Kelet Magyarország, 2019. szeptember (76. évfolyam, 203-227. szám)

2019-09-02 / 203. szám

Röviden Liftben rekedt Ferenc pápa VATIKÁN. Huszonöt percig tartott, amíg a tűzoltóknak sikerült kiszabadítaniuk Ferenc pápát egy vatikáni liftből. A szentatya elné­zést kért az őt váró hívők­től, hogy késve, pár perccel 12 óra után érkezett meg az apostoli paloták térre néző ablakába, ahonnan pontban délben szokta elmondani vasárnapi beszédét. A lift áramkimaradás miatt állt le, épp amikor az egyházfő a kabinban tartózkodott. A pápa több imádságot és be­szédet az úgynevezett pápai lakosztály Szent Péter tér­re néző ablakából mond el a téren tartózkodóknak. Az apostoli paloták utolsó eme­letén található lakosztályba lift viszi fel a pápát, ez a fel­vonó állt le. MW Újabb helyeken tört előre az AfD NÉMETORSZÁG­ Nagy áttörést értek el a bevándorlásel­lenes erők a tartományi választásokon - derült ki a brandenburgi és a szász­­országi voksolás előzetes eredményeiből. A becslések szerint az AfD 27,5 százalé­kot szerzett a szászországi megmérettetésen. Ez három­szoros erősödés az öt évvel ezelőtti szinthez képest. Az AfD Brandenburgban meg­duplázta a támogatottságát, 24,5 százalékot kapott a ZDF első becslései szerint, míg öt évvel ezelőtt csak 12 százalé­kot ért el. mw Bevándorló gyilkolt Lyonban Egy afgán migráns megölt egy 19 éves férfit és kilenc embert megse­besített a Lyonhoz közeli Villeurbanne-ban. A szombat délután tör­tént kegyetlen késelés terrortámadásra utal: az elkövető megkímélte egy férfi életét, miután kide­rült róla, hogy muszlim. FRANCIAORSZÁG: Sultan Mah­­med Niazi, a 33 éves, Afganisz­tánból érkezett migráns, kés­sel és egy nyárssal támadott áldozataira Lyon egyik elővá­rosában. A férfi menedékké­rőként volt nyilvántarva Fran­ciaországban. Niazi egy 19 éves férfit szabályosan agyonszúrt, kilenc embert pedig megse­besített, rajtuk kívül három sérült állapota válságos, egy­ közülük életveszélyben van. A Le Progres lyoni lap szerint a férfi támadás közben azt ki­abálta: „Ezek nem olvassák a Koránt!” Az afgán támadó véletlenszerűen választotta ki áldozatait, de megkímélte an­nak a férfinak az életét, akiről kiderült, hogy muszlim - írja a V4NA nemzetközi hírügy­nökség. Hiába utal ez az eset is terrortámadásra, a francia terrorizmusellenes hivatal egyelőre nem vonta magához a nyomozást. Az AFP hírügynökségnek szemtanúként nyilatkozott egy fiatal francia lány. Azt mond­ta, hogy a gyilkos afgán férfi egyik áldozata hasát szabá­lyosan felvágta, egy másiknak pedig le akarta vágni a fülét. A francia közállapotokat kivá­lóan jellemzi, hogy a Valeurs Actuellesben a gyilkos fotóját tartalmazó cikk alatt a legelső hozzászóló ezt írja: „Mentáli­san kiegyensúlyozatlan, bün­­tetőjogilag felelősségre nem vonható, egy sima őrült... Rö­viden: tessék tovább menni, nincs itt semmi látnivaló.” A hatóságok eleinte két tá­madóról számoltak be, de a második gyanúsítottról szó­ló értesüléseket egy rendőr­ségi forrás később cáfolta. A tettest, akinek indítékai egyelőre nem ismertek pon­tosan, őrizetbe vették és előzetes letartóztatásba he­lyezték a hatóságok gyilkos­ság és gyilkossági kísérletek miatt - közölte az AFP-vel a lyoni ügyészség. Sultan Mam­ed Niazit végül a járó­kelők fogták el a közlekedési társaságok alkalmazottai­nak hathatós segítségével. Az a negyed, ahol az incidens történt, rossz hírű, drogkeres­kedelem zajlik a környéken, és gyakran támadnak meg embereket az utcán. mw Az afgán menedékkérő összesen tíz embert támadott meg, egyikük nem élte túl a késszúrásokat FOTÓ:AFP Szíj­jártó: A biztonság a legfontosabb A migrációt Európa határain kívül kell tartani - hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyminiszter a késes támadás kapcsán. A tárcavezető közleményében úgy fogalmazott: „együttérzünk francia barátainkkal a gyász és a fájdalom óráiban”. Szijjártó Péter minden sérültnek teljes felépülést kívánt. „Nem lehet az európai életforma része, hogy egy buszmegállóban, egy utcai vásáron vagy egy koncerten az életünket kelljen féltenünk, mert vannak olyanok, akik itt élnek Eu­rópában, de el akarnak pusztítani bennünket” - szögezte le a külügyminiszter. Szijjártó Péter hozzátette: „a legfontosabb az európai emberek biztonsága”. Korszerűbb életmentés 2019-ben és 2020- ban majdnem minden mentőállomás új mentőautót kaphat - közölte Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, Budapest. Az államtitkár ki­emelt jelentőségűnek nevez­te, hogy nemcsak a mentőau­tók lesznek újak, hanem a bennük lévő mentési eszkö­zök is, amelyek a kor techni­kai tudásának legmagasabb színvonalát képviselik, és megfelelő számban rendelke­zésre állnak. Horváth Ildikó hozzátette, 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai esz­köz - köztük defibrillátorok, lélegeztetőgép­­ beszerzésére nyílik lehetőség. Az állam­titkár közölte, az ország 254 mentőállomása között ugyan­ennyi mentőautót szereznek be ebben a két évben. Hor­váth Ildikó kiemelte továbbá, hogy a mentők éves költség­­­­vetése a következő évre eléri az 54 milliárd forintot. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója azt hangsúlyozta, hogy az el­múlt évben megduplázták a­­ sikeres újraélesztések számát. A mentődolgozók magas szín­vonalú munkája és a társa­dalmi összefogás eredménye­képpen ma többen élhetnek Magyarországon - fűzte hozzá. Kitért a mentőszolgálat ál­tal indított programokra, így többek között a Legyél hős! ! elnevezésű vagy az önkénte­seket megszólító kezdemé­nyezésre. A mentőnap célja a mentési munka bemutatása és népszerűsítése különféle programokkal, köztük menté­si bemutatókkal, vetélkedők­kel és járműkiállítással. ma Új mentőautók érkeznek fotó: mti A 2019. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ Guller: „Lejárt a türelem!” Tíz éven belül lecseréli a kormány a teljes bala­toni hajóflottát. Balaton: Megújul a szán­­tód-tihanyi komp, a komp­kikötők, valamint a révállo­mások, és személyszállító katamaránokat is használhat­nak majd a Balatonra uta­zók, illetve az ott élők. A nagyszabású balatoni fej­lesztések érdekében a kor­mány hatmilliárd forint tőke­emelést biztosított a Balatoni Hajózási Zrt.-nek (Bahart). A kormány kiemelt célja, hogy a Balaton és a balatoni turizmus tovább fejlődjön, eb­ben pedig a balatoni hajózás kulcsfontosságú - jelentette ki Guller Zoltán az Origónak. A Magyar Turisztikai Ügynök­ség (MTÜ) vezérigazgatója ki­emelte, a Balatonon jelenleg ötvenéves hajók közlekednek, amelyek karbantartása nem­csak óriási munka volt, hanem rengeteg pénzt is igényelt az elmúlt években. Ezek a hajók magyar mérnökök kiváló mun­kájával készültek évtizedekkel ezelőtt, de mostanra elszállt felettük az idő - tette hozzá. Guller Zoltán elmondta, hogy várhatóan 2021 nyarán bocsátják vízre az új kompo­kat, és a tervek szerint 2024- ig az összes régi komp helyett új közlekedik majd. 2030-ra a teljes személyszállító hajó- és komphajóflotta lecserélődik, amivel európai színvonalú, modern és biztonságos hajó­parkot kap a Balaton térsége. Felhívta a figyelmet arra: lejárt a türelmi idő azokkal a szállás­helyekkel szemben, amelyek nem tesznek eleget adatszol­gáltatási kötelezettségeiknek. A Nemzeti Turisztikai Adat­­szolgáltató Központ (NTAK) kapcsán a vezérigazgató hoz­zátette, szeptember elsejétől a szabálytalan szállodák figyel­meztetésre, majd büntetésre számíthatnak. Hangsúlyozta: „Miközben a turizmus adja a magyar GDP közel 11 százalé­kát, egy ilyen jelentős, stratégi­ai ágazatban egyszerűen nem fordulhat elő, hogy nem lát­juk pontosan és naprakészen, hogy mennyi szálláshely, férő­hely és vendég van.” Példaként említette, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint 2016-ban Magyaror­szágon 3200 kereskedelmi szálláshelyből 1100 szálloda, 1100 panzió és 1000 egyéb szálláshely működött. Csak­hogy a Kisfaludy-program pá­lyázatainak meghirdetésekor előkerült további 400 panzió, tehát azonnal közel 40 száza­lékkal ugrott meg a számuk - tette hozzá .. A kormány soron kívül hatmilliárd forinttal támogatta a víziközlekedés-fejlesztést fotó: mti

Next