Kelet-Magyarország, 1991. május (48. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-02 / 101. szám

Röviden : Új koporsóba helyez­ték és felravatalozták szer­dán Máriazellben Mintszenty bíboros hamvait, miután az osztrák csendőrség véget ve­tett a sír melletti tiltakozó akciónak. Az érseket halála után 16 évvel szombaton Esztergomban helyezik örök nyugalomra.­­ A hat parlamenti párt tárgyalóde­legációi megállapodtak ab­ban, hogy konzultációikat két hét­ múlva folytatják.­­ Átszervezték az Országos Rendőr-főkapitányságot; a bűnügyi főigazgató Kacziba Antal, a közbiztonsági fő­igazgató Túrós András lett. i: MS XLVIII. évfolyam, 101. szám ÁRA: 6,10 FORINT 1991. május 2., csütörtök Békés, vidám majálisok Göncz Árpád május elsejei üzenete a munkásokhoz Gyönyörű, napos idő kö­szöntött ránk szerdán, igazi tavaszi ünnepnapon majáli­­solhatták szerte az ország­ban mindazok, akik elmen­tek a jobbára szakszerveze­tek által rendezett esemé­nyekre. A munka ünnepe — szem­ben az utóbbi időben elhang­zott sok fenntartással — ma is időszerű, és jeles esemény. Ezt bizonyítja, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök — aki svájci és németországi hivatalos úton tartózkodik — üzenetben fordult a munká­sokhoz. Többek között hang­súlyozta: demokratikus poli­tikai rend, jól működő par­lamentáris demokrácia el sem képzelhető hatékony munkavállalói érdekképvise­letek, a tagságuk érdekét fe­lelősen védeni és érvényesí­teni képes, alapvető kérdé­sekben egyet akaró érdek­­képviseleti szervezetek nél­kül. Hazánkban ma a társa­­dalomépítés szinte valameny­­nyi más kívánalmát megelő­ző létérdeke a szakszerveze­tek együttműködése — hang­zik a köztársasági elnök üze­nete. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is sok helyen ün­nepeltek, vidám majálisok­kal. A legnagyobb, sok ezres ünnepség most is a Nyíregy­háza melletti Kabaláson volt. Sátrak, asztalok, pavilonok sokasága várta az ünnepelni érkezőket. Az utazó Vidám­park óriás játékszerei kora reggeltől forogtak, a stando­­on minden, ami szemnek és szájnak ingere, színes száz­ezerféleséggel mosolygott gyerekre, felnőttre, öregre, fiatalra, amint úgy tíz óra tájban valósággal ellepték a tarka mezőt. Igazán friss, igazán fiatal május elseje. Az egyre érke­ző és a rétet valósággal be­borító tömeg átlagéletkora talán a 30 évet sem érte el. A hangfalakból kiáramló zene dallamaira először tán­cosok lepték el a hatalmas színpadot. Színpompás ru­hákban, a nyíló virág üde szépségével formálták moz­dulataikat. Argentin tangó, chalston, lambada — miköz­ben az égen sárkányrepülők húztak. A Kabalás szelíd lej­tőjére egyre többen teleped­tek, együtt nézni, látni, hogy ünnepeljük május 1-jét 1991-ben. Lakó Antal, a Volán dol­gozója feleségével, 4 éves kisfiával és a mindössze 15 hónapos kislányával pará­nyi szigetet alkot egy ki­csinyke szabad terület köze­pén. — Örökösföldön, panelház­ban lakunk, telkünk nincs. Tavaly is kijöttünk és most még az idő is kellemesebb. Tetszik ez a kötetlen felsza­­badultság, a gyerekek jól ér­zik magukat itt a sok színes látnivaló között és egyúttal jó levegőn vannak. — Jól érzem magam ebben a szabad nyüzsgésben — mondja Benke Sándor, a Zöldért dolgozója, aki az érettebb korosztályhoz tarto­zik. — Jó, hogy itt vannak a (Folytatás az 5. oldalon) A gyermekekkel együtt a szülök is jól szórakoztak ezen a napon Kabaláson. — Nagy si­kert arattak a KPVDSZ művelődési ház táncosai. MÉHÉSZEK! MÉHÉSZEK! MÉHÉSZEK! MÉHÉSZEK! jegy) MÉZFELVÁSÁRLÁSI ÁRAI: VI .]­­ I. o. AKÁCMÉZ (30% AKÁCPOLLEN) 160 Ft/kg L o. AKÁCMÉZ (20% AKÁCPOLLEN) 145 Ft/kg 47650«ntr L o. AKÁCMÉZ (10% AKÁCPOLLEN) 120 Ft/kg Arany LuflO. I. o. VEGYES VIRÁGMfc 55 Ft/kg Tel.:44 41-753 I. o. REPCE, NAPRAFORGÓ 50 Ft/kg. 20% akácméz leadása esetén 2 Ft/kg felárat fizetünk! Export után elérhető minőségi felár AKÁCMÉZNÉL 180 Ft/kg!! FIZETÉS: Készpénzben, átvételkor­­akácméz esetén 120 Ft/kg azonnal, a minőségi árkülönbözet 30 napon belül. Pergetthez a hordót házhoz szállítjuk! !___________HONEY-FERR­Y MEGBÍZHATÓ PARTNER!___________| MÁTÓL DRÁGÁBB Új gyógyszerárak Mától drágábban kapjuk a gyógyszereket. Kevés ember előtt titok, hogy a mai nap­tól alaposan megnövekedett a gyógyszerek ára. Szakem­berek véleménye szerint át­lagosan­ 70 százalékkal kerül­nek többe mostantól. Amint azt dr. Kiss Endré­től, a Gyógyszertári Köz­pont gyógyszergazdálkodási osztályának vezetőjétől meg­(Folytatás a 4. oldalon) Ha lesz világkiállítás Autópálya Seregen át Vonaton százhatvannal mi Régi vágya már me­gyénk lakóinak, hogy kö­zelebb kerülhessünk az ország belsejéhez. Most úgy tűnik, elérhető közel­ségbe került e vágy meg­valósítása, s ha így lesz, két óra alatt elérhető lesz kocsival is, vonattal is a főváros. Erről informált bennünket Zilahi József, a megyei közgyűlés alelnö­­ke. " A megyei közgyűlésnek véleményezni­­ kellett Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megyei a Közút Igazgatóság 2000-ig szóló közlekedésfejlesztési koncepcióját. Ennek egyik ré­sze a bekötő és áthaladó utak építésének programja, a na­gyobb téma viszont az autó­­sztráda építése volt. A na­pokban a Közlekedési és Hír­közlési Minisztériumban tá­jékoztatót tartottak, ahol megtudtuk, hogy a megyénk bekötőút-fejlesztési prog­ramját elfogadták, az autó­pálya építésére pedig két koncepció készült. Az­ egyik az M­ 3-as kiépítése, a má­sik a Déli-autópálya, Sza­(Folytatás a 4. oldalon) Ki legyen a főnővér? Petíció a közgyűlésnek „Felháborodásunknak kí­vánunk hangot adni a kór­házban történtek miatt. Má­sodszor hívtak szavazni ben­nünket az intézet ápolási igazgatójának választására. A hirdetett demokrácia meg­sértésének tartjuk már az el­ső esetben történteket is, amikor a demokratikusan választott önkormányzat nem az általunk javasolt igazgatót támogatta. „A második választás elsöp­rő többsége mellett sem kí­vánja a kórház orvosigazga­tója támogatni a mi akara­tunkat, óhajunkat semmibe veszi. A nehezen várt de­mokrácia helyett még kemé­nyebb diktatúrát kaptunk” — fogalmaz az a petíció­­amelyet május 1-jén délelőtt a megyeháza előtt nyújtottak át a megyei önkormányzat képviselőjének. A petíció további részében még szó van arról, hogy „ma már az ápolónők nem rab­szolgák, az orvosok kiszolgá­lói, hanem a gyógyításban résztvevő, magasan képzett szakemberek, gyógyító tea­mek tagjai, önálló szerve­zettel, tudományos szemlé­lettel.” A szöveg megfogal­mazói arra kérték a megyei közgyűlés tagjait, képviseljék az ápolónők érdekeit, s ha hibás az ápolási igazgató megválasztásáról szóló tör­vény, éljenek a gazda joga­ival! Ne járuljanak hozzá ahhoz, hogy egy rossz jog­szabály miatt széthulljon a ma még jól működő ápolási munka. A tiltakozók végeze­tül az ápolónők anyagi hely­zetéről szóltak, s felhívták a figyelmet azokra a hiányos­ságokra, melyek szerintük jelenleg a bérezésben fe­szültséget okoznak. A megyei kórház nővéreit képviselő ötven főnyi de­monstrálótól a megyei köz­gyűlés képviseletében Pataki József és Zilahi József vették át a dokumentumot, s ígére­tet tettek arra, hogy azt a közgyűlés elé viszik. (kovács) A megyeház előtt átadják a petíciót.

Next