Kelet Népe, 1941 (7. évfolyam, 1-23. szám)
1941-12-15 / 23. szám
KELET NÉPE FŐSZERKESZTŐ: MÓRICZ ZSIGMOND PETŐFI-ŐSERŐ Irta: MÓRICZ ZSIGMOND Pest már akkor hatalmas nagyváros volt, különösen Salk Szent Mártonhoz képest, ahol ilyeneket gondolt: Mi a dicsőség, tündöklő szivárvány, a napnak könnyebben megtört sugara, vagy Mit ettél föld, hogy egyre szomjazol? Hogy annyi könnyet s annyi vért iszol? Petőfi Pestre érkezett, ahol száznégyezer lélek lakott. Óriási város, ahol már eltéved az ifjú a fény és pompa özönében és a tömegben. Ki látná be annak a határát, meddig tart az úri élet s hol kezdődik a nyomor? Petőfi Pestre ér s azt írja, hogy: Haza csak ott van, hol jog is van S a népnek nincs joga. Petőfi ebben az időben huszonhárom éves. Az ember milliószor megáll. Ki volt? Csak ő nem áll meg, ő komor vigan megy Pest közepén, Pálffy Alberttel megy a belvárosnak egyik tündöklően fényes utcáján — ahogy Pestet egy ilyen ifjúnak akkor látnia kellett Szalk Szent Márton után. Egy bolt előtt ott van egy üres targonca. Azt mondja Petőfi a földbirtokosfiúnak, aki ki van vasalva, elkényeztetett úrifiú: — No Berci, mennyiért tolnád végig ezt a taligát ezen az utcán? Mondja rá szellemesen Pálffy Albert: — Ha te beleülsz, ingyen. Petőfi abban a pillanatban belevágta magát a talicskába s Pálffy Albert ész nélkül menekült. Ezt az utcát ma úgy hívják, Petőfi Sándor utca. Pálffy Albertet ma már, gondolom, senkinek se hívják. Nem a verseknél állottam meg legelőször: ki volt? A költőnek nincs kora, nincs neme, nincs emberi vetülete. Az ember azt mondja, divinatio s akkor csak ki kell várni a pillanatot, hogy a legfelső hatalmak rajta keresztül kiejtsenek valamit, ami századokon, ezredeken keresztül igéje lesz az emberiségnek. De ki az, aki belevetette magát a talicskába? Ebben a gondolkodás nélküli, rögtönös, végzetes mozdulatban van benne az ember. Egészen biztos, hogy Petőfi gátlástalanabb volt, mint az úrifiúk. Nem zavarta őt a gyermekszoba, a francia nevelőnő, aki már hároméves korában illikre tanítja, nem zavarta a társadalmi ambícó: Petőfi ősember volt, aki tisztán és megalkuvás nélkül lobbant költővé. Három fiatalember élt ekkor egymás mellett, együtt, egymásra találva s avval a rendeltetéssel, hogy a kor szellemi életét ők irányítsák. Arany, Petőfi és Jókai. Arany beleült volna a talicskába? És Jókai? Egyik se. Arany pedig még mélyebbről jött, mint Petőfi s Jókai sem sokkal magasabbról. Arany az igazi ,,népi sarjadék", agg parasztok késői gyermeke, aki hamuban tanul írni és tízéves korában pénzt keres. Benne az ős életet egész csomó jel zavarja. Nemességi álmok: a felsőbb világokhoz való kapcsolódás, öreg szülők ijedtsége és remegése az élettől és saját megijesztett ifjúsága az élet gondjai közt. Jókai az elkényeztetett intelligencia szerény fia, akit csak a ragyogó tehetség szöktet ki a sorból, de nem anynyira, hogy önállóan merészeljen a maga lábán állni. A komáromi fiskális jogvégző fia, akit azonban magával egyenrangúnak fogadott el a nála egy egész évvel öregebb Petőfi . . . Dehogy fekszik ez bele a tragacsba a pesti nyílt utcán. Még olyan menekülést nem látott az irodalom, ahogy ő repült volna a társasági illembe, ahogy rögtön meg is tagadta Petőfit, mikor ez azt írta Vörös Mihálynak (Vörösmartynak), hogy „Nem én téptem le homlokodról, Magad tépted le a babért!“ Nem háromszor, tizenkétszer tagadta meg, tizenkét pontban, mint szerkesztőtárs. Hogy a szent öreggel ekkora hálátlanságot követett el. Egy negyvennyolcéves ággal szemben, Jókainak igenis megvolt a magabiztos érzéke a kötelező modor felől. De nem is írt olyan sorokat. Ha férfi vagy, légy férfi ,s ne hitvány gyönge báb . . . Arany sem írt efféléket. Petőfi ezt az évet avval nyitja meg, hogy Mit háborgattok, takarodjatok innen . . . s azzal végzi, hogy: Egy gondolat bánt enyémet . . . Evvel lesz huszonnégy éves. ■ Petőfinek az apja mészárosmester volt. Az, hogy paraszt mészáros, a paraszt szó értelme szerint csak azt jelenti, hogy alacsonyrangú, durva, senki. Azt nem jelenti, hogy földmíves. Ha minden kötél szakadt, akkor sem földtúrónak ment el, hanem jó öreg korcsmárosnak. Petőfi egy fokig már felszabadul a népiség súlya alól. A falu iparosa egy fokkal föltétlenül magasabb szellemi arculatot mutat. Még nem idegen neki a targonca. A falusi