Kelet-Magyarország, 2000. november (57. évfolyam, 256-280. szám)

2000-11-02 / 256. szám

2000. november 2., csütörtök ­ZŐPONT Az igazság Sípos Béla Kíváncsian várom, milyen belpolitikai ese­mény borzolja holnap a józan életű magyar emberek kedélyét. Mert nem múlik el hét, hogy ne történne politikusi berkekben meg­mosolyogni való, vagy éppen a kisembert, a néhány tízezer forintból élő(?) becsületes dol­gozót, adófizetőt mélyen felháborító botrány. Az már nem esemény, hogy az olajbizottság eredménytelenül ücsörög napokat, heteket, de legalább jól kivitatkozzák magukat, s estén­ként családi körben egy pohárka whisky mel­lett azt is elmondhatják: ma is jól dolgoztunk, jól elfáradtunk. Holott bizonyíték és eredmény semmi, viszont rágalom az van. Nemrég iga­zat adott a bíróság a miniszternek, elmarasztal­va a parlamenti olajbizottság elnökét, aki ellen hétfőn a volt miniszter is pert nyert. Szinte már nem is emlékszünk a Postaban­kos százmilliókra és milliárdokra, de van újabb, s remélhetőleg nem merül a feledés homályá­ba a húszmilliós vesztegetési botrány. Hordere­­jét tekintve nem nagy dolog, de mindenkép­pen figyelemre méltó jelenség: a politikus szemrebbenés nélkül mondja, egyszintes házat épít, garázzsal az aljában, holott mindenki látta a tévében a három szintet. Nem szégyen az kérem, bárki megteheti, akinek pénze van rá. Vajon mi az igazság? Az igazság mindig szubjektív. Aki éppen elmeséli a történetet, an­nak mindig igaza van. S ha ezután meghall­gatjuk a másik felet is, az általa elmondottak szintén az igazságot tükrözik. A közkedvelt kereskedelmi tévé közkedvelt riportere külföldön élő magyar dollármilliárdo­sokat mutatott be. Közben elkotyogta: kis ha­zánkban is szép számmal élnek gazdag embe­rek, csakhogy ők nem álltak kamera elé. A ki­fogások­­ félnek a bűnözőktől - még hihető, de volt az inkognitójuknak egy másik, sokkal súlyosabb érve is. Nevezetesen: Magyarorszá­gon a tavalyi legmagasabb befizetett adó nem sokkal haladta meg a kétszázmillió forintot. Rongyos kétszáz millió, mi az ma már. Szóval, az igazi, az ő szájukból el nem hangzott érv úgy hangzik: nem akar akarnak az APEH látó­körébe kerülni. Jut eszembe, nemrég Repka Attila olimpiai bajnokot kereste a rendőrség. Egy szabálysér­tésen érték, a büntetés harmincezer (!) ke­mény magyar forint. Nem fizette be ez a min­denre elszánt legény a büntetését, a bíróság így elzárásra változtatta. Repka pedig nem vo­nult be, ezért körözték. Hja kérem, neki peche volt. Őt rajtakapták. Havi áthidaló Ferter János rajza HÍREK □ Ügyfélszolgálat Az egészségbiztosítási pénztár novemberben keddenként és csütörtökönként kihelyezett ügyfélszolgála­tot tart Fehérgyarmaton 9 és 14.30 óra kö­zött, Vásárosnaményban minden csütörtö­kön 9-től 14 óráig. □ Véradás November 2-án 8-tól 14 óráig Nyírbéltek Polgármesteri Hivatalában, 8-tól 12 óráig Kisvárdán, a Posta Rt. helyi fiókja dolgozói számára a véradó állomáson szer­veznek véradást. Keleti HÁTTÉR 3. oldal Útilapu a Béniban száz embernek Tájékoztatót tartottak a nyírbátori gyárban a nagy létszámú elbocsátás előtt Kovács Éva Nyírbátor (KM) - Az egykori, híres nyírbátori Béni manap­ság nehéz napokat él. A pri­vatizáció utáni egyik utód­gyárában, a Cereolban a napokban egyszerre száz dolgozónak kötöttek a talpára útilaput. Aki pár évvel ezelőtt ilyen idő­ben, az őszi hónapokban járt a Bóni előtt, közlekedni is alig tu­dott a hazai, illetve messzi kül­földről érkezett, magvakkal du­gig rakott kamionok, teherautók hosszú sora miatt. A szállításra, a fuvarozókra ebben az utcában valóságos iparág épült az egyik házban presszót nyitottak, de idejártak biztos üzletet remélve a helybéli prostituáltak is. Az egykori híres gyár előtt most igen nagy a csönd. Ottjár­­tamkor mindössze egy teherautó és egy pótkocsis traktor várt bebocsátásra a kapu előtt. Több lábon állni - Már hat órára idejöttem, nem tudtam, hogy csak fél nyolckor lehet bemenni - mondja Rácz Lajos, aki saját traktorán hozott rakományával Jánkmajtisról ér­kezett. Szavaiból megtudom, ösz­­szesen 34 mázsa termést hozott, mert ott, ahol korábban szerző­dött, csak hetek múlva vennék át tőle az árut, ő pedig nem akar­ta megvárni, amíg hűvösre, esősre fordul az idő. - Nem kockáztathattam, hi­szen így is sokat küszködtem az idén. Egy hónapra kelt ki a mag, ha tönkremegy, hiába dolgoz­tam. Rácz Lajos százhetvenezer forintot remél a leadott termé­sért, s ezzel igen elégedett. An­nál is inkább, mert mint fogal­maz, tavaly ingyen dolgozott. Az árvíz és belvíz miatt semmi hasznot nem hozott számára a gazdálkodás, sőt, még neki kel­lett a korábban vetőmagra, egye­bekre felvett pénzeket vissza­fizetnie. - Nem hallottam, hogy ennyi embert elküldtek, hogy bajban van a gyár , de ha így történt, az bizony nagyon szomorú. Nehéz a világ mostanában - teszi hozzá elgondolkodva . - Nekem is több dolgot kell csinálnom, több lá­bon állnom, ha meg akarok élni. Vállalkozásban fuvarozok, köz­ben gazdálkodom. A családot el Szinte kihalt az üzem... kell tartani, ha mindennek nem is, az egyiknek csak muszáj be­jönnie... Az elbocsátottak a napokban egy közös, nagy, vállalati búcsú­esten találkoztak utoljára. A rossznyelvek szerint azonban nem ez, hanem az utcára kerülés volt számukra az igazi etetés. Mint egy nevét felfedni nem kí­vánó alkalmazottól megtudtuk, a vacsorának és az elbocsátásnak azonban a valóságban egymás­hoz semmi köze nincs. Az igaz­ság szerinte mindössze az, hogy eddig minden évben tartottak egy karácsony előtti közös bulit, amire a történtek miatt idén im­már nem kerülhet sor. Előbbre­hozták hát a dátumot, s ha szo­morú hangulatban is, de megtar­tották az eseményt.­­ Tudtunk a nagy létszámú el­bocsátásról, amely előtt tartot­tunk a gyárban egy tájékoztatót. Azt kell mondjam, a százkét el­­bocsátandóból jó ha tízen tettek fel kérdéseket, a többiek csak hallgattak, nem tudtak, vagy nem akartak kérdezni - mondja Hamza Józsefné, a Megyei Mun­kaügyi Központ nyírbátori ki­­rendeltségének vezetője, aki igen szomorúan vette tudomásul a történteket. Annál is inkább, mert más, javasolható munka­hely a városban nemigen létezik. Ha kapnak munkát... - A cereolosok közül eddig öten jelentkeztek képzés miatt, tizen pedig azért, hogy regisztráltas­sák magukat. Azt hiszem, sokan közülük arra spekulálnak, hogy táppénzre vétessék magukat. Annak összege ugyanis nyolc­van százalék, ami igen tisztes pénz akkor, ha a Cereolban ka­pott fizetéseket vesszük alapul. A Cereol ugyanis a legjobb fizető volt a városban, még a takarító­nő is hetvenezer forintot vitt ha­za havonta. Végzettségtől és az eltöltött időtől függően a szak­munkásoknak 80-140 ezer volt a bruttó keresete, de 220 ezer fo­rintos fizetésről is tudok. Azt gondolom, annak, hogy a most elbocsátottak nem jelentkeztek a központunkban, az is oka, hogy most még a felmondási idejüket töltik, megkapták a végkielégí­tést, ami a fizetések után nem kevés, így sokan még nemigen fogták fel, valójában mi történt velük. Akkor fognak majd meg­döbbenni, ha lejár a felmondási idő és kiderül, harminc-negyven ezer forintért kell dolgozniuk, ha egyáltalán kapnak majd munkát. Jómagam sokakat személyesen ismerek a most elbocsátottak kö­zül, tudom, ha szakmájukban vállalkozásba kezdenének, bizo­nyára nem járnának rosszul. Csakhogy az újrakezdéshez, az önálló munkához nemcsak pénz­re, de bátorságra is nagy szük­ség van, igen nehéz megjósolni, mi lesz a dolog kimenetele. A dolog azonban közel sem egyszerű, hiszen munkát adni csak abból lehet, ami van. Már­pedig Nyírbátor jelenleg nem dúskál a munkahelyekben, fog­lalkoztatási lehetőségekben. A városban közel ezren, a környé­ket, vonzáskörzetet is figyelem­­be véve pedig összesen 3400-an vannak a regisztrált munkanél­küliek. - Teljesen meglepődtem, ami­kor a Cereolban tervezett elbo­csátások hírét meghallottam - mondja Petróczki Ferenc, Nyír­bátor polgármestere. - A multi­nacionális cég közelmúltbeli két­milliárdos beruházása azt a reményt keltette, hogy hosszú távra gondolkodnak, évekig itt maradnak, munkát adnak. Már tudjuk, nem ez történt. Sajnos, a mintik döntésére nincs befolyá­sunk. Jelenleg igen nehéz a hely­zetünk, a városban kevés a mun­kalehetőség. Nem tehetünk mást, minthogy előre menekü­lünk, s ezt meg is tesszük. Némi jó a rosszban, hogy ezekben a he­tekben két nagy,­­ egy amerikai és egy holland­­ befektetővel tár­gyalunk és kötünk egyezséget. Mindketten úgy döntöttek, be­fektetéseiket Nyírbátorban való­sítják meg. Ezen a héten egyikük már nyolcvan ember meghallga­tását tervezi, ami azt jelenti, hogy a jövendő gyár dolgozóinak és vezetőinek kiválogatása valójában megkezdődött. Újra indul? A Cereol vezérigazgatója, Kollár Lajos a napokban lapunk kérdé­sére azt válaszolta: az elbocsátás ideiglenes, reményeik szerint egy szebb jövőben újraindíthat­ják a termelést. Igaz, nem hall­gatta el azt sem, hogy ahhoz az újraindításhoz már nemigen lesz szükség ismét a most elküldött száz emberre. Néhány, más gyárból hozott kulcsember is ké­pes (lesz, lenne) elvégezni a munkát. MEGKÉRDEZTÜK: SZOKOTT-E ÖN ÁLMODNI? T­ermészetesen szok­tam álmodni. A nap­pali álom, vagyis az ál­modozás egy teljesen más kategória, amiről már Vörösmarty is, mint az élet megrontójáról írt egyik versében. Szerin­tem azért álmodozni is szabad. Az éjszakai álmok jönnek maguktól, azokat nem tudjuk pusz­tán az akaratunkkal szabályozni. Ha valami borzalmasat álmodok, azt intő példának ve­­­szem, a pozitív álmok viszont lökést adnak a mindennapokhoz. Deményfalviné Garai Tünde PR-manager H­etente úgy kétszer álmodom, amelyekre reggelente, és később is, emlékszem még. Ha este nagyon fáradtan fekszem le, akkor reggelig húzom a lóbőrt, és nemigen jönnek elő az álomképek. Az álmaink többnyire kifejezik, tükrözik a pi­­lanatnyi lelkiállapo­tunkat. Az álmaim színe­sek és pozitív töltésűek, mindig megmenekülök, ha üldöznek, a kalandos szerepeimet rendre ép bőrrel megúszom és diadalmaskodok a meg­mérettetéseken. Molnár Tamás OKTATÁS-KÉPZÉSI ELŐADÓ M­inden éjszaka álmo­dom, az álomképek pedig örökké visszatérő­­ek. Minden álmomban vagy a szeretett tiszate­­leki általános iskola kis tanulói jönnek elő, ahol a már elhunyt párommal több évtizedet tanítot­tunk, vagy a szűkebb családom már eltávozott tagjai jelennek meg. A megfejtésükkel nem fog­lalkozom. Bár ha lenne, akkor valószínű fellapoz­nám reggelente. Rendsze­rint előre megálmodom a családomra leselkedő bajt, betegséget. Laskay Sándorné NYUGDÍJAS TANÍTÓNŐ 1z éve már, hogy a feleségem eltávozott az élők sorából. Mondha­tom így, de mondhatom úgy is, hogy csak a teste ment el. Minden éjszaka vele és a korábban meg­halt szüleimmel álmo­dom. Sajnos, az édes­anyámat és az édesapá­mat egyre ritkábban lá­tom az álmaimban. Ahogy az ő képük halvá­nyodik, úgy erősödik fel a feleségem képe. Na­gyon jó házasságban él­tünk, és érzem, most is jelen van. Az álmaim nélkül nem léteznék. Jakó Ernő TUNYOGMATOLCSI NYUGDÍJAS K­ülönösebben nem foglalkoztatnak az álmaim, s nem szoktak befolyásolni a döntéseim­ben, merthogy nem any­­nyira mély nyomot ha­gyok. Szerintem rend­­szertelenül álmodom, és nincsenek is visszatérő képek. Azt viszont tu­dom, hogy az álmaim mindig színesek, és több­nyire pozitív jellegűek. Igazából a mindenkori lelkiállapotomat látom visszatükröződni ben­nük. Inkább az ébredés előtti időszakban szok­tam álmodni. Nagy Katalin KOZMETIKUSTANULÓ Kérdezett és fényképezett: Lefler György

Next