Kelet Magyarország, 2020. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-02 / 102. szám

LXXVII. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM, ÁRA: 180 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT Mai számunk­ban találják a TVműsor.hu magazint. FÜGGETLEN NAPILAP SZOMBAT Az északnyugati szél felerősödik, eső elszórtan alakulhat ki. 2020. MÁJUS 2. 20 ° C REGGEL DÉLBEN ESTE Ki lesz az idén a Kelet színésze? nyíregyháza. Ha az életünk a megszokott mederben folyna, lassan közelegne a színházi évad vége, ami az összegzések, értékelések időszaka. De a jár­vány miatt szó sincs megszo­kott mederről, az évad pedig a veszélyhelyzet bevezetésével félbeszakadt. Ettől függetlenül úgy döntöttünk, hogy az idén is megtartjuk a Kelet színésze szavazást, hiszen március kö­zepéig számos remek előadást és még több kiváló alakítást láthatott a közönség. Azt, hogy ki lesz a Kelet színésze, ezúttal is olvasóink döntik el. n. km Védett madarak estek áldozatul SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Nagy­­kállóban és Újfehértón is raga­dozó madarak pusztultak el, mérgezésre gyanakodnak - írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság honlapján. A múlt hónapban két ragadozóma­­dár-mérgezéses eset volt, most két újabb helyszínen történt feltételezett mérgezés, a toxi­kológiai vizsgálat még folya­matban van. km 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Telefon: (42) 999-111 9 770133 205061 MAGYARORSZÁG Mama kér­lek - anyák napi sláger új köntös­ben Rúzsa Magdival. 16. OLDAL Egy csokornyi szeretet Demjén-Orosz Beátát már felköszöntötte anyák napja alkalmából lánya, Izabella. Az ötéves kislány édesapjával, Mártonnal válogatta csokorba anyukája kedvenc virágait. fotó: pusztai Sándor Hétfőn biztonságban indulhat el az érettségi A védőfelszereléseket a héten megkapták az iskolák. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG: Felkészültek az iskolák az érettségi lebonyolítására, a diákoknak hétfőtől a korona­ méter távolságot kell tarta­ bni rendhagyó érettségi elő vírus-járvány miatt szigorú előírások betartásával, sok helyen védőmaszkban kell vizsgázniuk. A termekben legfeljebb 10 vizsgázó lehet, közöttük legkevesebb másfél nő, az érettségi dolgozatokat pedig járványügyi megfonto­lásból egy napig „pihentetik” a kijavításuk előtt. A diákok távoktatásban készültek fel a nagy napra. A sok szempont­A cikk a 3. oldalon folytatódik, készületeiről iskolaigazgató­kat kérdeztünk meg. Kelet színésze_______________7. oldal Ízvilág 8. oldal Sport __ ___9_ 10. oldal Kultúrtipp 12. oldal cfmÁ; SZON.hu A járvánnyal kapcsolatos folyamatosan frissülő, hiteles információk:] 8 Speciális feladat Az Egészségügyi Alap­­ellátási Igazgatóság kapott a védőfelszere­lésből. NYÍREGYHÁZA: A koronaví­­rus-járvány elleni küzdelem­ben az egészségügyi dolgo­zóknak nagy szükségük van védőeszközökre, hogy mi­közben másokon segítenek, ne fertőződjenek meg. A Lego Csoport most őket támogat­ja azzal, hogy a nyíregyházi gyárában speciális védőszem­üvegek gyártásába kezdett. A Nyíregyházán és környékén működő gyermekorvosokhoz juttatják el a csomagokat, amelyekben a védőszemüve­geken kívül gyermekméret­ben maszkok, illetve fertőt­lenítőszerek is találhatóak. A vállalat mindezen felül 15 ezer védőszemüveget is fel­ajánlott a nyíregyházi pol­gármesteri hivatalnak, hogy a városi fenntartású intézmé­nyek dolgozóihoz is eljusson a felszerelés. A nyíregyházi telephelyen műszakonként 10-15 fő dolgozik a szemüve­gek gyártásán. km A vállalat képviseletében Fruzsinszki Takács Ilona tartotta a sajtótájé­koztatót Csikós Péter, a nyíregyházi Egészségügyi Alapellátási Igazgató­ság igazgatója vette át az adományt fotó: pusztai Sándor 559331 „Ha csak egy virág volna, én azt is megkeresném. Ha csak egy csillag gyúdna, fényét idevezetném. Ha csak egy madár szólna, megtanulnék hangján. Ami csak szép szó volna, édesanyámnak adnám.” Létay Lajos Bővít az Unilever Nyírbátorban NYÍRBÁTOR. Az Unilever Ma­gyarország Kft. mintegy 15 milliárd forintos beruházás ke­retében közel harmadával bő­víti nyírbátori háztartásvegy­ipari üzemének alapterületét. A beruházás - amely a gyár környékén az első ütemben 300 fa ültetését is magában foglalja - 2021 elején zárulhat le. Jelenleg közel 300 fő dol­gozik az üzemben, ahol olyan világszerte jól ismert márkák termékeit gyártják, mint a Domestos, a Cif, a Coccolino, a Flóraszept, a Surf vagy az Omo. A kapacitásbővítés a nyírbátori egységben mintegy 10 százalékos létszámbővítést is eredményez majd - áll a cég­csoport közleményében. km Teremi Nelli Flóra FOTÓ: KM-ARCHÍVUM Kalandosra sikerült a hazaút NYÍREGYHÁZA, ST. SIMONS IS­LAND. Soha nem vágyott az Egyesült Államokba, de ami­kor kínálkozott egy munkale­hetőség, úgy gondolta, két legyet üthet egy csapásra: vi­lágot láthat és szakmatapasz­talatot szerezhet. Teremi Nelli Flóra St. Simons Island város­kában a Sea Island Hotelben a foglalásokat intézte, amikor az álommunkába közbeszólt a koronavírus-járvány. Nem volt könnyű hazakeverednie az államokból. /4. KM A hétvégén még érvényes a korlátozás NYÍREGYHÁZA. A kijárási korlá­tozás a hétvégén még érvény­ben van, ezért Nyíregyháza frekventált turisztikai öveze­teiben a parkolók le vannak zárva, nem megengedett a csoportosulás, közterületen is meg kell tartani a másfél méteres távolságot. A járvány elleni védekezés május 4-étől lép a második szakaszába, és fokozatosan enyhülnek a kor­látok, de ezzel együtt tovább­ra is fontos az óvatosság, a megfontolt magatartás, mert a koronavírus továbbra is je­len van az országban - közöl­te a megyeszékhely operatív munkacsoportja. km HIRDETÉS

Next