Kelet-Magyarország, 1994. június (51. évfolyam, 127-152. szám)
1994-06-25 / 148. szám
1994. június 25., szombat __HÁTTÉR___ Técsőn árad, Bécsen készülnek Németalföldi és velencei mérnökök tervei alapján hajózható csatornát ásattak Balogh Géza Nyíregyháza (KM) . A helyiek már régen tudják, de az idegenek közül is egyre többen mondják, hazánk egyik legszebb természeti értéke a Felső-Tisza, s annak vidéke. A folyó menti falvak lakói azonban ismerik a Tisza másik arcát is, azt, amikor óránként métereket áradva zúgva tépi a partot, a gátat, elöntéssel fenyegetve a településeket. Legutóbb tavaly karácsonykor ijesztett rá a szatmári, beregi falvakra, amikor kis híján elérte a tragikus, hetvenes árvíz szintjét. Már 1613-ban is Hála a vízügyi szerveknek, az önkormányzatoknak, s a nekik segítő szakembereknek, köztük a hírközléssel, szállítással, biztosítással foglalkozóknak, komolyabb károk nélkül úsztuk meg azokat a gondterhes, téli napokat. Az évszázad második legnagyobb árvize elleni védekezés tapasztalatait a Magyar Hidrológiai Társaság megyei szervezetének rendezésében e hét derekán Nyíregyházán összegezték a védelem szakemberei, vendégül látva az ungvári, kolozsvári kollégáikat is. A szép számú érdeklődő több, igen tanulságos előadást hallgathatott meg, az elsőt Fazekas László, a Felső-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjétől, aki nem csupán a karácsonyi árvízzel foglalkozott, de rövid áttekintést adott a Tisza szabályozásáról is. A Tisza ellen emelt védtöltéssel már az 1613. évi országgyűlés is foglalkozott, 1646- ban pedig Rákóczi György németalföldi és velencei mérnökök tervei alapján Zemplén megyében egy Tárkánytól Tokajig húzódó hajózható csatornát ásatott, amely megkönynyítette a só szállítását és nagy kiterjedésű árteret tett művelhetővé. A csatornát 1705-ben II. Rákóczi Ferenc parancsára valószínűleg hadászati megfontolásokból elzárták, aztán elpusztult. A tényleges szabályozás 1846-ban kezdődött, s tulajdonképpen tart mind a mai napig. 1876-tól napjainkig harminchat esetben volt a Felső- Tiszán olyan árvíz, mely a mai terminológia szerint a harmadfokú készültséget elérte; közülük is kiemelkedik az 1888., az 1970. és a múlt évi. Másfél nap eső A tavalyi áradásban több tényező is közrejátszott, ezt szükségesnek tartotta elmondani a nemzetközi szimpózium majd’ minden előadója, köztük Illés Lajos a nyíregyházi, Pándy Gábor a kolozsvári vízügyi igazgatóság szakértője, valamint M. M. Danijuk, az ukrán hidrometeorológiai szolgálat munkatársa is. Három, fő kiváltó okot említettek: a rendkívül sok csapadékot, a hóolvadást, s a fagyott talajt, mely nem tudta magába szívni a vizet. Jellemző a csapadék mennyiségére, hogy Rahón ekkor másfél nap annyi volt az eső, mint máskor három hónap alatt. Hál’ istennek a folyó magyarországi szakaszán sikerült megakadályozni a nagyobb károkat, nem úgy Kárpátalján. Ott a Tisza, s a mellékfolyói, a Tarac, a Talabor, s a Nagyág több helyen is átszakította a gátakat, rengeteg hidat, s más műtárgyat sodort el, illetve rongált meg, számolatlanul döntött romba épületeket, köztük rengeteg lakóházat is. Nem volt azonban törvényszerű a karácsonyi áradás a tömérdek eső ellenére sem, ha okszerű erdőgazdálkodást folytatnak a Kárpátokban, sokkal kisebbek lettek volna a kárpátaljai károk is. Az erdőfelület ugyan jelentős mértékben nem változott, az összetétel viszont igen. Sajnos, az öreg bükkerdők aránya a hegyekben roppant mód lecsökkent, pedig a sok csapadékot elsősorban a bükkös tartja vissza, nem pedig a fiatal erdő. A nyíregyházi vízügyesek december 21-én hajnalban kapták az első információt a kolozsvári kollégáiktól, hogy a Túron Túrterebesnél harmadfokú készültséget rendeltek el. Néhány perccel később befutottak az ungváriak csapadék-, s vízállást jelző adatai is. Ezeket összevetve a műholdképekkel, s a napkori meteorológiai állomás radarképeivel nyomban hozzákezdtek felkészülni a Túron és a Tiszán a harmadfokú védekezéshez, a készültséget végül december 29-én fújták le. Elavult A védekezésben összesen 3414 fő vett részt, ebből több mint 1700 embert az önkormányzatok állítottak ki, s további kétszáz katona segédkezett a gátakon. Köztük az együttműködés végig példamutató volt, ám talán ez is kevésnek bizonyult volna, ha korábban nem sikerül kiépíteniük a magyar vízügyeseknek nagyon jó kapcsolatokat a románokkal, ukránokkal, szlovákokkal. A gyorsaság az árvízkor rengeteget jelent, pláne a mi területünkön, hiszen az árhullám mondjuk Técsőről Tiszabecsre pár óra alatt leér, a gyors, megbízható információ aranyat ér a Magyarországon védekezőknek. Az ukránok, a románok nem spóroltak az adatokkal, az viszont nyilvánvalóvá vált, hogy a vízügyesek hírközlő rendszere mindhárom országban elavult, sürgős korszerűsítésre szorul. Kiöntött a Tisza A szerző felvétele Sérült emberek fesztiválja Szolnokon Nyíregyháza (KM) — A napokban Szolnokon rendezték az ART ’94 Sérült emberek és barátaik kulturális fesztivál területi döntőjét, ahol a megyénket képviselő 65 tagú küldöttség szép eredményeket ért el. Az újfehértói Margaréta citerazenekar — Kurucz Miklós vezetésével — elnyerte Szabolcs-Szatmár-Bereg megye önkormányzatának különdíját. A Start iskola 18 fős csoportja a Macskák című zenés darabból készült koreográfiát mutatta be. A produkció, melyet Ónodi Sándorné tanárnő tanított be, kiérdemelte a zsűri dicséretét. Jól szerepeltek a képzőművészet kategóriákban indulók is: Dankó Miklós, a Start iskola tanára festményei és grafikái, Móriczné Szász Erzsébet grafikái, Németi Ilona különös technikával (homlokára erősített ecsettel) és Kovács István lábujjal festett képei egyaránt elnyerték a zsűri tetszését. A nyíregyházi Mató Józsefné és Treczkó Józsefné versmondásban próbáltak szerencsét. A zsűri végleges eredményt — s hogy kik képviselik Szabolcsot a szeptember 6-a és 9- e között Budapesten megrendezésre kerülő országos seregszemlén — valamennyi területi döntő lebonyolítása után hirdeti ki. A szervező, a mozgáskorlátozottak megyei egyesülete köszönetét fejezi ki a megyei és a városi önkormányzatnak, hogy anyagi támogatásukkal segítették a fesztivál megtartását. Tárca -nemrégiben egy furcsa jelképet tett közzé a vi- 1lágsajtó. Egy pennsylvaniai milliomost végakaratának megfelelően nem hagyományos koporsóban, hanem hőn szeretett Chevrolet Corvettjében helyezték végső nyugalomba. A felvételről nem derül ki, voltak-e nomád lovas ősei az USA-beli úriembernek, de egy érdekes régi szokást elevenített fel: egykor a lovát temették a harcos mellé, most a lóerő hajtotta autóját. Vegyük úgy — mint minden őrületnek — nálunk is lesz követője az autóját koporsónak használó férfinak. Szerintem, több előnye és hátránya is lenne a dolognak. Többek között, lassan gondot jelent kis hazánkban, ha mindenki az autós temetés mellett döntene, szinte sírkert lenne az egész ország, mert ki akadályozhatná meg valakinek, hogy kedvenc Ikarus autóbuszában, vagy kamionjában hantoltassa el magát. Bár ki lehetne találni az emeletes sírokat isesi helyett a szertartás fontos kelléke a daru lenne, de sokkal ellenállóbbak az időnek, mint teszem azt a „PVC Jaguár”. Elképzelem ezer év múlva a régészek arcát, amint feltárnak egy-egy ilyen sírhantot. Komoly fejtörést fog nekik okozni, hogy Lada, Skoda, Mercedes, netán Audi maradványaival állnak szemben. Hány és hány vizsgálatnak vetik alá a rozsdaette alkatrészeket. Lesznek, akik külön ezeknek a relikviáknak a gyűjtésére rendezkednek be. Micsoda érték lesz egy műanyag lökhárító, vagy krómozott ablaktörlő. • •Összegezve, mégis azt mondom, most az egyszer ne majmoljuk a nyugatot, maradjon meg ez a különcség az óceánon túliak kedvtelésének. Ha mégis minden áron magunkkal akarunk vinni valamit, legyen az népünk ősi szokása szerint néhány használati tárgy. A lovat pedig nem javaslom, mert így is kevés van belőlük! megszabadulnánk a még futó Sajnos, itt is előnyben lennéhány ezer Trabanttól, Danének a jó minőségű és hótól. Nincs szükség tovább kiváló márkájú kocsik tulaja csúnya autóbontókra és honosai. Igaz, nagy területet autótemetőkre. Ami igazán foglalnak el, s a halottaska Dankó Mihály |w , „ ' t V ' * | m m mm mr » Lőerő a sírba w—I—|w— mllMi Tisztességgel a jövedelemért Nábrádi Lajos Az emberek többségét joggal irritálja, hogy nagy a szakadék egyesek jövedelme között. Az egyik központi lap a minap tette közzé: Magyarországon már többen vannak olyanok, akik havonta 50 millió, sőt 100 millió forint jövedelmet könyvelhetnek el. Szintén a közelmúltban olvashattuk a bűnügyi rovatokban a magyar vámosok nagy fogását: egy kft. több tízmillió márkát és dollárt akart illegálisan kivinni az országból. Itt említhetjük meg, az egyik nyíregyházi kft. tulajdonosa például autómániás, sorra vásárolja a többmilliós értékű négykerekűeket, közben fizikai dolgozói bruttó 20-25 ezer forintot keresnek havonta, napi 10 órás munkarend mellett. Olvassa el bárki lapunk Álláskeresőknek című rovatát, amelyben hetek óta keresnek varrónőket két műszakba (minden második héten este tíz után mennek haza a munkából havi 10- 15 ezer forintos fizetésért. Előre bocsáthatjuk: a szaktudás anyagi elismerése, a tisztességes üzleti siker ellen nincs kifogásunk. A vállalkozók többsége hazánkban — és megyénkben — tisztességesen dolgozik, nehézségekkel küzd, sok vállalkozó önhibáján kívül csődbe jut. A tisztességtelenek, a harácsosok ellen kell( ene) fellépnünk. Azok ellen például, akik éppen csak hogy fizetgetnek adót az államkasszába, a megrendelés csökkenésére, a költségek növekedésére panaszkodnak, miközben emeletes házuk előtt nyolcmillió forint értékű autó dekkol. Ne szimpatizáljunk azokkal sem, akik a mostani nyári munkák idején külföldieket (feketemunkásokat) foglalkoztatnak úgymond bagóért. A polgármesteri hivatalok kasszáját apasztják azok a vállalkozók, akik gyereküket az iskola napközi otthonába járatják, s azt írják be a havi jövedelem rovatba, hogy 12 ezer forintot keresnek. Több esetben még egy nullát kellene írni ebbe a rovatba. Joggal remélhetjük: az új kormány erélyesebben lép fel a tisztességtelen jövedelemszerzők ellen. Kommentár ! Székfoglalás — magyar módra Réti János ármit mondhat bárki: nem a kerék, nem a könyvnyomtatás, nem a telefon, a repülőgép, nem a magnó és nem a televízió volt az emberiség legnagyobb találmánya, hanem a SZÉK. Elképzelni sem tudom ugyanis, mi lett volna, ha nem eszkábálja össze valamely távoli ősünk az első alkalmatosságot, amire ülni lehet. Min üléseznénk föld- és emberiségméretű, kontinentális vagy országos dolgokról, de a legközvetlenebb környezetünk mindennapjait befolyásoló apróságokról is, mire helyeznénk testünk súlypontját leülve egy témában, ahogy ezt különös előszeretettel szoktuk volt mondani. Vajh, hogyan ment volna előrébb a világ szék nélkül? Fogalmat sem tudok alkotni róla. A televízióban sugárzott információk közül ugyanis legalább minden második képsor tudósít arról, hogy valahol valakik valamiért ültek, ülnek vagy ülni készülődnek. Remélve, hogy attól számítva új irányt vesznek a történések. Meggyőződésem: egy sor kérdésben hamarabb születne eredmény, ha a feleknek nem lenne mire leülni, hanem álldogálva vagy topogva kellene egyeztetni a véleményeket, meghozni a döntéseket. Kizárva annak minden lehetőségét, hogy az érintettek helyet foglaljanak valamely hosszúkás, U-alakú vagy kerek asztal mellett, sőt ne átalljanak rá is könyökölni. Mindez arról jutott most eszembe, hogy a sokadik összeülés után megszületik az új helyzetben egymásra talált vagy utalt koalíciós partnerek egyezsége, összeül az új összetételű törvényhozás, és remélhetőleg az új kormány is összeáll, hogy megtarthassa első ülését. Nos, hogy őszinte legyek, kicsit sokallom a választások előtt, alatt és után üléssel, ülésekkel, az ülések ülésének ülésével az ország szempontjából, a napi gondok szempontjából végül is elfecsérelnek tűnő időt. És ezzel nem a választójogi törvényt akarom kritizálni, még kevésbé alattomos módon eleve meghosszabbítani a kormányzati pozícióba került pártok hatalomgyakorlásának idejét. De négyévente februártól már mindenki arra hivatkozik, hogy várjuk meg, mit hoz a választás. Aztán május végétől—a jelenlegi gyakorlat szerint — várjuk a koalíciós egyezségek megkötését, majd a székek elosztását, még azután az új kormány első megnyilvánulásait, amiből felsejlik, valójában mi is lakik bennük. Addigra augusztus van. Ha nem szeptember, mindjárt itt az év vége.*■ y a szolidan számot élünk, nyolc hónap. A. JL Három ciklusnál két év, egy évszázadnál több mint másfél évtized. Mi szegény ország vagyunk, nekünk ezek az átmenetek sokba kerülnek. Kéretik tehát ritkábban megválasztatni általunk vagy gyorsabban egyezkedni egymással.