Kelet-Magyarország, 1992. május (49. évfolyam, 105-127. szám)
1992-05-05 / 105. szám
2 Kelet-Magyarország Kállai János i-rohanunk, vágtatunk, gázolunk ebben a * * szépen nekipenderült nyíregyházi tavaszban. Megszokott csapásainkon behunyt szemmel is odatalálunk, ahová éppen el akarunk jutni. És, hogy könynyebben célhoz érjünk, se Istent, se embert nem nézve, rövidítünk, csökkentünk a bejárandó távolságok hosszán. Homlokegyenest neki a frissen vetett, éppen csak serkenő pázsitnak, két lábbal bele a rózsatövek körül fellazított parkföldbe, teljes testtel beledőlve a félénk facsemeték még alig tápászkodó törzseibe. Miért? Mert így nyerünk (?) néhány másodpercet keresztül-kasul a világon, tökön-paszulyon át, mint ahogyan a balmazi ember mondja. Pedig, halálunkig kevésbé futva is elérünk! (Persze, ez már nem az idézett atyafi megállapítása.) De félre a bölcselkedést! Mindez akkor jutott eszembe, amikor a Bocskai utca sarkán lévő megállóban leszálltam a buszról, és a járda helyett ösztönösen a ,,nép csapása” felé kanyarodtam. Arrafelé, ahol valaha fű zöldellt, ahol most is próbál megkapaszkodni néhány cserje, bokorféle, ahol már lánccal is próbálkoztak. Mindhiába. Most, taposott útjainkon újra betonkemény az agyag, nem terem abban virág, de még dudva sem. Nem engedjük! Letaroljuk. Mért sietünk. Meg, egyébként is, mit nekünk a parkosítók útkijelölő logikája? Hajrá,, fogyjon az út... És persze közben végleg elfogyhat más is. Tüskés sarok Taposott útjaink Mindenféle A SZABOLCS Táncegyüttes legkisebb csoportja Szegeden egy gyermektáncfesztiválon, a legnagyobbak pedig Sátoraljaújhelyen szövetkezeti néptáncfesztiválon vettek részt, ahol sikeresen szerepeltek. Mindkét csoport bejutott a gálaműsorba. REUMA Klub: Nyíregyházán a Körte u. 19. szám alatt május 6-án, 14 órától a Reuma Klub tagjai foglalkozást tartanak, ahol megbeszélik az éves programot. Az öszszejövetelre minden érdeklődőt várnak. RAJZVERSENY. Az MSZP május 1-jén rajzversenyt rendezett a Kabaláson. A nyertesek Vaskó Gergő, Marx Zsolt, Szarvas Máté, Marton Csilla, Erdei Éva. Az első három helyezett még nem vette át a jutalmat, ezért várják őket a Szavas u. 1—3. szám alatt a Vili. emeleten. VÉRADÁS. A Magyar Vöröskereszt május 5-én Nyíregyházán az APEH-nél tart véradást, valamint Vásárosnaményban az Üvegipari Műveknél. Gratulálunk Kossuth Lajos születésének 190. évfordulójára országos vers- és prózamondó versenyt rendeztek a Kossuth nevét viselő iskolák és intézmények számára április 25- én Budapesten. Ezen a találkozón igen eredményesen szerepeltek a Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium diákjai: a szavalók között Tóth Tímea (III. o.) első, Borbély Zsuzsa (II. o.), harmadik, Mészáros Melinda (II. o.) ötödik lett. A szónokvetélkedőn a zsűri első díjat nem adott ki, a második helyezést Simon Ildikó (II. o.) nyerte el. Az iskola jó szerepléséért külön dicsérő oklevelet kapott Palotai Erzsébet tanárnő. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Űrszekerek 6. — A nem ismert tartomány. Előadás: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Fiúk, ki jön az ágyamba? Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOMOZI: Dzsangó viszszavág. Előadás: 9.30, 11.30. Imagine — John Lennon. Előadás: 14, 16, 18 és 20 óra. KABALÁS AUTÓSMOZI: Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se. Előadás: 20.30. KISVÁRDA: Hook. MÁTÉSZALKA: Huncutka (Curly Sue). NYÍRBÁTOR: Talon kardja — Harc a mágia ellen. VÁSÁROSNAMÉNY: Cindy meséi — Tök jó, válnak az őseim. ZÁHONY, MÜV. HÁZ: Cadillac man. Előadás: 20 óra. Színház A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban este hét órától a Terecske című darabot játsszák. Az előadásra a Sarkadi-bérlet érvényes. Kiállítások A Nyíregyházi Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mellett a kortárs képzőművészek tárlata tekinthető meg. A Nyíregyházi Városi Galériában a 16. Miskolci Országos Grafikai Biennálé (1991) anyagából látható válogatás május 12-ig. A Bessenyei György Tanárképző Főiskolán május 11 -ig Barkóczi Vera szobrászművész és Ioan Anghel Negrean nagybányai festőművész alkotásait láthatják az érdeklődők. A Mátészalkai Szatmári Múzeumban Bodó Károly debreceni festőművész kiállítása várja a látogatókat május 22-ig. A vásárosnaményi művelődési központban Vincze László festőművész tárlata látható. A nyírbátori múzeumban Küzmös Enikő festőművész képeiből tartanak kiállítást. HAZAI HOLMI 1992. május 5., kedd A megváltó polgárőrség Már nem (v)Érpatak Érpatak Cselényi György Nagykálló—Érpatak (KM) — Körülbelül két évvel ezelőtt alig volt olyan nap, hogy a bűnügyi krónikában Érpatak ne szerepelt volna. Annak idején riportban számoltunk be arról, hogy a község utcáit bűnöző csoportok járják, melyek tagjai főként az idős emberek portájára bemásznak, s onnan amit tudnak, elvisznek. A cselekményük idején az öregeket baltával és egyéb eszközökkel sakkban tartják, sőt az ellenszegülőkkel brutálisan elbánnak. Ezenkívül szinte nem volt olyan hét, hogy a boltot egyszer, kétszer ne törjék fel. Nem volt körzeti megbízott A bűnözők tehették ezt azért is, mert egyrészt a faluban nem volt körzeti megbízott, másrészt a Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érpatak közbiztonságának javítására nem tudott elég erőt mozgósítani. Ezért 1990-ben Nagykállóban rendőrőrsöt hoztak létre, amely nemcsak a város, hanem annak vonzáskörzete, így Érpatak, Bököny, Geszteréd és Biri közrendjében is előnyös változást idézett elő. Ez részben a Nagykállóban éjjel, nappal elérhető rendőri ügyeletnek, valamint a településeken jelenlévő, járőröző és ellenőrző rendőrök és nyomozók tevékenységének tudható be — mondta Képes Lajos, a nagykállói rendőrőrs parancsnoka. — A sikerben komoly szerepet játszik az is, hogy az említett községekben polgárőrszervezetek alakultak, melyek közül az érpataki és a geszterédi igen eredményesen működik. Lakat alatt a bűnözők A különböző bűncselekmények nyomán a környékről mintegy 15 személy börtönbe került, jelenleg pedig csupán Érpatakról 6 ember előzetes letartóztatásban van. Hasonlók mondhatók el a többi faluval kapcsolatban is, különös tekintettel Bökönyre. Mindezeknek révén Nagykállóban és vonzáskörzetében a betöréses lopások száma jelentősen visszaesett. Például Érpatakon boltbetörés 1990. július 12. óta nem volt. Ezért a rendőrök és a nyomozók az energiájuk nagy részét immár a kisebb fajsúlyú ügyek, mint például a tyúk-, a kerékpár- és a mezei lopások megelőzésére, vagy a tettesek felderítésére fordíthatják. Ezek után Érpatakra látogattunk, ahol Kóczon Pál polgármesterrel találkoztunk. — A polgárőrségnek én is tagja vagyok — mondta Kóczon Pál. — A bíróságra a cégbejegyzési kérelmet beadtuk, és csatlakozunk az országos szövetséghez. A polgárőrök minden éjjel szolgálatban vannak. — Meddig bírják? Ezt azért kérdezem, mert van olyan hely, ahol a kezdeti lelkesedés alábbhagyott. — Nálunk nem puszta fellángolásról van szó. Én is azt hittem, egy idő után az odaadás csökken, de az nem következett be. A kezdet óta 34- en vagyunk. A legkorszerűbb technikát képviseli a Jósa András Kórház urulógiai osztályán a lökéshullámokkal dolgozó vesekőzúzó-gép. A Siemens berendezésének alkalmazásával — esetenként más eljárásokkal kombinálva —, a hagyományos műtétek száma a korábbiakhoz képest várhatóan 5 százaléknyira csökken SZEKERES TIBOR FELVÉTELE A tárgyalóteremből A késelő asszony | /1—a Nyíregyháza (KM — N. L.) — A má- Stészalkai D. Ildikó L---------1 büntetett előéletű. Súlyos testi sértésért büntették meg négy évvel ezelőtt. Nemrég pedig életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt állították bíróság elé. A vádlott kiskorú gyermekét a sértett asszony kerékpárral, segítő szándékkal elvitte védőoltásra. Útközben egy hamis kutya rájuk támadt, a kerékpár felborult, s eltört a gyerek lába. A vádlott, illetve az anya jogosnak tűnő felháborodásában a lakására ment a sértettnek és hangos szóval felelősségre vonta őt. Szóváltás keletkezett közöttük, mire a felelősségre vont asszony felkapta a seprűjét és annak nyelével kisebb ütést mért a hangoskodóra. Erre D. Ildikó felkapott egy nagy méretű kést és mellbe szúrta a seprűvel támadó asszonyt. A megyei bíróság figyelembe véve az enyhítő körülisényeket, D. Ildikót egy év felfüggesztett börtönre ítélte és kötelezte hétezer forint bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet jogerős. „Nyugodt vagyok” Az 52 éves Magyar Lászlónéval a Rákóczi utcán futottunk össze. Rokkantnyugdíjas, éppen az orvoshoz injekcióra megy. — Azt mondhatom, amióta a polgárőrök éjjel járőröznek, a községben nagyobb a nyugalom. A helybeli rendőr is őrködik. Ha a helyzetet a korábbival összehasonlítom, kis túlzással mondhatom, a megváltó eljött Érpatakra. Támogatás cigányszervezeteknek Budapest (ISB — D. Á.) — A Parlament Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága eldöntötte, hogy az egyes nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek milyen mértékben részesülnek a költségvetési támogatásból. A 220 millióból 90 millió jutott a pályázott 101 cigányszervezetnek, amelyek közül a legtöbbet — legalább négymilliót — a következők kapták: Lungo Drom Országos Érdekvédelmi Cigányszövetség, PHRALIPE Független Cigányszervezet Országos Szervezete, Magyarországi Cigányok Igazság Szövetsége és Cigánymunkások és Vállalkozók Országos Szövetsége. Szabolcs-Szatmár-Bereg helyi szervezetei közül támogatást kapott a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szervezete (520 000), a Munkanélküli Hátrányos Helyzetű Romák Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete (310 000), a Dombrádi Együtt Egymásért Cigányszervezet (310 000), a Tiszakanyáki és Dombrádi Cigányok Életének Jobbulásáért Szervezet (310 000), a Cigány Munkások Szövetsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szervezete (310 000), a Tiszaszentmártoni Delfin Klub Egyesület (200 000) és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Cigányok Kisebbségi Nemzetiségi Demokratikus Szövetsége (100 000 Ft). A nemzetiségi szervezetek közül a németeknek jutott 42 millió, a szlovákoknak 26, a horvátoknak 23, a románoknak 14,5, a szerbeknek 8, a szlovéneknek 7,5, a zsidó szervezeteknek 3,3, a Bolgár Szervezet Kulturális Egyesületnek 2,5, a görögöknek 1,4, a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesületnek 1 millió forint,, míg az Armenia Magyar—Örmény Baráti Körnek és a ruszinoknak egyaránt 0,4 millió. Mint Fodor Gábor, a bizottság elnöke kérdésünke válaszolva elmondta, az elosztásnál a nemzetiségi, etnikai és kisebbségi szervezetek létszámára és szervezettségére voltak elsősorban tekintettel. Ügyeletek Sürgős esetekben a megyei rendelőintézetben — Nyíregyháza, Bocskai út 73. — fogadják a felnőtt- és gyermekbetegeket, este 7-től reggel 7-ig. Az ügyeletes gyógyszertár este 9-től reggel fél 8- ig kereshető fel Nyíregyháza, Szabadság tér 1. sz. alatt.