Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-19 / 220. szám

2015. SZEPTEMBER 19., SZOMBAT KEHI Interjú Claudia Cardinale világhírű színésznővel, a Jameson CineFest filmfesztivál életműdíjasával „Szerencse, hogy a mozi varázslatos időszakában kezdhettem a szakmát” Miskolcon járt Claudia Cardinale, a világhírű színésznő. A Palota­szállóban adott interjút lapcsoportunknak. Miskolc: Kék-szürke mintás, lágy esésű, kötött pulóver, szürke nadrág, kényelme­sen magassarkú cipő, szolid smink, törékeny alkat: így érkezik Claudia Cardinale a lillafüredi Palotaszálló tár­salgójába. Mint férfikollégám megjegyzi, a szeme, a mo­solya ugyanolyan, mint ré­gen. Első pillanattól kezdve közvetlen, barátságos, ami­kor megszólal, hangja mély, szinte férfias. Meg is jegyzi, mindig ilyen volt a hangja, sokszor előfordult, hogy ami­kor felvette a telefont, a vonal másik végén kérték, adja már át Claudiának. A ’60-as évek szexszimbóluma a Miskolci Jameson CineFest Nemzet­közi Filmfesztivál díszvendé­geként érkezett a városba, őt választották az idei fesztivál életműdíjasának. A megnyi­tóünnepségen együtt nézte meg a telt házas közönséggel a Volt egyszer egy Vadnyugat című, 1968-ban készült, ma már klasszikussá vált wes­ternfilmet, azaz annak nem­régiben digitalizált változatát. De ne ugorjunk ennyire előre, még a Palotaszállóban va­gyunk a megnyitó délelőttjén: ott adott kerekasztal-interjút lapcsoportunknak és más mé­diumoknak. Úgy hallottuk, azonnal igent mondott a miskolci fesztivál meghívására. Miért? CLAUDIA CARDINALE: Nagyon örültem a meghívásnak. Azt hiszem, jártam erre sok-sok évvel ezelőtt, de már nem emlékszem pontosan. Imá­dom most ezt a helyet, mert valami csodálatos, ez a hotel például fantasztikus, sokkal jobban szeretem az ilyet, mint a modern épületeket. Az emberek pedig nagyon kedvesek, örülök, hogy itt vagyok. Mit jelent önnek ez a díj ? CLAUDIA CARDINALE: Kicsit vicces, de annyi díjam van otthon, hogy nem tudom, hová tegyem őket. Hiszen annyi filmet csináltam életemben, 152-t vagy 153- at, és 77 éves vagyok. Mert nagy szerencsém volt, hogy a mozi varázslatos idősza­kában kezdtem a szakmát, és csodálatos rendezők keze alatt dolgozhattam. Vallom, hogy a rendező személye nagyon fontos. És mert most sem fejeztem be a munkát. Tudom, ez hihetetlen, hiszen a legtöbb nő, ha eléri a hat­vanat, abbahagyja. Nos, én nem, folytatom a mai napig. Mondta, megnézi a miskolciak­kal a Volt egyszer egy Vadnyu­gatot. Látta már ezt a felújított verziót? CLAUDIA CARDINALE: Ez a film hihetetlen, igen, mindig nagyon szívesen újranézem. Mert Ennio Morricone zenéje fantasztikus. Mindemellett ebben a filmben még fiatal voltam, és én voltam az egyetlen nő benne, csupa férfivel játszottam együtt. Én magam is fiús voltam, mint mindig, jobban szerettem fiúkkal játszani gyerekko­romban is. A film azért is fantasztikus, mert bár más filmek zenéjét rendszerint utólag írja meg a zeneszerző, ez esetben fordítva történt. A forgatás idején a rendező, Sergio Leone az egyes jelene­tek felvétele előtt lejátszotta a zenét, és csak azután kezd­tünk játszani. Ez volt az első alkalom, hogy ezt csináltam. Sok híres színésszel játszott együtt az évek során. Mint például Alain Delonnal, Marion Brandóval, Burt Lancasterrel, Jean-Paul Belmondóval. Ki állt önhöz a legközelebb? CLAUDIA CARDINALE: Nehéz vá­lasztani. Alain Delonnal nem­régiben a Velencei filmfeszti­válon találkoztunk újra, ahol felelevenítettük, hogy milyen sokat kellett csókolóznunk a forgatásokon. Bár Luchino Visconti, aki a Párduc című film rendezésekor mindig mondta, hogy nyelves puszit adjak neki, erre én sosem voltam hajlandó. Sok jóképű férfivel játszhattam együtt, ám egyikükbe sem voltam szerelmes. Az egész világ szerelmes volt akkor beléjük. Hogyan tudott nekik ellenállni? CLAUDIA CARDINALE: Volt az életem, és volt a forgatás. A kettőt nagyon jól el tudtam választani egymástól. Hiába próbáltak udvarolni - mint például Marion Brando -, ha kikapcsolták a kamerát, már a saját életemet éltem. Sok mindenbe nem mentem bele egyébként, például sosem vetkőztem, nem voltam haj­landó megmutatni a testemet. Az egyik filmben a forgató­­könyv szerint Burt Lancaster­­nek le kellett tépnie rólam a blúzt. Ő ezt meg is tette, de én azt csináltam, mint korábban Marlene Dietrich, hogy felvet­tem egy másik ruhadarabot a blúz alá. Belmondo, Alain Delon, Mastroiani - mind­nyájukkal jó volt dolgozni. Belmondo nagyon jó partner volt, sok bolondságot csinál­tunk együtt. Emlékszik az első forgatási napjára? CLAUDIA CARDINALE: Nagyon fiatal voltam akkor. Még Tunéziában történt, hiszen ott nőttem föl. Nem akartam színésznő lenni, iskolába jártam, igaz, előtte már megnyertem egy szépség­­versenyt. Két híres francia rendező keresett meg az iskolában, hogy engem akarnak, de én elrohantam. Az édesapám kérdezte: miért nem akarom? így mentem bele. Arab voltam, az első filmemet a szintén arab Omar Shariffal készítettem, a címe az volt, noha. Ő is kezdő volt, én is kezdő voltam. Sok-sok filmben szerepelt. Van kedvence? Claudia cardinale: A legfon­tosabb pillanatok azok voltak az életemben, amikor a két nagy rendezővel, Federico Fellinivel, majd Viscontival találkoztam. Fellininél nem volt forgatókönyv, imp­rovizálni kellett. Visconti mindent aprólékosan meg­tervezett. Egymás ellentétei voltak. Amikor Szicíliából Rómába mentem, akkor hosszú, fekete hajam volt, ott szőkére kellett váltanom. Az egyik ezt akarta, a másik azt, állandóan cserélgetni kellett a hajszínemet miattuk. De akkor is ezek voltak életem legszebb pillanatai. Sok helyen azt írják, hogy férj­nél volt, míg máshol azt, hogy sosem. Mi az igazság? CLAUDIA CARDINALE: Életem szerelme Pasquale Squitieri rendező volt, nem voltam a felesége, 30 év után elváltak útjaink, de a mai napig tart­juk a kapcsolatot. Egyedül élek Párizsban, a Szajna partján van a lakásom. Azért ott, mert Tunéziában is a víz partján éltem, és mindig imádtam. Korábban volt kutyám, de ma már nincs. Fiam, Patrik Rómában él, a lányom művészettörténész, és gyönyörű. Mindenki azt akarta, hogy színésznő le­gyen, de ő nem akart az anyja nyomdokaiba lépni. Ha nem is együtt, de közel élünk egy­máshoz. A húgom egyébként A legfonto­sabb pillana­tok az életemben a találkozások voltak Fellinivel és Viscon­tival. CLAUDIA CARDINALE sokkal szebb volt, mint én, ő akart színésznő lenni, nem én, mégsem lett. Vajon miért így alakult? CLAUDIA CARDINALE: Talán azért, mert kettőnk közül én voltam a keményebb, határozottabb. A filmszakma pedig nem csak a filmezésből áll, hanem annál sokkal több. A viszonyunk a mai napig nagyon jó a testvéremmel, ő egyébként Polinéziában la­kik, de gyakran találkozunk. Mikor érezte igazán, hogy sike­res lett? Hogyan éli meg, hogy az egész világon felismerik? CLAUDIA CARDINALE: Párizs­ban élek, és nem zavar az ismertség. Amikor bemegyek egy kávézóba, mindig nézik, hogy hol van a testőröm. De hát nincs testőröm, én szere­tek egyedül járni. A mai napig forgat. Mi alapján fogad el egy forgatókönyvet? Változtak-e a kritériumok a korábbiakhoz képest? CLAUDIA CARDINALE: A legfon­tosabb számomra a forga­tókönyv, a témája, és az, ahogy meg van írva. Ha nem szeretem, akkor nem akarok találkozni a rendezővel. Ha tetszik, akkor szeretnék vele találkozni, hiszen a filmkészí­tésnél a legfontosabb ember a rendező. És utána döntök. Nagyon sok forgatókönyvet elutasítok egyébként. Legújabb filmjei egyikében Sarah Jessica Parkerrel játszik együtt, a címe: Minden út Rómá­ba vezet. Itt magyar operatőrrel dolgozott, Pohárnok Gergellyel. Hogyan emlékszik rá? CLAUDIA CARDINALE: Igyek­szem mindenkivel jó vi­szonyt ápolni a stábban. Bevallom, arra nem emlék­szem, hogy dolgoztam-e ma­gyarokkal a munkám során. De most nagyon tetszik ez az ország és az itt élő emberek. Sokat forgatok most is. A másik filmem, amit mostaná­ban készítettem, A művész és a modellje című, spanyol rendező munkája. A legutób­bi pedig a Volt egyszer egy Vadnyugathoz kötődik. A rendező megkeresett, hogy dokumentumfilmet szeretne velem forgatni a helyszínen, ahol annak idején a film készült. Forgatókönyv nincs, improvizálni kell. Megér­keztünk a helyszínre, és egy pillanat alatt éreztem, hogy akarom ezt a filmet. Csodás a táj, a hegyek semmit nem változtak az évek során. Ren­geteg dolog eszembe jutott a forgatásról, kicsit szomorú is volt, hiszen a partnereim, Charles Bronson és Henry Fonda már nem élnek. Mikor vetítik ezt a filmet? CLAUDIA CARDINALE: Tavaly forgattuk, talán már New Yorkban látni, remélem, ide is eljut. Gyakran néz ma is filmeket? CLAUDIA CARDINALE: Mint mondtam, nagy szerencsém volt, hogy a mozi fénykorá­ban kezdtem a szakmát. A probléma a tévé megjelené­sével kezdődött. Az emberek nagy része ugyanis a tévét nézi - így vagyok ezzel én is -, és ezért nem nagyon jut el moziba, ezért értékelődött le a film. Vannak kedvencei a kortárs színészek, rendezők között? CLAUDIA CARDINALE: Igen, például Leonardo di Caprio, Matt Damon, Angelina Jolie, akivel személyesen is nagyon jó a viszonyom. De nagyon sok a tehetség közöttük. Kiáll a nők és a melegek jogai­ért, elkötelezett állatvédő, az UNESCO jószolgálati nagyköve­te. Milyen eredménnyel lenne elégedett ezen a területen? CLAUDIA CARDINALE: Igen, kiállok az emberekért, az em­berek jogaiért, minden jogta­lanság ellenében. A szabad­ságért. Ezért sokat dolgozom, Afrikában, Kambodzsában, a gyerekekért, az összegyűjtött pénz kórházakra, iskolákra megy. Ezt a fajta munkát nagyon fontosnak tartom. A mai napig nagyon csinos, szép. Mit tesz a szépsége meg­őrzése érdekében? Claudia CARDINALE: Soha nem végeztettem plasztikai mű­tétet, ellene vagyok. A titok a jó krém, a nagyon jó krém, azzal kell kennünk magunkat tetőtől talpig este és reggel, ez a legfontosabb. Korábban, amikor fiatal voltam, sokat sportoltam, kosaraztam, atle­­tizáltam, de aztán ez bonyo­lult lett volna, most inkább sétálok, de azt sokat. Sosem fogyókúráztam, de keveset eszem. Sok nyelven beszél, köztük franciául, olaszul, angolul, Tunéziában született. Melyik nyelvet használja a legszíve­sebben? Melyiken álmodik? CLAUDIA CARDINALE: Arabul már alig beszélek, hamar elkerültem a szülőhelyemről, néhány szóra emlékszem. Francia az anyanyelvem, és igen, ez jó kérdés, de legtöbb­ször azon is álmodom. HAJDÚ MARIANN mariann.haidu@eszak.hu Claudia Cardinale szívesen emlékezett régi kollégáira, de új filmjeiről is mesélt lapunknak FOTÓ: BUJDOS TIBOR Névjegy Claudia Cardinale (1938. április 15-én született) tunéziai születésű, ma Párizsban élő olasz színésznő. Leghíresebb szerepeit Federico Fellini 81 (1963) és Sergio Leone Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) című filmjében játszotta. Eredetileg tanárnak készült, de 1957-ben megnyerte az Anitalia-Film által szer­vezett szépségversenyt Tunéziában, és ez belépőt jelentett számára a filmkarri­erhez. A Goha című filmben debütált 1958-ban.______________________ Először 1960-ban került munkakapcsolatba Luchino Viscontival, amikor a neves rendező Rocco és fivérei című ünnepelt, neorealista jellegű filmjében melléksze­repet játszott. Visconti észrevette tehetségét, és 1963-ban neki adta A Párduc egyik főszerepét olyan nagy sztárok mellett, mint Burt Lancaster és Alain Delon. Sohasem tett kísérletet arra, hogy betörjön Flollywood világába, mivel nem szí­vesen hagyta el Európát hosszabb időre, de több hollywoodi filmben is szerepelt. Az első amerikai film, amelyben látszott, a Rózsaszín párduc volt.____ Saját bevallása szerint sohasem ment férjhez, de gyanítják, hogy Franco Cristaldival összeházasodtak. 1975 óta Pasquale Squitierivel élt. Két gyermeke született.

Next