Kelet Magyarország, 2012. november (69. évfolyam, 256-280. szám)
2012-11-10 / 263. szám
Önbizalommal mehetnek „turnézni” A Körmend elleni megnyugtató siker után háromszor is élcsapathoz látogat az NYKK együttese. KosáRLABDA. Fénykorában Nigel Mansell is megirigyelhette volna azt a villámrajtot (7-0, 23-9), amit a Marso- Vagép NYKK vett a Körmend elleni csütörtöki bajnokin, és a Professzornak nevezett Alain Prost azt a rajt-cél győzelmet, ahogyan célba ért (97-80) az élvonalbeli férficsapat. A ZTE elleni után másodjára hozta ilyen magabiztosan a csapat a soros hazai mérkőzését, és közben talán nem is játszott ki mindent magból. Nevezhetjük ezt erénynek? Mindig akadt húzóember Nevezhetjük annak is, de sokkal jobban örültem volna annak, ha már az első félidőben olyan különbség alakult volna ki a két csapat között, ami alapján a folytatás már csak formalitás lett volna. Mert hiszen erre is volt esély - mondta csapata harmadik győzelme birtokában Ferenczi Tamás, a nyíregyháziak vezetőedzője. - Az feltétlenül pozitívum, hogy akárhányszor is próbált felzárkózni a Körmend, mindig volt valaki, aki átlendített bennünket a holtponton, és a csapat fizikai állapotára pozitív visszajelzés, hogy az utolsó negyedre értük el a legnagyobb különbséget. Az alapszakasz első körében már csak december 8-án, a Debrecen ellen játszik hazai pályán az NYKK, amely addig háromszor lép fel idegenben - sorrendben Pakson, Szombathelyen és Székesfehérváron. Nagy összegben nem fogadnánk rá, hogy a turné után megduplázódik a csapat jelenlegi győzelmeinek száma, de a csütörtöki siker kölcsönözhet egyfajta nyugalmat a „nagy utazáshoz”. Titkon reméli... Bízom benne, hogy ez a győzelem kellő önbizalmat és ambíciót ad a csapatnak a három nehéz idegenbeli fellépésünk előtt - beszélt a siker jelentőségéről a szakvezető. - Titkon pedig reménykedem abban, hogy a háromból összejöhet egy idegenbeli bravúr. Hiszen az igazán jó pilóta azon a pályán is jól teljesít, amelyet nem nagyon ismer... KM-BT Pozitív visszajelzés, hogy az utolsó negyedre értük el a legnagyobb különbséget. FERENCZI TAMÁS Berkis (fehérben) húzóembere volt a nyíregyházi együttesnek a Körmend elleni meccsen fotó: racskó tibor Szakavatott személyek előtt játszhattak Parasport Szakmai konferenciát és sportágválasztót rendezett péntek délben a megyei fogyatékos sportolók szövetsége a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskolában, amelyen tizenöt intézmény, iskola és egyesület képviseltette magát. Az eseményt az értelmi-, hallás-, látás- és mozgássérült sportolók bemutatói, mérkőzései tették különlegessé. km A játék öröméért léptek pályára FOTÓ: RACSKÓ TIBOR KELET Legalább van miért újra rajthoz állni... Valamennyi nyíregyházi futó a mezőny első harmadában végzett a lübecki viadalon. ATLÉTIKA: A Hanza városok királynője, Lübeck adott otthont az 5. Stadtwerke futófesztiválnak az elmúlt hétvégén. A német város középkori épületei között rendezett versenyen a családi váltófutás mellett 10 km-es, félmaraton és maraton távokon próbálhatták ki erejüket a megmérettetésre vágyók. A nyíregyházi Nike Futóklub négy futója vett részt a versenyen, mindannyian a félmaratoni távon. Ideálisnak mondható időjárási körülmények között valamennyien a mezőny első harmadában végeztek. Tudta, nagyon kell futnia Az ismert nyíregyházi maratonista Nagy Attila - aki négy hete még a Berlin maratonon futott egy jó időt - egyenletes irambeosztással teljesítette a távot. Q http://www.szon.hu Sport. Helyi és nagyvilági sport. - A szokásostól gyorsabban akartam kezdeni a futást, ez sikerült is - nyilatkozta a célban. Dudás János ugyancsak jó erőállapotban új egyéni csúcsot futott, több mint 8 percet javítva eddigi legjobbján. - Az eredeti célként kitűzött 1 óra 55 percen belüli idő menet közben 1 óra 50 percre módosult, köszönhetően a jó időnek, és a nem túl nagy tömegnek, de tudtam, hogy nagyon kell futnom az 1 óra 50 percen belüli időért. A célban még ezt a sikert is megéltem 1:49:58-at mutatott a saját órám, de a hivatalos idő végül 1:50:01 lett, így legalább van miért újra rajthoz állnom... - jelezte Dudás János, hogy elszántsága cseppet sem csökkent. Tóth József, az egykori nyíregyházi atléta nagyon örül annak, hogy újra nyíregyházi színekben futhat, még ha amatőr szeniorként is teszi ezt. A szurkolók is segítettek Az élversenyzők és az egészségük megőrzéséért futók eltérő célokat állítanak fel maguk elé. Én büszke vagyok arra, hogy az utóbbiak táborát erősíthetem - közölte az „öregfiú”. Noha Disztl Dávid felkészülése utolsó szakaszában térdsérüléssel bajlódott, új egyéni csúccsal tudta zárni a versenyt. - Nagyon jó hangulatú verseny volt! A rövid felkészülés miatt nehéz volt az utolsó pár kilométer, de a városba visszaérve, a szurkolók lelkesítése még a befutó előtti, macskaköves szakaszon is átsegített - árulta el Disztl Dávid. KM Disztl Dávid, Dudás János, Nagy Attila és Tóth József sikeres versenyt zárt Németországban fotó tudósítónktól Stadwerke futófesztivál Nyíregyházi Nike Futóklub négy futójának eredménye Tóth József: 1:36:49 Nagy Attila: 1:41:39 Dudás János: 1:50:01 Disztl Dávid: 1:54:02 A hétvégi program NB III. Tisza-csoport, 13. forduló (kezdés: 13.30) Dombrád-Vásárosnamény V.: Kovács Z. (Domoszlai, Molnár S.) Szombat Kék-Fényeslitke V.: Kriser (Lippa, Szabó Z.) Baktalórántháza-Várda SE V.: Tatár (Szilágyi S., Tar) Gávavencsellő-Demecser V.: Kósa Gy. (Károly J„ Ésik 1.) Nyírbátor-Szatmár Unió FC V.: Vitkai (Szűcs N., Kozma M.) Pap-Záhony __ V.: Frindik J. (Balogh L. Csizmadia) Hajdúböszörmény-Tiszakanyar V.: Belicza (Nagy F., Punyi) Tiszaújváros-Hajdúszoboszló, Cigánd-Létavértes Tiszamenti SE-Rohod Carmo-csoport V.: Papp J. (Tömöri Gy., Balogh J.) Szombat Kölcse-Nyírmeggyes___ Vasárnap V.: Kosztyú J. (Gagna, Jekő A.) Vasárnap: Ura-Jánkmajtis, Nagyar-Penyige, Csegöld- Csengerújfalu,zamosbecs-Pátyod, Kocsord-Szamossályi. Kisvárdai csoport Szombat: Barabás-Vitka, Nyíribrony-Nyíregyházi Old Boys FC Vasárnap: Aranyosapáti-Tiszaszentmárton, Nyírkércs-Nyírtass. Vasárnap: Ramocsaháza-Tiszalök VSE II, Tiszabercel-Balsa, Nyírtét-Tiszadob, Frimex FC-Bashatom (Tiszanagyfalu), Tiszatelek-Gávavencsellői SE II, Tiszaeszlár-Nyírtura, Szabadna-Anarcs-Vasmegyer V.: Szőnyi (Piskóczi, Szikszai Gy.) pos: Tiszavasvári SE II. Diósgyőri—Debreceni EAC V.: Nazsa (Puskás Z., Erdélyi 1) V.: Csákit (Varga J„ Sándor M.) V.: Biricz (Vasas J, Frindik Gy.) V.:Tóth M. (Nagy Cs., Kozma J.) V.: Tassy (Éva 1., Bernáth R.) V.: Kaibás (Oláh Z„ Kovács J.) Nagydobos-Gégény. Szabadnapos: Nyírjákó,______________________ Mátészalkai csoport Vasárnap: Őr—Nyírbéltek, Nyírcsászári-Penészlek, Biri-Encsencs, Piricse—Nagykállói VSEN, Nyírgyulaj KSEN—Bököny, Bogát 2000-Hodász, Nyírbátori FC II—Kisléta. Szabadnapos: Geszteréd. Szombat: Tiszalök POTE-Buj. V.: Gergely S. (Maleskovits, Nagy J.) Berencs FC-Kisvarsány, Tiszabezdéd-Zsurk, Lövőpetri-Petneháza, Terem-Nyírtelek Bátorliget V.: Sándor Cs. (Sipos Á, Mészáros J.) Káílósemjén-Apagy _ V.: Szabó J. (Hadházi, Pokaraczki) Kálmánháza-Volán-Sényő V.: Szűcs T. (Gáspár T, Fábián J.) Ófehértó-Újfehértó V.: Gergely 1. (Oláh G, Kosa A.) Székely-Nyírlugos V.: Simon T. (Tömöri, Kozma M.) Napkor-Levelek V.: Bendik G. (Major, Katonka) 2012. NOVEMBER 10., SZOMBAT Már csupán tíz percet kellett volna kihúzni LABDARÚGÁS: A labdarúgó Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában a Videoton Marco Streller 80. percben szerzett gólja után 1-0-ra kikapott a Basel otthonában. A G csoportban rendezett másik mérkőzésén a portugál Sporting hazai pályán döntetlent (1-1) játszott a belga Genk együttesével. Európa-liga A G csoport állása a 4. forduló után: 1. Genk 8 pont, 2. Videoton 6,3. Basel 5, 4. Sporting 2. Vereség már az első fordulóban TENISZ: Nem sikerült mérkőzést nyernie Fucsovics Mártonnak a csehországi Opavában. A nyíregyházi teniszező a világranglista 426. helyezettjeként harmadik kiemeltként vágott neki a 10 ezer dollár összdíjazású, szőnyeg borításon esedékes ITF- future-viadalnak, amelynek első fordulójában a cseh Jan Kuncik (878.) ellen szenvedett 6:3,7:6-os vereséget. KM Legfőképpen békességet! Megyejarason a „kis Löki”: szombaton a Kisvárda, vasárnap a Kállósemjén-Kölcsey DSE vendége lesz. KÉZILABDA: A legutóbbi szópárbajba torkollott NB II-es férfi kézilabda összecsapást (Demecser-Tiszavasvári, ugyebár...) követően mi mást kívánhatna az ember bort, búzát és legfőképpen békességet. Márpedig az aktuális fordulóra is jut két megyei rangadó, ráadásul nem piskóta leosztásban. Szombaton (kezdés: 18 óra) Demecser-Mátészalkai MTK mérkőzést tudnak le, a harmadik helyen táborozó vendéglátó egylet éppen az MMTK-t előzi a táblázaton. A házigazda saját katlanjában eleddig mindössze egy pontot hagyott veszendőbe menni, ugyanakkor a szatmáriak a nyitányon bebizonyították - képesek az idegenbeli kunsztra. Akkor Nyírbátorban nyertek. Emelheti a pulzusszámot Mindeközben a Fehérgyarmat (9. hely) hazai pályán próbálja meg feljebb tornázni magát a tabellán, a képlet egyszerű: ehhez a Nádudvart (7. hely) kell legyűrni. Vasárnap (kezdés: 16 óra) a Kisvárda-Nyírbátor meccs emelheti az érintettek pulzusszámát. Tény, ami tény, a várdaiak felettébb meggyőző produkcióval táboroznak az élen, egyetlen vereségük mellett hat sikernél tartanak, miközben a derékhadhoz tartozó bátoriak (6. hely) meglehetősen rapszodikusan muzsikálnak. Két órával később lép színre megszokott közegében a Tiszavasvári (2), amely a sereghajtó Hajdúszoboszlót fogadva joggal bízhat a diadalban. Nem ámítás, nem csalás, mindkét női megyei női gárda ugyanazon ellenféllel tusakodik a hétvégén. Méghozzá egyaránt a tabella tetején feszítő, a tehetséges titánokat bevető Debreceni VSC harmadik számú együttesével szemben. Szombaton (kezdés: 18 óra) a Kisvárda (5. hely), másnap - az ismét Nagykállóban, 11 órától színre lépő - Kállósemjén-Kölcsey DSE (4. hely) tesz kísérletet a „kis Loki” megzabolázására. KM-KT A szabolcsi női csapatok játékosai egyaránt a „kis Lokival” találkoznak FOTÓ: SIPEKI PÉTER