Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-13 / 290. szám
Megújult, korszerűbb lett az orvosi rendelő ARANYOSAPÁTI: Megújult és korszerűsödött az orvosi rendelő Aranyosapátiban. Az önkormányzat sikeres pályázatának köszönhetően több mint 51 millió forintot fordíthatott a rendelőnek és a védőnői szolgálatnak helyet adó épület felújítására, átalakítására. Az elnyert támogatás a beruházás minden költségét fedezte. A munkálatok során a szakemberek akadálymentesítették az épületet, készült mozgáskorlátozott parkoló és felhajtórámpa, kicserélték a bejutást akadályozó ajtókat, s a fogyatékosok által is használható mellékhelyiséget alakítottak ki. Hőszigetelt műanyag nyílászárókat építetek be, hőszigetelést kapott a külső homlokzat, és a fűtés is korszerűsödött. Az egykori szolgálati lakás alapterületét bővítették, így készültek az előírásoknak megfelelő helyiségek is. Az épület új gépészeti és elektromos rendszert kapott, a meleg vizet napkollektoroknak köszönhetik a dolgozók. KM KÓTAJ. Nem volt hát hiábavaló a készülődés, eljött végre a nap, amire oly nagy izgalommal vártak a gyerekek Kótaji István Király Baptista Általános Iskolában: megérkezett hozzájuk is a Mikulás. Mivel az iskolába csak jó gyerekek járnak, mindenki megkapta megérdemelt ajándékát. Nem sokkal később az 1. és 2. osztályos kisdiákoknak nem kis meglepetést okozva ismét kopogtatott az ajtón a Mikulás, a Kótaji Roma Nemzetiségi Önkormányzat ajándékát hozta el nekik. A következő órán már az ügyes kezű bábosoknak tapsolhattak, akik tanító nénijük segítségével a Mikulás kesztyűje című történetet vitték színre. A Télapó szánja ugyan nem siklott a havon, most kocsiját a Kistáltos Lovasudvar lovai röpítették el a kótaji iskolába. A két intézmény között évek óta jó a kapcsolat. KM 778990 KELET Lesz életpályamodell Nem csak elhivatottságból, de anyagi elismerés végett is választhatják majd a szociális munkát a fiatalok. kisléta: Odaadással, elkötelezettséggel és csak szeretettel lehet végezni azt a naponta megújulást kívánó tevékenységet, amit a szociális szférában dolgozók végeznek - emelte ki hivatásuk alapkövetelményét Jakabné Harcsa Erzsébet, a kislétai Ápoló-Gondozó Otthon igazgatója a fogyatékkal élők világnapja és a szociális munka napja alkalmából megrendezett összejövetelen a közelmúltban. Embert próbáló feladat Ennek az áldozatos, embert próbáló feladatnak a fontosságát hangsúlyozta dr. Simon Miklós, a térség országgyűlési képviselője, és a köszönő szavak után bejelentette: életpályamodellt hoz létre a kormány 2016-ban a szociális ágazatban dolgozók részére, hogy ne csak elhivatottságból, hanem az anyagi elismerés okán is egyre többen válasszák majd ezt a szerteágazó szakterületet a fiatalok. A helyi iskolások néptánccsoportja mutatkozott be, a hittel végzett munkáról egy kislány szavalta el a költő gondolatait, majd Lakatos Norbert - nem mellesleg magyar-történelem szakos tanár Nyírbélteken zenéje és egyedi showműsora színesítette az estet. Jakabné Erzsike méltatta az intézmény dolgozóinak munkáját, a legjobbaknak jutalmat, egy hajdúszoboszlói kirándulásra szóló jegyet adott át. Közel egy éve vezeti az intézményt, azóta külső-belső megújulásnak, szakmai programoknak részese az itt élő, több mint 200 halmozottan sérült gyermek és felnőtt, valamint a dolgozók. Munkájuk szépségét és nehézségét jelzi, hogy az otthonban élnek többek között enyhe értelmi fogyatékos, középsúlyos és súlyosan értelmi fogyatékos, súlyosan mozgáskorlátozott, Down-szindrómás, autista kicsik és nagyok. Ők általában egy élet munkájára tekinthetnek vissza, a fluktuáció köztük ismeretlen. Éppen ezért is övezte elismerés Madácsi Imrét, a nemrégiben nyugdíjazott karbantartót, aki négy évtizeden át látta el itt feladatait. Mindezt úgy, hogy fiatalon megözvegyült, és három gyermekét egyedül nevelte fel. A legidősebb, Kisléta újraválasztott polgármestere, Madácsi Imre és két testvére, Ákos és Barbara is együtt köszönthette édesapját. Az igazgatónő egy olyan kiadványt nyújtott át idősebb Madácsi Imrének, amelyben az ünnepeltről is SZó van. TÓTH KORNÉLIA Hivatástudattal és szeretettel lehet csak végezni ezt az igen nehéz, de ugyanakkor szép feladatot. JAKABNÉ HARCSA ERZSÉBET Madácsi Imre egy olyan kiadványt kapott ajándékba, amelyben ő is szerepel FOTÓ:ZELENYÁK JÓZSEF Családias légkörben élnek Az intézményben élők - akiknek ez többnyire a végállomás is egyben -, valamint a dolgozók együttműködéséről, a szeretetteljes, családias légkörről győződhettek meg a résztvevők. A rendezvény mindenki meglepetésére finom vacsorával, zenével és tánccal ért véget. A VÉCSECITY HOTEL adventi pillanatai A Vécsecity bensőséges sugárzása csak egy része az ott töltött napok élményt nyújtó ellazulásának, a környék is felfedezésre csábít, s különleges hangulattal emlékeztet az ünnep közeledtére. HERNÁDVÉCSE. A bárói SARDAGNA család eseményeket rögzítő emlékkönyvéből tudjuk, hogy a 40-es években maga a kormányzó, vitéz nagybányai Horthy Miklós látogatta meg a családot a hernádvécsei kastélyban tartott adományozó ünnepségen. Akkor egy, báró Sardagna János által felajánlott, vitézi telket, az erről szóló adománylevelet adta át a kormányzó Űr Őfőméltósága a ráérdemesült honvéd tizedesnek. Hernádvécse azon a napon az ország jegyzett része volt. Hosszú-hosszú időn keresztül honolt mély csend a tájékon, majd egyfajta ébredés látszott előbátortalankodni a lepusztulásból. Felépült, majd ez év március 15- én megnyitotta kapuit a négycsillagos Vecsecity Hotel, a környék legnívósabb 55 szobás szállodája. A megnyitó óta eltelt néhány hónapban Amerikától Kelet-Ázsiáig, a Balti államoktól Olaszországig 21 ország látogatói fordultak meg a hotelben és az addig igazán nem látogatott Hernádvécsén. Hoteltörténeti fejezet a Visegrádi Négyek parlamenti bizottságainak az októberben a Hotel Vecsecityben tartott találkozója. Hazai vendégek Győrtől Nyíregyházáig, Szegedtől Miskolcig, Bajától Budapestig, távolabbról közelebbről voltak érdeklődően kíváncsiak az újszülött szállodára. 2013-ban (majd 14-ben is) kormányzó járt ismét a Vecsecityben, dr. Ungvári Zsigmond személyében, aki az I9ll-es Rotary District 2012-2013 évi kormányzója volt. Megismétlődhet a történelem? Lehet, hogy Hernádvécse ismét a térképre kerül? Vagy legalábbis szóba? Szinte biztos, hogy ez már kevésbé múlik a Hotelen! Ő megtett és tesz mindent, amit csak lehet, igazából most már a vendégeken a sor. A visszajárók tudják, hogy az elmúlt években a falu képe is sokat változott, a megelőző évtizedek csöndes amortizálódása után, s bár a hotel szigetszerűen pompázik a falu felé emelkedő lankán, már nem teljesen magányos. A Vécsecityben a Mikulás is ebből a formálódó faluból és nem a Lappföldről látogatta meg a kis vendégeket, s okozott örömöt, meglepetést, de még megszeppenést is. Hernádvécse, a Hotel Vécsecity Abaúj közepéből látja a világot. Az advent, a karácsony hangulata a környéken is különleges rezgéseket kelt szívben, lélekben egyaránt. A Vizsolyi Betlehem nem választható el első, Károli Gáspárféle, történelmi ereklyének számító Bibliánktól. Az adventi vártúrák elgondolkodtató, múltba, történelembe csalogató erőpróbák az advent idején. Sok száz éve is már itt tapodtak eleink hazánk e táján! S elbűvölő a kassai advent, a főutca hosszában a Dóm tövében végigrakott butiksor csodálatos áru- és harapnivaló kínálatával igazi, részben (különleges ajándékok formájában) haza is hozható, szeretteinkkel megosztható élmény. De csakis az ott andalgóé az éppen aznapi, esetleg váratlanul feltűnő különleges esemény. Érdemes belebukkanni. És valóban igaz, hogy a kultúra a lábainknál hever. Hajoljunk le érte. Itt is, most is. Lehet, hogy ő szeret engem, de én...? A kínálat ismerős, mégis kíváncsian kóstoljuk Motoros adventi tour a kassai belvárosban 2014. DECEMBER 13., SZOMBAT Betlehemes a zarándoklaton máriapócs. Az idei esztendő utolsó zarándoklatát rendezik meg december 14-én a máriapócsi nemzeti kegyhelyen. Szent Anna csodálatos foganásának emléknapja alkalmából a gyermekáldást várók búcsújára várják az érdeklődő híveket. A szertartások sorozata utvengével kezdődik 6.45 órakor, majd szent liturgia következik 8 órakor. A 10 órakor kezdődő római katolikus szentmisét Bosák Nándor püspök atya, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora vezeti. A szentmise után a püspök atya megáldja a jelenlévőket, majd a csepregi betlehemesek előadását láthatják a zarándoklat résztvevői. KM Tanári koncert Koncertet adtak csütörtök este a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatának művésztanárai. Képünkön Császár Anikó (blockflőte). FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR V i/ A SZABOLCS Takarékszövetkezet közleménye 2014. december 12. A legbiztonságosabb hitelintézetek között a SZABOLCS Takarékszövetkezet Háromszázmilliárd forintnyi tőke védi a takarék betéteseit A SZABOLCS TAKARÉKSZÖVETKEZET tagja lett Magyarország legbiztonságosabban és legátláthatóbban működő hitelintézeti rendszerének, a Takarékszövetkezetek Garanciaközösségének. Az erről szóló oklevelet Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében december 10-én Budapesten vette át Bede József, a SZABOLCS TAKARÉKSZÖVETKEZET elnök-igazgatója. Az új betétvédelmi közösségben a takarékszövetkezeteknél elhelyezett megtakarítások gyakorlatilag 100 százalékos védelmet éreznek. A szektor központi bankja, a TakarékBank Zrt. döntése alapján december 5-én 115 szövetkezeti hitelintézet, köztük a SZABOLCS TAKARÉKSZÖVETKEZET részvételével teljes körűen kiépült a takarékszövetkezetek garanciaközössége. A döntés értelmében a Takarékbank, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) és takarékszövetkezeti szektor összes tagja - 115 szövetkezeti hitelintézet - ezentúl egyetemlegesen felelnek egymás kötelezettségeiért. Az új, minden eddiginél átláthatóbban és biztonságosabban működő betétvédelmi közösség létrejöttét átfogó vizsgálatsorozat előzte meg. Ennek célja a szektor átvizsgálása, a múltból örökölt problémák orvoslása, a szabálytalanul működő hitelintézetek kiszűrése volt. Ez az átmeneti időszak most lezárult: a garanciaközösséghez csatlakozott intézmények egytől egyig megfeleltek a vizsgálat szigorú követelményrendszerének, transzparens és biztonságos működésük folyamatos fenntartása érdekében a jövőben egységes kockázatkezelési szabályzatokat alkalmaznak. A garanciaközösség létrejöttével a SZABOLCS TAKARÉKSZÖVETKEZET betéteseinek megtakarításai mostantól gyakorlatilag 100 százalékos biztonságban vannak. Ennek anyagi fedezetét az is biztosítja, hogy az állam tavaly 136 milliárd forinttal növelte meg a szövetkezeti hitelintézetek szavatoló tőkéjét, és létrehozta a szövetkezeti hitelintézetek új Tőkefedezeti Alapját. Az új rendszerben az integráció egésze, illetve minden egyes, a garanciaközösséghez csatlakozó takarék mögött tehát egységesen közel 300 milliárd forintnyi tőke áll. A garanciaközösség kiépítése mindemellett kulcsfontosságú feltétele a szövetkezeti hitelintézetek egységes piaci fellépésének, piaci bővülésének, mivel lehetővé teszi a szektorban lévő tőkének a jelenleginél jóval hatékonyabb, csoportszintű felhasználását. A takarékszövetkezetek így a jövőben képesek lesznek nagyobb vállalatok, önkormányzatok és projektek hitelezésére is. Az új, hatékony működési modell révén az ország egyik legbiztonságosabb, legnagyobb hálózatával és piaci részesedésével rendelkező pénzügyi szolgáltatója jöhet létre. www.szabolcstakarek.hu ITTHON VAGYUNK, ÉRTÉKET TEREMTÜNK HIRDETÉSEK