Kelet-Magyarország, 2000. március (57. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-14 / 62. szám

2000. március 14., kedd Játsszunk színházat! Nyíregyháza (KM) — Tavaly rendezték meg első ízben a Játsszunk színházat! ifjúsá­gi színjátszó találkozót és fesztivált. A nagy siker nyilvánvalóvá tette, hogy az idén or­szágos jellegűvé kell tenni az eseményt. En­nek jegyében került sor vasárnap a Móricz Zsigmond Színházban a területi döntőre, amelyen Budapest, Debrecen, Gödöllő, Mis­kolc és Nagykálló egy-egy csapata versen­gett a továbbjutásért. A Molnár Piroska által vezetett zsűri úgy döntött, hogy Budapest és Debrecen csapata jut a március 23-án, a fővárosban megren­dezendő döntőbe. A megyénket képviselő nagykállóiak — a zsűri véleménye szerint is — nagyon jól szerepeltek. A nagykállói Korányi Gimnázium dráma­tagozatosai A színház előterében próbálnak a gödöl­lőiek Villon-est A Művészeti Hetek kereté­ben Mácsai Pál és Huzella Péter Villon-est­­jére került sor a művelődési központban péntek este. Képünkön: Mácsai Páll. Ezúttal is nagy sikere volt a Kelet-Ma­­gyarország Szerencsekeréknek, amely a Vakáció 2000 című kiállításon is forgott. Az oldalt szerkesztette és fényképezte: Elek Emil. Színes labortechnika: Fotolux Czékmann. 10. oldal Ünnepi hangverseny Reményi Ede 48-as honvéd­tiszt világhírű hegedűmű­vész tiszteletére ünnepi hangversenyt rendeztek va­sárnap este a nyíregyházi ró­mai katolikus társszékes­egyházban. A műsorban közreműködött dr. Szabó Gyula, aki verset és pró­zát mondott, Székely Miklós or­gonáit, Tündik Judit hegedült, valamint az Anonymus vegyes­kórus Fehérné Székely Ildikó ve­zénylete mellett. A műsort, a művek között Tarczai Zoltán ka­lauzolta a hallgatóságnak. Az Anonymus vegyeskórus Fehérné Székely Ildikó vezényletével szerepelt Székely Miklós és Tündik Judit előadás közben Tarczai Zoltán Orvosbál A hét végén hálóztak az orvosok. Immáron nyolcadik alkalommal szervezte meg a megyei Orvosi Kamara nyí­regyházi szervezete az orvosbált. A Korona Szálló konferencia- és Kodály Termében a doktorok és családtag­jaik, barátok jó hangu­latban töltötték a szom­bat éjszakát. A vacsora előtt a Slip Táncegyüt­tes szórakoztatta a tár­saságot Berceli bálozók Első alkalommal rendezték meg a Barátok Tiszabercelért Egyesület bálját szombaton es­te. A múlt évben alakult a falu jövőjéért tenni akaró szemé­lyek szórakoztak ezen az estén, s megválasztották az év embe­rét is. A gazdasági életből Gö­­römbei Vilmost, míg a kultúra, sport, oktatás teréről Garainé Nagy Évát választották meg. Az év emberei Az általános iskolások színes műsora Vakáció 2000 a bujtosiban Ötvenkét kiállító vett részt a Va­káció 2000 nevű rendezvényen szombaton és vasárnap a nyíregy­házi Bujtosi Szabadidő Csarnok­ban. Valószínűleg a látogatóknak is feltűnt a Falusi Turizmus me­gyei szervezetének standja, ahol nemcsak prospektusokon kínál­ták szolgáltatásaikat, hanem pél­dául tokaji bort is kóstolhatott a vendég. A szekéren tyúkok kúrál­tak, a nádfedeles házikó is csábí­tó látvány volt. Falusi idillt vará­zsoltak a küzdő­térre a szer­vezők. Gasztronómia a Lugasban Ételkülönlegességeknek is hódolhattak a Vakáció 2000 kiállítás résztvevői, szervezői, vendégei. Gasztronómiai bemu­tatóra és kóstolóra került sor szombaton este a Lugas Étteremben. A nyírségi, szat­mári és a beregi ételekből ezúttal az alma kapta a fő szerepet, így ízlelhettek a ven­dégek sertéssültet almapürével, kacsasül­tet almával és aszalt szilvával körítve, de öblögethettek szatmári almapálinkával is

Next