Kelet-Magyarország, 2001. augusztus (58. évfolyam, 178-203. szám)
2001-08-18 / 193. szám
2001. augusztus 18., szombat Ha felépül végre a házunk... Györke László Lassan hat hónapja, hogy a Tisza „zúgva, bőgve törte át a gátat" Tarpa határában. A legsúlyosabb kárt szenvedett településeken gőzerővel folyik a helyreállítás, az újjáépítés. Kivasalt ruha Vámosatya. Az egyetlen község, mely a 41- es főúttól északra fekszik, mégis rettenetes nagy károkat szenvedett. A főút átvágása után gyorsan jött a községre a víz, hogy csak egy lehetőségük maradt: menekülni... - Este kilenckor kaptuk az értesítést - emlékszik vissza a 69 éves Szegedi András hogy fél tízkor indul a busz. Két ház omlott össze a faluban: a mienk, meg a szomszédban a sógornőmé. Az volt a baj, hogy két és fél hétig állt vízben. A markológép a törmelékkel együtt eltakarított mindent... Nyírmadai brigád építi Szegediék házát, már a belső vakolásnál tartanak. Pécsi János brigádvezető magabiztosan jelenti ki: a hónap végén átadják. Az istálló most az ideiglenes szállás, ide invitál be a gazda. Mondja, szól a feleségének, aki a szomszédba ment. Míg jön Irénke néni, körülnézek. A jászol elé rakták a régi szekrényeket, ugyancsak matuzsálemi korú a konyhaszekrény. Gáztűzhely, egy szeneskályha, asztal, dikó, két szék. - Gelénesen alszunk a fiunknál, nappal vagyunk csak itt - mondja Irénke néni. - Nem akarok én panaszkodni, de nem kérek abból, amiben a múltkor volt részünk. Szóltak, hogy bútorosztás van. Mire felmentünk, már csak egy ócska szekrényalja, két rozzant fekhely volt. Meg egy tévé az egereknek fészek. Akkor elhatároztam, többet fel se megyek. Miért nem lehet úgy megszervezni, mint a Vöröskereszt háznál adták ide a csomagot. Istenem, nemrég még én készítettem a kárpátaljai árvizeseknek a csomagot, kimostam, kivasaltam az ingeket, a nadrágot, még az uram jó cipőjét is becsomagoltam. Most meg... Elcsuklik a hangja, a férjére néz, aki ugyancsak nagyokat nyel: - Ne sírj, apa! Tudja - fordul felém sok ez a hat hónap, nagyon belefáradtunk. Talán enyhül a fájdalmunk, ha az új házban nemcsak a csupasz falak vesznek majd körül bennünket. Erős alap Gergelyiugornya, Munkácsy utca. A hetvenedik életévét taposó Ducsi Sándor és tizenegy éves unokája, Gergő fürkész szemmel vizsgálják a sárgára festett új házat. A homlokzatra most rakják fel a díszítést. - Szép lesz. Ha igaz, még ma, de legkésőbb holnap átadják - mondja. A hátsó udvar kopár, mint a sivatag. Egy melléképület sem maradt meg. Onnan jött a víz, mindent letarolt. - Hatvannyolc négyzetméterest is választhattunk volna, de nekem nem tetszett a beosztása. A frontra nézett egy hatalmas nappali. Ezt jobbnak találtam, az se baj, hogy kisebb, csak 59 négyzetméteres. Két szoba, előtér, fürdőszoba, konyha, kamra, minden van ebben. Nekem meg a feleségemnek bőven elég. Ha meg a fiatalok majd valamikor bővíteni akarják, nyugodtan építhetnek rá akár emeletet is, mert erős az alap. A fiam itt lakik a szomszédban, az övéket csak javítani kell. Náluk húztuk meg magunkat. De az ellenségemnek se kívánom ezt a fél évet, mert nincs az embernek hova tepedülni a holmi zsákokban, semmit nem találunk. Ha kiborítom a zsákot, még nagyobb a rendetlenség. Most, hogy kész lesz a ház, ők költöznek hozzánk, mert nekik kell kipakolni. A hadiállapot még eltart egy darabig. Hogy aztán mivel bútorozzuk be, nem tudom. A kereskedők is megérik a pénzüket: az a szekrény, ami a múlt héten 80 ezerbe került, tegnap már 94 ezer volt... Szegedi András és felesége a brigáddal Vámosatyán A szerző felvétele let«» MILLENNIUM 9. oldal István a megmaradásunk oka Beszélgetés Janka György egyháztörténésszel a millenniumi ünnepségsorozatról Balogh József Európában nem sok állam ünnepelhette meg állammá válásnak ezeréves évfordulóját. Mi, magyarok ezzel a nem mindennapi évfordulóval együtt ünnepelhettük a kereszténység felvételének ezeréves, a világgal együtt pedig a kereszténység kétezer éves évfordulóját. Ünnepeltünk 2000-ben, s mivel e sorozat nem ért véget, ünnepeltünk az idén is: most, augusztus 20-án zárul a gazdag program. Mire emlékezett ünnepségein az egyház? Erről kérdeztük dr. Janka György egyháztörténészt, a Szent Atanáz Görök Katolikus Hittudomány Főiskola tanárát. Első: a hit - Ezer esztendő az egyén szemében, egy nép, egy nemzet életében korszakos nagy idő, történelmi bástya a múlandó világ közepette. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hány nagy nép, birodalom tűnt el kevesebb idő alatt a történelem süllyesztőjében. Mi tehát megmaradásunk okát kérdezhetjük, és egy ilyen jeles alkalomkor kötelességünk is megkérdezni. A válasz a magyar ember, a magyar nép számára az állam és a vele szorosan összekapcsolódó kereszténység, azaz a keresztény állam, melynek létrehozója Szent István király, aki megértette az idők jelét és tudását tettekre váltva példát mutatott és adott, századokra irányt szabva népe fejlődésének. Először is, keresztény ember volt. Fiának írt intelmeiben ezért tette a hitet az első helyre, buzdítva, hogy azt jó cselekedetekkel tegye teljessé. Apostoli elkötelezettségű ember volt, aki tudta: alap nélkül nincs épület: az okos ember sziklára épít: a szikla Krisztus, az épület az egyház: tíz egyházmegyét szervezett Esztergom, Kalocsa, Eger, Győr, Veszprém, Pécs, Erdély, Bihar, Csanád, Vác képezték a püspökségek központjait. Első törvénykönyve többek között a keresztény hit gyakorlatra váltásáról, a böjt és ünnepek megtartásáról, a szentségek vételéről rendelkezett, a második létrehozta az ország templomhálózatát: „Tíz falu építsen egy templomot... Hősök és vértanúk - István méltósággal tudta elviselni a csapásokat is, a lázadásokat, Imre herceg halálát, s koronáját Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Államférfiúi nagyságát leghívebben törvényei és Intelmei tükrözik. Törvényeivel kiszámíthatóságot és életbiztonságot teremtett, s ez vonzotta ide a nagyszámú betelepülőt: németet, franciát, itáliait, zsidót, örményt, szlávot, lovagot, kézművest, írástudót, papot egyaránt. Befogadó államot hozott létre, mely minden itt lakó etnikum védelmezője volt, s az ő szemében mindenki államalkotó volt, aki törte a földet, irtotta a bozótot, kinek keze nyomán szárba szökkent a gabona, szaporodott az állat, épültek a házak. A kereszténység felvételével, a tízparancsolat tulajdon-, család- és életvédelmével egy modern európai állam alapjait rakta le a magyarság számára. - De mit adott az egyház a magyarságnak, mire tanított minket...? Elsődleges feladatain, az igehirdetésen, a lelkipásztorkodáson túl például a haza szeretetére tanított. 1241. április 11-12-én a muhi csatatéren a tatárokkal való küzdelemben esett el Mátyás esztergomi érsek élete virágjában 35 évesen, Csák Ugrin kalocsai érsek, aki már II. Andrást is elkísérte szentföldi hadjáratán; a csatatéren áldozta életét a hazáért Gergely győri, Jakab nyitrai, Rajnáld erdélyi püspök, mind egy szálig a templomos lovagok élükön Jakab nagymesterrel, a johannitákból csak azok maradtak, akik a menekülő IV. Béla király fedezetét biztosították. 1456-ban Kapisztrást Szent János ferences szerzetes buzdítva a magyar vitézeket együtt harcolt Hunyadi Jánossal és aratott győzelmet Nándorfehérvárnál. 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatatéren halt hősi halált a magyar sereg parancsnoka Tömöri Pál kalocsai érsek, valamint Szálkai László esztergomi érsek és öt püspök. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcában a görög katolikus ruszinok derék helytállásukért a vezérlő fejedelemtől a „gens fidelissima” a leghűségesebb nemzet kitüntetést kapták. Az 1848-49-es szabadságharcban kb. 600-ra tehető a fegyvert ragadó katolikus kispapok és papok száma. 1945 után az egyház szintén osztozott a szenvedők és elnyomottak sorsában: egy püspök vértanú lett (Apor Vilmos), két püspök internálás következtében halt meg, 14 püspök volt bebörtönözve, vagy kényszerlakhelyen. Ez a püspöki kar 3/4-ét jelentette. A papság egy tizede, 360 pap viselt börtönt. 1421 szerzetes közül 940 járta meg a börtönt. Méltó emlék A kereszténység múlhatatlan érdemeket szerzett a kultúra ápolásában és művelésében. Első kolostori iskolák Pannonhalma könyvtára 80 kódexet mondhatott magáénak. Legrégibb magyar nyelvű szövegemlékünk a Halotti beszéd, (1192-95), valamint magyar nyelvű irodalmunk második jelentős emléke az Ómagyar Mária siralom szintén a keresztény magyarság emlékei. 1480 és 1530 között kb. félszáz liturgikus könyvet nyomtattak a legrangosabb külföldi kiadók a magyar egyház számára. Az első teljes Bibliafordítás a hitújításhoz kapcsolódik: a protestáns Károli Gáspár nyomtatta ki 1590-ben Vizsolyban. Debrecen lett a hazai kálvinizmus fellegvára, az itteni, valamint a sárospataki, pápai református kollégiumok, a pozsonyi, soproni felvidéki evangélikus líceumok szintén fontos kulturális műhelyek. A katolikus Pázmány Péter , alapította meg 1635-ben a nagyszombati egyetemet,ez került át Mária Terézia idejében Budára. Szent István műve kiállta ezer év próbáját, mert ma is él a magyarság és van kereszténység. Rajtunk a sor megértjük-e a millenniumi kor üzenetét és egymás tisztelete és szolgálata szellemében a kinyújtott jobbot elfogadva elindulunk-e fiatalok és idősek, magyarok és keresztények egy újabb évezred felé. Dr. Janka György egyháztörténész Balázs Attila felvétele A millenniumi emlékezésünk mérlege Dr. Németh Péter Ünnepelni kell, ünnepelni jó! Ünnepelünk a családban, a munkahelyen, a szabolcsi zsinat 1092. évi határozata óta a kiemelkedő szentek nevenapján, az állam által elrendelt napokon, s maga a hétvége, a vasárnap is ünnep, mégha erről sokszor el is feledkezünk. Erre a napra valaha a legszegényebb is kitakarította portáját, rendbetette a ház elejét, mert különben a falu megszólta volna. Az ünnepre az ember a legszebb ruháját, cipőjét vette, veszi fel, hogy külsőségeiben is jelezze, ez a nap más mint a többi, a hétköznapi, a munkával töltött. Húsz hónapon át A 2000-2001. év történelmünk egy különleges másfél éve volt, hivatalosan a magyar államalapítás ezredik évének ünneplése 20 hónapon át. A múlt év januárjától egyenzászlókat lobogtattak a polgármesterek, s a miniszterelnök, miniszterek, államtitkárok hétvégéit kötötte le az utazás vidékre, az emlékbeszédek elmondása, emlékművek, szobrok avatása, virágcsokrok, ajándékok átvétele. Mérleget ma még nem vonhatunk: közeli még az idő a józan számba vételre. Bizonyos, hogy lesznek szobrok, amelyekre büszkén fogunk felnézni vagy falumonográfiák, amelyeket sokszor fogunk lapozni még évtizedek múlva is, s lesznek olyan alkotások is, amelyeket legszívesebben elfelejtenénk. Az ünnepség egy részére - a többségre - sok idő után is emlékezni fognak a résztvevők, s nemcsak az azt követő eszemiszomra, míg másutt már a beszédek után közvetlenül felhangzott a tiborci panasz: ez is csak az urak ünnepe! Mert a szentistváni állam, a megyerendszer megalkotása, a kereszténység felvétele, az Európa egészét figyelemmel kísérő korabeli külpolitika hangzatos paneljeinek felmondása után kevesen voltak azok, akik a máról, a jövőről is értelmes, elgondolkodtató módon szóltak. Mert ugyan kitől is várhatott volna a mindig nagyszámú hallgatóság valós helyzetjelentést, jövőképet, ha nem a zászlóátadó politikai elittől? Vagy sokan úgy vélték, az ünnepet nem érdemes elrontani? Hirdetik az utókornak Mert szólni kellett volna arról, hogy sokáig nem tartható fenn a rendszerváltás eufóriájában létrejött háromezervalahányszáz önkormányzat egyenkénti finanszírozása, amikor tőlünk nyugatra a jóval gazdagabb országokban is 3-5 kistelepülés rendelkezik egy közös képviselő-testülettel. Hiába ezeréves a szentistváni megyerendszer, 125 éve is volt bátorsága az átalakítására elődeinknek, a XX. században a világtörténelemnek (Trianon, tanácsrendszer). Most is átalakítás előtt áll - szükségszerűségből, mégsem mert szólni erről őszintén senki sem, az indokokra rámutatva, pedig az egyházak (katolikus, evangélikus) már az elmúlt évtizedben a szükségletekhez igazították egyházkormányzati határaikat. Sok szó esett a szentistváni kereszténységről, de kevés az egyházak mai társadalmi feladatairól. Majd minden szónok emlegette István király Intelmeiből az egynyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő kitételt, de alig hallottunk arról, hogy mit kéne tennünk a legnagyobb mai magyar kisebbség, a roma lakosság integrációja érdekében. S folytathatnám a sort...! Egyébként a millenniumi ünnepségsorozat számos értéket hozott a napviágra. Kiderült, hogy nem kell siratni sem a népdalt, sem a néptáncot faluhelyen, van utánpótlása az időseknek. Fiatalok viszik tovább a kézművesipart, a ló szeretetét, a hagyományok ápolását. Falumúzeumok, helytörténeti kiállítások idézik fel egy-egy közösség, település múltját, példát adva a szülőföld tiszteletére, megbecsülésére, a helybemaradásra. Új megyén átívelő programok születtek: lovas- és íjászversenyek, népi ételbemutatók, s a komolyzene feltűnése a végeken, az eddig fehér foltokon. Templomok tucatjai szépültek meg eddig nem ismert értékeket tárva elénk, kastélyok csinosodtak, parkok újultak meg a millennium ünnepére, megye zászlók, emlékérmek, rangos kiadványok hirdetik majd az utókornak, hogy Szabolcs-Szatmár-Beregben tisztelettel tekintettek vissza történelmünk 33 emberöltőjére, tisztelték mindazok munkáját, akiknek köszönhetően népünk fenn- és ittmaradt. Nemcsak jelképesen A millennium ünneplésének másfél éve alatt kitakarítódott tehát a jelképes porta, a megye talán mégsem Európa hátsó udvara. S nemcsak jelképesen értendő a változás: virágos porták, utcák, rendezett faluközpontok, terek, megszépült középületek látványa fogadja a megye településeinek többségén az oda látogatót. Ezt annál szembetűnőbben érezzük, amikor kelet felől érkezve lépjük át a magyar országhatárt. Dr. Németh Péter