Kelet-Magyarország, 1993. március (50. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-01 / 50. szám
2 Kelet-Magyarország Tüskés sarok Mézesmadzag M. Magyar László Magamban csendesen mosolyogtam eddig, ha ismerőseim arról áradoztak, hogy nagy értékű nyereményről szóló levelet kaptak valamely csomagküldő szolgálattól. A küldött füzetekből még rendeltek is néhány cikket, hogy biztosan a nyertesek között legyenek. A minap engem is utolért a végzet, az egyik vevőszervíz— ki tudja honnan, s milyen jogon —, megszerezte a címem, s nekem is küldött egy prospektust illetve egy választás lehetőségét: a Volkswagen Golfot kérem vagy az egymillió forint készpénzt. Én csak egyet kérek: hagyjanak békén. Nincs szükségem arra, hogy ilyen „körítés" mellett rendeljek a megküldött katalógusból giccses kivitelű termékeket, mint amilyen a vízben kinyíló csodakagyló, a szerencsehozó Madonna, a vetkőző pohár és kancsó, vagy a híres brüsszeli pisilő kisfiú másolata, amely egészen „különleges” módon tölti meg a poharakat. Persze, nem kell messzire menni, a mézesmadzagot itt a megyében is elhúzzák előttünk. Sok műszaki bolt hirdeti, hogy akciója során a megvásárolt televízió, videokészülék mellé rádiós magnót vagy egyéb tárgyat ad ajándékba. A napokban az egyik ismerősöm megvette a tv-t, várta az ajándékot, de rádiós magnó helyett csak magyarázatot kapott: az ajándék már elfogyott. (Vajon volt-e egyáltalán?!) Jól tudjuk, mindenki harcol a piacért, a vásárlók kegyeinek az elnyeréséért. Nem mindegy azonban, hogy ezt hogyan teszik. Az ilyen külsőségek csillogtatása helyett helyesebben tennék, ha a tisztességes kereskedői magatartással igyekeznének megnyerni a vevőket. Mindenféle ANYANYELV. Dr. Gáspár László főiskolai tanár a stilisztika grammatikájáról tart előadást március 4-én, 17 órai kezdettel Nyíregyházán a TIT székházának I. emeleti előadásában. EZOTERIKUS klub. A mágia történetéről lesz szó Kássa László előadásán március 3-án, szerdán dél min hat órakor Nyíregyházán a Váci Mihály Városi Művelődési Központban. Címe: Szimbolikus erők — fekete mágia, fehér mágia. VÉRADÁS. Székely és Csaroda községekben a Magyar Vöröskereszt munkatársai kedden véradásra várják a lakosságot. Gratulálunk A napokban rendezték meg — immár hatodik alkalommal — a középiskolások Bessenyei Györgyről elnevezett műveltségi vetélkedőjét. A magas színvonalú és színesen megszerkesztett program, azaz a feladatok összeállítását és magának a versenynek az előkészítését, lebonyolítását a nyíregyházi Bessenyei Kollégium tanárai végezték. A csaknem öt hónapos szervezőmunkából igencsak kivette a részét Bíró Zsuzsanna és Komiszár Istvánna, a döntő „szellemi megméretés” játékvezetője pedig Enghi Csaba volt, aki határozottan és rutinosan irányította az egymással küzdő csapatokat. Rendezvények Mozi KRÚDY MOZI: Dől a lé. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Nincs bocsánat. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. VIDEOHÁZ: Tigristánc. (délelőtti előadásra) Mint a tűz. (délutáni előadás) Kiállítások Amatőr képzőművészeti tárlat nyílt a Magyar Honvédség Nyíregyházi Helyőrségi Klubjában (Színház u. 2.) Kiállítók: Baksi Károly, Dávid Mihály, Dihházy István, Gaál Gyula, Fábián Bea, Kovács Zoltánné, Karahuta Jánosné, Székelyhídi Ferenc és Hajdú Jánosné. A kiállítás március 16-ig tekinthető meg. A mátészalkai Szatmár Múzeumban Asztalos Zsolt festőnek nyílt tárlata. A nyíregyházi Városi Galériában 12 erdélyi képzőművész hatvan alkotása látható március elejéig. A tetőtérben a Sóstói Alkotótelep gyűjteményéből összeállított válogatás várja az érdeklődőket. Szintén a galéria adott otthont Molnár Katalin festőművész alkotásainak is. A nyíregyházi Jósa András Múzeumban a Nyíri Bakák a Donnál és a Karácsony a lengyeleknél című dokumentumokról van bemutató. Nyíregyházán az 1. számú Ferenc körúti óvodában szemléltetőeszközökből, kézség- és értelemfejlesztő játékokból nyílt bemutató. A nyíregyházi Tóth Sándor szobrászművész alkotásai Budapesten, az Andrássy u. 14. szám alatt a Bolgár Kultúra Intézményben március 3-ig tekinthető meg. Rocktörténeti kiállítás nyílt Nyíregyházán a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár előadójában. Tóth János festőművész alkotásaiból tárlatot rendeztek Tiszalökön a városi könyvtárban. A látogatók március 6-ig tekinthetik meg a festményeket. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata szombaton 19 órától Bolha a fülbe című darabot mutatja be. A Krúdy Színpadon műsoron: A várakozóművész. Előadás kezdete: 19 óra. 1993. március 1., hétfő HAZAI HOLMI Kállai János Nyíregyháza (KM) — Az Észak-Magyarországi Regionális , Munkaerőfejlesztési és Átképző Központ (ÉRÁK) nyíregyházi kirendeltségén egymást követik a különböző tanfolyamok, melyekben a sokszínű szakmai tartalom ellenére van egy igen fontos, közös vonás: valamennyi a munkanélküliek átképzését vagy valamilyen képesítéshez juttatását szolgálja. A skála rendkívül széles, így jól megfér egymás mellett a szakmai palettán a kosárfonó és fonottárukészítő oktatás, a titkárnő-ügyintéző vagy éppen az idegen nyelvi levelezőtolmács képzés. Ez utóbbiról kérdeztük Marosi Lajost, az ÉRÁK Megyei Kirendeltségének igazgatóját. Kettővel kezdtek □ Kiknek hirdették meg ezt az átképző tanfolyamot és milyen célnyelven folyik az oktatás? — Jelenleg éppen a kurzus vége felé közeledik egy angolorosz levelező-tolmács csoportunk. Húszan kezdtek, idő közben ketten munkába álltak, s így várhatóan tizennyolcan fognak márciusban vizsgázni. A tanfolyamra való bekerülés előfeltétele az érettségi bizonyítvány és az idegen nyelv(ek) középiskolás szintű, de komoly és megbízható tudása. · Erről hogyan győződtek meg, volt-e felvételi vizsga és kikből tevődik össze a csoport? — Természetesen felvételiztettünk. Egy tesztet kellett megoldaniuk a jelentkezőknek, és volt szóbeli meghallgatás. Akiket felvettünk, többségükben fiatalok, akad közöttük diplomás is. Az, hogy két nyelven, párhuzamosan folyik az oktatásuk, tekinthető akár kísérletnek, de a lényeg inkább az, hogy a „duplázás” az elhelyezkedési esélyüket jelentős mértékben megnöveli. Nagyobb óraszámban tanulják az angolt, de nem ódzkodnak az orosztól sem. Ez is érthető, hiszen megyénk földrajzi helyzetéből következően az orosz nyelv híd szerepét sem becsülhetjük le. Kik oktatnak a tanfolyamon? Milyen speciális ismereteket szereznek a hallgatók az intenzív nyelvtanuláson kívül? —Nyolc oktató — közöttük idegen anyanyelvűek is — tartja a nyelvi órákat. Ezenkívül a résztvevők tanulnak levelezési ismereteket (ezt magyarul), számítógépes szövegszerkesztést (részben angolul) és vállalkozási ismereteket (angolul is). Vagyis, mint kitűnik, a levelező-tolmács képzés valójában szakmásított idegennyelv-oktatás, amit azért szükséges hangsúlyozni, mert pusztán a nyelvtanulást a központ nem támogatja anyagilag. Első helyen: a német □ Tervezik-e bővíteni a célnyelvek körét? — Igen. A piackutató tanfolyamunk hallgatói vizsgamunkaként készítettek egy felmérést arról, hogy Nyíregyházán a legalább érettségivel rendelkező emberek körében milyen idegennyelv-tanulási igények a meghatározóak, és egyáltalán: vannak-e ilyen igények. Nos, a nyelvet tanulni szándékozó megkérdezettek rangsorában a német vezet, 43 százalékkal, ezt követi az angol 41- gyel, a harmadik a francia 14- gyel. A spanyol, az orosz és az olasz iránt érdeklődők aránya „nem éri el a 10 százalékot. A lista alapján úgy döntöttünk, hogy szervezünk egy német nyelvi levelező-tolmács tanfolyamot. Ennek a tartalma ugyanaz lesz, mint a most működő angol-orosz kurzusé. Napi hat órában lesznek foglalkozások. Összesen nyolcszáz óra időtartamban. — A nyelvi órák milyen résztematikára épülnek? Öszszeáll-e az oktatói gárda? — A nyelvi részben a német köz- és üzleti nyelv elsajátítása áll a középpontban, ezen kívül a német nép kultúrája, beleértve a gazdálkodási kultúrát is, az emberi viszonyok ismerete stb. Az egyik leendő oktatónk, Bocs Attila, aki évtizedekig élt német nyelvterületen, hetente egy napon tanít majd. Tervében szerepelnek szituációjátékok, az újságok nyelvezetének stíluselemzése, prospektusok elemzése, a vámszabályok megismertetése, az írott és a beszélt nyelv különbözőségeinek megláttatása. Szóval, a felsoroltak is sejtetik: ez sokkal több, mint egy szimpla nyelvtanfolyam! Jelentkezés: azonnal! Meddig és hol lehet jelentkezni a levelező-tolmács képzésre? — Akit érdekel a dolog, ne késlekedjen! Azonnal jelentkezzen a Munkaügyi Központ helyileg illetékes kirendeltségén. Tehát, mint mondottam, a feltételek: a munkanélküli pályázónak legyen érettségije és megbízhatóan „birtokolja” a célnyelvet, esetünkben a németet. Idegen nyelven leveleznek Keresett a német és az angol nyelvi nyolcszáz órás kurzus munkanélkülieknek Az ÉRÁK megyei kirendeltségének nyelvi laborjában készítik fel az idegen nyelvi levelező-tolmácsokat. Balázs Attila felvétele Gimnáziumaink a rangsorban Budapest (MTI) — A feltüntetett adatok: a felvettek százalékaránya, az iskola helyezési száma, a gimnázium neve, székhelye, az intézmény pozíciójának változása a feltüntetett években — 87 88 89 90 91 92 A rangsor: 50 — 59% 14. Krúdy Gy. Nyíregyháza 14,, 12, 38, 4, 12. 16. Zrínyi M. Nyíregyháza 27, 13, 20, 13, 24, 13. 30 — 39% 46. Váci M. Tiszavasvári 45, 40, 68, 39, 44, 58, 20 — 29% 88. Vasvári P. Nyíregyháza 146, -, 117, 152 , 39, 84. 90. Zalka M. Fehérgyarmat 91, 104, 82, 127, 50, 93. 113. Kossuth L. Nyíregyháza 107,108,143,136,111, 76. 115. Bessenyei Gy. Kisvárda 127,121, 120,107,131, 94. 116. Váry E. Demecser 120, 131, 151, 122, 63, 116. 124. Teleki B. Tiszalök 162, 166, 142, 116, 129, 56. 126. II. Rákóczi F. Vásárosnamény 131, 137, 102, 91, 138, 111. 130. Korányi F. Nagykálló 115, 134, 95,132, 167, 83, 10,19. 157. Kölcsey F. Nyíregyháza 130 96 182 142 155 148 Átadták a díjakat Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A hét végén a megyei pedagógiai intézetben átadták a megyei és országos általános iskolai, valamint VI. Ambrózy Géza megyei középiskolai matematikaverseny győzteseinek és helyezettjeinek a díjakat. Az általános iskolások országos versenyének döntőjébe megyénkből kilencen kerültek. A hetedikesek vetélkedőjében ötödik lett Vincze Zoltán (Vásárosnamény), ugyanilyen helyen végzett Pólik Imre (nyíregyházi 21. sz. általános) a nyolcadikosok között. A középiskolások versenyén 1600-an indultak. Első helyezést értek el az első osztályos kategóriában Nagy Zoltán (Zrínyi gimnázium), Koncz Imre (nyíregyházi 5. sz. általános), Pólik Imre (nyíregyházi 21. sz. általános), a másodikosok között Leskó Gyula (Széchenyi István szakközép), a harmadikosoknál Pletyák Attila (Széchenyi I. szakközép), a negyedikeseknél pedig Daróczy Dávid (Vásárhelyi Pál szakközép) volt a legjobb. A speciális matematika tagozatosok vetélkedésében Homoki Zoltán (Krúdy gimnázium), Orosz Róbert (Krúdy), Bódi Csaba (Krúdy) és Simon Gábor (Krúdy) nyert első helyezést. Az okleveleket Ambrózy Pál, a verseny névadójának fia adta át. Munka az iparosoknak Kemecse (KM) — Mint megyénk valamennyi településén, Kemecsén is a legnagyobb problémát a munkanélküliség jelenti. Korábban sok dolgozót foglalkoztatott az állami gazdaság és termelőszövetkezet, ám ez már csak a múlt szép emléke. Az állami gazdaság ellen csődeljárás indult, az átalakulás korát élő termelőszövetkezet sorsa is bizonytalan. Napjainkban munkalehetőséget nyújt a helybelieknek a varroda, a Tüzép-telep, a Göngyölegellátó Vállalat, a Start műanyagfröccsentő üzeme, valamint a Világbolt Kft. szervez a hozzáértő cigánylakosokból kosárfonó műhelyt. Szentpéteri József polgármester elmondta: az önkormányzat mindent elkövet annak érdekében, hogy legyen új munkahely, illetve munkalehetőség. Igyekeznek foglalkoztatni a kemecsei iparosokat, így minden felmerülő munkát, felújítást, átalakítást, építést a helybeli szakemberekkel végeztetnek el. Az önkormányzat alkalmaz közhasznú munkásokat is, akik bérüknek a 30 százalékát a polgármesteri hivataltól, 70 százalékát az államtól kapják. A közhasznú munkások számát az önkormányzat 9 fővel tovább szeretné bővíteni, ők a csatornázási munkálatokban vennének részt. Informatikai találkozó Miskolc (KM - Bojté) — Március 2-6. között a miskolci egyetem ad otthont az európai rangú MicroCAD-SYSTEM ’93 informatikai találkozónak, ahol mintegy 30 kiállító vesz részt. Az érdeklődők megismerkedhetnek a CADCAM...CXX rendszerekkel, számítógépes hálózatokkal, általános hardverekkel, szoftverekkel. A bemutatón szerepelnek számítástechnika irodagépek, telekommunikációs eszközök, a szórakoztató elektronika újdonságai... Március 3-án konferencianapot tartanak, 17 szekcióban 222 előadás fog elhangzani. A találkozón rendezik meg a II. országos számítástechnikai programozó bajnokságot is. Ügyeletek Sürgős esetben Nyír-,egyházán a Szent István út 16. szám alatt látják el a betegeket este héttől reggel hétig. Itt van a fogorvosi ügyelet is. Az ügyeletes gyógyszertár este fél kilenctől reggel nyolcig kereshető fel Nyíregyházán, a Szabadság tér 1 szám alatt.