Kelet Magyarország, 2021. március (78. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-01 / 50. szám

FÜGGETLEN NAPILAP HÉTFŐ 2021. MÁRCIUSI. A párásság megszűnése után napos időre számíthatunk 9 ° C VJ ik, :©: ük REGGEL DÉLBEN ESTE Pénteken már be is oltották NYÍREGYHÁZA. - A feleségem az elsők között regisztrálta a csa­ládot. Számomra természetes volt, hogy beoltassuk magun­kat, hiszen mindannyian ren­geteget utazunk, mi gyere­kek között is sokat vagyunk. Csütörtökön este kaptam a telefont, hogy amennyiben vállalom, akkor pénteken megkaphatom a kínai vakci­nát. Vállaltam, beadták, és semmiféle mellékhatást nem tapasztalok - nyilatkozta ér­deklődésünkre Bakosi Béla, a Nyíregyházi Sportcentrum ugróatlétáinak edzője. km Bakosi Béla fotó: archív Bejutottak az elődöntőbe sport. A Fatum-Nyíregyháza bejutott az elődöntőbe a női röplabda Extraligában, miu­tán a negyeddöntő vasárna­pi, harmadik mérkőzésén is három játszmában győzte le a Diósgyőr csapatát. Egyelőre még nem ismert a következő ellenfél kiléte, a Vasas-Újpest párharc győztese vár a nyír­egyháziakra. /ii. KM Devizaárfolyam^ 0* (2021.02.26.) Sport A tartalomból Környezetvédelem Visszapillantó ___ Kisállat 4. oldal 5. oldal _ 8. oldal 9-12. oldal Metszőollót fogott a kezébe, és hozzálátott a tavaszi munkálatokhoz a gyümölcsösben Görbe Szabolcs a kellemes, tavaszias, hétvégi napsütésben nekilátott a gyümölcsfák metszésének Császárszálláson. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Gyilkosság Máriapócson Tizenegy évvel ezelőtti emberölés nyomozá­sának végére kerülhet pont, amennyiben beigazolódik a gyanú. máriapócs. Egy börtönbünte­tését töltő férfit gyanúsított meg a Nemzeti Nyomozó Iroda a bűncselekmény elkö­vetésével - tette közzé az Or­szágos Rendőr-főkapitányság a honlapján. Felidézték, hogy a Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűn­ügyi Osztálya nyomozást ren­delt el tizenegy esztendővel ezelőtt egy 2010 szeptem­berében történt emberölést illetően: a máriapócsi ottho­nában öltek meg egy 75 éves férfit. Mivel az elkövető kilé­tét akkor nem sikerült megál­lapítani, a nyomozást felfüg­gesztették. A Készenléti Rendőrség az elmúlt esztendőben újra elővette az ügyet, majd a nyomozati iratok, valamint a lefoglalt bűnjelek áttekinté­sét és értékelését követően a nyomozás tovább folytatásá­ról döntött. A nyomozás eredménye­ként a Nemzeti Nyomozó Iro­da Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya gyanúsítottként hallgatta ki a jelenleg más bűncselekmények elkövetése miatt jogerős szabadságvesz­tését töltő 45 éves B. Róber­tet. KM További izgalmas hírekért látogasson el ide: Lenyűgözte a zsűrit a dalával A csengeri Katona Petra lett A Dal 2021 felfedezettje, várhatja a finálét. CSENGER: A Dal 2021 első elő­döntőjét élőben közvetítet­te a Duna Televízió, így or­szág-világ láthatta, hallhatta, amint a dalválasztóban mind a tíz szerzemény akusztikus változatban csendült fel. A csengeri Katona Petra a Viszlát múlt című számával elkápráztatta a zsűrit, az ad­ható 40 pontból 39-et kapott, így Bari Laci Féltelek című dalával holtversenyben vé­geztek az élen. Nem pusztán az első he­lyezésnek örülhetett a csen­geri szólista, hanem a külön­­díjnak is: ő lett A Dal 2021 felfedezettje. Az elismerést Vincze Lilla adta át az éne­kesnek. KM SZON.hu Katona Petra fotó: kákos Dávid A nyomkövetés magasiskolája nyíregyháza.­­ A mentőkutyák kiképzésének több változata létezik. A romon kereső ebek a gazdi követése nélkül keres­nek olyan embereket, akiket nem látnak, vagy eszméletle­nek, ezért nem mozognak. A területkereső kutyák szintén inaktív személyek után kutat­nak - csak a földön fekvőket, mozdulatlanokat jelzik, a kö­rülöttük mozgó, a keresésben segédkezüket nem - mondta dr. Papp István, a Kelet-ma­gyarországi Speciális Mentő Egyesület orvosa.­­8. km Új feladatok lesznek a motorosok vizsgáján NYÍREGYHÁZA. Megújított tan­tervi és vizsgakövetelménye­ket teljesítve szerezhetnek jogosítványt a magyar moto­rosok március elsejétől. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közölte, hogy a tárca az alapos szakmai elő­készítő munka és egyezteté­si folyamat eredményeként korszerűsítette a képzést a balesetek számának csök­kentéséért. Magyarországon évente átlagosan 15-20 ezren tesznek forgalmi vizsgát a kétkerekű járműkategóriák­ban. A korszerűsített tanterv bevezetésének köszönhető­en a 100 közúti balesetből négyet okozó motorkerékpá­rosok közlekedése még biz­tonságosabbá válik. Az összes kétkerekű kategóriát érintő változások hatálybalépésé­vel a vizsgafeladatok között hangsúlyosabban szerepel­nek az összetettebb vezetés­­technikai elemek, n. km Romantikus regényt írt most nyíregyháza. Agnes Canestri kilencedik, angol nyelven írt romantikus regénye, a „Law #3: Don’t Fall for the Athle­te” (Harmadik törvény: Ne szeress bele sztársportolóba!) március elsején jelenik meg. A szerző a Nyíregyházáról indult Szikora Ágnes, aki ti­zenhat éves kora óta alakítja önállóan az életét. Olaszor­szágban érettségizett és dip­lomázott, majd a gazdasági életben dolgozott különböző országokban. Öt nyelven tár­gyalóképes.­­14. KM Molnár Alexa Nyíregyháza Tudjon meg többet Alexáról a 3. oldalon. További képek és értékelés: SZON.hu Támogatják a tanyákon élőket SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. A Tanyafejlesztési Program 2011-es megindítása óta ös­­­szesen 2761 pályázat része­sült támogatásban, több mint 11,2 milliárd forint összegben. A kezdeményezés egyik alap­vető célkitűzése a tanyákon élők életszínvonalának javí­tása, illetve az alapvető infra­struktúra és szolgáltatások fejlesztése. A Nyíregyháza mellett található Mohosbo­korban gazdálkodó Augusz­­tinyi Gábor nemrég zárta le a pályázatát.­­3. km Az erdő védelme a kitűzött céljuk nyíregyháza. Az elmúlt 10 év során közel 300 zsáknyi ille­gális hulladéktól tisztították meg az erdőt az önkéntesek. Előfordult benzinnel teli kan­na, rossz hűtőgép, vécécsé­sze, traktorgumi és köze­lebbről meg nem nevezendő szexuális segédeszközök is - mondta dr. Szigetvári Csaba, az E-misszió Egyesület elnö­ke, az Erdőpásztor-program ötletgazdája és koordinátora. /4. KM «■ Átfestették a villanypóznákat Az állagmegóvásért és a szebb összképért az E-ON munkatársai emelődaru segítségével festették át Nyíregyházán a Hősök tere villanypóznáit a hétvégén. FOTÓ: SIPEKI PÉTER

Next