Kelet Magyarország, 2012. december (69. évfolyam, 281-304. szám)
2012-12-15 / 293. szám
2012. DECEMBER 15., SZOMBAT „Felébredtek a fiatalok, a kormány hősként zárna” nyíregyháza. „Az önkormányzatok intézményátadása az állam javára a bizonytalanság és a kapkodás jegyében zajlik. Ez jellemzi az egész rendszert. A kisebb települések leépülnek, szeptembertől iskolabezárások várhatók” - kezdte pénteki sajtótájékoztatóját Halmi József, az MSZP megyei alelnöke. „Az önkormányzatiság megszűnésével csak Szabolcs-Szatmár-Beregben több száz köztisztviselőt bocsáthatnak el. Az összevonással a feladat nem csökken, a kisebb létszámra jóval több teher hárul. Érdekes, hogy december 14-én még nem tudni, hogy az új évben kik lesznek a járási hivatalok vezetői. Valószínűleg politikai komisszárok...” Halmi József ezt követően az oktatásról mondta el a véleményét: „Nem csak a jelent, a jövőt is tönkreteszi a Fidesz. Az a párt, amely nyitott és demokratikus volt, most diktatórikus. Úgy látom, hogy a fiatalok felébredtek, kíváncsian várom a tiltakozásuk eredményét. A kormány szabadjára engedte a balhét, és minden bizonnyal hősként szeretné lezárni a történetet. Követeljük, hogy minél több embernek adasson meg az ingyenes továbbtanulás lehetősége. Minimálisan emelkedik a minimálbér, viszont a közmunkabér és a szociális juttatás nem változik. Még nehezebb lesz a soruk az embereknek. Stadionépítés és egyéb extra beruházás helyett több munkahely és magasabb munkabér kellene!” km-ltl Vadászok nemes lelkű adománya NYÍRBÁTOR. Olvasóink bizonyára emlékeznek a nyírbátori Szilágyi Dorinára, aki szívátültetésen esett át, s akinek lapunk gyűjtést szervezett. A kislány életkörülményeinek javítása érdekében a megye vadászai példaértékű összefogásról tettek tanúbizonyságot. A Szabolcs megyei Vadászkamara, valamint a Vadásztársaságok Szabolcs megyei szövetsége és 24 vadásztársaság közel 450 ezer forint adományt gyűjtött össze és adott át Dorina szüleinek - tájékoztatta lapunkat Plavecz János megyei fővadász. Szilágyi Dorina fotó: sipeki Péter NAV: változik a munkarend NYÍREGYHÁZA. A NAV Szabolcs megyei adóigazgatóságának fehérgyarmati, kisvárdai, mátészalkai és nyírbátori kirendeltségein december 17-én, hétfőn az ügyfélfogadás szünetel, ám december 18-án 8 órától 16 óráig tart. A tiszavasvári ügyfélszolgálaton december 27-én, csütörtökön és január 3-án, csütörtökön az ügyfélfogadás szünetel. Az ügyfélszolgálatok nyitva tartása a www. nav.gov.hu oldalon az ügyfélszolgálatok menüpontban tekinthető meg a NAV Északalföldi Regionális Adó Főigazgatósága kiválasztásával. Kedden zárva lesz a múzeum NYÍREGYHÁZA. December 18- án zárva lesz a Jósa András Múzeum, szerdától azonban reggel 8 órától 16 óráig újból látogatható lesz az intézmény, amely december 23. és január 1. között ismételten zárva tart, s január 2-án nyit ki újra. <& Kanalasék meglepetése a Plazában Nagy családokat hív meg naponta a NyírPlaza, hogy karácsony közeledtével megajándékozza őket. Pénteken a nyíregyházi Kanalasékra mosolygott a szerencse. fotó: pusztai Sándor KELET Rendje van a panaszkezelésnek A közüzemi szolgáltatókkal szembeni jogok érvényesítéséhez szükség van az alapvető adatokra. nyíregyháza: A földgáz-, illetve villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatosan számos olyan panasz érkezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez, melyben a hatóság részéről érdemi intézkedés nem lehetséges, mivel a beadványból nem derül ki, hogy a fogyasztók jelezték-e már panaszukat a szolgáltatók felé. A vonatkozó jogszabályi előírások szerint ugyanis a felhasználó köteles panaszával (a hatósági eljárást megelőzően) igazolható módon a szolgáltatóhoz fordulni - tárja fel a hivatalos eljárás hátterét dr. Juscsák Dóra felügyelőségvezető. Fontos kritériumok - Amennyiben a fogyasztók panasszal kívánnak élni a földgáz-, illetve villamosenergia-szolgáltatókkal szemben, úgy a hatósági eljárás további feltétele, hogy a kérelem tartalmazza: a kérelmező elérhetőségét, az érintett felhasználási hely címét, a beadvány tárgyának rövid leírását a rendelkezésre álló dokumentumokkal alátámasztva, a kért intézkedés megjelölését és a kérelmező aláírását. Ha a fogyasztó a hatósági eljárást megelőzően a szolgáltató ügyfélszolgálaton nyújtja be panaszát írásban, úgy azt a szolgáltató igazolás ellenében veszi át, és a beadványt köteles az elévülési határidő végéig, visszakereshetően megőrizni. Ha a fogyasztó telefonon jelzi panaszát a szolgáltató felé, akkor a szolgáltató egyedi ügyszámmal biztosítja az ügyintézés dokumentálhatóságát, melyet a telefonon történő ügyintézés során ismertet a felhasználóval. A hatósághoz benyújtott kérelemnek a fenti igazolást, illetve az egyedi ügyszámot tartalmaznia kell. - A felügyelőség az érdemi intézkedést kénytelen mellőzni, és hiánypótlásra szólítja fel a kérelmezőket, ha a beadványok nem felelnek meg a fenti kritériumoknak - hívja fel a figyelmet a hivatalos eljárás feltételeire dr. Juscsák Dóra. km nyzs Nem mindig derül ki, hogy jelezték-e a panaszt a szolgáltatónak. JUSCSÁK DÓRA Az ügyfeleknek először a szolgáltatóhoz kell fordulniuk ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV nyes Riviéra című regényét mutatták be a Korzó üzletházban. FOTÓ: SIPEKI PÉTER /5 Könyvbemutató Ferenczik Adrienne Naplé Kiválasztottuk a győztes rajzokat Karácsonyi rajzpályázatunkra több mint félezer alkotás érkezett. nyíregyháza. Ebben az évben is rendkívül népszerű volt karácsonyi rajzpályázatunk, a megye minden részéből több mint félezer alkotás érkezett szerkesztőségünkbe. Nehéz volt kiválasztani a kategóriánkénti három legjobbat, hiszen szebbnél szebb rajzokat kaptunk. Végül megszületett a döntés, e szerint az óvodások között a gyulaházi Zakor Zalán győzött, megelőzve a nyíregyházi Darabos Jankát és az ugyancsak megyeszékhelyen élő Horváth Sárát. Az alsósok versenyét a nyírpilisi Béri Kevin nyerte, a vajai Magyar Levente lett a második, a nyíregyházi Harsányi Zsófia pedig a harmadik. A felső tagozatosok között a nyíregyházi Fekete Krisztina alkotását találtuk a legszebbnek, az ajaki Virga Fanni végzett a második helyen, a szabolcsbákai Papp Brigitta pedig a harmadikon. A kategóriák helyezettjei 6, 5 és 4 ezer forintos könyvutalványt kapnak, nyereményüket december 19-én, szerdán 17 órától adjuk át nekik szerkesztőségünkben - Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6. Természetesen nemcsak nekik, hanem mindenkinek köszönjük a munkát és nagyon boldog karácsonyt kívánunk! Zsűrizés közben Csutkás Rita és Galambos Béla fotó: sipeki Péter Az intézmény napja lesz a névadó születésnapja NYÍREGYHÁZA. A Váci Mihály Kulturális Központ és a Váci Mihály Társaság koszorúzással és tudományos üléssel emlékezett pénteken Nyíregyháza híres költőjére, aki december 25-én lenne 88 éves. - Rendkívül fontos Váci szellemi örökségének ápolása - mondta lapunknak Cservenák László, a VMK igazgatója, aki az emlékülésen egy bejelentést is tett. - Városunk szülöttének születésnapját a Váci Mihály Kulturális Kör© http://www.szon.hu Videó. A cikkhez kapcsolódó videó megtekinthető portálunkon, pont napjává nyilvánítjuk, és a dátumhoz legközelebb álló munkanapon ünnepeljük majd, jelentős színfolttal gazdagítva a város kulturális életét - mondta az igazgató. Pénteken megkoszorúzták Váci emléktábláját fotó: sipeki Péter A karácsonyi koncerten Gyöngyösi Ivett is fellép vásárosnamény. December 19-én, szerdán 18.30 perctől a művelődési központban karácsonyi koncertet rendeznek, melynek különlegességét az adja, hogy fellép Gyöngyösi Ivett zongoraművész, aki számos hazai és külföldi zongoraverseny győztese, s aki nemrégiben Junior Prima Díjat vehetett át. A fiatal művész a helyi zeneiskolában kezdett zongorázni Antalovszky Erzsébet tanítványaként. Kivételes tehetségére rögtön felfigyeltek. Csak 11 éves volt, amikor felvették a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Képzőjébe, majd 2011-ben a zongora tanszakra. A szerdai hangversenyen közreműködnek a Városi Zeneiskola tanárai, növendékei és a Liszt Ferenc vegyeskar Iványi Tamás vezetésével. Gyöngyösi Ivett Tegyük szebbé a Bóra család karácsonyát! *..§*» Segítünk Olvasóink segítségével felejthetetlenné tehetjük a Bóra család ünnepét. NYÍREGYHÁZA. Bóráéknál soha nincs megállás: minden reggel hét gyerek indul el óvodába, iskolába, majd tér haza, s kezd el tanulni, játszani, vagy besegíteni a házimunkába. Ádám 19, Evelin 15, Martin 13, Gergő 9, Betti 8, Vivien 6, Enikő pedig majdnem négy éves. A szülők azt mondják, következetesnek, néha pedig szigorúnak kell lenni, és sokat kell velük beszélgetni, ez a titok. Azt tapasztalják, hogy a gyerekek közvetlenek, nyitottak, jó lelkűek, aki egyébként őket is nevelik. Az édesapa közmunkásként 36 ezer forintot keres, emellett van a gyes és a családi pótlék - ebből élnek. A lakbérelmaradásuk miatt a kiköltöztetés szélén egyensúlyoznak, őket sem kerülik el a betegségek, sok a fizetnivaló, de nem akarnak panaszkodni. Soha nem bánták meg, hogy ennyi gyereket vállaltak. Olyan erőt kapnak tőlük, ami mással nem pótolható. - Anyának nincs túl sok pénze, ezért a Jézuskától kérünk ajándékot - mondja Betti, aki azt is tudja, melyik tesója minek örülne. Ádám elektromos basszusgitárt, Evelin hajvasalót, Martin telefont, Gergő távirányítós autót vagy helikoptert, Betti sellő Barbie-t, Vivien szárnyas Barbie-t, Enikő pedig egy csillogós párnát kért karácsonyra. Bízunk abban, hogy olvasóink segítségével szebb lehet az ünnepük, a felsorolt ajándékok mellett az is nagy Gergő gitározik, Vivien, Betti és Enikő pedig remek hallgatóság FOTÓ: SIPEKI PÉTER segítség lenne, ha tartós élet- hogy felejthetetlenné tegyük miszert tudnánk vinni nekik, a karácsonyukat. km