Kelet Magyarország, 2020. február (77. évfolyam, 27-51. szám)

2020-02-01 / 27. szám

2 Krónika Röviden Világörökség lehet Verespatak Erdély. A román kormány újraindítja a Verespatak és környéke világörökséggé nyilvánítását célzó eljárást az UNESCO-nál - jelentette be Bogdan Gheorghiu kulturális miniszter. Az erdélyi telepü­lés ügye napirendre kerülhet a világörökségi bizottság nyári, Kínában tartandó ülésén. MW Belehalt a kislány a körülmetélésbe Egyiptom­ Egy tizenkét éves dél-egyiptomi lány meghalt, miután egy orvos körülme­télést hajtott végre külső női nemi szervén, annak ellené­re, hogy ez a művelet bünte­tendő az észak-afrikai ország­ban. Az ügyészség elrendelte a lány szüleinek és a csonkí­tást végző orvosnak a letar­tóztatását. MW Törvényes népszavazás kell Skócia­ Csak és kizárólag tör­vényes keretek között lehet megtartani az újabb sors­döntő népszavazást Skócia függetlenségéről - jelentet­te ki tegnap a skót minisz­terelnök. Nicola Sturgeon a Skóciában kormányzó Skót Nemzeti Párt aktivistái előtt elismerte: nem biztos, hogy a referendumot az ő szándéká­nak megfelelően az idén meg lehet tartani, bár nem zárta ki egy „konzultatív” jellegű, előzetes népszavazás lehető­ségét. MW KELET <1 2020. FEBRUÁR 1., SZOMBAT Terjed a koronavírus Európában Szakértők részvételével Budapesten felállt az operatív törzs, felada­ta a megelőzés és az intézkedések összehan­golása. Sok ország nem fogad kínai repülőgé­peket, és egyre több helyről jelentenek újabb megbetegedéseket. nagyvilág: Operatív törzs állt fel a koronavírus elleni véde­kezés érdekében. A testületet Pintér Sándor belügyminisz­ter vezeti, tagjai olyan szak­emberek, akik segíteni fognak a védekezésben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap a Kossuth rádióban. Hozzáfűzte, most nincs baj, de lehet, ezért a feladatot ko­molyan kell venni. Pánikot nem szabad kelteni, de baga­tellizálni sem lehet a helyze­tet. Azt mondta, határozot­tan fellépnek a járvánnyal kapcsolatos rémhírterjesztés ellen, mert tönkreteheti a vé­dekezést. Többszöri nekifutásra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtök este nem­zetközi közegészségügyi vész­helyzetté nyilvánította a jár­ványt. Az új koronavírus már húsz országban jelent meg, kö­zel tízezren fertőződtek meg, és több mint kétszáz ember életét követelte. Újabb vizsgálatok szerint nem igaz, amit a kínai hatósá­gok állítanak, hogy a vuhani piacról terjedt el az új koro­navírus. Megvizsgálták az első 41 diagnosztizált beteg kórlefolyását, s kiderült, hogy az első novemberben fertő­ződhetett meg, de sohasem járt az azóta bezárt piacon, és további 13 beteg sem for­dult meg ott. Ez azt jelenthe­ti, hogy a vírus már egy ideje lappanghatott a helybeliek, a vuhaniak szervezetében. Németországban már hat beteget azonosítottak, köz­tük egy férfit és a gyerekét. Az apa ugyanabban a bajoror­szági gyárban dolgozik, ahol a többi beteg is megfertőző­dött a Kínából érkezett kol­légájuktól. Szlovákiában ka­ranténba helyeztek két férfit, akik három hetet töltöttek Kínában, 1500 kilométerre a koronavírus-járvány gócától, Vuhantól. A vírus Angliában is megjelent, két családtag szervezetében azonosították, s Oroszországban is találtak két kínai állampolgárságú fertőzöttet. Olaszországban egy kínai házaspárt ápolnak, egy hete érkeztek Vuhanból. A Civitavecchia kikötőben hatezer utassal várakozó lu­xushajón tegnap megszün­tették a vesztegzárat, miután kiderült, hogy nem a vírus okozta az egyik kínai utas rosszullétét. Számos országban magas szintű egészségügyi riasztás lépett érvénybe, állampol­gáraikat kérik, hogy ne utaz­zanak Kínába. Országok sora nem engedi leszállni a Kíná­ból érkező repülőgépeket, mostanra mintegy 15 légitár­saság törölte kínai járatait. A vírus megjelenésével együtt terjed a kínaikkal szembeni előítéletesség is. Több országból számoltak be arról, hogy kínainak vélt em­bereket verbálisan inzultál­­nak az utcán, a tömegközle­kedési eszközökön, és hogy a vevők elkerülik a kínaiak által üzemeltetett boltokat. Tegnap laboratóriumban vizsgálták egy debreceni be­teg mintáját, lapzártánkig nem derült ki, hogy a korona­vírus fertőzte-e meg. A tiszti főorvos közölte, nem számít arra, hogy pozitív lesz a teszt eredménye, és hogy a vizsgá­lat inkább a biztonságra törek­vést jelzi. MW Több a fertőzött, mint amit mondanak Nógrádi György biztonságpo­litikai szakértő szerint alapve­tő probléma, hogy a kínaiak nem hozzák nyilvánosságra a teljes igazságot. A fertőzöttek száma 30 ezer és 200 ezer kö­zött lehet, sokszorosa annak, mint amit mondanak. A koro­navírus tetőzése március-áp­rilisra várható, nyáron pedig meg fog szűnni, mert 40 fok fölött a vírus megsemmisül. Kínában a járványt elsősor­ban állambiztonsági ügyként kezelik, s tiltakoznak a felve­tés ellen, hogy egy laborból terjedhetett el a vírus. Nógrá­di arra is felhívta a figyelmet, hogy a koronavírusról bejövő hírek jelentős része vagy torz, vagy nem igaz. „Mi védjük egész Európát” Egy nő futamította meg az illegális beván­dorlókat Röszkénél­­árulta el Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Magyarország. A miniszterel­nök szerint a mostani hatá­ráttörési kísérlet is bizonyítja, hogy nem olyan könnyű be­törni Magyarországra, mert komoly technikai határzárat építettünk. Egyúttal büszkén jegyezte meg, hogy ismét be­bizonyosodott, a magyar nők a legbátrabbak, hiszen az il­legális bevándorlókat egy nő futamította meg. Elmondta, van jogi határzárunk is, így akik betörtek az országba, bí­róság elé álltak, börtönbünte­tést kaptak, és ki fogjuk őket toloncolni. Megjegyezte, ja­nuárban 3400 határsértési kí­sérlet történt a szerb határon, ezért megkétszereztük a ha­tárvédők számát, miközben Brüsszel továbbra sem támo­gatja komolyabb összeggel a határvédelmet, holott mi védjük Európa határait. Orbán felhívta a figyelmet, hogy a Soros-hálózat emberei szervezik a migrációt a Balká­non. Soros Györgyről szólva kiemelte, hogy az általa fize­tett emberek az unióban is arról beszélnek, hogy a mig­ráció jó dolog, és azt akarják, hogy bontsuk le a határkerí­tést, de mi a migránsok meg­állításán dolgozunk. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ha jobban megnézzük a határ­­sértőket, nincsenek köztük nők vagy gyerekek, csak meg­felelően szervezett és felké­szített fiatal férfiak. A kormányfő a börtönbiz­nisz megállítása ügyében el­képesztőnek nevezte, hogy olyan magyar emberek, akik ügyvédnek mondják magu­kat, felépítenek egy üzletet a bűnözőkre és tizenkétezer pert indítanak az Európai Bí­róságon a saját hazájuk ellen, azzal a mondvacsinált indok­kal, hogy Magyarországon kínozzák az elítélteket, mert nem süt be a nap a cellájukba. Ezekkel az ügyekkel szemben a leghatározottabban fel fog­nak lépni. Gyöngyöspatáról szólva Orbán Viktor megjegyezte, kevesen tudják, hogy ez egy olyan kisváros, ahol a nem romák aránya 80 százalék. De az elmúlt években az is­kolában áldatlan állapotok alakultak ki, fenyegették, megverték a tanárokat, ras­­szizmussal vádolták őket. A helyi nem cigányok ezért úgy érzik, hogy nekik kell állandóan meghátrálni­uk, meghunyászkodniuk, ráadásul, akik lehetetlenné teszik gyerekeik helyben ta­nulását, még pénzt is kapnak - érzékeltette a helyzetet a miniszterelnök, aki szerint tarthatatlan, hogy egy kisvá­rosnak másik településre kell vinnie a gyerekeket iskolába a randalírozók miatt. A Dézsi Csaba András Fi­­desz-KDNP-s jelölt által megnyert győri időközi pol­gármester-választást Orbán Viktor úgy kommentálta: Győr jó kezekben lesz a kö­vetkező időszakban. ma A kormányfő közölte, megduplázzuk a határvédők számát fotómti A jogvédőket kérte számon a Fidelitas Rémisztő­ képződmé­nyeknek nevezte a fehér, heteroszexuális, keresztény férfiakat és nőket a DK alelnöke, Budapest. Személyesen kért tegnap állásfoglalást a Fideli­tas elnöke a Magyar Helsinki Bizottság társelnökeitől Nie­dermüller Péter (DK) erzsé­betvárosi polgármester azon kijelentéséről, amelyben „ret­tenetes képződménynek” nevezte a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket. Illés Boglárka a szerve­zet budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: fehér, heterosze­xuális magyar nőként sértve érzi magát. Mélységesen felháborítónak nevezte, hogy az olyan jogvé­dő szervezetek - amelyek más­kor hallatják a hangjukat - az erzsébetvárosi polgármester keresztényellenes, gyűlölet­keltő, nyíltan uszító kijelenté­sével kapcsolatban nem mon­danak semmit. Niedermüller Péter az ATV egyik műsorában azt mondta: „ha lehántod eze­ket a gyűlöletvalamiket - ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a ro­mák, a »nem tudom én, mik« -, akkor ott marad egy rémisz­tő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heterosze­xuális férfiak, meg azért nők is vannak közöttük.” Csütörtökön több ez­ren tüntettek a főváros­ban a DK-s polgármester lemondását követelve. A megmozdulás egyik szerve­zőjét egy férfi fizikailag bántal­mazta. A támadót a rendőrök a helyszínen elfogták. mw Kész a módosított Nemzeti alaptanterv A jelennek és a jövőnek készült, és a múlt érté­keire épít a módosított NAT, és minden magyar gyermeknek biztosítani kívánja ugyanazokat a lehetőségeket. Budapest. Elkészült a módo­sított Nemzeti alaptanterv (NAT),­­ jelentette be Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere tegnap Budapes­ten. Úgy fogalmazott, „a je­lennek és a jövőnek készült, és a múlt értékeire épít”. Ötvözi a legmodernebb, leg­eredményesebb nemzetközi pedagógiai gyakorlatot a ma­gyar oktatás hagyományai­val és értékeivel, és erősíti a nemzeti identitást. Lakóhely­től, társadalmi és szociális helyzettől függetlenül min­den magyar gyermeknek biz­tosítani kívánja ugyanazokat a lehetőségeket. A módosított NAT a humán tárgyakat illetően új tartal­makkal, szerkezettel, eszkö­zökkel járul hozzá a nemzeti önazonosság kialakításához. A természettudományos tárgyak esetében „sience tí­pusú” tananyagot állítottak össze, az idegennyelv-ok­­tatásban az eddigieknél ha­tékonyabb eszközökkel nö­velnék az eredményességet, s meg kívánják teremteni a digitális kultúra és a modern munkaerőpiaci elvárások egységét. Hajnal Gabriella miniszte­ri biztos közölte, csökken az óraszám, az alsó tagozat első három évében például 24 óra lesz, amiből 22 a kötelező. A médiaismeret mint kötele­zően választható tárgy meg­marad, és egyebek mellett gyakorlati információkkal megjelenik az állampolgári ismeretek. A természettu­domány integrált tárggyal ki lehet majd váltani a kémia, fizika és biológia tárgyat, és tartalmi megújuláson esett át a magyar nyelv és irodalom, a történelem, az ének-zene is. A módosított NAT az 1., 5. és 9. évfolyamon felmenő rend­szerben a 2020/2021-es tan­évtől lép életbe. Egyes gim­náziumok halasztást kértek az őszi bevezetésre, még nem tudni, sikerrel járnak-e. ma A legújabb eszközökre és a hagyományokra is építenek fotó: mti

Next