Kelet Népe, 1941 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1941-12-15 / 23. szám

KELET NÉPE FŐSZERKESZTŐ: MÓRICZ ZSIGMOND PETŐFI-ŐSERŐ Irta: MÓRICZ ZSIGMOND Pest már akkor hatalmas nagyváros volt, különösen S­­alk Szent Mártonhoz képest, ahol ilyeneket gondolt: Mi a dicsőség, tündöklő szivárvány, a napnak könnyebben megtört sugara, vagy Mit ettél föld, hogy egyre szomjazol? Hogy annyi könnyet s annyi vért iszol? Petőfi Pestre érkezett, ahol száznégyezer lélek lakott. Óriási város, ahol már eltéved az ifjú a fény és pompa özönében és a tömegben. Ki látná be annak a határát, meddig tart az úri élet s hol kezdődik a nyomor? Petőfi Pestre ér s azt írja, hogy: Haza csak ott van, hol jog is van S a népnek nincs joga. Petőfi ebben az időben huszonhárom éves. Az ember milliószor megáll. Ki volt? Csak ő nem áll meg, ő komor­ vigan megy Pest köze­pén, Pálffy Alberttel megy a belvárosnak egyik tündöklően fényes utcáján — ahogy Pestet egy ilyen ifjúnak akkor látnia kellett Szalk Szent Márton után. Egy bolt előtt ott van egy üres targonca. Azt mondja Petőfi a földbirtokos­­fiúnak, aki ki van vasalva, elkényeztetett úrifiú: — No Berci, mennyiért tolnád végig ezt a taligát ezen az utcán? Mondja rá szellemesen Pálffy Albert: — Ha te beleülsz, ingyen. Petőfi abban a pillanatban belevágta magát a talics­kába s Pálffy Albert ész nélkül menekült. Ezt az utcát ma úgy hívják, Petőfi Sándor­ utca. Pálffy Albertet ma már, gondolom, senkinek se hívják. Nem a verseknél állottam meg legelőször: ki volt? A költőnek nincs kora, nincs neme, nincs emberi vetü­lete. Az ember azt mondja, divinatio s akkor csak ki kell várni a pillanatot, hogy a legfelső hatalmak rajta keresztül ki­ejtsenek valamit, ami századokon, ezredeken keresztül igéje lesz az emberiségnek. De ki az, aki belevetette magát a talicskába? Ebben a gondolkodás nélküli, rögtönös, végzetes moz­dulatban van benne az ember. Egészen biztos, hogy Petőfi gátlástalanabb volt, mint az úrifiúk. Nem zavarta őt a gyermekszoba, a francia nevelőnő, aki már hároméves korában illikre tanítja, nem zavarta a társadalmi ambícó: Petőfi ősember volt, aki tisztán és megalkuvás nélkül lobbant költővé. Három fiatalember élt ekkor egymás mellett, együtt, egymásra találva s avval a rendeltetéssel, hogy a kor szel­lemi életét ők irányítsák. Arany, Petőfi és Jókai. Arany beleült volna a talicskába? És Jókai? Egyik se. Arany pedig még mélyebbről jött, mint Petőfi s Jókai sem sokkal magasabbról. Arany az igazi ,,népi sarjadék", agg parasztok késői gyermeke, aki hamu­ban tanul írni és tízéves korában pénzt keres. Benne az ős életet egész csomó jel zavarja. Nemességi álmok: a fel­sőbb világokhoz való kapcsolódás, öreg szülők ijedtsége és remegése az élettől és saját megijesztett ifjúsága az élet gondjai közt. Jókai az elkényeztetett intelligencia szerény fia, akit csak a ragyogó tehetség szöktet ki a sorból, de nem any­­nyira, hogy önállóan merészeljen a maga lábán állni. A komáromi fiskális jogvégző fia, akit azonban magával egyenrangúnak fogadott el a nála egy egész évvel öregebb Petőfi . . . Dehogy fekszik ez bele a tragacsba a pesti nyílt utcán. Még olyan menekülést nem látott az irodalom, ahogy ő repült volna a társasági illembe, ahogy rögtön meg is tagadta Petőfit, mikor ez azt írta Vörös Mihálynak (Vörösmartynak), hogy „Nem én téptem le homlokodról, Magad tépted le a babért!“ Nem háromszor, tizenkétszer tagadta meg, tizenkét pontban, mint szerkesztőtárs. Hogy a szent öreggel ekkora hálátlanságot követett el. Egy negy­vennyolcéves ággal szemben, Jókainak igenis megvolt a maga­biztos érzéke a kötelező modor felől. De nem is írt olyan sorokat. Ha férfi vagy, légy férfi ,s ne hitvány gyönge báb . . . Arany sem írt efféléket. Petőfi ezt az évet avval nyitja meg, hogy Mit háborgattok, takarodjatok innen . . . s azzal végzi, hogy: Egy gondolat bánt enyémet . . . Evvel lesz huszonnégy éves. ■ Petőfinek az apja mészárosmester volt. Az, hogy pa­raszt mészáros, a paraszt szó értelme szerint csak azt jelenti, hogy alacsonyrangú, durva, senki. Azt nem jelenti, hogy földmíves. Ha minden kötél szakadt, akkor sem föld­túrónak ment el, hanem jó öreg korcsmárosnak. Petőfi egy fokig már felszabadul a népiség súlya alól. A falu iparosa egy fokkal föltétlenül magasabb szellemi arculatot mutat. Még nem idegen neki a targonca. A falusi

Next