Kelet-Magyarország, 1991. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
6 Kelet-Magyarország TÖRTÉNELMI VISSZAPILLANTÁS Bereg forrongó napjai A történelemtudomány forráskutatói, levéltárosok és történészek a történelmi események hiteles reprodukálása érdekében régészeti tárgyakat, írott emlékeket, visszaemlékezéseket és más forrásokat vallatnak a valós kép megrajzolása érdekében. Minden forrásra vonatkozik az az alapvető követelmény, hogy „egy forrás, nem forrás”. Valamennyi forrást ezen túlmenően kritikai elemzésnek kell alávetni! Ha az írott forrás visszaemlékezésre épül, éppen úgy, mint az élő beszéd visszaemlékezése, szigorúbb kritika alá esik. A visszaemlékezést elbeszélő, különösen csaknem fél évszázad múltával, saját hibája és akaratán kívül is a valós eseményeket összekeveri, ezáltal rontja hitelét. Nem kívánom forráskritikai elemzéssel a Kelet-Magyarország 1991. február 25-i számában a 4. oldalon megjelent cikket illetni, hiszen a hivatkozott szerző jóhiszeműségéhez kétségem nem fér. Visszaemlékezése azonban megyénk beregi részének helytörténeti valósága számára zavart keltő. Az 1944. október és 1945 szeptembere között lezajlott események az itt lakó népek, vagyis a Szovjetunió beregi részeinek magyarlakta falvai és Magyarország beregi 23 faluja számára sorsdöntő napok voltak. Ebben az írásban nem kívánom a tárgyi tévedéseket kijavítani, csupán a valóság tényleges megismeréséhez e térség hiteles történetét újságcikk keretébe elérhető mértékben kívánom bemutatni. Színen az NKVD Ungváron a mai Szovjetunió területén a katonai felszabadítás 1944. október 16-án történt meg, tehát két héttel korábban, mint Beregsurány, Barabás, Lónya, Vásárosnamény, Jánd, Tarpa térségében, vagyis Magyarország jelenlegi beregi falvaiban. Ungváron a cseh közigazgatás, a csehszlovák kormány londoni delegációjának a megbízottja Frantisek Nemec volt. Nem titkolt célja volt, hogy az 1938 előtti törvényeket a Seint-Germain (Trianon) döntés alapján a bécsi döntéssel szemben a Csehszlovákiához való tartozást szervezze. Nemec november 21-re Husztra népgyűlést hirdetett, hogy ott megválasszák, majd feleskessék az új elöljárókat a csehszlovák törvényekre. Ez a népgyűlés nem jött létre, mert közben a Kárpátontúli Ukrajna Kommunista Pártja és a front elvonulása után két hétre Kárpátalján megjelent NKVD géppisztolyosai a népgyűlés összejövetelét megakadályozták. Továbbá a túlbuzgó sztálinista elemekkel egyeztetve hozzáláttak végrehajtani a Moszkvában kiagyalt tervet, a magyar és a sváb férfilakosság elhurcolását. 1944. november 15-én és 16-án 3 napos munkára rendelték a Kárpátalja, valamint a jelenleg Magyarországhoz tartozó magyarlakta beregi falvak férfilakosságát 18—50 éves korig. Legtöbbjük több mint 3 évig hadifogoly volt és több mint kétharmaduk elpusztult az egészségtelen hadifogolytáborokban és az embertelen bánásmód következtében. 1944. november 26-án a magyarok és szlovákok nélkül összehívott népkongresszus Munkácson kimondta végérvényesen a kárpátukránok óhaját, a Kárpátaljának a Szovjet-Ukrajnával történő egyesítését, azaz Ukrajnához való tartozásukat. A mai Szabolcs-Szatmár- Bereg megye beregi falvaiban 1944. november 17-én ismét öszszeszedték a férfiakat, Beregszász piacára vitték, onnan gyalog Szolyvára és a távoli Sambor községek gyűjtőtáboraiba hajtották őket. Akik pestis és kolera miatt nem pusztultak el, gyalog a távoli szibériai lágerekbe indították. Az egyik ok az volt, hogy a beregi falvak magyar lakossága a határon túl nem fogadta szívesen a munkácsi döntést, ezzel szükségszerűen szembekerültek az ukrán érdekekkel. Egy esetleges népszámlálás idején jobbnak tűnt, ha ők nincsenek a lakóhelyeiken. És mi van a határon inneni 23 beregi falu esetében, hiszen rájuk a munkácsi döntés nem vonatkozott? Kísérlet bekebelezésre Ez a terület hosszú ideig, 1945. január 15-ig hadműveleti terület volt. A fegyverszüneti szerződés megkötése után a Beregszászi Ukrán Népkomité tagja, Fábián Lajos azt a hírt hozta a vásárosnaményi főszolgabíróhoz, hogy őt Turjanka, ukrán miniszterelnök úgy informálta, hogy a 23 beregi falut az ukrán népi erők nagy Ukrajnához kívánják csatolni. Dr. Kávássy Szabolcs főszolgabíró közölte Fábiánnal, hogy Magyarország határai a fegyverszüneti szerződés értelmében ott húzód,nak, ahol 1937. december 31-én voltak. 1944. augusztus közepén nagy izgalmat váltott ki az alábbi, Szatmár-Bereg megyei demokratikus főispán jelentéséből, idézett esemény. ,,A vásárosnaményi járás Tiszán túl (jobb oldal) községeit augusztus 16-a között megszállták. A megszállás augusztus 16-án hajnalra történt, mikor is a megszálló erők tehergépkocsikon érkezve meglepték a magyar rendőrséget és honvéd határvédelmi szerveket, s azokat anélkül, hogy védekezésre gondolhattak volna, lefegyverezték. Augusztus 16-án reggel Gergelyi-Ugornyában megjelent az ukrán megszálló erők parancsnoka, egy ungvári milicista őrnagy, s kijelentette, hogy a határforgalmat lezárták és a megszállást végrehajtották... A rendfenntartást a milicista csapatok vették át, akik között a jelentések szerint reguláris orosz katonák nem voltak, hanem a csehszlovák hatóságok által még a trianoni időkben határszélre telepített ukrán telepesek, az ungvári egyetem hallgatói, a beregszászi és ungvári tűzoltóság és a rendőrség felfegyverzett tagjai, továbbá önkéntes vállalkozókból állt. Legnagyobb részük egyenruha nélkül volt. A megszállást 16-án 14 órakor jelentettem az orosz ellenőrző bizottság Mátészalkán székelő szervének, aki azonban már korábban is tudott róla... Részben az orosz ellenőrző bizottság vezetőjének közbelépésére, részben a magyar hatóságok, főleg Kőváry Marcell ezredes honvédkerületi parancsnok több ízben folytatott tárgyalásának eredményeként 18-án a határforgalmat Vásárosnaménynál és Kisarnál megnyitották... Mindenféle rémhírek keltek szárnyra az egész megyében, hogy az, sőt a Tiszántúl Debrecenig megszállásra kerül. Az ukrán megszálló erők augusztus 27—28-ra virradó éjjelen mindenütt visszavonultak a jelenlegi határvonalon túlra... A megszállók előzetes intézkedéseket tettek a közigazgatás átszervezésére, bár a magyar közigazgatási szervek helyükön maradtak, ezek munkáját nem akadályozták. Mátészalka, 1945. szeptember 13. Dr. Balogh István főispán.” Nemzetközi diplomácia Végül is nem a helyi és ilteni a magyar hatóságok döntöttek, hanem a nemzetközi diplomácia, amelyik ragaszkodott a fegyverszüneti egyezményben kialakított határvonalakhoz, az 1937-es trianoni határhoz. A helytörténeti igazság és a helyi demokratikus magyar szervek ez ügyben tett hatékony intézkedéseinek bizonyítására idézünk még egy levéltári dokumentumot. „Miniszterelnök Úrnak, Külügyminiszter Úrnak, Budapest Mai nap folyamán ukrán fegyveres erők trianoni határon belül, Tiszamenti községeket Tarpát, Gulácsot, Jándot, Gergelyi- Ugornyát, Tiszaszalkát, Tiszakerecsenyt, Lónyát megszállták, katonai őrséget szerveztek, vett értesülés szerint ukrán-magyar határ felállítása és biztosítása céljából. Lónyai határportyázó őrs parancsnokát utasították, hogy ma éjfélig vonuljon ki a községből. Kérünk intézkedést, utasítást a hatósági magatartásra. 1945. augusztus 16. Lengyel Sándor képviselő" Horvátzsidány kisközség Sopron vármegyében, valamint Tiszaújlak illetve Tiszabecs között közel félezer kilométer a távolság. A Beregben március végére már a földreformot is végrehajtották. Május 9-én a németek letették a fegyvert. A beregi falvak magyarországi térségében, így Tiszabecsen sem tartózkodtak a Vörös Hadsereg reguláris alakulatai ebben az időben. Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban és Mátészalkán volt egy-egy orosz katonai parancsnok. Az akkori itt élő lakosság, a közigazgatás dolgozói, a demokratikus pártok vezetői, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselői, a saját és az ország érdekeinek szem előtt tartásával tett meg minden tőle telhetőt a területi integritás megóvása érdekében. Az azóta eltelt évtizedekben honismereti szakkörök, helytörténeti kutatók, hivatásos történészek és levéltárosok több tanulmányban rögzítették az 1944/45 forrongó éveinek eseménytörténetét. Minden visszaemlékezés színesíti, gazdagítja történeti múltunk ismeretét. Jó lenne, ha Tollas Tibornak a Nemzetőr szerkesztőjének visszaemlékezése is a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár gondozásában a történelemtudomány, a kutatók számára megismerhetővé válhatna. Dr. Gyarmathy Zsigmond, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár igazgatója DOKUMENTUMKÖTET A TSZ-BE ________KÉNYSZERÍTÉSRŐL________ A nyírbogdányi járás főjegyzőjének 1949. január 24-i jelentése a szövetkezeti gazdálkodás ismertetésére összehívott népgyűlésekről (részlet) „Kék községben január 16-án délután 4 órakor tartották az előadást, melyen kb. 100-an voltak jelen. Az előadások alatt többször közbeszólt a hallgatóság a szövetkezeti gazdálkodás ellen. Több rendreutasítás után sikerült az előadást befejezni. Kótaj községben f. hó 15-én délután 4 órakor megtartott gyűlésen kb. ezer fő volt jelen. Az előadást érdeklődéssel hallgatták, hozzászólás nem volt. A hangulatból megállapítható, hogy a táblás gazdálkodás érdekli a lakosságot, a szövetkezeti gazdálkodás többi formáit idegenkedve fogadják. Nagyhalász községben január 16-án mintegy háromszázötven fő vett részt a gyűlésen. Nagyon kevés, aki a szövetkezeti gazdálkodás első formája mellett van, a másik két formáról nem nyilatkoztak elismerően. Nyírbogdány községben január 16-án 500 főnyi tömeg jelent meg. Az előadásokat állandó rendzavaró kiabálások és közbeszólások zavarták meg, és az előadókat lehurrogták. Itt mereven ellenszegült a lakosság. Nyírtét községben január 16-án délután 5 órakor tartották a gyűlést, amelyen a község lakosságának 90%-a jelen volt, és egyhangú felkiáltással a szövetkezeti gazdálkodás gondolatát elvetette, megjegyezve azt, hogy maradjon minden úgy, ahogy van, mert nagyon is meg vannak elégedve és meg fognak munkálni minden talpalatnyi földet. A gyűlés után kint a szabadban eloszláskor olyan hangok hallatszottak, hogy ilyen előadásra nem jönnek többet. Székely községben 15-én délután 2 órakor volt a gyűlés. A község lakossága majdnem teljes számban vett részt, a lakosság figyelemmel végighallgatta, de a negyedik előadásnál, amikor az előadó a napi kaszálási teljesítmény példáját ismertette, felzúgott a lakosság. Az előadás után többen felvilágosítást kértek és utána egyhangúlag kijelentették, hogy a szövetkezeti gazdálkodást nem vállalják.” (A Rákosi-diktatúra első évei. Dokumentumok Szabolcs-Szatmár- Bereg megye történetéből 1948—1953. Studium 62. old.) Szövetkezetesítés szovjet mintára Népünk történetében az 1948-at követő évek ugyan a korabeli szóhasználatban a „proletárdiktatúra”, „a szocializmus építésének kezdete”, „a szocializmus alapjai lerakásának megkezdése”, tartalmában azonban a szovjet modellre való áttérés a gazdaságban, a politikában és a társadalmi élet különböző területein. Megyénk múltjának is igen fontos szeletét képezi az 1948-tól 1953 nyaráig eltelt öt esztendő. Tényei és tanulságai messze hatnak. Történéseire utaló „A Rákosidiktatúra első évei” című dokumentumkötetben szép számban találunk forrásokat az élet különböző területeire. Közülük ezúttal kiemeljük azokat, amelyek a korabeli agrárpolitikával, a megye lakosságának túlnyomó többségét kitevő mezőgazdasági népesség életével, sorsával foglalkoznak. 1991. április 30. ÖTVEN ÉVE i •• i •• • a / • ✓ tkU • i i Az okoritoi népfőiskola A népfőiskola olyan nevelő eszköz volt az ismeretszerzésen túl, ami valóban öntudatra, önébredésre serkentett — érthetően vallásosnemzeti alapon. Ilyen volt az ötven év előtti szatmárökoritói paraszt népfőiskola is. Ismeretes, hogy az 1938—1943-as évek között 26 népfőiskola alakult az országban, ebből 25 egyházi. A 19 katolikus mellett 6 protestáns volt. Utóbbiak közé tartozott a szatmárökörités is. Még 1940 májusában a szatmári ref. egyházmegye vezetősége közgyűlési határozatban döntötte el a népfőiskola létrehozását. Féléves előkészítő munka után végül 1941. január 2-án kezdődhetett az oktatás. Az illetékes lelkészek és tanítók ajánlására felvételt nyert összesen 42 gazdaifjú. A gazdaifjú hallgatók élete nemcsak az iskolában zajlott. Reménységfalva néven egy jelképes községet alkottak, ennek élére tisztviselőket választottak, gondolván arra az időre is, amikor már egy valóságos falu irányításában részt vehetnek. A szórakozás és életismeret szerzése végett kirándulásokat szerveztek; Szatmár ököritón, Tyúkodon, Fülpösön magyar dalest keretében ünnepély rendeztek. A tanulni vágyó ifjakat mindez készen várta: ingyen, mert sem ellátás, sem tandíj, sem más címei tőlük anyagi áldozatot nem kértek Ettől függetlenül a vármegye, a Tiszántúli Ref. Egyházmegye is küldte a maga segítségét, mi több,eg magát megnevezni nem akaró országos testület 500 pengőt adományozott. A szatmárököritói népfőiskolának már nem volt következő évfolyama. A háború itt is közbeszólt. Nyéki Káról KÖTELEZŐ MODELL A koalíciós időszak utolsó hónapjaiban a mezőgazdaságra, közelebbről a szövetkezeti élet jelenére és jövőbeni útjaira vonatkozóan két koncepció született meg: időben először is a parasztpárté, de csaknem azonos időben vele a kommunista párté. A parasztpárt már 1947 őszétől azon az állásponton volt, hogy a földműves-szövetkezeteket általános szövetkezetekké kell fejleszteni, olyan szövetkezetekké, amelyek kiterjednek a termelési, értékesítési és fogyasztási szükségletek kielégítésére. A tervezet számolt a parasztság egészével, az új gazdák mellett a régi gazdákkal is. Azonban jól látta, hogy a szövetkezeti gondolatot a földműves-szövetkezetek monopolhelyzetének elkerülésével és csak fokozatosan lehet erősíteni. „Kolhoz csak Oroszországban van, de szövetkezet mindenütt van"... írta Veres Péter,,A paraszti jövendő” című művében. 1948 tavaszán még a kommunista párt is alapvetően hasonlóan gondokodott a szövetkezés jövőjéről, legalábbis irányadó dokumentumai ezt tükrözik, bár jóllehet a párt Szovjetuniót megjárt vezető magjában már ott élhetett egy, a szovjet kolhozrendszerre hasonló szövetkezés víziója. Az efelé történt határozott irányváltás nem késett sokáig, az ún. „jugoszláv ügy” kapcsán a kommunista pártok Tájékoztató Irodájának 1948 júniusában hozott határozata véget vetett egyes kommunista vezetők a sajátos útról alkotott elképzeléseinek. Hangsúlyozta, hogy a szocializmusnak csak egy modellje van, a szovjet modell, és ez minden formai megnyilvánulásával együtt kötelező. Ezt követően rohamos gyorsasággal kezdődött el a mezőgazdaságban is a szovjet modell megteremtése. A problémákat fokozta, hogy ezekben az években az ország más területein folyó iparosításhoz a munkaerő-toborzás egybeesett az agrárpolitika hibái miatt földjüktől menekülő parasztok törekvéseivel. A megyéből történő elvándorlás első nagy hulláma ekkor kezdődött és a 60-as évek elejéig tartott, 12 év alatt mintegy 73 ezer ember költözött el véglegesen a megyéből. A kolhoz-típusú erőszakos szövetkezetszervezés megyei történetét nem kísérhetjük nyomon, néhány fontosabb összegzésére azonban utalnunk kell. Közülük az egyik a szövetkezés formáira vonatkozik. A szövetkezetszervezés a földbérleti rendelkezés végrehajtásával kezdődött. Ekkor még szükségszerűen az agrárnépesség szegényebb rétegeire épült, az újbirtokosokra, a nincstelenekre. A földreformmal kiosztott és fenti rendelettel elvett gyümölcsösökön több községben alakultak „gyümölcstermelő szövetkezetek", így Szabolcsban az elsők között Érpatakon, Kállósemjénben, Nyírbogdányban, Sóstóhegyen, Oroson alakultak gyümölcsösök kezelésére szövetkezetek. Szatmár-Bereg megyében 1948 tavaszán elsőként Garbolc községben alakított tíz család termelőszövetkezetet a gacsályi volt kishaszonbérleteken. Itt, Szatmárban több gyümölcstermelő szövetkezet létesült, így Szamossályiban, Nyírmeggyesen, Nábrádon, Tiszakóródon. 1948 végén már 32 községben működtek termelőszövetkezetek, ezek egyharmada a gyümölcstermelő csoport volt. Ezek egy organikus szövetkezeti életben fontos szerepet játszottak volna, azonban a legfejlettebb típusúnak kikiáltott III. típusú szövetkezet mellett ezek, mint ahogyan az I. és II. típusú alacsonyabb formák már csak a pejoratív értelemben vett „alacsonyrendű” jelzőt kaphatták. Az MDP II. kongresszusa után Szabolcs-Szatmár az országo szervek terveiben a szervezést illeően súlyponti megyeként szervelt. „Eredményeként" 1951 távszán teljesen átszervezték a cseperi járást, 1951/52 telén a nyírborit, 1952 őszén pedig a kemecs és a tiszalöki járást is. Az országos és a megyei pártvetés 1952/53 telén azt az irrea célt tűzte maga elé, hogy a lehe legrövidebb időn belül Szabolc Szatmárban hozza létre az orsz első termelőszövetkezeti megyét Minthogy azonban ehhez a féltések hiányoztak, rendkívül draskus nyomással, egy felfokoz „osztályharcos” légkörben folytak. Hogyan is folyt ez az osztó harc? Álljon itt példaként az ófeh tói Défosz-titkár válasza 1949-t „nálunk ezen a téren nincs hit egy ember van megbízva a fában, aki kizárólag a kulákok eli harccal foglalkozik." Az osztályhot tulajdonképpen a hatóság fitatta a rendelkezésére álló privilizált eszközökkel. A megyét ugy ezekben az években nem sikertszervezni, a szántóterüle 40%-a azonban a szocialista sztorba került át. A parasztság szemben alkalmazott adminisztív eszközök alkalmazása, az kényeskedések, különösen az szervezett járásban politika nehezen kezelhető problémá okozott, 1953 tavaszán pedig a konfliktusokhoz vezetett. Dokumentumkötetünk 1953 miusáig kíséri nyomon a megye tünetét. A júniusi fordulat, ha szituációt hozott, a remélt ford azonban nem következett be Rákosi-diktatúra átélte első válságát, taktikailag meghal hogy aztán erőt gyűjtve újabb madást folytasson a „szocializi alapjainak lerakásáért”. Dr. Botár Jó