Kelet Magyarország, 2012. augusztus (69. évfolyam, 179-204. szám)

2012-08-01 / 179. szám

2 Minden Gál András Levente fotó: internet Új központ, régi státuszok Budapest. Szeptember 1-jével létrejön az Emberi Erőforrás­ok Minisztériuma irányítása alatt álló központi hivatal, a Klebelsberg Intézményfenn­tartó Központ, amely felada­tait a tankerületen keresztül látja el - közölte az oktatási államtitkárság kedden. A tan­kerületek működése nem jár többletkiadással, mivel a megyei intézményfenntartó központok átszervezésével - azok jelenlegi státuszaiból és tárgyi erőforrásaiból -, vala­mint a települési önkormány­zatoknál a fenntartói felada­tokat szervező és irányító munkatársak átvételével jön létre. Mint ismert, jövő év január 1-jétől az óvodák kivé­telével általános szabályként állami fenntartásúak lesznek az oktatási intézmények, mti Emberi jogok, döntő kérdés Budapest. A Külügyminiszté­rium parlamenti államtitkára szerint a magyar-román kap­csolatok szempontjából dön­tő kérdés az emberi jogoknak - beleértve az erdélyi magyar­ság emberi jogainak - a tiszte­letben tartása. Németh Zsolt keddi budapesti sajtótájékoz­tatón azt mondta, az erdélyi magyarság távolmaradása a hétvégi népszavazástól nem választható el az elmúlt hó­napokban jellemző politikai irányvonaltól, „a megfélem­­lítési politikára utaló esemé­nyektől”. Példaként említet­te a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű képzésének ügyét, illetve a Székely Mikó református kollégium vissza­szolgáltatását megsemmisí­tő, és a restitúciós bizottság tagjait elítélő bírósági határo­zatot. Úgy fogalmazott: „Le­hetséges az erdélyi magyarok ellen kormányozni, de nem érdemes, erről szólt a hétvégi népszavazás.” MTI Németh Zsolt fotó: mti KELET Felmentését kérte Gál András Levente BUDAPEST. Az érintett kérésére felmenti Gál András Leventét kormánybiztosi megbízatásá­ból Orbán Viktor miniszterel­nök szeptember 1-jei hatál­­­lyal. A Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kor­mánybiztos szerint az általa ellátott feladatok szeptember 1-jéig olyan előrehaladást ér­nek el, melyek nem indokol­ják a tisztség fenntartását, mii A Századvég július végén készített közvélemény-ku­tatásának tanúsága szerint a biztos szavazó pártválasztók között a Fidesz jelenleg 41 százalékon, a szocialisták 24 százalékon állnak. A válasz­tásokban biztos szavazók 21 százaléka adná voksát a Job­bikra, 8 százalékuk pedig az LMP-t juttatná a parlament­be. A DK ebben a körben 3 százalékon áll. A romániai magyarságnál belső rendszerválto­zásra van szükség, mert e nélkül zsarol­hatók a magyarok, és tovább folytatják opportunista, hatalomhoz igazodó po­litikájukat. TŐKÉS LÁSZLÓ Nem hárítják­­ tovább nyugdíjas ügyfeleikre Budapest. A Magyar Telekom nem számít fel tranzakciós díjat a postán teljesített sár­gacsekkes befizetések után a T-Home nyugdíjas, vezetékes előfizetőinek; erről állapodott meg a társaság Bodonovich Jenő média- és hírközlési biz­tossal. A szeptember 1-jétől élő kedvezményhez jogosultságot a Telekom üzleteiben nyugdí­jas igazolványuk bemutatásá­val kérhetik a cég ügyfelei, mti Kérte a felülvizsgálatot Az Alkotmánybíróság­hoz fordult Szabó Máté a rokkantsági rendszer ügyében, Budapest. Kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál a meg­változott munkaképességű emberek ellátásáról szóló tör­vény egyes rendelkezéseinek felülvizsgálatát az alapvető jogok biztosa - közölte Szabó Máté hivatala. Panaszosok Az ombudsmani hivatal kö­zölte: az év első felében csak­nem negyven panaszos fordult olyan beadvánnyal a biztos­hoz, amelyben a megváltozott munkaképességűek ellátásáról szóló, idén január 1-jétől hatá­lyos törvény utólagos vizsgála­tának kezdeményezését kérték az Alkotmánybíróságnál. A panaszosok elsősorban a garanciális szabályok gyors, Az ellátás nem a meg­élhetést biztosító állami segély. SZABÓ MÁTÉ megfelelő felkészülést nem en­gedő megváltoztatását, az ismé­telt felülvizsgálatra kötelezést, a korábban megállapított rok­kantnyugdíjak helyébe lépő tá­mogatások összegének jelentős csökkentését, továbbá az ellátás mellett végezhető keresőtevé­kenység kizárását kifogásolták. Ellentétes Az ombudsman rámutatott, hogy „a rokkantsági ellátás alapvető szabályait meg­változtató törvényi rendel­kezéseknek a jogbiztonság elvének megfelelően eleget kell tenniük a szerzett jogok fenntartásába vetett bizalom követelményének”. A biztos szerint a megváltozott munka­képességű emberek egziszten­ciális döntéseit befolyásolja az a feltételezés, hogy az ellátásra való jogosultság megállapítá­sakor hatályban lévő szabályok szerint számíthatnak az ellá­tásra. Az ombudsman az indít­ványában hangsúlyozta, hogy a rehabilitációs pénzbeli ellátás és a rokkantsági ellátás funkcióját tekintve nem a megélhetést biz­tosító állami „segély”, hanem a társadalmi esélyegyenlőség megteremtésének egyik alapve­tő eszköze is - áll a közlemény­ben. A biztos szerint az esély­­egyenlőség elvével ellentétesek azok a törvényi rendelkezések, amelyek nem teszik lehetővé az alacsony összegű ellátás fo­lyósítását abban az időszakban, amikor az ellátásban részesülő rokkant ember keresőtevékeny­séget végez. Eljárás és vizsgálat Szabó Máté az alkotmánybíró­sági indítvány benyújtása mel­lett hatósági eljárást, illetve döntéseket kifogásoló tucatnyi panasz alapján átfogó vizsgá­latot indított. Az ombudsman álláspontja szerint ugyanis a konkrét esetekben az emberi méltósághoz, a tisztességes el­járáshoz, illetve a szociális biz­tonsághoz való joggal összefüg­gő visszásság gyanúja merülhet fel. Különösen a nyilatkozatté­tel lebonyolításával, az ellátási jogosultság és hozzá kapcsoló­dó kedvezmények szűkítésé­vel, továbbá a már véglegesen munkaképtelennek minősített emberek státusának felülvizs­gálatával összefüggésben - ol­vasható a közleményben. MTI Illusztráció FOTÓ: ékn Az ellenzéki bírálat tárgya: a MSZP: „narancssárga cédulás választásokat” akar a Fidesz. Budapest. Török Zsolt, a szo­cialisták szóvivője kedden, Budapesten tartott sajtótájé­koztatóján úgy fogalmazott, a kormány már megbukott, csak még nem voltak választások, vagyis bár a Fidesz „narancs­­sárga cédulás” voksolást akar, mégis „piros lapot kapnak majd a választóktól 2014-ben”. Hozzátette, a fideszes politi­kusok a rossz kormányzásuk miatt félnek a választóktól, hiszen ígéreteik vagy nem va­lósultak meg, vagy éppen azok ellenkezője következett be: a huszonhat hónap alatt hu­szonhat új adót vezettek be, a csökkenő bérek mellé pedig növekvő árak társultak. választás Török Zsolt szerint a kor­mányoldal ezért vezetne be egy olyan, az adófizetőknek drága, ráadásul „jogkorláto­zó” választási intézményt, amellyel a szavazók számát csökkentenék - mondta az el­lenzéki politikus. MTI ■* Közös emlékezés Róna László, a Kaposvári Zsidó Hitközség elnöke beszél a kaposvári zsidó temető­ben, ahol megemlékezést tartottak azok emlékére, akiknek síremlékét a közelmúlt­ban megrongálták. A megemlékezésen ott volt Suchman Tamás, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnö­­ke, a szocialista párt tagja és Szita Károly fideszes polgármester is. fotó:mti Minden helyre a román diákokat vették fel MAROSVÁSÁRHELY. Egyetlen tan­­díjköteles helyre sem jutott be magyar diák a Marosvásárhe­lyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) fogorvosi, illetve általános orvosi szakára, így 2012-ben a két szakon száz­tízzel több román nemzetiségű egyetemista kezdheti meg a tanévet az intézményben - kö­zölte a szekelyhon.ro hírportál. A MOGYÉ-n egy évtizede, kor­mányzati döntés szerint, azonos számban hirdetnek meg román és magyar tannyelvű helyeket a felvételizők számára - mind az ingyenes, mind a tandíjas he­lyek esetében. Tavaly a MOGYE szenátusának döntése nyomán már nem osztották el két egyen­lő részre a két tagozat között a 80 tandíjas helyet, hanem a felvételizők által elért eredmé­nyek sorrendjében kizárólag román diákokkal töltötték fel azokat. Mivel akkor még kormá­nyon volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetég, az arány­talanságot úgy „orvosolták”, hogy a minisztérium további 40 tandíjas helyet engedélyezett a magyar tagozat számára. MTI Lapszemle: romániai népszavazás Evenimentul ZIlei:____________ A napilap szerint semmi nem fog változni a belpolitikai háborút illetően, hiszen a referendum után az egyik tábor „technikai-alkotmányos győzel­mét” hangoztatja, a másik az erkölcsi győzelmét, és ez így folytatódik majd a 2012 végén sorra kerülő parlamenti választásokig, hiszen sem Victor Ponta miniszterelnök, sem Traian Basescu nem váltható le - írja a kommentátor. Romania libera:______________ A romániai magyar választók távol­­maradásából több következtetés vonható le. A lap cikkírója szerint a Romániai Magyar Demokrata Szö­vetségnek (RMDSZ) figyelembe kell vennie a magyar közösség „jelzését”, és ennek hatnia kell az RMDSZ szövetségkötési politikájára is az őszi parlamenti választások után, amikor egy új kormánytöbbség kialakítása lesz a tét. A szerző szerint az RMDSZ nem hagyhatja figyelmen kívül azt sem, hogy a magyar választók több­ségének magatartása megegyezett a romániai magyar versenypártok vezetőinek és Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek a távolmaradásra buzdító felhívásával. Adevarul:__________________ A napilap véleménye szerint az erdélyi és a többi romániai megyében jegyzett részvételi arányok között tapasztalha­tó jelentős különbség azzal magya­rázható, hogy az erdélyi megyékben tisztességesebben bonyolították le a népszavazást. A szerző szerint a déli megyékben - ahol kiugróan magas részvételt regisztráltak - falun mozgó­urnákkal járták a házakat, hogy minél több személy szavazhasson. 2012. AUGUSZTUS 1. SZERDA Jegyzet Ladányi Tóth Lajos Szúrópróba jutányos áron Ki szúrta le a profit? Az ag­resszió villanásnyi jele nélkül abban a szúrásban válaszolok a kérdésre: ama­tőr... Nem sokáig kellett vívód­nunk, hogy rátaláljunk az első aranyra a londoni bányá­ban - Szilágyi Áron kivont karddal mutatta iskolapél­dáját a magyaros virtusnak. Most már azok is ismerik, akik eddig asszótlanságba burkolóztak és jól palástolták a pást iránti érdeklődésüket. Egyelőre jótékony homály fedi, hogy mennyit hoz a konyhára az aranymedál Áron számára. A legjobban a grúz olimpiai bajnok jár, 292 millió forintnyi lab­­ üti a markát például az Ungvári­­ Miklóst legyőző dzsúdósnak, Lasa Savdatuasvilinek. A ka­­s­­ah diadal 59, az olaszul, az ukrán 24, az amerikai 6 millió forintnyi nemzeti valutával gazdagítja az első helyezett sportolót. Állítólag a kormány már elkülönítette a bajnokainknak járó összeget. Molnár Zoltán MOB-főtitkárt idézve: „Nem baj, ha csak az olimpia után derül ki a juttatás pontos összege, amúgy sem a pénzért utaznak az olimpikonok a játékokra.” Tényleg sokadla­­gos tényező, mit sem számít a vagyon, a pénz egyébként sem boldogít. A dicsőség felbecsülhetetlen, az élmény megfizethetetlen. lada.inform.hu Devizaárfolyam (2012.07.31.) Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Feljelentették a volt ügyészt Budapest. A Jobbik Mansfeld Lászlóval - az 1956-ot köve­­t­tő megtorlásokban kivégzett­­ Mansfeld Péter testvérével - és a Magyar Politikai Foglyok Szö­vetségével közösen kedden feljelentette Mátsik György volt ügyészt, aki a halálbünte­tés kiszabását kérte Mansfeld Péterre - jelentette be Szilágyi György országgyűlési képvise­lő. Mátsik Györgyöt több rend­beli szándékos emberölés, több rendbeli szándékos sú­lyos testi sértés, több rendbeli kényszervallatás, több rend­beli jogellenes fogva tartás­­ és több rendbeli bűnpártolás ügyében jelentették fel. A Job­bik szeretné, hogy az ügyész­ség mérlegelje Mátsik György előzetes letartóztatásba helye­zésének lehetőségét. mti

Next