Kelet Népe, 1939 (5. évfolyam, 1-11. szám)

1939-08-01 / 7. szám

*22* KELET NÉPE Mik volnánk mi tek. rendek, ha érzéktelenül néznek elesteket azoknak, kik sírják’ szé­lén remény' 's bizalom’ tekintetével fordul­tak felénk? kik polgári életöket egy hozzánk intézett köszönetírással végezték be; 's kiknek idegen földön bujdokló maradvá­nyaik még most is részvétünk után esdek­­lenek? Mik volnánk, ha az eltaposott szabadság’ véghörgése fel nem rezzentene bennünket; 's ez oly közelről, 's oly sok­képpen érdeklő ügyben férfias szózatot nem emelnénk? Igen is tekintetes rendek, kérjük a’ fejedel­met, hogy a’ mit egyes megyéknek meg­tagadott, azt a' nemzet' egyesült óhajtá­sainak tegye meg; 's a' lengyeleken történt igazságtalanság' helyrehozására utat keres­sen. Szabad nép' királyának illik és kell nemzeti szabadságért magát közbevetni; szabad népnek illik és kell királyát nemzeti szabadság' védelmére felkérni; 's midőn ezt tesszük, Isten és emberek előtt oly kötelességet teljesítünk, mit maga a' ter­mészet metsze kebleinkbe; 's minek eleget tenni haszon és dicsőség. AZ ERDÉLYI HADSEREG Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fénnyel jár előttünk, Osztrolenka véres csillaga. Ott megy ő, az ősz vezér, szakálla Mint egy fejér zászló lengedez. A kivívott diadal utáni Békességnek a jelképe ez. Ott megy ő, a vén vezér, utána A hazának ifjúsága mi, így kísérik a vén zivatart a Tengerek szilaj hullámai. Két nemzet van egyesülve bennünk, S mily két nemzet! a lengyel s magyar! Van-e sors, a mely hatalmasabb, mint a két nemzet, ha egy célt akar? Egy a célunk: a közös bilincset összetörni, melyet hordozunk, S összetörjük, esküszünk piros mély Sebesdre, megcsúfolt hazánk! Küldd elénk, te koronás haramia, Légionként bérszolgáidat, Hogy számodra innen a pokolba Holttestébül építsünk hidat. Miért ne győznénk? hisz Bem a vezérünk, A szabadság régi bajnoka! Bosszúálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga. PETŐFI SÁNDOR, a szibériai jégmezőkön, de még mindig maradtak elegen, akik meg tudtak szabadul­ni az orosz titkosrendőrség állandóan éber szemei elől, be tudtak férkőzni titkon a megfélemlített nemzeti lélek zugaiba s ébren tartották ottan a szabadság örök vágyát. Mieckievic Ádám (1798—1855) Vilnában az ország különböző részeiből oda menekült tanárok élére állt ; összegyűjtik a népdalokat, a népszokásokat, a nemzeti kultúra és tudomány kincseit, majd elindulnak álruhában, sok­szor egyszerű parasztoknak vagy vándorló mesterlegényeknek öltözve, esténként besurrannak lengyel falvakba, a parasztviskókba, birtokosok kúriáira, tanítók és papok házaiba s mint egykor az üldözött apostolok a katakombák­ban, ők is úgy hirdetik a nemzeti feltámadás gondolatát a meggyötört lengyel népnek. A lengyel fájdalomnak másik nagy propagálója Sienkiewicz Henrik is (1846—1916). A világirodalomban is a legjelesebbek sorába emelkedett, a lengyel szenvedésnek pedig egyik legelevenebb festője, nemzeti remé­nyek ébren tartója és a népi öntudatnak ébresztője lett. Leíró és jellemző művészete csodálatos magaslatokra emelkedik, amikor a lengyel fájdalmat ecseteli és szívbe markoló hangon és színekben érzékelteti a széthulló nemzeti társadalomnak és az oroszok által halálra ítélt népi kultúrának nagy válságát. Sienkiewis mindig lengyel marad. Még akkor is, amikor témái idegen világba viszik. Mellette legnagyobb lázító az orosz zsarnokság ellen és legfélelmetesebb védőügyvéd népének megtaposott igazsága mellett a nagy lengyel muzsikus, Chopin Frigyes (1810—1849). A legfinomabb művészetnek, a zenének ellen­állhatatlan hangjával férkőzik hozzá a kultúremberiség szívéhez, s akárhol rója a száműzetés útját, akárhol viharzónák fel zongorájának húrjain hatalmas krescendók vagy sziporkáznak a mazurkák, polonézek és felsírnak sejtelmes szimbólumokat bontogatva a nokturnók, mindenütt a legnagyobb hatást éri el s legnagyobb sikerrel teremti meg a nyugati kultúrnépek lelki szolidaritását Oroszországgal szemben. A huszadik század első évtizedében már hallani lehet az eljövendő világháború földalatti morajlását s a tárgyaló­asztaloknál egymással a nemzetközi udvariasság nyelvén beszélő diplomaták lelkén át-át­suhannak már a nagy krízisnek ijesztő árnyai. A lengyelek is sejtenek vala­mit ; mégegyszer, szinte utolsó erőfeszítéssel szembeszállnak a lengyel életen elharapódzó letargiával; egyletekben, tornaklubokban, lövész- és cserkészalakula­tokban a fiatal lengyel nemzedékhez, a húszévesekhez szólnak, katonai alakula­tokat szerveznek s a fiatalságnak örök optimizmusával s izzó hitével gyógyo­­­gatják és frissítik fel az öregebbek sötét pesszimizmusát. Hiábavaló az orosz titkosrendőrségnek megfeszített munkája, a Robotnik újság körül gyülekeznek Pilsudszky József, aki csak nem rég tért vissza a szibériai száműzetésből, a Wyspianski-ak, a Zeromski-ak és készülnek arra, hogy a kirobbanásra kész világháborút nemzeti aspirációik céljaira felhasználják. Itt már Pilsudszky Józsefben testesül meg a lengyel nemzeti lélek minden törekvése. A párizsi föld­rajzi kongresszuson tömören úgy foglalja össze a jövendő eshetőségeit: legsze­rencsésebb esemény lesz ránk nézve, ha Oroszországot legyőzik a németek s azután a németeket a franciák. Amikor a világháború kitört, a lengyel légiók már több ezer elszánt taggal álltak a központi hatalmak oldalán s nem egy ütkö­zetnek kimenetelét billentették hősi halálmegvetésükkel a központi hatalmak javára. Varsó felszabadítása után (1916) a németek fel akarták oszlatni a légiót, illetőleg tagjaikat beosztván a rendes hadseregbe, meg akarták szüntetni a légió különállását. A szabadságára féltékeny lengyel lélek teljes erővel tiltakozik s amikor a németek Pilsudszkyt a magdeburgi vár kazamatáiba zár­ták, a Kadrowkát (a légió lengyel neve), újjászervezi Pilsudszky legbizalma­sabb barátja és jobbkeze ; Beck József, Lengyelország mai külügyminisztere. Az új szervezkedés a Polska Organisacja Wojskowa név alatt indul meg és most már inkább az osztrák-magyar hadsereg szárnyai alá helyezkedik, Frigyes főherceg legfőbb parancsnoksága alatt. A világháború után a franciák külö­nös támogatásával megalakult Lengyelországban a legelső független kormány, 1918 október 18-án. Államfővé Pilsudszky Józsefet választották, akinek nevéhez fűződik a legnehezebb lengyel problémák megoldása és Lengyel­­ország megerősítése. A lengyel sas diadalmasan terjeszti ki szárnyait és ma szembenéz a porosz sassal s egy másik 80 milliós nép hatalmas kulturális, faji és gazdasági erejével, roppant dinamizmusával. Ma ugyan még mindig nagy megoldatlan kérdések okoznak gondot a lengyel nép legkiválóbb állam­­férfiainak, de a lengyel hit, öntudat, szabadságszeretet s a szenvedésekben meg­edződött lengyel lélek csodát művelt eddig is. VIDOVICS FERENC

Next