Kelet Magyarország, 2020. március (77. évfolyam, 52-77. szám)

2020-03-02 / 52. szám

FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2020. MÁRCIUS 2. Győzelem a hazai pályákon labdarúgás. Szombaton az NB I.-es Kisvárda a Paks, míg vasárnap az NB II.-es Nyíregyháza Spartacus FC a Kazincbarcika legyőzésé­vel növelhette hárommal a pontjainak számát. Mindkét megyei csapat hazai pályán játszott. Különösen a rétközi csapatnak jöttek jól a pontok, hiszen feljött a hetedik hely­re, azonban annyira szoros mögötte a mezőny, hogy a jövőt illetően még nem lehet­nek nyugodtak a játékosok. A nyíregyházi szurkolók le­döbbentek már a 6. percben, a vezetést az ellenfél szerezte meg, de aztán sikerült több gólt lőnie a Szparinak. A 9. km ■> Gyűjtők börzéje Bélyegek, pénzérmék, bankjegyek, kitüntetések várták az érdeklődőket tegnap a Nyíregyházán megrendezett börzén. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Szentmise nagyböjt első vasárnapján A nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban tegnap, nagyböjt első vasárnapján Palánki Ferenc, a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye püspöke tartott szentmisét, amelyen a böjt fontosságáról és a kísértések visszautasításáról is szólt. FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Ne sodródj a világban, magad alakítsd a jövődet! Arra is választ kaptak a pályaorientációs na­pon, hogy jó nyomozó volt-e Columbo­ nyíregyháza. A továbbtanu­lás útirányának eldöntéséhez kaptak hathatós segítséget szombaton a Nyíregyházi Zrí­nyi Ilona Gimnázium és Kol­légium tanulói. A pályaorien­tációs napon húsz meghívott előadótól hallhatták, hogyan alakulhat és hogyan ala­kítható a karrier. Dr. Sávér Krisztinától, a Nyíregyházi Járási Ügyészség ügyészétől arra kaptak választ a diákok, jó nyomozó volt-e Columbo, mikor és mire terjed ki egy nyomozó ügyész feladatköre, mit jelent a vádirat, a vádelő­készítés, a vádképviselet. Dr. Tóth András Tamás gyógy­szerész arról beszélt, mire ér­demes ügyelni a munkahely megválasztásakor. KM A cikk a 3. oldalon folytatódik A Dialóg nem csak a neten lóg NYÍREGYHÁZA. A XXI. század­ban nélkülözhetetlen a digi­tális írástudás ahhoz, hogy a nyugdíjasok kapcsolatot tart­hassanak az interneten egy­mással, illetve a távolban élő gyermekeikkel, unokáikkal. Ennek jegyében informatikai képzéseken vettek részt a 25 éve működő Dialóg Nyugdí­jas Egyesület tagjai. A civil szervezet jubileumi ünnepsé­gén hamar kiderült: ez csupán hab volt a sokrétű tevékeny­ségük tortáján...­­8. km K_Art-Magyarország 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 999-111 Fókuszban_______________6. oldal Évgyűrűk 8. oldal Sport______________9., 10., 11. oldal Varázsszőnyeg 14. oldal Tiszták lettek az ártéri erdők Harmadik alkalommal rendezett természet­­védelmi akciót a PÉT Kupa a Tisza mellett. VÁSÁROSNAMÉNY, TISZASZALKA. A hétvégén a PÉT Kupa ön­kéntesei - immár harmadik alkalommal - természetvé­delmi akció keretében meg­tisztították a műanyag pa­lackoktól a tiszaszalkai ártéri erdőt. A Tisza árhulláma által partra sodort hulladékot a Szipa-csatorna melletti vásá­­rosnaményi telepen válogat­ták a munkában részt vevők. Az előző években hét hek­tár erdőt kitakarítottak az önkéntesek, de ezt a terüle­tet az áradások miatt ismét újra kellett takarítani. Mivel most csak az egy év alatt fel­gyülemlett hulladékot kellett összegyűjteniük a résztve­vőknek, további területek megtisztítására is jutott ide­jük, így egy nagyobb Natura 2000-es természetvédelmi területet sikerült teljesen megtisztítani A tiszaszalkai ártér jó monitoringhelyszín, jól lehet követni, hogy az egyes áradások mennyi hul­ladékot hoznak, s azok hol ér­nek partot - tudtuk meg Han­­kó Gergelytől, a PET Kupa hulladékkezelésért felelős szakemberétől, aki a hétvégi munkáról további részleteket is elmondott.­­4. km a rajongók f­ilmalkotása nyíregyháza. Sokunkról el­mondható, hogy mozira­jongók vagyunk, ám olyan filmtanokat, akik képesek milliókat költeni arra, hogy leforgassák kedvencük foly­tatását, aligha sokat találni. Márpedig - ahogyan arról már korábban is írtunk -, nálunk, Magyarországon is vannak lelkes megszállottak, akik olyan profi Star Wars rajon­gói filmet forgatnak, amilyen még soha sehol nem készült ezen a kerek világon. Nem véletlen, hogy a nem min­dennapi vállalkozásra még George Lucas is felfigyelt, aki egyébként élből elutasítja a rajongói filmeket. Mert ha valahol valaki egész estés, igényes űrmesé­be kezd, ráadásul az eredeti SW-filmek költségvetésének a töredékéből, arra azért a világ legismertebb mozifene­gyereke is igencsak felkapja a fejét.­­6. km Tegnap elhunyt Balsai István alkotmánybíró BUDAPEST­ Elhunyt Balsai Ist­ván alkotmánybíró, volt igaz­ságügyi miniszter vasárnap - közölte az Alkotmánybíró­ság (AB) a honlapján. Balsai István gyógyíthatatlan beteg­ségben hunyt el, 73 éves volt. Alkotmánybírói tisztségét 2011. szeptember 1-től töltöt­te be. Balsai István 1947-ben született Miskolcon. 1972-ben az Eötvös Loránd Tudomány­­egyetem Állam- és Jogtudo­mányi Karán summa cum laude minősítéssel végzett. A rendszerváltás után az MDF jogi szakértője, 1990 és 1994 között Antall József, majd Bo­­ross Péter kormányának igaz­ságügyi minisztere. mti ■ Új autók Huszonnyolc új autó segíti a megyei kormányhivatal munkáját. A gépkocsikat szombaton adta át dr. György István államtitkár. /3. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Erőszak a családban nyíregyháza. Bár az utóbbi években egyre többet beszé­lünk a családon belüli erő­szakról, a probléma mind a mai napig jelen van társadal­munkban, nem sikerült hát­térbe szorítani. Mindezt az is jelzi, hogy ta­valy közel száz megelőző tá­voltartási kérelem érkezett a Nyíregyházi Járásbírósághoz. A családon belüli erőszak­ról és a távoltartási kérelem legfontosabb tudnivalóiról beszélgettünk Sterné dr. Deák Andreával, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivőjé­vel. /5. KM n Báloztak a köztisztviselők Báli mulatság várta a megyei kormányhivatal munkatársait szom­bat este a Nyíregyházi Egyetem Kodály-ter­­mében. Képünkön: dr. Polgári András főigaz­gató, Biczi Orsolya miniszteri biztos, dr. Borbásné Nagy Beáta főosztályvezető, Ro­mán István kormány­­megbízott, dr. Reha Gábor főosztályvezető. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Next