Kelet Magyarország, 2011. augusztus (68. évfolyam, 178-203. szám)

2011-08-01 / 178. szám

2 Mindenfelől KEHI Elhunyt Szabó András, volt alkotmánybíró BUDAPEST­ Elhunyt Szabó András akadémikus, egye­temi tanár, az Alkotmánybí­róság volt tagja szombaton, életének 84. évében. Sza­bó Andrást az országgyűlés 1990-ben választotta az Al­kotmánybíróság tagjává. Ezt a tisztséget 1998-ig töltötte be, az Alkotmánybíróság köz­leménye szerint több, nagy jelentőségű határozatnak volt előadó alkotmánybírája. MTI Az INA-csoport 1,9 milliárd kuna (1 kuna 36,31 forint) nettó nyereséget könyvelt el az első félévben, szemben a tavalyi év első hat hónapjának 108 millió kunás veszteségével - közölte a részben a Mol tulajdonában lévő horvát olajcég. A jelentő­sen javított eredményt a cég a legfontosabb üzletágakban végrehajtott stratégiai beruhá­zásokkal és a javuló külső üzle­ti környezettel indokolta. Szabó András fotó: mta C Mi MENNYIBE KERÜL? Egy fővárosi papírkereskedésben ös­­­szeállított adatok szerint a legolcsóbb iskolatáska 10 990, a legdrágább 29 990 forintba kerül. Kisméretű tolltartó kapható 700 és 1890 forin­tért, felszerelve a legolcsóbb 2­500, a legdrágább 4500 forint. Golyóstoll van 50, de 4560 forintért is, míg körzőből a legolcsóbb 430, a legdrágább készletben 13 390 forint. Hatdarabos filctollkészlet 260 forinttól 1260 forintig vásárolható, a színesceruza-készlet ára 290 és 5500 forint között mozog. A 12 darabos vízfesték ára 580 forinttól 2620 forintig, a zsírkrétáé 260 forinttól 1850 forintig terjed. A színes tempera ára 1970 forint, míg az ecsetkészlet 510 forint. Egyszerű füzetet lehet kapni 60 forintért, spirálfüzetet 300 forintért. A tízdarabos iskolai rajzlap 60 forintba, az írólap 150 forintba kerül. A tisztasági csomag ára 6­30 forint, a tornazsáké 1560 forinttól 3650 forintig terjed. Devizahitelek: 3 pont oldhatná meg a problémát Budapest­ Az MSZP partner lenne a rendkívüli parlamen­ti ülésszak összehívásában, ezen a párt hárompontos javaslatához szükséges tör­vények meghozásával meg lehetne oldani a devizahite­lesek problémáit - mondta Szanyi Tibor, a szocialista párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján. Egyik javaslatuk, a bankok és az adósok között legyen egyfajta kockázatmegosztás, mert szerintük járhatatlan az az út, hogy a bankok minden kockázatot a hitelfelvevőkre hárítanak át. Az MSZP az ellen is tenne, hogy a bankok a Ma­gyarországon felmerülő költ­ségeiket devizában terheljék az adósokra. MTI Bush és Obama is ott lesz a WTC-s megemlékezésen WASHINGTON. Barack Obama elnök mellett az elődje, Ge­orge W. Bush is jelen lesz a World Trade Center ellen 2001. szeptember 11-én elkö­vetett terrortámadás 10. év­fordulóján megrendezendő megemlékezésen. Michael Bloomberg, New York polgár­­mestere bejelentette: az évfor­dulóra elkészül az az emlék­mű, amelyen ott sorakoznak majd az elhunytak nevei. MTI Változás a támogatásban Változás, hogy az ingyenes tankönyvellátásra jogosult tanulók után igényelhető normatív támogatás az előző évi 10 ezer forintról 12 ezer fo­rintra emelkedett. Megszűnt viszont a minden tanuló után a fenntartók által igényelhető ezer forintos általános, állami hozzájárulás. Az iskolakezdési támoga­tást a közoktatásban részt vevő gyermek után családi pótlékra jogosult szülő vagy gyám, illetve az előbbiekkel közös háztartásban élő házas­társ veheti igénybe minden jogosultsági évben egy alka­lommal, ha az őt foglalkozta­tó munkáltató lehetővé teszi. A támogatás a tanévkezdet­től számított 60 napon belül használható fel kizárólag tan­könyv, egyéb taneszköz vagy ruházat vásárlására (vagy célhoz kötött felhasználású utalvány formájában, vagy a megfelelő számlák bemuta­tása alapján pénzbeli megté­rítéssel). Idei változás, hogy a szülő vagy házastárs mellett már a gyermek gyámja, illet­ve annak házastársa is igény­be veheti a támogatást. Helyes volt a megszólítás Budapest. A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) tájé­koztatása szerint Schmitt Pál köztársasági elnök helyesen, V. Harald norvég királynak címezte részvétnyilvánító levelét, ám a dokumentum magyar nyelvű fordítása - egy gépelési hiba miatt - tévesen került fel az államfő hivatalá­nak honlapjára. Kiss Norbert, a KEH társa­dalmi kapcsolatokért felelős hivatalvezetője azt követően kereste meg az MTI-t, hogy több internetes portál is be­számolt a tévedésről. Kiemel­te: az államfő diplomáciai úton eljuttatott részvétnyil­vánító levelében helyesen szerepel a norvég király neve, a gépelési hiba a dokumen­tum fordítása és internetre másolása közben történt, mti Kiutasítottak egy líbiai diplomatát Berlin­ Rendkívüli nyilatko­zatban ítélte el a szíriai kor­mányt és további szankciókat helyezett kilátásba Damasz­­kusszal szemben vasárnap a német külügyminiszter. Guido Westerwelle hangsú­lyozta, hogy a német kormány elítéli a szíriai tüntetőkkel szemben alkalmazott brutális erőszakot. Ezzel egy időben kiutasítottak az országból egy vezető líbiai diplomatát. MTI Idén is sokba kerül a tanévkezdés Az idén is több tízezer forintos terhet ró a szülőkre az egy hónap múlva esedékes tanév­kezdés, Budapest. Az oktatási állam­­titkárság becsült adatai sze­rint várhatóan több mint 1,3 millió gyermek kezdi meg az iskolát szeptemberben. Álta­lános iskolában a becslésük szerint 749 ezren, gimnázi­umokban 191 900-an, szak­­középiskolában 232 800-an, speciális szakiskolában 9600- an, szakiskolában 125 400-an tanulnak majd. Óvodákba további 340 200 gyermek jár majd. Általános iskolában 98 700, szakiskolában 34 ezer, speciális szakiskolában 2700, gimnáziumokban 40 200, szakközépiskolákban 43 800 elsős lesz várhatóan. Kevesebb pedagógus Az államtitkárság becsült ada­tai szerint a főállású pedagó­gusok száma 2177-tel lehet kevesebb az előző tanévhez képest: általános iskolákban 73 565-ről 72 800-ra, szakisko­lákban 9314-ről 9000-re, spe­ciális szakiskolákban 1518-ról, 1500-ra, gimnáziumokban 18 292-ről 17 700-ra, szakközép­­iskolákban 19 829-ről 19 200- ra csökkenhet a számuk. Pon­tos adatok október 15-e után várhatók. Az államtitkárság az intéz­mények átszervezése és egy­házi fenntartásba kerülése kapcsán arról tájékoztatott, hogy a tanév végén a nyilván­tartott - működéshez szüksé­ges - OM-azonosítók száma 5581, július 26-án 5578 volt. A 2010/2011-es tanévben 365 közoktatási feladatot ellátó in­tézményt tartott fenn egyházi jogi személy, míg július 26-án az intézmények száma 366 volt. A Magyar Államkincstár kérésükre azt közölte, hogy eddig 13 költségvetési szerv megszűnésekor jelezték az ala­pítók, hogy a megszűnt intéz­mény feladatait a 2011/2012-es tanévtől egyházi jogi személy látja el, további 1­ kérelem pe­dig feldolgozás alatt áll. Kitértek arra is, hogy júni­us 16-tól 14 új OM-azonosítót adott ki az Oktatási Hivatal, ebből öt intézmény előzmény nélkül, újonnan alakult. Az Oktatási Hivatal ugyanakkor 15 OM-azonosítót vont be, 14 intézmény jogutóddal szűnt meg, egy esetében pedig megszűnt a gyógypedagógiai tanácsadás, valamint a korai fejlesztés és gondozás fel­adatait ellátó szociális intéz­mény. Az iskolakezdés az idén is jelentős anyagi terheket ró a szülőkre. Az államtitkárság becslése szerint az 1. évfo­lyamos tanulók a tankönyv­csomagjának átlagára 6482 forint, a másodikosoké 7430 forint, a harmadikosoké 7169 forint, a negyedikeseké 6431 forint. Felső tagozaton 5. év­folyamon a tankönyvekért átlagosan 6550 forintot, ha­todikban 7285 forintot, hete­dikben 11 110 forintot, nyol­cadikban 10 840 forintot kell fizetni. Maximum három kiló lehet A legolcsóbb kiadvány a tan­könyvjegyzékben 111 forint, a legdrágább közismeretei tan­könyv 3280 forint, a legdrá­gább nemzetiségi tankönyv 25 ezer forint, a legdrágább szakképzési tankönyv 8300 forint. A hivatalos tankönyv­­jegyzékben 4652 kiadvány szerepel. A tanulók szüleit tájékoz­tatni kell az adott osztályban használni szándékozott tan­könyvek össztömegéről. Az 1-4. évfolyamokra beiratko­zott tanulók órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege a három kilogrammot ne haladhassa meg. A szülői szervezet az 1-4. évfolyamokra beiratkozott ta­nulók heti órarendjének ös­­­szeállításánál - a tankönyvek grammban kifejezett töme­gére tekintettel - egyetértési joggal rendelkezik. mti Az államtitkárság összegzése szerint a mulasztott órák számának túllépése miatt a családtámogatás elvoná­sáról, felfüggesztéséről összesen 8248 alkalommal született döntés. A 2­009/2­010-es tanévben nappali rendszerű iskolai oktatásban 50-nél több órát igazolatlanul mulasztók szá­­ma 29 361 volt,közülük 19443-an tanköteles tanulók. A szaküzletek már felkészültek az iskolakezdésre FOTÓ: BUJDOS TIBOR Kockázati térkép készülne a fogyasztóvédelemnél Budapest. A fogyasztóvé­delem területén is országos kockázati térképre van szük­ség a hatékonyabb preventív munka végzéséhez - mond­ta Pintér István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) főigazgatója. A főigazgató szerint a Pénz­ügyi Szervezetek Állami Fel­ügyeleténél már működő, jó gyakorlat mintáját követve a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság esetében is célszerű lenne jogszabályban biztosí­tani, hogy a fogyasztók szé­les rétegét érintő problémás területeken bővebb jogkörük legyen. Ilyen például, hogy meghatározott időintervallu­mon belüli adatszolgáltatásra szólíthassanak fel cégeket. Az országos kockázati tér­kép kialakításával megszün­tetnék a korábbi évek gya­korlatát, hogy a hatóság csak a kialakult problémára tudott reagálni, ehelyett lehetőség lenne erőteljesebben preven­tív jelleggel fellépni - tette hozzá a főigazgató. Pintér István hangsúlyozta: a fogyasztóvédelemben egy­értelműen rendet kell tenni azokon a területeken, ahol évekre visszamenően az el­lenőrzésekkor magas volt a kifogásolási arány. Például az elektronikus kereskedelem, a közüzemi szolgáltatások, a panaszbejelentések, a szám­lázási problémák, az utazta­tással egybekötött termékér­tékesítés területein. mti 2011. AUGUSZTUS 1., HÉTFŐ JEGYZET Betűcsere egint egy helyesírási hiba köthető Schmitt Pál köztársasági elnökünk nevéhez, pedig talán ő tehet erről a legke­vesebbet. Nem hibáztatható azért, mert a munkatársai a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján felcseréltek két be­tűt. A probléma csak az, hogy éppen a norvég király nevét írták el, s így lett Harald uralkodóból Harold abban a honlapra feltöltött, s magyar­ra lefordított részvétnyilvání­tó levélben, amelyet a július 22-ei tömeggyilkosság miatt küldött Norvégiába. Mivel az aláírás köztársasági elnökün­ké, hiába vétlen, így is ő kerül a támadások kereszttüzébe. Mostanában pedig bizony elég gyakran érik támadások a helyesírási ismeretei miatt az államfőt, pedig csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik. A média gyakran kipellengérezi tévedései miatt, pedig az országos rá­dió- és tévécsatornákban nap mint nap hallani nyelvtani helytelenségeket, s a képer­nyőn futó hírek is hemzseg­nek az elütésektől. Laikusok is tudják, hogy nagy úr a nyilvánosság, de éppen ezért kellene nagyobb figyelemmel dolgozni, úgy a médiában, mint a Köztársasá­gi Elnöki Hivatalban. Igaz, a hivatal most könnyen kijavít­hatta az elütést a honlapon. Nem úgy, mint a hegyeshalmi étterem falán lévő üzenetet, vagy a zagyvarékasi vendég­könyvben lévő beírást... magyar@inform.hu M. Magyar László C DEVIZAÁRFOLYAM (2011.07.31.) Mi Grafika: EKN. Forrás: MNB PÉNZNEM árfolyamváltozás Euró 270,20 +2,94 USA dollár 189,27 +3,22 Svájci frank 236,17 +4,17 Angol font 308,23 +4,31 Román lej 63,69 +0,70 Ukrán hrivnya 23,66 +0,41 Horvát kuna 36,31 +0,49 Lengyel zloty 67,36 +0,69 flj gazdasag.szon.hu Valutapiac. További információk. @AZ ÁLDOZATOKRA EMLÉKEZTEK Jan Erik Syvertsen norvég lelkész gyertyát gyújt Laila Kind Rönnholm, a Norvég Királyi Nagykövetség első titkára és Fabiny Tamás püspök mellett a budavári evangélikus templomban, ahol istentisztelet keretében emlékeztek a július 22-i tragédia áldozatairól. Az oslói kormánynegyedben végrehajtott pokolgé­pes merényletben, majd az Utoya szigeti táborban elkövetett mészárlásban 77 ember vesztette életét. fotó: mti, Kovács attila

Next