Kelet-Magyarország, 2009. április (66. évfolyam, 77-101. szám)

2009-04-01 / 77. szám

2009. április 1., szerda ............­.......... NÉZŐPONT A vadon szava Általam is elfogadható állatbaráti érzel­meket, ám tő­lem távol álló, durva indula­tokat is kivált az emberekbő­l a Nyíregyhá­zi Állatkórház ügye. Internetes újságunkon, a SZON-on olvasható hozzászólások egy jelentős része a bizniszt említi, mint legfőbb motiváló tényezőt az itteni, „állati" dolgok alakulásában. S valóban, értesüléseim alap­ján egyre inkább úgy tűnik, itt a gyógyszer­üzlet próbálná alakítani a dolgok mene­tét, eltéríteni azokat a rendes kerékvágás­ból. Most is azt tartom, mint januárban, az ügy kipattanásakor: a jogkövető magatar­tás azt diktálja, hogy egy lejáró szerződés utáni másik megoldásra időben felkészül­jön a kórházépületet bérlő gazdasági társa­ság, amelytől persze elfogadható az is, ha törvényesen próbálkozik a bérelt ingatlan megszerzésével. Csak ezt időben kell ten­nie, és sikertelenség esetére gondoskodnia kell a „B" változatról is. Ez elmaradt, és jött az országban már-már intézményesült össz­népi játék, a kijárás, mindenféle kapcsolat bevetésével. Bevallom, nagyon nem tetszett, mert akkor még úgy volt, hogy az állam tulajdonosi terveinek - a gazdák idejének, idegeinek kímélete érdekében „egyablakos" ügyintézést megvalósító mezőgazdasági hivatal kialakításának - tenne keresztbe. Igen ám, de ebbe a játékba azóta már más is bekapcsolódhatott, mivel újabban már megint az ominózus épület privatizá­ciójáról csiripelnek a madarak, s a háttér­ben hatalmas profitot bezsebelő, gyógy­szer-nagykereskedelmi cégek neve is fel­röppent. Márpedig korunkban a pénz sza­ga a minket körülvevő vadon szava... a Galambos Béla galambos@kelet.szon.hu Álláskeresés. Nagy érdeklődés mel­lett rendezték meg tegnap a Nyíregyházi Főiskola állásbörzéjét. (Fotó: Sipeki Péter)­­ További fotók: [­) www.szon.hu ] Felgyújtotta magát egy lány Nyíregyháza (SZDN)­­ Információink szerint Hodász egyik szociális intézményébe hívták a mentőket kedden este. Nem hivatalos források­ból úgy értesültünk, hogy egy 15 éves lány fel­gyújtotta magát, de hogy baleset történt, vagy szándékosságról van-e szó, egyelőre nem tudni. Csőtörés a vízvezetéken Geszteréd (KM - L. T. L.) - Szünetelt a víz­szolgáltatás kedden Hajdúhadházon, Bocskai­­kertben és Tégláson, ugyanis meghibásodott a fit geszterédi távvezeték. Mennyi­ben érintette ez a geszterédieket? - kérdezte olvasónk. - Nekünk nem a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt., hanem a Nyírségvíz Zrt. a szol­gáltatónk, így nálunk nem keletkezett prob­léma, ugyanis a Hajdú-Bihar megyébe nyú­ló vezeték nem befolyásolja a vízellátásunkat - közölte Vitkovics Béla, Geszteréd polgármes­tere. «LU*...«. Ön szerint van elrettentő erejük a térfigyelő kameráknak? Szavazók száma: 65. 2009. 3. 31. 19 óra Igen 64,62% Nem 35,38% Következő kérdésünk: Ön szerint jogos az Állat­kórház kiköltöztetése? _______j www.szon.hu Szavazzon! Aktuális kérdéseinkre Ön is leadhatja szavazatát. KELET HÁTTÉR /3 ■ Szűcs Gabriella sze­rint egy politikai táma­dás áldozata, de nem adja fel a küzdelmet. Szakoly (KM - MML) - Sza­­kolyban kedden délelőtt néhá­­nyan már tudták, a legtöbben azonban a községet felkereső kol­légánktól tudták meg a hírt: a Debreceni Ítélőtábla úgy döntött, hogy a bírósági eljárás befejezé­séig a polgármesteri tisztségből felfüggeszti Szűcs Gabriellát. A képviselők kérték A polgármesteri tisztség meg­szüntetése érdekében Szakoly Község Önkormányzatának kép­­viselő-testülete indított pert, s kérték az állásából való fel­függesztését is. A felfüggeszté­si kérelmet a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Bíróság elutasí­totta, a képviselők fellebbezése után azonban a Debreceni Ítélő­tábla helyt adott az indítvány­nak, s az előbb említett határo­zatot hozta. ff...................... Az SZMSZ 34 pontja alkot­mánysértő és törvénysértő, de a testület nem akarja azt megváltoztatni. Kedden a kora tavaszi napsü­tésben a megszokott életét élte a kis dél-nyírségi település, mind­össze a polgármesteri hivatalban a kilincset egymásnak adogató újságírók jelenléte jelezte, hogy új fejezethez érkezett a polgár­­mester és a képviselő-testület közötti küzdelem. A képviselő-testület három tagja, Kerecsen József (Fidesz), Fényes Zsolt (volt MSZP) és Kál­lai Zsolt (Fidesz) is a polgármeste­ri hivatalnál tartózkodott: bead­ták a rendkívüli testületi ülés összehívására az indítványukat, hiszen véleményük szerint a pol­gármesteri munka folytatásáról döntenie kell a testületnek. - Mi azt szeretnénk, ha törvé­nyes lenne minden. Az önkor­mányzat szeretné, ha a jogait érvényesíthetné, mert ez már hosszú ideje nem így van - mond­ja a három képviselő egymást kiegészítve.­­ A törvénysértése­ket 11 pontban gyűjtöttük össze, s úgy adtuk be a bíróságnak. Törvénysértő például, ahogyan a polgármester asszony össze­hívja a testületi üléseket, meg­sérti rendszeresen a szervezeti és működési szabályzatot, nem hajtja végre az önkormányzati határozatokat.­­ Célunk, hogy törvényesen működjön minden, de Szűcs Gab­riella nem hajlandó erre. Ezért a testület kezdeményezte tisztsége megszüntetését, mert a polgár­mester nem hajlandó együtt dol­gozni velünk. A 2006-os válasz­táskor független jelöltként lett polgármester, akkor a fideszes képviselők is mellette voltak, de most már a testület kilenc tag­ja van ellene. Rendkívüli testü­leti ülésen döntünk a folytatás-KJE.LET kmt/ppefc.szon.hu • Szakoly. A községgel kapcsolatos korábbi írások letölthetők. (PDF, 48 kB) ról. Addigra az alpolgármester nyilatkozik, hogy vállalja-e ezt a munkát. Érdeket nem sértett Szűcs Gabriella polgármes­ter a következőket mondta el az üggyel kapcsolatban érdeklődé­sünkre:­­ A szervezeti és működési sza­bályzatot nem tartják be a kép­viselők, pedig a 2006-os megvá­lasztásunk után 2007 tavaszán közösen döntöttünk róla, közö­sen fogadtuk el. A szabályzat pél­dául néhány perces felszólalást ír elő, a valóságban azonban egy órán keresztül is beszél egy-egy képviselő. Ugyanakkor a regio­nális közigazgatási hivatal jelez­te nekünk, hogy a már közösen elfogadott SZMSZ 37 pontjából 34 pont alkotmánysértő és tör­vénysértő. Hiába készítettük el az SZMSZ-módosításokat a jegy­zővel, a képviselő-testület nem volt hajlandó a változtatáso­kat megtárgyalni, elfogadni. A képviselők a 34 pontban jogsér­tő SZMSZ végrehajtását várják el tőlem, holott tisztában van­nak azzal, hogy ha végrehaj­tom, akkor jogszabályt sértek. A közigazgatási hivatal egyébként kimondta: ha az ülések vezetésé­nek szabályait meg is sértettem, azzal az önkormányzat érdeke­it hátrányosan nem érintettem. Hangfelvételek, jegyzőkönyvek bizonyíthatják, hogy a képviselő­­testület által beadott vádaskodá­sok nem állják meg a helyüket. Felfüggesztették tisztségéből Szűcs Gabriella A szakolyiak körében gyakori beszédtéma a falu háborgó politikai élete (Fotók: M. Magyar László) „Politikai támadás áldozata vagyok" - Az ítélőtábla végzését én még nem kaptam kézhez, hiva­talosan nem tájékoztattak még a felfüggesztésről, ezért nem is tudok még arról mit mon­dani - folytatja a polgármes­ter asszony. - Ha majd látom a debreceni határozatot, akkor annak megfelelően fogok eljár­ni. Tiszta a lelkiismeretem, az önkormányzat érdekeit soha­sem sértettem, mindig azt te­kintettem elsődleges szem­pontnak. - Egy politikai támadásnak vagyok az áldozata, de nem adom fel a küzdelmet - fejez­te be Szűcs Gabriella. A lakosság issza majd meg a ■ Szakolyban minden­kinek van véleménye a polgármester tisztségé­nek felfüggesztéséről. Szakoly (KM -­MML) - Csak míg valaki a nevét adja, mások a nevük elhallgatását kérték. - Sajnos, ezt az önkormányzati huzavonát Szakoly lakói fogják megsínyleni. Két éve megy már a civakodás, az önkormányzat nem ért semmiben sem egyet a polgármesterrel. Az biztos, hogy mi isszuk majd meg a levét - mondta Tóth Tamásné, majd a férje, Tóth Tamás is bekapcso­lódik a beszélgetésbe. - Szerintem buta dolog ez a felfüggesztés, mert újabb kér­dések sokaságát indítja majd el. Arra lennék kíváncsi, vajon az alpolgármester a munkája mel­lett fogja-e tudni vállalni a pol­gármesteri teendőket? - Elégedett vagyok a polgár­­mester asszonnyal, nem értem, miért kell őt piszkálni. Nem látok bele a politikai lapok­ba, de szerintem sokat köszön­het neki a település - mondta egy középkorú férfi, aki azt is elárulja, hogy Fidesz-szimpati­­záns. - Nem értem, miért pisz­kálják a polgármestert.­­ - A testület nem a faluért van, a képviselők csak azt nézik, hogy ők minél jobban járjanak - mondja egy kerékpárt toló fej­kendős nénike.­­ Az emberek 90 százaléka Szűcs Gabriella pol­gármester mellett van, hiszen egy rossz szót sem lehet rá mon­dani. Szerencsére a gyermekek mit sem tudnak a politikai viharról Az akció 2009 április 1 -11-ig vagy a készlet erejéig érvényes. Vegyes átlagfogyasztás: 4,4-9,3 1/100 km, C02-kibocsátás 116-223 g/km. Szalonautó Vásár Okm-es Fordok rendkívüli áron W­atamatamKDoi: Ford Focus Trend 1.8 TDCi Ford Mondeo TitaTMm 2.0 TDCi 6 233 POOR 4 133 000 Ft xenon' automataváltó17” fe­nt 8 411 poo R 6 990 000 Ft A Ford Vagép szalonokban akár 1 100 OOO Ft-tal olcsóbbak a­­szalonautók Jöjjön el április 1-11-ig és meglátja ennek fele se tréfa! Vagép Velünk spórolhat. Sokat! Nyíregyháza Kert u. 47/A (42) 460-677 Kisvárda Városmajor út (45) 416-416 H-P: 9-18h I Szó: 9-13h Feel the difference HIRDETÉS

Next