Kelet-Magyarország, 1992. július (49. évfolyam, 154-180. szám)

1992-07-01 / 154. szám

2 Kelet-Magyarország Tüskés sarok oda. Vissza? Cservenyák Katalin E­mlékszem, nem is olyan régen még mennyit bosz­­szankodtunk a közlekedési szabályokat, morált tökéle­tesen figyelmen kívül hagyó román s — akkor még — szovjet autósok rémtettein. Mára viszont már nemcsak hozzászoktunk stílusukhoz, hanem még ügyesen el is tanultunk tőlük, hogyan nem szabad közlekedni. Ékes példákat hozhatnánk hazai pályákról is, de a leg­újabb ausztriai tragédia min­den eddigit felülmúl. A vizs­gálat ugyan még tart, de a szemtanúk állítása szerint az okozta a balesetet, hogy a két sofőr menet közben(!) akart helyet cserélni egy­mással. Ismerőseimtől hal­lottam, nem új az ötlet, ka­­mionosok is gyakran alkal­mazzák ezt a módszert. Egyáltalán nem vigasztal, hogy az efféle akrobata mu­tatványok többnyire sikerrel járnak, ha ezúttal két ártat­lan élet esett áldozatául a kísérletnek, s a busz utasai közül kettő életéért még ádáz harcot folytatnak a szomszédos országban az orvosok. A felelőtlenségre mentséget keresni lehet ugyan, de elfogadhatót talál­ni aligha. Nem csodálkoznék, ha az osztrákok kezdenék mege­légelni a magyar buszok las­san mindennapossá váló galibáit. Úgy látszik nem volt elég, hogy alapos műszaki vizsgálatoknak vetették alá a kiutazó járműveket, mintha azt akarnánk elérni: a határt átlépve szállítsák le a ma­gyar vezetőket, s ültessen helyükbe olyanokat, akik komolyan veszik, hogy a busz utasainak élete a ke­zükben van. Nem tudoni, mi játszódott le a két sofőr fejében, ami­kor éles elmével kigondol­ták, épp a tízméteres szaka­dék fölött cserélnek majd helyet. Talán azt remélték, a sikeres bemutató után taps­vihar tör ki, s ezentúl azt kö­vetelik az utasok, kézenállva váltsanak sebességet? Úgy gondolom, ha ez így folytatódik, nem lesznek je­lentkezők külföldi társas­­utakra, mert az ember már olyan, hogy az odaát szer­zett élményeit szeretné itt­hon el is mesélni. Senki ne vegye komolyan, amikor az­zal viccelődik az utas: ,,ha addig élek is, szeretném lát­ni a Riviérát”. Ezzel nem azt kérte, hogy hazafelé öljék is meg! Mindenféle ÉPÜLETMÉRÉSEK. Százhatvan, budapesti egyetemista — Nyíregyháza város önkormányzatától ka­pott, névre szóló megbízás alapján — külső és belső épületméréseket végez a megyeszékhely belvárosá­ban és a Huszár-telepen. Munkájuk közben a mérést végzőknek be kell menniük a lakásokba is. Az önkor­mányzat kéri városunk pol­gárait, hogy a szakmai gya­korlatukat végző fiatalok te­vékenységét segítsék. VÉRADÁS A Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Vö­röskereszt Megyei Vérellátó Állomása önkéntes véradást szervez július 1-jén, Fábián­­házán. KERTLÁTOGATÁS. A nyíregyházi Westsik Vilmos f­armer Népfőiskola és a Klubok kertlátogatást szer­veznek július 6-án, 15 órától. A kertszemle helyszíne Mendler András „birodal­ma”. Cím: Nyíregyháza— Oros, Pető tanya 6. (Megkö­zelíthető a 4-es busszal. Leszállás a Tejporgyárnál.) TÁRSADALOM­BIZTOSÍ­TÁS. A Megyei Társadalom­­biztosítási Igazgatóság kihe­lyezett ügyfélszolgálatot tart július 2-án, 10-től 14 óráig Tiszavasváriban, a polgár­­mesteri hivatalban. Az érdeklődő állampolgárok a jelzett időtartamban választ kaphatnak nyugdíj-, családi pótlék-, betegségi-, anyasá­gi ellátási és egyéb, a társa­dalombiztosítással kapcso­latos kérdéseikre. JÓGA. A Nyíregyházi Vá­rosi Művelődési Központban július 1-jén, 17 órától lesz a Jóga klub következő foglal­kozása. Ugyancsak a műv. központban, 16 óra 30-tól pszichológiai tanácsadást tartanak. Gratulálunk A Piccoli Archi zenekar — vezetőjük: Tóth Nándor — nagyle­meze a napokban jelent meg. A zenekar tagjai a Nyíregyházi Zeneiskola je­lenlegi és volt növendékei, valamint a Művészeti Szak­középiskola zenei tagozatá­nak tanulói. Nagylemezük „A” oldalán Albinoni Adagio és Vivaldi kettősverseny gordonkája című műve hall­ható. A „B” oldalon magyar szerzők alkotásait szólaltatja meg az együttes. Ezek kö­zött szerepel­­az Európa hét országában ősbemutatóként elhangzott Három kis rap­szódia című kompozíció is, Gárdonyi Zoltán műve. Rendezvények Kiállítások MOZI KRÚDY MOZI: Madhouse (Kitúr-lak). Előadás: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: My girl (Az első szerelem története). Előadás: 16, 18 és 20 óra. VIDEOMOZI: Halálos játék. 9.30, 11.30 és 14 óra. Huncutka. Előadás: 16,18 és 20 óra. KABALÁS AUTÓSMOZI: Fiúk, ki jön az ágyamba? Előadás: 21 óra. KISVÁRDA: J.F.K. — Nyi­tott dosszié. MÁTÉSZALKA: Őrült szafá­­ri. NYÍRBÁTOR: Megcsalatva. Nyírbátorban a Báthory István Múzeumban Gádor Emil festőművész tárlata tekinthető meg, naponta 8- tól 18 óráig (hétfő kivételé­vel). A nagykállói városi könyv­tár kiállítótermében látható Kaibás Éva Katalin festő­művész kiállítása. A Nyíregyházi Jósa And­rás Múzeumban az állandó kiállítások mellett két, idő­szaki bemutató nyílott. Sok látnivalót kínál a Nemesi la­kásbelsők a XIX. század­ban, illetve a Magyarok és lengyelek a történelem sod­rában című kiállítás. HAZAI HOL­MI Mankó Máriával, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola­­~­­ tanszékvezetőjével beszélget Kállai János­­ ? Kit/mit „művel” a népművelő?^ Nyíregyháza (KM) — A népművelő szakmát, ha nem is övezte valami hallat­lan nagy vágyódás a pálya iránt, azért sok éven keresz­tül a megbízható foglalkozá­sok között tarthattuk szá­mon. A társadalmi mobilitás irányváltásai, az „átrétegző­­dés” kultúrában, művelődé­si igényben azonban ezt a munkaterületet sem hagyta érintetlenül. — Hogyan változott meg a szakma tartalma, funkciója, megítélése a rendszervál­tást követő években? Egyál­talán: vannak-e még hagyo­mányos értelemben vett népművelők? — Népművelő szakma? Így nincs már közforgalomban. Maga a kifejezés is eltűnőben van, vagyis változik a profesz­­szió (a foglalkozás) megneve­zése. De ez nem nyelvi-fogal­mi kérdés. Most a főiskolán a Művelődéstudományi és Fel­nőttképzési Tanszéken műve­lődés-szervezőket képezünk, ezen belül kulturális mene­dzsereket, and­ragógu­sokat (felnőttoktatási-nevelési szak­embereket) és regionális mé­diamenedzsereket. — Ne haragudjon, de miért kell ilyen kacifántos megnevezéseket használni? — Lehet, bár szerintem a „a népművelő”-ről is kevesen tudták, hogy valójában mit csi­nál. Az új elnevezések pedig utalnak a szakma oktatott is­meretanyagának tartalmi vál­tozására. Ezt hozzáigazítottuk a nyugat-európai gyakorlat­hoz és képzési modellhez. Az új szakmanevek pedig illesz­kednek a nemzetközi no­menklatúrába. A hangsúly a tartalom megváltozásán kívül a szemléletváltáson van. Ko­rábban a népművelés a kultu­rális termékekre összpontosí­tott, most a folyamat a fo­gyasztóval kezdődik és vele is fejeződik be. Vagyis, hogy a művelődni vágyó ember igé­nyeit mennyire sikerült kielégí­teni. — Ez viszont — szerintem — engedményekkel jár, hi­szen a fogyasztók igény­szintje igen alacsony is le­het. Nem így gondolja? — Mi a munkánkkal csak az iskola után következhetünk. Jó oktatás, eredményes neve­lés, erre kellene alapoznunk. Persze, igaz, kell engedmé­nyeket tenni, éppen azért, mert az iskolák dolgában sincs minden rendben, és az sem lenne jó, ha a művelődési házak konganának az üres­ségtől. Az általam felvázolt fo­lyamatba egyaránt belefér az olcsó tömegszórakoztatás és a legszínvonalasabb művé­szet is. — A szemléletváltozást mennyire tudják magukévá tenni a még régi szisztéma szerint képzett népművelők, érzékelhetők-e a változás je­lei a kultúrközvetítő intézmé­nyekben? — Mint mondottam, a kultu­rális termékre koncentráló fel­fogással nehéz szakítani. Sok művelődési háznak-otthon­­nak, illetve a bennük dolgo­zóknak nincs munkastratégiá­juk. A „mit" és „miért” kérdé­seket kell önmagukban is tisz­tázniuk, mert az úgynevezett „elváró” szemlélettel ma már nem lehet boldogulni. Elvá­rom, hogy bejöjjön a közön­ség a komolyzenei koncertre, a kiállításra,, elvárom, hogy arra legyen igénye, amit én akarok közvetíteni neki, amire én akarom: „nevelni"... No, ez nem járható út! — Önök a főiskolán már az új szemléletben készítik fel a hallgatókat. Mikor lép színre az első,,csapat”? — Az átalakított rendszer­ben három évfolyamunk tanul. Összesen 90 hallgató. Az első, új generáció jövőre vé­gez. De van 60 levelezésünk is (ők, többségükben most is a szakmában dolgoznak, 30 százalékuk viszont munkanél­küli), és szerveztünk 20 hall­gatóval (ők diplomások) tandí­jas, kulturális­ menedzserkép­ző csoportot. 1993-ban pedig elkezdjük az egyszakos kép­zést. — Ezek eléggé nagy szá­mok. Szükség van ennyi szakemberre, el fognak tud­ni helyezkedni? — E vonatkozásban is át kell formálni az eddigi ismere­teinket. Ugyanis korántsem szabad azt hinni, hogy a vég­zettek csak a művelődési há­zakban találhatnak­ munkát. A képzésünk rendkívül sokszínű jartal­ya többirá­nyú elhelyezkedésre tes­zi alkalmassá a nálunk képzet­teket. Mert tanulnak köz­­gazdasági ismereteket,, mar­keting és reklámpszicholó­giai stúdiumaik vannak,, jár­tasak a művelődés-gazda­ságtanban, a kulturális pro­paganda és reklám­­terüle­tén. Elvileg, je­ hiszem­, a gyakorlatban is igen,sokfelé kereshetnek boldogulást. Például: a vegyes, oktatási tevékenységet folytató vál­lalkozások máris keresnek project-menedzsereket, vagy a biztosítók felnőttok­tatási szakembereket. Népszerűek a szakjaink, ál­talában háromszoros a túlje­lentkezés. — Tudna még említeni olyan munkaterepeket, ahová az ,,újakat”várják? — A munkaerő átképző központok szerepe hallatla­nul megnőtt, és megmarad még egy jó időre. Ezekbe mindenhová kellene képzett andragógus. De a különbö­ző kulturális vállalkozáso­knak szintén nagy a felvevő kapacitásuk. Nem beszélve a sokasodó népfőiskolákról. Szóval: terep van, végző hallgatóink helyzete egyálta­lán nem kilátástalan. Főként akkor nem, ha oktatásunk ars poeticáját is magukévá tudják tenni, miszerint: a művelődés-szervező senkit sem „nevel”, hanem" sokkal inkább élesztője, erjesztője a „civil" társadalomban­ zajló folyamatoknak.’ Segíti­ az­ ál­­lampolgár fejlődését, meg­hagyva mindenkinek a­ vá­lasztás, a döntés szabadsá­gát. HARASZTOSI PÁL FELVÉTELE PÉTER-PÁL ÜNNEPÉN Több ezren töltötték szabadidejüket vasárnap a sóstói Múzeumfaluban. Látnivaló is volt bőven. Megismerkedhet­tek kismesterségekkel, kultúrműsoron szórakozhattak, hintón kocsikázhattak, vásárfiára költhették pénzüket. Minderre a Péter-Pál-napi fogathajtó verseny adott lehető­séget. ELEK EMIL FELVÉTELEI 1992. július 1., szerda A tárgyalóteremből Bibliát is lopott Nyíregyháza (KM — N. L.) . Legalább a Bibliát hagyta vol­na a helyén. Ám azt is ellopta az enyves kezű kis­­várdai fiatalember, Berki Géza. Az alkalmi munkából élő bűnöző már rutinosan sze­repelt a legutóbbi bírósági tár­gyaláson. Korábban a tatabá­nyai, a debreceni, majd a nyír­egyházi bíróság ítélte el kü­lönböző bűncselekményekért. Nemrég Kisvárdán az egyik kft. tulajdonában lévő lakásba erőszakos módon bejutott, s magával vitt onnan egy húsz­ezer forintot érő festményt. A festmény közelében észre vette a Bibliát, azt is ellopta. Egy másik alkalommal az egyik kisvárdai intézményben szociális segélyt intézett. Ész­revette, hogy a takarító néni őrizetlenül hagyta a táskáját. A kispénzű asszonyt serry kí­­mélte: kivett a táskájából ezer forintot. Egyszer kissé ittasan sétált Kisvárda egyik­­utcáján, amikor észrevette, hogy egy kismotor lezáratlanul áll az út szélén. Egy csendesebb hely­re eltolta a motort, de ittassá­ga és szakszerűtlensége miatt húszezer forint kárt csinált a jáműben. A tárgyaláson beismerte bűnösségét, s azzal védeke­zett, hogy kedvezőtlen körül­mények közt él. A Kisvárdai Városi Bíróság Berki Gézát hat hónap börtönre ítélte. Fel­tételes szabadságra nem bo­csátható. Fellebezés után a megyei bíróság az ítéletet helybenhagyta, így az jog­erős. Autópiaci körséta Nyíregyháza (KM — Cson­ka) — Június utolsó vasár­napján is sok embert vonzott a nyíregyházi autópiac. A ke­leti­­gyártmányú autók voltak többségben, de azért jó né­hány Opel, Ford, Fiat és más nyugati márkák is képviseltet­ték magukat Jellemző kínálati árak (alku előtt): Trabant 601-es,­­hat­éves, 40 000 forint, Trabant 601-es, kilencéves, 15 000 fo­rint, Polski Fiat 126-os, 5 éves, 90 000 forint, Moszk­vics, ötéves, 110 000 forint, Lada 2107-es, hároméves, 320 000 forint, Lada 1300-as, ötéves, 170 000 forint, Lada Samara (háromajtós), három és fél éves, 295 000 forint. 9j9d Üj9bt9ZÖ,‘ sQimesü ho>Mß Ügyeletek Sürgős esetekben a­ megyei rendelőintézetben (Nyíregyháza, Bocskai u. 73.) látják el a felnőtt és gyermekbetegeket este 7- től reggel 7-ig. Az ügyele­tes gyógyszertár Nyíregy-­­házán a Szabadság tér 1.­ sz. alatt este fél 8-ig­ ke­­rephető fel. A nyíregyházi állatkór-­ házban naponta rendelési időben (7 óra 30-tól 18 óráig) orvosi ellátás­ban részesítik a megye te­rületéről beszállított állato­kat.

Next