Kelet-Magyarország, 1996. szeptember (53. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-02 / 204. szám
i 1996. szeptember 2., hétfő HATTER Ezerhatszáz sorban áll. Ami még a fecskének sem luxus: saját fészekben kezdhetik a közös életüket Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Furcsa paradoxon, hogy ami az állatvilágban teljesen természetes, azért egy embernek egész életében keményen küzdenie kell. A lakásról, lakhatásról van szó. Mert míg a fecskepár azonnal saját fészekben kezdheti közös életét, addig a fiatal emberpárok a szülői házban maradnak , vagy albérletbe kényszerülnek (hacsak olyan családba nem pottyantotta őket a gólya, ahol a tehetősebb szülők már a pólyába beledugták a lakáskulcsot.) Éveknek, olykor évtizedeknek kell eltelni ahhoz, hogy a párok annyi pénzt összekuporgassanak, amennyi elég a bankoktól uzsorakamatra kapott hitel felvételéhez, amit (jó esetben csak) életük végéig kínkeserves nélkülözések közepette törleszthetnek. Másik lehetőség (ehhez azonban még szegényebbnek kell lenni): beállni a sor végére 1601-ediknek, és várni az önkormányzati bérlakás kiutalására... Nem épül Nyíregyháza közgyűlése a közelmúltban helyzetfelmérő, elemző anyagot tárgyalt a város lakáshelyzetéről, a következő hónapokban pedig elkészül a lakáskoncepció. Alábbiakban a helyzetet értékelő anyagból szemezgetünk adatokat. Az 1960-80-as években másfélszeresére duzzadt Nyíregyházán a mennyiségi szemlélet került előtérbe a lakásépítéseknél, ekkor jöttek létre a nagy lakótelepek, amelyeken közel 9700 panellakás épült. Akkoriban évente 1200 új otthont adtak át. A ’90-es évektől a lakásépítésekből kivonultak a legnagyobb beruházók, az OTP, a Lakszöv, állami támogatás híján az önkormányzat is, majd sorra omlottak össze a nagy építőipari vállalatok, közben rohamléptekkel megindult a lakosság anyagi differenciálódása. Felére, majd ötödére csökkent a korábbihoz képest a lakásépítések száma. Ezek az építkezések viszont már nem a mennyiségi, hanem a minőségi szemlélet jegyében zajlanak. Míg 1989-ben 65 négyzetméter volt az épített lakások átlagos alapterülete, addig 1993- ban már 93. A meglévő állományon belül pedig jócskán lecsökkent az önkormányzati bérlakások aránya. Nyíregyházán 1988 óta nem épült önkormányzati bérlakás, ugyanakkor megkezdődtek az elidegenítések, így a 8700-as lakásállomány jó kétharmada a bérlők tulajdonába került, míg 2600 szociális bérlakás az önkormányzat tulajdonában maradt. A lakásvásárlások legnagyobb mértékben az összkomfortos illetve komfortos állományt csökkentették, így a megmaradó lakásállomány összetétele romlott, növekedett a komfort nélküliek aránya. Teljesen érthető, hogy a jobb állapotú, magasabb komfortfokozatú, illetve belvárosi lakások iránt volt nagyobb a bérlők érdeklődése, s épp ezekben jelentkezett a fizetőképes kereslet is. Míg a rendszeresen fizető bérlők tulajdonossá váltak, addig a megmaradó bérlők jelentős része nem megfelelő életvitelt folytató, önhibájából vagy önhibáján kívül nem fizető rétegből kerül ki. Halmozott hátralék A Huszártelepen közel 300, jobbára egyszobás, átlagosan 40 négyzetméteres komfortos és félkomfortos lakások vannak. Lakóik 25 százaléka jogcím nélküli vagy önkényes beköltöző. A kiszámlázott vízdíj 90 százalékát nem fizetik a bérlők, így a Házkezelő Kft. kintlevősége csak a vízdíjból havonta 1 millió forinttal növekszik. A halmozott kintlevőség mára elérte a 16 millió forintot, behajtására még csak remény sincsen. Ugyanakkor mintegy 10 millió forintot fordított az önkormányzat a lakótelepen vízórák beépítésére, a lakások felújítására. Hasonló a helyzet az Orosi úti kislakások esetében is, itt 122 egyszobás, átlagosan 32 négyzetméteres lakás van, a lakók 10 százaléka jogcím nélküli, illetve önkényes beköltöző. A minimális lakbér ellenére a bérlők nagy része nem fizet lakbért. A lakbérek nem nyújtanak fedezetet az épületek legszükségesebb fenntartására sem, az épületek karbantartási, felújítási igénye messze meghaladja a forráslehetőségeket. A lakbér 1994-ben végrehajtott átlag 75 százalékos emelése volumenében főleg az összkomfortos lakásokat érintette, viszont épp ezek kerültek át nagyobb arányban magántulajdonba, így az egy lakásra jutó bevételek csak minimálisan növekedtek. A lakbérek 79 százalékát az összkomfortos, 18 százalékát a komfortos, míg mindössze alig 3 százalékát a félkomfortos illetve komfort nélküli lakások teszik ki. A halmozott lakbérhátralék ma már meghaladja a 24,6 millió forintot, míg vízdíjból közel 33,9 millió forint a kintlévőség. A hátralékok töredékének behajtása is reménytelen. Ma Nyíregyházán 1601 lakásigénylőt tartanak nyilván. Az igénylők 19 százaléka albérletben, míg 81 százaléka szülőknél, hozzátartozóknál lakik, 51 százalékuk összkomfortos, 17 százalékuk komfortos lakásban képzeli el további életét, míg 25 százalékuk beéri komfort nélkülivel is, csak lenne már önálló fedél a feje fölött. Végrehajtás Míg egyre csökken a kiutalható lakások száma, nehezíti a helyzetet az is, hogy egyre több a teljesen szétszedett lakás, amit pénzügyi fedezet hiányában nem lehet helyreállítani és kiutalni. Visszafordíthatatlan probléma az önkényes lakásfoglalások kérdése, ráadásul nincs törvényi lehetőség gyors és hathatós ellenintézkedésekre. Növekszik a nem fizető, így jogcím nélküli lakáshasználóvá válók száma. Bérletidíj- és vízdíj-tartozás miatt négyszáz kereset van a bíróságon, száztíz esetben már jogerős ítélet született, ami végrehajtásra vár. Ma még szállítják, holnap már befalazzák... Harasztosi Pál felvétele Sipos Béla szeptember. Ki így, ki úgy éli meg az esztendő kilencedik hónapjának eljövetelét. Mert ismét kinyíltak az iskolák kapui, megkezdődött a tanítás. A nyári vakáció emlékké zsugorodik, a szorgos hétköznapok veszik át a gondtalan pihenés helyét. Vannak, akik már nagyon várták ezt a pillanatot, másoknak pedig igazán nem hiányzott... Felfogás, na és nevelés kérdése az egész, amiben együtt kell működnie szülőnek és pedagógusnak egyaránt. Egyiknek segítenie kell a másikat, és viszont. Még az előző tanévben robbant a botrány egy budapesti középiskolában: egy harmadik osztályos diák bejelentette, nem kíván bejárni a történelemórákra, felmentést kér. Ilyen épelméjű embernek eszébe nem jut, hacsak valami óriási nagy sérelem nem éri. A szóban forgó diákot érte. A tanár úr következetesen megalázó kijelentésekkel illette a neki nem tetsző származású, az övétől eltérő világnézetű tanulókat és szüleiket. Röviden: zsidózott és nyifttfiAni# ■Ti VII'%9m 9 Ír Tiszta lap kommunistázott. A végeredmény az lett, hogy szeptembertől a diák a történelemórákat egy másik osztályban tanulja, a tanár úr viszont továbbra is tanít és neveli!) abban az iskolában. Azt írtam az elején: felfogás kérdése. Igen, az utóbbi években nyíltabbak, őszintébbek lettek az emberek — nagyon helyesen —, amit korábban nem mertek megtenni, azt most nyugodt szívvel megteszik. Ám mindent lehet-e, szabad-e megtenni? Sértegetni, gúnyolni, másokat megalázni, csak azért, mert felette áll a másiknak? Nem. S nem lehet a demokrácia ködébe burkolóznia az elkövetőnek, mert éppen a demokráciában nem szabad következmények nélkül hagyni az ilyen cselekményt, a józan közösség pedig remélhetőleg kiveti magából az elkövetőt. Szeptember van, új iskolaév. Tiszta lappal indul mindenki az új tanévnek, de tiszta lappal indulhat bárki az élet más területén is. Ehhez aztán nem kell semmilyen dátum, vagy ünnep, csak erős elhatározás és akarat, na meg következetesség. S akkor a hasonló eseteket akár el is felejthetjük. No, ez a hét is jól kezdődik Ferter János karikatúrája s nem mondhatom, mii mit köszönhetek a Mai szénanáthámnak. Pedig nagyon szenvedek tőle. Ráadásul eleinte nem is sejtettem, mi okozza a szörnyű közérzetet, a köhögést, a tüsszögést. S kiben nem lakik egy icike-picike képzelt beteg is. Egy-egy köhögési roham végén, ami annyira legyengített, hogy alig bírtam megszólalni, mindenre gyanakodtam. Hörgőrák, tüdőrák, s egyéb sokat hallott esetek jutottak az eszembe. A családom unszolására még a kórházba is bekerültem három napra, kivizsgálásra. Senkinek nem kívánom, hogy rázárják a légmentes kabin ajtaját, de valahogy túléltem. A légzésfunkcióvizsgálat nem mutatott semmi rendellenességet. Óvakodjon a parlagfűtől, engedett utamra a főorvos. Megígértem, hogy így lesz, de a parlagfű úgy látszik, nagyon ragaszkodik hozzám. Minden év júliusa, augusztusa táján menetrendszerűen elér, bárhol vagyok is. Azóta elkönyveltem magamban, allergiás vagyok a parlagfű virágporára, nincs menekvés. S ilyenkor óvakodni kell tőlem. Nem azért, mert ragályos lenne a valamikor úribetegségnek tartott kór, hanem, mert ilyenkor saját magamnak is terhére vagyok. Szörnyen rossz a közérzetem, csökken a tűrőképesség, a türelem... Vulkánszerűen törhet ki az emberből az egész évben felgyülemlett elégedetlenség, sérelem, bosszúság. Az ember ilyenkor könnyebben beolvashat a főnökének, a barátainak, a gyerekeinek, s mindenkinek. Még a hanyag, közönyös, lélektelen tisztviselőnek is, aki az ablak másik oldalán ülve azt gondolja magáról: ő most valamennyi állampolgárnak a főnöke, mindenki csak alattvaló. Így jártam az egyik hivatalban, amikor a morcos, vadalmába harapott ügyintéző, tipikus aktatologató alak, hirtelen hatalmasat tüsszentett. Szintén parlagfű? — csúszott ki a számon a kérdés önkéntelenül. A vadalmába harapott ügyintéző csodák csodája, rám nézett, sőt elmosolyodott és csak annyit válaszolt, sajnos igen... Két perc alatt a végére járt, az egyébként pofonegyszerű ügynek, s még távozóban utánam szólt, tudom-e, hogy most jött ki egy új gyógyszer, próbáljam ki... Nagyon megköszöntem, így szereztem azóta rengeteg barátot. Az ABC-ben a szintén allergiás eladónő bizalmasan megsúgja, mit érdemes holnaptól venni, aminek másnap leviszik az árát. Néhány száz forintot megtakarít nekem, amit hálásan meg is köszönök. Megvan a saját zöldség-gyümölcsárusom is, természetesen ő is a parlagfűtől szenved. Tőle kapom a legszebb, a legfrissebb gyümölcsöt, zöldséget. Ismerőseim között van katona, pap, rendőr, kutyabarát, és kutyát utáló, gazdag és szegény, kormánypárti és ellenzéki képviselő. S érdekes módon mindegyikkel szót értek. Van bennünk valami közös, ami úgy látszik, erősebb a világról, a politikáról, a hétköznapjaink ezernyi nyűgéről alkotott olykor eltérő véleményeknél. A parlagfű egyesít bennünket... Elképzelem, naiv álmodozóként, mi lenne, ha a világ vagy legalább e kis ország allergiásai egyesülnének. Hány torzsalkodás, viszálykodás, Áldásos allergia félreértés és félremagyarázás veszítené el értelmét. Nem kellene egyebet tenni, amikor a másik embertársunk nagyot tüsszent vagy köhint, mint csöndesen megkérdezni. Szintén allergia? Azt még elgondolni is alig merem, mi történne, ha egyszer-egyszer a kormánypárti és az ellenzéki honanyák és honatyák nem a pártállásuk, hanem a közös betegségük szerint szavaznának. Sajnos, mint ez érzékelhető, ők nem annyira a parlagfűre, mint inkább egymásra allergiásak. Már arra is gondoltam, talán az lenne a megoldás, ha kivétel nélkül mindenkit hatalmába kerítene ez a modern kor, így mindenki sorstárssá válna. De tartok tőle ez sem hozna igazi megbékélést. Ha mindenki ugyanabba a cipőben jár, mi értelme figyelni a másikra? Maradjon inkább ez a modern népbetegség a szerencsésebbek kiváltsága, akik egymásra kacsinthatnak, szót érthetnek, akár meg is békélhetnek egymással. A többiek, az egészségesek meg, ha kedvük tartja, csak marják egymást. H k 1L* I Ilii jLi. ^ i Vendégváró OMÉK Nyéki Zsolt -m. -r cm kis várakozással jól tekintett a szak- 1 V ma s a szélesebb közvélemény a kapuit napokban megnyitó OMÉK '96 elé, hiszen az idén minden nagyobb hazai rendezvény a millecentenárium, a honfoglalás, a nemzeti megmaradás jegyében zajlik. Nagy utat tettek meg elődeink, amíg a nomád életmódtól eljutottak a tervszerű gazdálkodásig, amíg megtanulták, hogyan kell évről évre ugyanazon a területen megművelni a földet, felnevelni az állatokat, hogy vándorlás nélkül is mindig tele legyen az éléskamra. A környezetet kizsigerelő, majd továbbálló őseink geopolitikai okokból kényszerültek a ma oly divatos, gyakran hangoztatott fenntartható gazdálkodásra, s kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel ez maradt a nemzeti lét alappillére évszázadokon át. Talán ezzel magyarázható, hogy ez az ország már akkor is híres volt mezőgazdaságáról, amikor még ideológiától áthatva kellett elvetni a magokat, beszerezni a gépeket és technológiát. Még sokan emlékeznek arra, milyen volt megbirkózni ilyen teherrel, de a gyakran emlegetett józan paraszti ész sokszor segített a szakembereknek. A szakmai seregszemlén túl, a paravánok és a standok csillogása mögött a látogatók a múlt gyökereit is keresik a 72. alkalommal megrendezett Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron, amely megyénk számára külön jelentőséggel bír. Szűkebb hazánk agráriumának, élelmiszergazdaságának legismertebb cégei, intézményei, szervezetei együtt, egy fedél alatt mutatják be termékeiket, szolgáltatásaikat, mindennapi munkájukat. Az együttes megjelenés komoly tanulságokkal is szolgál, de a kiállítás tíz napjából nem hiányozhatnak az igazi látványosságok sem. Több pályázó is jelentkezett az óriásharcsa-fogási versenyre, szinte félelmet kelt a kisebb bikának is beillő négymázsás óriásdisznó, de minden szónál többet ér a helyszínen szerzett élmény. Bárki izgalmas ízelítőt kaphat egy szakma életéből. A