Kelet Magyarország, 2007. április (64. évfolyam, 77-100. szám)

2007-04-24 / 95. szám

2007. április 24., kedd Erdősné Balogh Erika: - Nagyon egy hullám­hosszon volt a csapat a négyes döntőben. Ha valaki hibázott, mindig akadt olyan társ, aki segített, és túllendültünk a holtponton. Csodálatos ünneplés részesei lehettünk, egyaránt boldog volt az együttes legrutino­sabb és legfiatalabb tagja, akik között 24 év a korkülönbség. Ez is az erényünk, hogy egységesek vagyunk, és remélem, hogy a lendület kitart!__________ Natalja Akimova: - Korábban voltam már ku­pagyőztes a Nyíregyházával, a Rijekával és az Uzsicével, de ez a mostani siker még nekem is meglepetést okozott. Ráadásul óriási elis­merésnek tartom azt, hogy 39 esztendősen a négyes döntő legjobb feladójának választot­tak. Férjem, Igor saslikot készített az arany­érem alkalmából, 21 hónapos kisfiúnkat, Dánielt is jó volt átölelni kupagyőztesként.___________________________________ Botos Fruzsina Ha valaki az évad elején azt állítja, hogy kupagyőztesek leszünk, megkér­deztem volna tőle, hogy látott-e már orvos. De még a gödöllői négyes döntő előtt sem sejtettem, hogy mindkétszer 3:0-ra nyerünk. Fantasztikus élmény volt ez a két nap! Előtte a Tatabányával is hasonló sikerben lehetett ré­szem, így most már hétszeres kupagyőztes vagyok. Jó volna, ha hatszoros bajnok lennék... Négy Európa-bajnoki cím Nyíregyháza (KM)­­ Hatalmas fegyver­tényt hajtottak végre a Nyíregyházi Fight Kft. karatézók. Négyen vettek részt a hét vé­gén rendezett litvániai kyokushin Európa­­bajnokságon, és a rangos megmérettetésen mindannyian kategóriájukban a legjobbak­nak bizonyultak. Bartók Júlia (55 kg), Ábrahám Edit (65 kg), Szövetes Veronika (plusz 65 kg) és Ró­zsa Gábor (70 kg) egyaránt kiemelkedett súlycsoportjában, és mind a négyen arany­éremmel térhettek haza. A szövetségi kapi­tány úgyszintén nyíregyházi: Bencze Antal évek óta sokat tesz a sikeres szereplésért. MAI SPORTMŰSOR Atlétika. Nyíregyházi középiskolás diákolimpia, Városi Sta­dion, 13.30.________________________________________________ Kézilabda. NB I., férfi rájátszás az 5-12. helyért, 2. mérkő­zés: Nyíregyházi KSE-Győr, bujtosi csarnok, 18 (ifi: 16). TOTÓNYEREMÉNYEK, 16. HÉT Vasárnap lapzárta utáni eredmény 11. Palermo-Parma 3­42 Nyeremények 13+1 találat nem volt 13 találat: nem volt 12 találat: 29 db 84 152 Ft 11 találat 374 db 6525 Ft 10 találat 3072 db 1324 Ft ÉLŐBEN A SZON-ON! Internetes portálunk, a Szabolcs Online (www.szon.hu) látogatói ezen a héten az alábbi sportesemények élő közvetítését követhetik figyelemmel. Apr , 24 , ^eja, : a :;c _______Nyíregyházi KSE-Győr NB I-es férfi kézilabda-mérkőzés, rájátszás ■________________ ~: 25. ..­ga, 18.00. Betonút-NRK-Nyíregyháza-Vasas Női röplabda bajnoki elődöntő, 1. mérkőzés________________ ; . r­2/ pé­ tPK 18.00. Vasas-Betonút-NRK-Nyíregyháza Női röplabda bajnoki elődöntő, 2. mérkőzés , 28.: Szolnok-Marso-NYKK Férfi kosárlabda bajnoki negyeddöntő, 1. mérkőzés Élő^online közvetítések a SZON-on Szeretné látni kedvencei mérkőzését, de nem tud kimenni vagy elutazni a meccsre? A Szabolcs Online élő közvetítése révén nyomon követheti a legfontosabb történéseket! «tt Kövesse élőben kedvenc csapatának meccsét a SZON-on! 0 Folyamatosan frissülő információk a tétmérkőzésekről! m Az online élő közvetítések listája a Keletben ** és a SZON-on. 0 Akár itthon, akár idegenben játszik a csapat, mi egyaránt közöljük a részeredményeket! Élóban a SZON-on A 18 órakor kezdődő mérkőzés ered­­­­ményének alakulását nyomon követ­­­­hetik a www.szon.hu oldalon, ahol­­ élő közvetítésben számolunk be a­­ történtekről. M­AGYARORSZÁG ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] ■ Szolidan ünnepeltek a Betonút-NRK játéko­sai, szerdán bajnokit játszanak a Vasassal. Nyíregyháza (KM - L. T. L.) - Micsoda pezsgés volt! Nyír­egyházi szem nem maradt szá­razon a gödöllői női röplabda Magyar Kupa-győzelem után, és persze, a torkok sem porzot­­tak. A BSE és a Vasas együt­tesét egyaránt játszmavesztés nélkül győzte le a Betonút- NRK, így 2004 után ismét ku­padiadalnak örülhettek. Kórházból a pályára Az elődöntő előtt Merkószki Tünde nem érezte jól magát, ennek ellenére vállalta a játé­kot. Komoly árat fizetett, hi­szen az éjszakát a nyíregyházi kórházban töltötte, ahol infú­ziót kapott. Sokáig kérdéses volt a szereplése a Fináléban, a második szettben mégis pályá­ra lépett. Katona Brigitta A nyíregyházi női röplabdacsapat medáljai A Magyar Kupában hosszas kihagyás után fokoza­tosan teljesedett ki a csapat­ban, Erdősné Balogh Erikához és Natalja Akimovához hason­lóan különdíjat vehetett át. De említhető Martinez Adlum já­tékintelligenciája is, aki a ha­misítatlan kubai iskola meg­testesítője. Botos Fruzsina évek óta megbízható tagja a kezdő hatosnak. Bodnár Neri­­na ezúttal kevesebb lehetősé­get kapott, a finálé első szett­jében szereplő Miklai Zsanet­tel együtt ők is hozzátették a maguk részét a kupagyőzelem­hez. Kovács Bernadett ezúttal csak kerettag volt, azonban az edzéseken a maximumra töre­kedve készítette fel társait. Kinyik Mónika, Czipták Niko­letta és Szakmáry Gréta életük első kupaaranyérmét nyerték. - Számomra is meglepetés volt, hogy könnyedén győztük le a BSE együttesét. Hamar megtaláltuk a gyenge pontjai­kat, és levédekeztük a szél­ső támadásaikat. Lényegesen keményebb volt a Vasas elle­ni meccs, ahol kézben tartot­tuk az irányítást, és ha elfo­gyott az előny, időben tud­tunk újítani - értékelt Ludvig Zsolt, a Betonút-NRK vezető­edzője. A szolid ünneplés, a koktél­parti és a szalonnasütés után vasárnaptól már a bujtosi csarnokban szerdán 18 órától esedékes Vasas elleni bajnoki elődöntő első mérkőzésére ké­szülnek a kupagyőztesek - érthetően pezsgő hangulat­ban. kmf/ppe­r.szon.hu ■ [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] Pezsegtek a kupagyőztesek Diadalittas kupagyőztesek, egyenpólós törzsszurkolók (Fotó: Nemzeti Sport) Elnöki gratuláció Tukacs István országgyű­lési képviselő, klubelnök is remekül érezte magát Gö­döllőn. A sportcsatorna jó­voltából ország-világ láthat­ta, amint a döntő után min­den játékosnak puszival gratulált, rendkívül büszke volt az aranyos lányokra, asszonyokra. Innen szép a ■ Az NYKSE számára csak a győzelem lehet üdvözítő a keddi mér­kőzésen. Nyíregyháza (KM - K. T.) - Egy esély elúszott. Ahhoz, hogy még egy dobása legyen a Nyíregyházi KSE élvonalbe­li kézilabdacsapatának - töb­bet már nem bakizhat. A Győr elleni két győzelemig tartó párharc nyitópartiját ugyanis csúnyán elszúrta (28-18) az NYKSE: az is igaz, a rájátszás ezen szakaszában oly mindegy, hogy tíz, netán egy gól a különbség - csak a nyert meccsek száma számít. Summa summarum, a bujtosi csarnokban kedden (18 óra) esedékes „visszavágón” siker­re ítéltetett a nyírségi egylet, máskülönben búcsút inthet az elitnek! 1 f................................... Nyilvánvaló, fejben fog eldőlni a mérkőzés, remélem most mi mu­tatjuk meg, hogy többre vagyunk hivatottak! Janó Pál .......................................11 - Egyértelmű, nagy fordu­latnak kell bekövetkezni, hogy elkapjuk a Győrt, erre képesek vagyunk - ütött meg optimista hangot Janó Pál, a Nyíregyháza edzője. - Kevés idő telt a szombati vereség óta, nyakunkon a következő feladat, tehát nincs mód rá­gódni a történteken, annyit azért megjegyeznék: nem haj­tottuk végre a megbeszélteket, csapatjáték helyett az egyéni feltámadási megoldásokat erőltettük. Min­denki érzi, ez kevés lesz a folytatásban! Nyilvánvaló, fej­ben fog eldőlni a mérkőzés, remélem most mi mutatjuk meg, hogy többre vagyunk hi­vatottak! Kedden tárgyalják Két kérdőjelre is csupán az összecsapás napján egyenese­dik ki: a dulakodásba kevere­dett, Schuch és Kalous páros kiállításának ügyét kedden reggel tárgyalják, miként egyelőre arról nincs biztos in­formáció: az első felvonásról - betegség miatt - hiányzó győri tréner, Tóth László je­len lesz-e az aktuális találko­zón... Még valami: amennyi­ben a hazaiak diadalmaskod­nak szombaton, a kisalföldiek otthonában rendezik a sors­döntő harmadik ütközetet. bd­ET kmf/ppefc.szon.hu • Emlékeztető. A Győr elleni idei meccsek, letölthető. (PDF, 57 kB) Kleis gólerősségében is bíznak (Fotó: Racskó Tibor) /» • Kupasiker. A finálé krónikája, letölthető. (PDF, 61 kB) NŐI KÉZILABDA NB II: Kölcsey DSE-Egri Eszterházy 38-24 (16-15) Bem-iskola, 150 néző, v.: Bányász, Tóth. Kölcsey, Sza­bó V. - Tilki 7/2, Gaál 6/4, Papp, Takács É. 11, Má­té 4/1, Czomba 6. Csere: Aranyosi (kapus), Hruska 3, Márkus 1, Bakti, Ducsai. Edző: Hadobás István. Kiál­lítások: 4, illetve 10 perc. Hétméteresek: 9/7, illetve 5/3. A főiskolás tanárjelöltek csak egy félidőig bírták a Kölcsey iramát, a második félidőben tetszés szerint lőtt gólokkal fölényesen nyertek. Ifi: 37-16.________ Cegléd-Kállósemjén 33-18 (12-9) Cegléd, 180 néző, v.: Buru, Nika. Kállósemjén, Oláh­­né- Molnár, Gaál 6/3, Szabó 1, Boda Bettina 3, Frank 8/2, Kosztonyák. Csere: Papp (kapus), Tar, Nagy M„ Belicza, Boda Babett. Edző: Hanufer Sándor. Kiállítá­sok: 10-10 perc. Hétméteresek: 8/5 ill. 6/5. A vendég­csapat az első félidő elfogadható teljesítménye után a másodikban érthetetlen mó­don csak asszisztált a ceglédiek győzelméhez. Tilki hét gólt lőtt M­ozakjáUJx a­­ KftLottkU Velünk mindig képben van! WWW.DIGITALPLAZA.HU ----------------! Keresse a Kelet-Magyaror­­szágban megjelenő nyere­ményszelvényeket! Gyűjtse össze mind a 10 db mo­zaikképet, ragassza fel a korábban megkapott játékszelvényre! Egy hiányzó darabot pótolhat joker­­szelvénnyel. Küldje be május 11-ig a következő címre: Kelet-Magyar­ország, 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Sorsolás: 2007. május 19-én 10 órakor közjegyző jelenlétében a www.digitalpla­­za.hu Kft. 4400 Nyíregyháza, Hunyadi u. 53. sz. alatt. 45370 KIÚT MAGYARORCZÁO

Next