Kelet-Magyarország, 2017. május (74. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-10 / 107. szám

Jegyzet J Tarnavölgyi Gergely Gyalogtúra Aki kicsit is ismer, tudja ró­lam, hogy a szívem csücske a mozgás, legyen szó a verseny­­sport bármely válfajáról, vagy beszéljünk az egészségmeg­őrzés jegyében megtett erdei kilométerekről, kispályás focizgatásról, netán egy barát­ságos teniszpartiról. Reggelente autóval teszem meg a lakás és az óvoda közti távot. Ezalatt egy általános iskola előtt is elhaladunk, majd oldalt megkerülve hagy­juk el azt. Mindig jó szemmel nézem, ha a szűkös tornate­rem jelentette korlátokat azzal igyekeznek a testnevelők fel­oldani, hogy nyúlcipőt húzat­­nak a diákokkal és kivezénylik őket egynéhány sulikörre. Akkor viszont már összébb húzom a szemöldököm, mikor az iskola házánál - ahol a tanár nem látja őket - tornadresszbe bújt, sétálgató fiatalokat látok. Egy alkalommal azzal tetézte rosszallásomat egyikük, hogy a reggeli gyalogtúrára korunk „elengedhetetlen” tartozékát, az okostelefonját is magával vitte, s bőszen nyomkodta séta közben - gondolom nem egy futást segítő alkalmazás elindításán fáradozott... Épülhetnek tornatermek, tanuszodák, ha azokat nem tudjuk majd a mozgásban örömüket lelő gyermekek­kel megtölteni. Ebben sokat segítene az is, ha otthon, a suli után nem a telefont meg a csipszet nyomnák a szülők a kicsi kincsük kezébe. gergely.tarnavolgyi@kelet.hu Lovász László újra MTA-elnök BUDAPEST: Újraválasztották Lovász Lászlót a Magyar Tu­dományos Akadémia (MTA) elnökének a szervezet 188. közgyűlésén - hangzott el a tisztújítást követő sajtótájé­koztatón. Az MTA főtitkára és főtitkárhelyettese ismét a megbízatást már az elmúlt három évben is betöltő Török Ádám és Barnabás Beáta lett. Az MTA olyan szervezet, amelynek politikai megosz­tottságtól függetlenül elsőd­leges célja a tudomány szol­gálata - fogalmazott Lovász László, aki szerint az első elnö­ki ciklusa legfőbb tanulsága, hogy az MTA munkája rend­kívül szerteágazó, kiterjed a nemzetközi kapcsolatokra, a tudomány népszerűsítésére és a magyar társadalom általá­nos kérdéseire is. mti KEHI Agresszió, fenyegetés - „ami a magyar politikába nem való” A Fidesz egyetért a pártfinanszírozást érintő szigorításra tett LMP-s javaslattal. BUDAPEST: Tartalmilag egyet­ért a Fidesz azzal az LMP-s módosító indítvánnyal, amely további szigorítást ja­vasol a burkolt pártfinanszí­rozással kapcsolatban - kö­zölte Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoz­tatóján. „Üzemszerű működés” A Ház előtt fekvő fideszes előterjesztés - amelynek címe A burkolt pártfinanszírozás megakadályozásáról és az át­látható kampányfinanszíro­zás biztosításáról, és amelyet Halász János, a Fidesz-frak­­ció szóvivője lex csicskaként aposztrofált - célja az olyan pártfinanszírozás megtiltása, hogy valaki például egy óri­ásplakát-kampánynál feltűnő árengedményeket ad a lista­árból egy pártnak - ismertette Kósa Lajos. Az indítványhoz érkezett egy olyan LMP-s módosító javaslat - folytatta amely még szigorúbb szabályozást kezdeményez, mivel azt írná elő, hogy a pártok minden szolgáltatást és terméket csak piaci áron vehessenek meg. A Jobbik plakátkampányá­ra kitérve ténynek nevezte, hogy a párt nem mondott iga­zat az akcióról, mert azt állí­tották, 150 millió forint hitelt vettek fel a finanszírozására, holott az biztosan legalább 500 millióba kerül. „Csak ak­kor jön ki 150 millióból, ha Simicska Lajos ezen keresz­tül finanszírozza a Jobbikot”, óriási plakátárkedvezményt adva a pártnak - mondta, fel­vetve ezzel kapcsolatban az áfacsalás gyanúját is. Kósa Lajos azt is közölte: a Fidesz várja Vona Gábor Jobbik-elnök megszólalá­sát és pártja álláspontjának tisztázását Szilágyi György jobbikos országgyűlési kép­viselő ügyében, aki veréssel fenyegette meg a parlament hétfői plenáris ülésén Dömö­tör Csabát, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti ál­lamtitkárát. A Fidesz frakció­­vezetője szerint „a Jobbiknak ez az üzemszerű működése: agresszió, fenyegetés”, ami a magyar politikába nem való. Sokadik eset, amikor a Job­bik képviselőiről „lehull a cukiságálarc, és mögötte egy vicsorgó, elképesztően ag­resszív habitus bukkan elő” - fogalmazott. Vona Gábornak és Volner János frakcióveze­tőnek szerinte állást kell fog­lalnia, hogy mire számíthat a magyar választópolgár a Job­biktól. „Tényleg ez a vita el­intézésének módja? (...) Majd az is lesz, hogy lefejelnek va­lakit a folyosón?” - kérdezte. És Bayer Zsolt? A frakcióvezetőt reagáltatták Bayer Zsolt publicista minapi kijelentésére, miszerint a Par­lamentben tiltakozó civileket „a taknyukon és a vérükön” csúszva kell kivezetni a Ház­ból. Kósa Lajos azt válaszolta: a Fidesz csak a politikusaiért tartozik felelősséggel, köz­írókat, kommentelőket - a közösség elleni izgatást vagy valaki életének a kioltására vonatkozó buzdítást leszá­mítva - nem kommentálnak. Áder János államfő hétfői - az eskütételét követő - be­szédével, annak is a megsér­­tettektől bocsánatkérésre vonatkozó részével kapcso­latban Kósa Lajos kérdésre azt mondta: teljesen egyetért az elnök szavaival, és amikor ő valakit megbántott, mindig elnézést is kért az illetőtől. Példaként említette, hogy amikor megbántotta Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét egy félreérthető kijelentéssel, vitt neki egy virágcsokrot és egy kiegyezési nyilatkozatot­­ Ferenc József aláírásával. mtt Kósa Lajos az Országgyűlésben (illusztráció) fotó: mti/máthé Zoltán A „vegzálás” helyett a célzott ellenőrzés segít BUDAPEST­ A kormány ideig­lenesen felfüggeszti a szisz­­tematikus határellenőrzésről szóló uniós rendelet alkalma­zását - nyilatkozta a Belügymi­nisztérium parlamenti állam­titkára kedden. A Magyar Közlönyben kedd este meg is jelent az erről szó­ló kormányhatározat, így ha­tályossá vált. Kontrát Károly közölte: az intézkedés miatt többórás várakozás alakult ki egyes határszakaszokon, és félő, hogy a nyári időszakban a várakozás ideje megsokszoro­zódhat. A kormány ezért szük­ségesnek látja a szisztemati­kus határellenőrzés ideiglenes felfüggesztését, helyette cél­zott határellenőrzést vezet be. Magyarországnak kezdettől voltak fenntartásai a jogsza­bállyal, a gyakorlati műkö­désével kapcsolatban, és az elmúlt heteket tesztüzemnek tekintette - mondta Kontrát Károly. Az illegális beván­dorlás Európa legfontosabb vívmányait, így a schengeni rendszert és az uniós állam­polgárok szabad mozgását ve­szélyezteti - tette hozzá. A kormány szerint Brüsszel­nek nem az uniós állampolgá­rok „vegzálásával”, hanem az illegális bevándorlók megállí­tásával, ellenőrzésével és a ter­roristák felkutatásával kellene elsősorban foglalkoznia. Az Európai Unió Tanácsa április elejétől vezette be a kötelező szisztematikus hatá­rellenőrzést, amelynek értel­mében minden uniós és har­madik országbeli állampolgárt kötelezően ellenőrizni kell a schengeni határokon ki- és be­lépésnél. A határozatban az is szere­pel, hogy a tagállamok számá­ra engedélyezni kell, hogy ne végezzék el a szisztematikus ellenőrzéseket, ha kockázate­lemzéssel alá tudják támaszta­ni, hogy az ellenőrzés könnyí­tése nem okozna biztonsági kockázatot. MTI Meghallgatás: eddig 950 ezer új állampolgár BUDAPEST. A határon túli ma­gyarság támogatásának rend­szere teljes mértékben fel­állt, minden eleme működik - jelentette ki Semjén Zsolt kedden Budapesten. A nem­zetpolitikáért felelős minisz­terelnök-helyettes beszámolt arról is, hogy eddig 950 ezer új magyar állampolgár van az egyszerűsített honosításnak köszönhetően. Semjén Zsolt kedden az Országgyűlés nemzeti össze­tartozás bizottsága előtt éves meghallgatásán rámutatott: amikor egy új programot be­vezetnek az egységes szem­pontok alapján, átgondolt módon történik. Ugyanakkor ha nincs erős gazdasági növekedés, a pénz­ügyi támogatás is kétséges - mondta, és kiemelte a kül­honi magyarság előre kiszá­mítható, tudatos gazdasági­­ támogatását. A terület támogatása 2009- ben 9 milliárd volt, tavaly 89 milliárdra nőtt - rögzítette a miniszterelnök-helyettes, jelezve: a határon túli gazda­sági szereplőknek soha nem látott támogatást nyújtanak. Vajdasággal indult a program, amelyet Kárpátaljával folytat­tak, s kiterjesztik az egész Kár­pát-medencére. A vissza nem térítendő támogatás mellett kedvezményes hitellel segítik a külhoni fejlesztéseket, ez a magyarországi gazdaságnak is lendületet, expanziót ad. mti Semjén Zsolt fotó: mti/bruzák n. .§: A győzelem napján Az orosz fegyveres erők ké­pesek visszaverni minden agressziót, ám a terroriz­mus és más fenyegetések elleni harchoz nemzetközi összefogásra van szükség - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 72. évfordulója alkalmából kedden meg­tartott moszkvai dísz­szemlén. Az orosz vezető szerint Moszkva „mindig a béke erőinek oldalán áll majd, azokkal lesz, akik az egyenjogú partnerség útját választják, akik elutasítják a háborút”. FOTÓ: AFP/NATALIA KOLESNIKOVA 2017. MÁJUS 10., SZERDA Az MSZP a 2018-as tétről BUDAPEST. Az MSZP szerint a 2018-as nem egyszerű or­szággyűlési választás lesz, hanem döntés arról, hogy Magyarország az Európai Uni­óval vagy pedig egy másik irányba, Putyinnal akar-e to­vábbhaladni - mondta Újhelyi István, a szocialisták alelnöke és európai parlamenti képvi­selője kedden Budapesten. A politikus a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján, a Parlament egyik ablakából ki­lógatott uniós zászlóra utalva arról beszélt: a május 9-ei Eu­­rópa-napról az Európai Unió valamennyi tagállamában büszkén emlékeznek meg, a magyar Parlamenten azonban csak akkor van kint az EU-s zászló, ha az MSZP-s képvi­selők kirakják. mti Jobbik: másra kellene elkölteni Budapest. A Jobbik szerint több mint 600 milliárd forint felesleges vagy homályos té­tel van a 2018-as költségve­tési javaslatban, az ellenzéki párt ennek egy részét otthon­­teremtésre és áfacsökkentés­re javasolja átcsoportosítani. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke keddi sajtótá­jékoztatóján azt mondta, a „talált” forrásokból önerőből indíthatna értelmes progra­mokat az ország, a kormány mégis elszabotálja a lehető­ségeket, hogy választási költ­ségvetést vihessen keresz­tül. A legfelháborítóbbnak a kormányzati kommunikáció 5 milliárd forintos növekmé­nyét nevezte, ami szerinte azt jelzi, hogy a kormánypártok az adófizetők pénzéből akar­ják kivitelezni kampányukat. A jobbikos politikus célként fogalmazta meg a multicégek nagyobb arányú bevonását a közteherviselésbe. mti Az LMP Paksról: igen rossz üzlet BUDAPEST. Az LMP országos elnökségi tagja szerint a pak­si bővítésért felelős miniszter maga bizonyította be, hogy az évszázad legrosszabb üzlete a beruházás, azzal, hogy közöl­te: az orosz hitelnél kedve­zőbb feltételekkel lehet köl­csönhöz jutni a piacról, így ha le is hívják az orosz keretet, lehet, hogy azonnal előtör­­lesztik azt. Ungár Péter sajtótájékoz­tatóján kijelentette: minden magyar család tudja, milyen az, amikor egy adósságrende­ző hitelt kell felvenni a meglé­vő törlesztésére. Ráadásul azt egy olyan beruházásra ven­nék fel, amelyben még egy kapavágás sem történt - mu­tatott rá. Hangsúlyozta azt is, hogy a két hitellel dupla ka­matot fizetne az ország. MTI Devizaárfolyam Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next