Kelet-Magyarország, 2010. június (67. évfolyam, 125-150. szám)

2010-06-01 / 125. szám

Lemondott Németország államfője Berlin. Horst Köhler bejelen­tette, hogy lemond hivatali tisztségéről. A 67 éves politikus szerint a döntését azért hozta meg, mert bírálatok érték azo­kért a megnyilvánulásaiért, amelyeket az Afganisztánba vezényelt német csapatok lá­togatása idején tett. Az állam­fő azt mondta, hogy a német hadsereg bevetése „gazdasági haszonnal is járhat Németor­szág számára”. fh Horst Köhler fotó: internet A Nemzeti Összetartozás Napja lesz június 4-e A Nemzeti Összetarto­zás Napjává nyilvání­totta az Országgyűlés június 4-ét. BUDAPEST: A trianoni béke­­szerződés aláírásának napja, június 4-e a jövőben a Nem­zeti Összetartozás Napja - döntött a fideszes Kövér Lász­ló és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt törvényjavasla­tának hétfői elfogadásával az Országgyűlés többsége. A jogszabályra 302-en sza­vaztak igennel, míg 55 kép­viselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott. A Fidesz és KDNP mellett igennel sza­vazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55- en a nem gombot nyomták meg, az LMP-ből 12-en tar­tózkodtak. A képviselők csupán egy, az alkotmányügyi bizottság által benyújtott módosító indít­ványt fogadtak el, amellyel azzal egészítette ki a törvény­­javaslat első paragrafusát, miszerint „az Országgyűlés elismeréssel emlékezik meg mindazokról, akik nem ma­gyar emberként vállaltak szo­lidaritást a magyarsággal”. Közösségi önazonosság A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szó­ló, öt paragrafusból álló tör­vénnyel az Országgyűlés ki­nyilvánította, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti össze­tartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. Az Or­szággyűlés megerősítette Ma­gyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjainak és közösségeinek egymással való kapcsolatuk fenntartá­sára és ápolására, és az Euró­pában elfogadott gyakorlatot alapul vevő közösségi auto­nómia különböző formáira irányuló természetes igényé­nek támogatására. mti Megkezdődött az alkotmányozási munka BUDAPEST: A Fidesz azonnal hozzákezd az alkotmányozási munkáihoz. Beterjesztenek az Országgyűlésnek egy olyan határozati javaslatot, amely alkotmányozó bizottság lét­rehozását kezdeményezi a parlamenti pártok részvéte­lével - jelentette be a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a par­lamentben napirend előtt. Lázár János hangsúlyozta: „nincs kifogás és nincs tü­relem.” Nincs türelem száz­napos programokra, hanem azonnal neki kellett látni a törvénykezésnek. Lázár sze­rint kifogás sincsen bár az el­múlt években a kormányzat folyamatosan azt magyarázta az embereknek, hogy mit mi­ért nem lehet megcsinálni. A Fidesz frakcióvezetője szerint az elmúlt két hét­ben benyújtott és elfogadott törvényekkel csak az előző kormány által itt hagyott hiá­nyosságokat pótolták. FH PÉNZNEM árfolyam változás Euró 275,34 ©+2,01 USA dollár 223,84 ©+3,98 Svájci frank 193,55 ©+2,38 Angol font 324,43 ©+4,14 Román lej • 66,00 ©+0,31 Ukrán hrivnya 28,24 © +0,50 Horvátkuna 37,90 ©+0,18 Lengyel zloty 67,53 © +0,04­­ gazdasag.szon.hu Valutapiac. További Információk. KELET Romániában is lehetnek megszorítások BUKAREST: A román kormány reméli, hogy már június köze­pe előtt életbe lép a bér- és a nyugdíjcsökkentést magában foglaló két törvénytervezet, amelyeket hétfőn küldött meg a kabinet a parlament­nek. Mihai Seitan munkaügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a két jog­szabály csak június 15. után lép életbe, a nyugdíjcsökken­tés csak az év hetedik hónap­jától kezdve lesz érvényes, és nem júniustól, ahogyan ere­detileg tervezte a kormány. Az Emil Boc vezette román kormány vasárnap rendkívüli kormányülésen fogadta el a két törvénytervezetet. MTI A Magyar Nemzeti Bank Mo­netáris Tanácsa hétfői ülésén 5,25 százalékon hagyta a jegy­banki alapkamatot. Simor András MNB-elnök szerint a kamatcsökkentés megszaka­dásának fő indoka az, hogy elsősorban az energiaárak emelkedése miatt az infláció az előrejelzéseknél magasab­ban alakulhat, és nemzetközi hatásokra romlott Magyaror­szág megítélése. FH 2010. JÚNIUSI., KEDD KELET-MAGYARORSZÁG Aláírták a szlovák állampolgársági törvényt Pozsony­ Aláírta a módosí­tott szlovák állampolgársági törvényt Ivan Gasparovic ál­lamfő hétfőn. Lényege, hogy az önként magyar állampol­gárságot kérők elveszthetik a szlovákot. A pozsonyi par­lament múlt szerdán hagyta jóvá a törvénymódosítást­ a három kormánypárton kívül a legkisebb ellenzéki erő, a Kereszténydemokrata Moz­galom is támogatta. fh ■ ■ Azt kértem én az Országgyű­léstől, fogadjon el Izraelt elítélő hatá­rozatot. Egy a gázai övezetbe segélyt szállító flottillát izraeli támadás ért. GYÖNGYÖSI MÁRTON Plusz pénzt adtak az árvízvédelemre Navracsics Tibor: „Jövő hét elejére kiderül, hogy vannak-e csont­vázak.” Budapest. Az új közigazgatási és igazságügyi miniszter sze­rint a jövő hét elejére kiderül, hogy vannak-e eddig nem ismert ügyek a kormányzati rendszerben. Navracsics Ti­bor erről a hétfői kormány­­szóvivői tájékoztatón beszélt. A tárcavezető hozzátette: a tényleges átvétel első szaka­sza - amikor az általános jog­utód miniszterek átveszik az ügyeket a leköszönő minisz­terektől - már kedden lezá­rulhat. Nem gátolják a munkát Ezt követően az új miniszte­rek az új kormánystruktúrá­nak megfelelően szétosztják egymás között a feladatokat és ezzel zárulhat le érdemben is az átadás-átvétel. Navracsics hozzátette: az államtitkárok még ezen a héten, a helyettes államtitkárok pedig a jövő hét közepén állhatnak munkába, ezalatt pedig a minisztériu­mi főosztályvezetői kar za­vartalanul végzi a munkáját. A miniszter hangsúlyozta: a leköszönő kormány tagjai együttműködnek az új kor­mány tagjaival, nem érkezett jelzés arról, hogy bárki gátol­ná a munkát. Az átadás-átvételben egyéb­ként összesen több mint 100 szakember vesz részt, nagy­■ ■ Egy régi igaz­­­ #­ságtalanságot igyekszik orvosolni most a kor­mány a mó­dosítással. NAGY ANNA részt informatikusok és jogá­szok, a miniszterek pedig a technikai munka elvégzése után az átadás-átvételről készí­tett jegyzőkönyvek aláírásával zárják majd le a folyamatot. Plusz 700 millió Nagy Anna kormányszóvivő hétfői budapesti tájékozta­tóján, amelyen ismertette az új kabinet első ülésén hozott döntéseket, kifejtette: az Or­­bán-kormány kétszeresére emelte az árvíz elleni véde­kezésre fordítható összeget. Az eddigi 800 millió forintos forrást több mint 1,5 milliárd forintra emelte a kormány, vagyis ennyit kapnak azok a családok, akik segítségre szorulnak az árvíz miatt - je­lentette be. A másik döntés a polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításához kapcsolódik, az új kormány ugyanis újra elindítja a Ptk. módosításának előkészítését a Vékás Lajos­­féle bizottság közreműködé­sével - közölte Nagy Anna. Felidézte: az előző kormány működése alatt Vékás Lajos akadémikus és 19 munkatársa elkezdte a Ptk. módosításának előkészítését, ám 2007-ben az Igazságügyi és Rendészeti Mi­nisztérium egyik szakállamtit­kára közölte az akadémikussal, hogy a kabinet eltér az általuk összeállított tervezettől. „Ezt a régi igazságtalansá­got igyekszik orvosolni most a kormány”, és újra elindítja a Ptk.-módosítás folyamatát a Vékás-féle bizottság közremű­ködésével. Vékás Lajos és mun­katársai újra felhatalmazást kapnak arra, hogy elkezdjék, újrakezdjék a munkát - mond­ta Nagy Anna. Arra a kérdésre, hogy szabtak-e határidőt az előkészítési folyamatoknak, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter azt válaszolta: először a felkérés­nek kell „kimennie”, amellyel kapcsolatban bízik a pozitív válaszban. „Arra gondoltunk, hogy egy gesztus a szakmai közvélemény felé, a jogász­szakma felé, hogy ismét a Vé­kás Lajos professzor által ve­zetett kodifikációs bizottságot kérnénk fel” - mondta. Ésszerű munkatervre van szükség - tet­te hozzá a tárcavezető. mti Útban a kormányülésre: Navracsics Tibor és Pintér Sándor miniszterek FOTÓ: MTI, BELICZAI LÁSZLÓ A valós problémákra kell koncentrálni - véli az MSZP MSZP: a szimbolikus lépések után a valós problémákra kell kon­centrálni. BUDAPEST. „A szimbolikus lé­pések után az új kormánynak immár a valós problémákra kell koncentrálnia - mondta hétfői napirend előtti felszó­lalásában a Magyar Szocialis­ta Párt frakcióvezetője. Mesterházy Attila arra kér­te az új kabinetet, hogy az ■ ■ A társadalmi ú­j szerződés diktátummá silá­nyulhat. MESTERHÁZY ATTILA olyan ügyekben, amelyek a mindennapi életet leginkább befolyásolják, folytassanak egyeztetést az érdekképvise­letekkel. A politikus szerint ugyanis egyeztetések nélkül a kormány által javasolt társa­dalmi szerződés diktátummá silányulhat. „Végéhez közeledik a kor­mányzati átadás-átvétel fo­lyamata, így elhárult annak az akadálya, hogy a közvé­lemény megtudhassa, hogy a terveket milyen fonásból és mikor valósítja meg az új kabinet” - mondta hétfőn Mesterházy Attila. Az MSZP frakcióvezetője szerint a tör­vényalkotásban tapasztalt sietség vélhetően a kormány­­alakításnak tudható be. fh Vakhal Sándorné postás a vízben teker Jászladányban, ahol a hétvégén leesett eső elöntötte a települést. FOTÓ: MTI, MJ Izraeli támadás a Gázába tartó hajókonvoj ellen gázai Egy izraeli kereskedel­mi televízió közlése szerint 19 halottja van a Gázai övezetbe tartó hajókonvoj elleni izraeli támadásnak. A halottak mind a hajókon lévő aktivisták kö­zül kerültek ki. A jelentések szerint a halottak többsége török állampolgárt. Az izraeli haditengerészet kommandó­sai közül öten megsebesül­tek, és közülük ketten súlyos állapotban vannak. MTI Csak legyen értelme!­ zép számmal ér­keztek a napokban közoktatást érintő törvényjavaslatok is az új parlament elé. Politikusok (köztük szak­politikusok) próbálják meg eldönteni, milyen törvényi háttérrel lehetne a legered­ményesebben oktatni a jövő nemzedékét. Bármennyire is fontos kérdésnek látszanak, nem hiszem, hogy alapjaiban rengetnék meg oktatási rend­szerünket és befolyásolnák annak hatékonyságát a most megvitatott kérdések. Mert eddig nem hozott komolyabb eredményt sem az első buk­tatás határidejének kitolása, sem a szöveges értékelés, de még az úgynevezett „nem szakrendszerű oktatás” beve­zetése sem. De mint tudjuk, ezekkel a reformokkal épp azért kísérleteztek a szakma­beliek, mert ami addig volt, az sem működött igazán. El kellene már felejteni a kísérletezgetést! Körül kellene már nézni egy kicsit a nagyvilágban. Körülnézni és meglátni, hogy a sokféle oktatási-nevelési módszer közül melyik működik jól, melyikkel lehetett ered­ményt elérni­ ott is, ahol hasonló a társadalom össze­tétele, mint hazánkban. Épp a napokban jártam egy olyan iskolában, ahol az igazgató megtalálta a nekik való mód­szereket. Azóta nem zavarja meg az iskola életét semmi­lyen törvényi változás. Mert a gyerekek szeretnek oda járni, fejlődnek és továbbta­nulnak, a pedagógusok pedig úgy érzik, van értelme annak, amit csinálnak. khe@eszak.boon.hu Azonnali intézkedést kérnek a fuvarozók A magánfuvarozók nyílt levélben fogal­mazták meg kéréseiket a kormány számára. Budapest. A Magánvállalko­zók Nemzeti Fuvarozó Ipartes­­tülete intenzívebb kormány­zati támogatást, fokozottabb érdekvédelmet, és a verseny­­képesség megőrzését szolgáló gazdaságpolitikai beavatkozá­sokat kér a kormánytól. A szervezet nyílt levéllel fordult az országgyűlési kép­viselőkhöz és a kormányhoz, amelyben azonnali intézkedé­seket javasol a döntéshozók­nak. A levélben hangsúlyoz­zák: a közúti árufuvarozás és autóbuszos személyszállítás nemzetgazdasági jelentősége kiemelkedő, mivel az alágazat jelenleg mintegy 84 ezer ma­gántulajdonban lévő gépjár­művel végez termelő, értékte­remtő tevékenységet, mintegy 130 ezer munkavállaló megél­hetését biztosítva ezzel. Kereskedelmi gázolajár? Az alágazat által teljesített évi 500 milliárd forintos adóbe­vétel az államháztartás bevé­teleinek 6 százalékát teszi ki, és a magántulajdonú áru- és személyfuvarozás által meg­termelt érték körülbelül 1600 milliárd forinttal, 6 százalékkal járul hozzá a nemzeti összter­mékhez. Az érdekképviselet javasolja többek között a ke­reskedelmi gázolajár intézmé­nyének bevezetését. mti

Next