Kelet Magyarország, 2019. július (76. évfolyam, 150-176. szám)

2019-07-08 / 156. szám

2019. JÚLIUS 8., HÉTFŐ KELET C­supa 5-ös 11 Ignácz Dóra Újdombrád, Tiszateleki Hunyadi Mátyás Ált. Isk. 5. a Általános Iskola 7. o. Reméljük, az idén is sok diák vitt haza csupa 5-ös bizonyít­ványt. NYÍREGYHÁZA. Az örömben Szabolcs- Szatmár-Bereg megye napilapja is sze­retne osztozni, ezért hirdettük meg a Csupa 5-ös akciót. Ezzel azokat az álta­lános iskolásokat szeretnénk megaján­dékozni, akik az egész tanévet szorgal­mas tanulással töltötték, s kiemelkedő munkájuk jutalma nem is maradt el: kitűnő lett a bizonyítványuk. A kitűnő bizonyítvány mellé pedig a Kelettől a diákok ingyen belépőt kapnak a Nyír­egyházi Állatparkba (alsó tagozat) és az Aquarius Élményfürdőbe (felső ta­gozat), amihez nem kell mást tenniük, mint befáradni a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe, és felmutatni azon oldalt, ahol megjelent a fotójuk. Arra kérjük tehát a szülőket és a gyerme­keket, hogy küldjék be (vagy hozzák be személyesen) szerkesztőségünkbe a fényképet a kitűnő bizonyítván­­nyal végzett gyermekről, ehhez mel­lékeljék a bizonyítvány másolatát, valamint a Keletben rendszeresen megjelenő Csupa 5-ös kupont kitölt­ve. Digitálisan is jelentkezhetnek: a www.kelet.hu/csupa5 oldalra kat­tintva töltsenek fel egy fényképet a 5-ösöket! kitűnő bizonyítvánnyal végzett gyer­mekről, valamint a bizonyítványról, s töltsék ki az ott található adatlapot. A jelentkezéseket 2019. július 31-én, szerdán éjfélig fogadjuk, a fotók­ból készített összeállításokat pedig folyamatosan közöljük lapunkban. Ha bármilyen kérdése van, kérjük, ír­jon a kelet@kelet.hu címre. km Jutalmazzuk a csupa Drigán Lili Isk. és Koll. 8/6.0. Radócz János Nyíregyháza, Kazinczy Ferenc Álta­lános Iskola 5. b Ált.Isk. l.o. Vásárosnamény, Eötvös József Általá­nos Iskola és AMI. 3. b Pucsok Petra Dorina Nyíregyháza, Nyíregy­házi Egyetem Eötvös József Gyakorló Ált. Isk. és Gim. 4. c Sörös Imre Éles Fanni Görögkat. Ált. Isk. 4. a Lovácsi Enikő Műv. Isk. 5.0. Hornyák Attila Tiszanagyfalu, Tiszanagyfalui Álta­lános Iskola 3.0. Tündik Zoltán Zalán Nyíregyháza, Apáczai Csere János Ált. Isk. 4. b­nos Iskola 2. a Sivák Gábor Tuzsér, Lónyay Menyhért Általános Iskola 2. b Karaffa Márk Tamás Kisvárda 5.0. Jósika Miklós Általá­nos Iskola 2. a Dr. Kozma Pál Ált. Isk. Gyulaháza 2.0. Alapf. Műv. Isk. 4. b Demecser, DOC Demecseri Általános Iskola 2. a Horváth Ivett Gönczi Gergő Ádám Jázmin Lilla Nyíregyháza, Móricz Zsigmond Ált. Isk. Vécsey K. Tagintézmé­nye 3. a Kállai Alida Gyulaháza, Dr. Kozma Pál Ált. Isk. Gyulaháza 2.0. Székely Zoltán Sándor Tagint. 5.0. Zsoldos Botond Tiszanagyfalu, Tiszanagyfalui Álta­lános Iskola 3.0. Szabó Flóra Geszteréd, Szent Anna Katolikus Óvoda és Ált. Isk. 4.0. Vass Bence Bodó Blanka Vásárosnamény, Eötvös József Ált. Isk. és AMI l.b Kállai Amanda Gyulaháza, Dr. Kozma Pál Ált. Isk. Gyulaháza l.o. Veres Kitti Mátészalka, Kálvin János Ált. Ref. Isk. 5. b Lengyel Réka Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola 7. b 1 Mező Tamás Nyírtelek, Nyírtelek Szent Anna Kat.Ált. Isk. 1.b Hermeli Hanna Leila Vaja, Molnár Mátyás Ált. Isk. 3. a Varga Gergő Nyírvasvári, Nyírbátor, Báthory Anna Ref. Ált. Isk. 3. a Márton D. Péter Nyíregyháza, Arany János Gimná­zium és Ált. Isk. 1.b Szoboszlai Péter Újdombrád, Tiszateleki Hunyadi Mátyás Ált. Isk. 8.o. Hegyi Botond Beregsurány, Csa­­rodai Herman Ottó Ált. Isk. Beregsurányi Tagint. 4. o. Nagy Zorka Nyíregyháza, Túróczy Zoltán Evan­gélikus Ált. Isk. 3.a Tőkey Dorka Nyíregyháza, Apáczai Csere János Ált. Isk. és AMI 6. a Lehoczky Eszter Nyíregyháza, Kodály Zoltán Álta­lános Iskola 3. a Horváth Orsolya Nyírkárász, Nyírka­rászi Váci Mihály Ált. Isk. 6. a Krisztián Máté Róbert Nyíregyháza, Gárdo­nyi Géza Ált. Isk. 4. a Kemecse, Nyíregyházi Arany János Gimnázi­­um, Ált. Isk. és Koll. l.c­ ím Szoboszlai Flóra Hajnal Noémi Beszterec, Besztereci Móricz Zsigmond [« Csernyéczki Nóra Ibrány, Ibrányi Árpád Fejedelem Ált. Isk. és AMI.7.d ■Ül­ Molnár Lili Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola 5. b Szász Vanda * *» Tóth Tímea Csengerújfalu, Mako­­vecz Imre Ált. Isk. Csen­­­ gerújfalui Tagisk. 2. o. ' f * A . — \ Papp János Szabolcs Beregdaróc, Wesley J. Óvoda Ált. és Középisk. I László Király Tagint. l.o. Gál Noémi Nyíregyháza, Bem József Általános iskola 3. c Komáromi Bendegúz István Nyíregyháza, Kazinczy Ferenc Tagintézmény 2.b Jancsó Luca Kisvárda, Várday Kata Ref. Ált. Isk. 4. b Sárközi Barbara Dombrád, Dombrád Móra F. Ált. Isk. Gim­názium és AMI 8. a Ibrány, Buji II. Rákóczi F.Ált. Isk. és Alapfo­kú Műv. Isk. 4. o. Kemecse, Nyíregyházi Arany János Gim. Ált. Haraszti Zoltán Tiszadada, Szorgal­­matosi Deák Ferenc Szanics Gábor Sándor Nyíregyháza, Nyíregyházi Arany János Gimn. Ált. Isk. és Kollégium 8/5.0. Fülöp Vivien Piricse, Piricsei Eötvös József Ált. Isk. 3. o. Bodó Laura Pál Petra Apagy, Apagyi Zrínyi Ilona Ált. Isk. 3.0. Plajos Zsolt Nagykálló, Nagykállói Általános Iskola 7.0. Nyírmada, Patay István Általá­nos Iskola 6.­­ Nyíregyháza, Szent Miklós Szabó Csenge Pusztadobos, Pusztadobosi Általá­nos Iskola 6.0. Nyírbogdány, Kazin­czy F. Baptista Óvoda, Ált. Isk. és Alapfokú Barabás Balázs Újfehértó, Oltalom Iskola 3. o. Virág Katinka Lídia Nyíregyháza, Gárdonyi Géza Tagin­tézmény 2. a Németh Hanna Szigetszentmiklós, Bíró Lajos Általános Iskola 1.c Antal Alexandra Napkor, Jósika Miklós Általa­Kisvárda, Szent Lász­ló Katolikus Iskola Toma Miranda Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Általános Iskola 2. b Seregi Dóra Nyíregyháza, Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Ált. Isk. 7. a Varga Vince Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola 2. a Antal Barnabás Napkor, Kállai Aida Gyulaháza, m Konkoly Máté Tiszanagyfalu, Tokaji II. Rákóczi F. Ált. Isk. Juhász József Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola 5. a Busák Dorka Nagykálló, Zelk Zol­tán Angol és Német Kéttannyelvű Ált. Isk. 7. a Chinje-Teremi Emília Awah Nyírkárász, Nyírkarászi Váci Mihály Ált. Isk. 3. a Nyírpazony, Nyíregyháza Jókai Mór Ref. Ált. Isk. 2. b Gergelyiugornya, Vásárosnamény-Ger­­gelyiugornya Petőfi Juhász Árpád László Nyíregyháza, Bem József Általános Iskola 1.b Mező Zsolt Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Ált. Isk. 2. b 1 JSL t­ Tűi Pátroha, Pátrohai Móricz Zsig­mond Ált. Isk. 2. b Pap Lola Anna Rakamaz, Tokaji II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. 2. b

Next