ban 18 óráig tanácskozik. A bejelentés vélhetően találkozott a képviselők akaratával, hiszen amióta megalakult az új Országgyűlés, szinte „egymásba értek” a plenáris ülések. Az áldatlanná váló helyzet rendezéséről a Házbizottság sür­gősséggel tárgyalt azért, hogy véget vessen a sokak által kifogásolt, tarthatatlanná vált tanácskozási rendnek, bizto­sítva így a Parlament folyamatos működését. A csütörtöki ülésnap indí­tásakor bejelentett rend sze­rint a képviselők kedden­ként — az ebédszünetet kö­vetően — az interpelációk­kal és a kérdésekkel foglal­koznak majd. Az Országgyű­lés bizottságai — szükség szerint — szerdán és csü­törtökön üléseznek, a plenáris tanácskozások napján nem tarthatnak ülést. A plénum munkarendjéhez hasonlóan 10.30-kor kezdik tanácskozá­saikat, hogy a képviselők előtte részt vehessenek a­ parlamenti pártfrakciók mun­kájában is. A pénteki nap a képviselők Parlamenten kí­vüli feladatainak elvégzésére szolgál. Mindezen kívül a sürgősséggel benyújtott indít­ványokat mindig a követke­ző, azaz a javaslat bizottsá­gi mérlegelését követő ülésen tárgyalják majd. Az elnöklő Szabad György ezután bejelentette: az Or­szággyűlés a földtörvény mó­dosításának előző napon fél­beszakadt vitájával folytatja munkáját. Az alkotmány mó­dosításának kérdésével az előzetes elképzelésektől elté­rően a jövő hét keddjén fog­lalkoznak a honatyák. Másfél nap elteltével, sok­kal inkább ügyrendi és poli­tikai szócsatában, semmint a konkrét törvényjavaslatról vitázva, az Országgyűlés — 266 egyetértő, 3 elutasító sza­vazattal, 27­­tartózkodás mel­lett — elfogadta a földtör­vény módosításáról szóló, s az állami ingatlanok elkótya­vetyélését megakadályozó ter­vezetet. _____ A csütörtök délelőtt lezaj­lott általános vita mottójául Dénes Jánosnak (MDF) az a mondata szolgálhatna: „Amennyire egyszerű volt mocsokká gyűrni a tulajdont, annál bonyolultabb ezt tör­vényesen, a kor szintjén, a világ erkölcsének megfelelő­en rendezni". Már ebből a megjegyzésből is kitűnt: szó volt az ülésteremben állami, termelőszövetkezeti, volt egy­házi, jelenlegi tanácsi és le­endő önkormányzati tulaj­donról, egykori paraszti és polgári magántulajdonról. A vita alaphangját a Fi­desz és elsősorban Orbán Viktor előző napon elhang­zott hozzászólása adta meg — s ahogyan ők fogalmaztak —, a képviselők ma inkább az ő nézeteiket minősítették, sem­mint érveiket ellenérvekkel cáfolták volna. Mások pedig (Folytatás c 4 oldalon) Megkezdődött az amerikai —szovjet csúcstalálkozó Szívélyes hangú, az együtt­működés szándékát hangsú­lyozó beszédekkel nyílt meg csütörtökön a szovjet—ame­rikai csúcstalálkozó George Bush elnök ragyogó, napfé­nyes tavaszi időben köszön­tötte a Fehér Ház kertjében Mihail Gorbacsovot, akit — ezúttal először — államfőt megillető külsőségek között fogadtak. — A decemberi máltai csúcstalálkozó óta — bár ne­hézségek maradtak — báto­rító haladás volt tapasztalha­tó a két ország kapcsolatai­ban. Azt szeretném, ha a csúcstalálkozó tovább vezet­ne bennünket ezen az úton, s bizonyos vagyok abban, hogy ez az ön nézete is — mondotta szokatlanul hosszú üdvözlő beszédében az ame­rikai elnök. — Az elmúlt év­ben megváltozni láttuk a vi­lágot és kirajzolódik, ami ta­valy még csak távoli álom volt: a kegyetlenül megosz­tott kontinens (Európa) az önrendelkezés, a demokrácia hajnalával gyógyulni kezdett. Németországban a nemzet békében, szabadságban ha­lad az egység felé, s a föld­részen a szembenállás hosszú korszakát követően megnyí­lik az út az együttműködés előtt egy szabad, egységes Európában. (Folytatás a 4. oldalon) Világbanki­ hitelből szélesítik a 41-es számú főutat Nyírbogdány és Székely között. A nyíregyházi Közúti Építő Vállalat 77 millió forintot fordít az út korszerűsítésére. Lapunk mai száma 92 600 példányban jelent meg Húszmilliós üzlet a BNV-n Zuhanyzó Dél-Afrikába Húszmillió forintos megál­lapodással zárta a Budapesti Nemzetközi Vásárt a nyír­teleki Agirogép Vállalat. Az Autókerrel kötött szerződés alapján a nyírtelekiek az idén harminc DETRA 2019-es ta­karmányszállító nyerges sze­relvényt gyártanak. A vásá­ron a vállalat vezetői tárgya­lásokat folytattak a jármű­höz szükséges részegységek beszállításáról több céggel. Jellemző az amerikai Duro- Flow cég gyorsaságára, hogy egy részegységet, a levegőfú­vót már a jövő héten kipró­bálhatják Nyírteleken. Egy iz­raeli cég is jelezte vásárlási szándékát, velük a napokban tárgyalnak. A napenergiát hasznosító kerti zuhanyzó, a Neptun iránt ezúttal egy dél-afrikai üzletember érdeklődött. El­mondta, hogy hazájukban napi kilenc órát süt a nap, emiatt jó üzletnek látja a Neptun vásárlását Előzete­sen 20 ezer kerti zuhanyzó eladásáról tárgyalnak. LOTTO 14, 31, 57, 69, 85 Még­ számíthatunk zá­porra Lassan javul az­­ A héten az évszakhoz képest hűvös idő volt megyénkben. Többször megnövekedett a fel­hőzet, de mérőállomásaink csa­padékot nem jelentettek. A hét elején még enyhe hajnalokra éb­redtünk, de a hét közepén már Nyíregyháza térségében gyenge talajmenti fagy is előfordult. Ko­ra délután a hét nagy részében 20 fok alatt maradt a hőmérő higanyszála. Szombaton túlnyomóan napos idő várható megyénkben, csapa­dékra nem kell számítani. A vál­tozó irányú szél csak időnként élénkül meg. Vasárnap nyugat felől gyakori felhősödés várható, záporok, zivatarok alakulnak ki Zivatarok idején a szél átmene­tileg erős lesz. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet szombaton 7, 11, vasárnap 10, 14 fok között alakul. Kora délutánra kevéssel 20 fok fölötti hőmérséklet való­színű. A hét elején még számítha­tunk záporokra, zivatarokra. A hét közepén sok lesz a napsütés, csapadék nem valószínű. Erősö­dik a nappali felmelegedés. A hét vége felé északnyugat felől ismét nedves léghullámok érik el hazánkat és záporok, zivata­rok megyénkben többfelé kiala­kulhatnak. A hőmérséklet a sok évi átlagnak megfelelően alakul. C­sak vaklárma volt és rossz vicc Bombariadó a Krúdyban Tegnap este kaptuk a hírt, hogy délután kettőkor bom­bariadó volt a­­ nyíregyházi Krúdy Gimnáziumban. Tele­fonon megkerestük Banner László igazgatót, akitől a kö­vetkezőket tudtuk meg: 14 óra öt perckor egy férfihang telefonált, hogy bombát he­lyeztek el az épületben, egy óra múlva robban. Két perc múlva újra je­lentkezett, hogy vegyék ko­molyan a dolgot. Az igazga­tó azonnal hívta a rendőrsé­get, de szerencsére vaklárma volt ezúttal is az egész. A tanításnak egyébként már majdnem vége volt, a gyere­keket kiküldték az udvarra. Nem is sejtik, ki lehetett a telefonáló, mert nem­ távolí­tottak el senkit az iskolából. Inkább rossz viccnek tartják, aminek sajnos újabban min­den intézmény ki van téve. D­öntött a nagy­kállói tanácsülés Harangod­on „Sláger lehet Harangod" — írtuk lapunkban a közel­múltban. S most arról érke­zett hír, hogy a nagykállói városi tanács csütörtöki ülé­sén Harangodot üdülőkörzet­té nyilvánította. Kedvelt és ismert kirándu­lóhelye ez nem csak a vá­ros, de a­­környék lakosságá­nak is. Domborzati adottsá­ga, a nagy vízfelület, az­ er­dő csendje és a levegő tisz­tasága vonzza a pihenni, szó­rakozni, sportolni vágyó em­bereket. 1989-ben terv készült a te­rület idegenforgalmi haszno­sítására, ennek megfelelően (már korábban is) elkezdőd­tek az építkezések (étkező, büfé, szaunás vizesblokk, burkolt út). A nyári tömeg­­közlekedést autóbusszal kí­vánják megoldani, van se­gélykérő telefon, a táboro­zások idején pedig orvos áll az állampolgárok rendelke­­­zésére. Adottságai miatt al­kalmas Harangod nagy ren­dezvények (táborok, találko­zók, ünnepségek) lebonyolí­tására, télen síelésre és szánkózásra. A 156 hektáros vízterület lehetőséget nyújt sporthorgászatra, kajak-kenu,­­szörf és egyéb vízisportok űzésére. A rendezési tervek szerint a tó nyugati partján válla­lati üdülők, míg a Napkor felé vezető úton, a Páskumi erdő felöli részen magánüdü­lők épülnek majd. A tó kele­ti és nyugati partja között a közlekedést kompjárattal oldják meg.

Next