Kelet, 1947 (32. évfolyam, 1-2. szám)
1947-11-01 / 1. szám
2 EGY ESTÉM BERLINBEN TEMPEFŐI Egy régi legenda szerint, valamelyik keleti bölcs a tenger partján járván tanítványaival, rothadószamár-tetemet talált. Az ifjak sarálkozva fordultak el s vonultak hátrább, csodálva, hogy a Mester megáll, lehajol, és kezébe véve a ragyogó tisztára vált állkapcsot, elmerengve nézi. Majd megmagyarázta tanítványainak : oly nagy a Teremtő hatalma, hogy abban, amit mi emberek megvetendőnek, utálatosnak látunk, szépséget és tisztaságot rejtett el, csak meg kell találni és fel kell ismerni. Magam is így vagyok most, amidőn személyes élményeimben kutatva, emlékeimet bolygatva, egy régi estém képe bontakozik ki bennem. A háborús évek alatt volt. Berlinben jártam hivatalosan úgy éreztem magamat, mint gyermekkori regéink kémjei, akik álruhában, leplezve lappanganak az ellenség táborában, félve, sőt m majdnem várva, mikor veszik észre rajtam, hogy nem tartozom közéjük, hogy nagyhangú tamtanpaik lármáját únem és nevetségesnek, főleg pedig hazugnak hallom, hogy világszédítésre szánt öndícséretüket, amennyiben igaz, tírálatosnak, amennyiben kitalált, nevetségesnek tudom. Meg voltam győződve, hogy összes érzéseim állandóan kint ülnek az arcvonásaimon. Koraőszi este volt, előző éjszaka érkeztem meg, még fejemben volt a fárasztó utazás zúgása, előttem tartózkodásom céltalansága, s velem szemben az egyébként is rideg és nyüzsgő Berni barátságtalan tárgyilagossága. Színházba mentem. A Népoperában Mozart-darabot játszottak, ״ Titus“ címen. ״ La Clemenza di Tito“ volt az eredeti címe, — halványan felderengett bennem valamiféle emlék, hogy Mozart Lipót császár koronázására írta, hogy a tizennyolcadik század hamvadó jozefinista-liberalizmusának, a kor ideáljának, a hatalmas, de saját szándékából jóakaratú fejedelemnek akart emléket emelni. A nézőtéren háborús kép: a nőkön öreg függönyből fabrikált kisestélyi ruhák sok katona, szabadságról jövet kevés civil, az is lehetőleg valami párt-egyenruhában, néhány idegen katona — spa- Építők éneke Napforduló! Most fordul el az év Az izzó övbe. Lángolj, napgolyó! Szökkenj, gyümölcs, szín! Éljen a világ! Mondd, hogy az élet ragyognivaló! Mondd, hogy bármi történik, nagy a lét. Törvény vezérli a nyár erejét, öröktől zúg s örökbe foly a nagy folyam — S ki él, jóért küzdjön, vagy haljon boldogan! Fel, testvérek! ti, kik a nagy művet, Az Élet Országát építitek — Fogjátok a vésőt, ásót, pörölyt, Vagy fürge tollal nyargal kezetek! Még sohase kellett így hős, férfikar, Forr a nagy tánc, erjedő zűrzavar, De az áramlásban megáll a férfiláb, S hol a gyenge kihull, építő, megy tovább. A földön nagy gyümölcsök rőtlenek, Mint észvesztő szépség, fénylik a nyár, Magánkívül ragyog a büszke lét — És aratás zúg nemsokára már! A mélyből a teremtő istenig Egy akarat forr, egy dac, láz feszít, Veti arcát színbe, virágba föl, Az örök Nap alatt, mely zeng, ég, tündököl! FODOR JÓZSEF nyol légiós, szerencsétlen halálra szánt olasz, akinek az orosz jégsivatagban kell majd meghalnia, s a csatlós államok parádézó, feszítő, köpenyforgatásra és szolgaságra egyformán készuniformisos ficsúrjai. Magyar én egyedül. Az előadás nem volt jobb és nem volt rosszabb, mint bármelyik hasonló produkció akkoriban. A színpadmester valami nagyon sachlich képet akart kreálni, néhány oszloppal és fekete ciprus-szilhuettel remekelve elénk a császári Róma jellegét. (De meglehet, hogy csak az anyaggal akart spórolni.) Eleinte lekötött maga a színházban levés varázsa, hogy utaztam , most itt ülök a zsöllyén, hogy zsebemben egy hotelszoba kulcsa van, amely otthonom lesz pár napig, és hogy pár ezredmagammal erre a két órára műélvező közönség lettem. A darabot nem nagyon figyeltem: valami naív összeesküvés zajlott a színen, a Caesar természetesen nagylelkűen megkegyelmez — ez az a bizonyos clementa, amelyről a címben van szó, — s valami szerelmi bonyolulat is tarkázta a mesét. De lassan leolvadt rólam a kor fiának zűrzavaros belső kapkodása. A zene, a zene! Mozart! Nem hatásvadászó fortisszimókkal, mint Wagner, nem érzéket vibráltató kvintekkel, mint Puccini, — nem az emberségnek, a lélek belső nemességének kristálytiszta előbuzogásával — ahogyan senki más, mint Mozart, nem tudott és nem is fog zenét írni! És egyszerre a primitív mese, a képzelt római császár jósága, az intrikák és a gonosz szükségszerű bukása, a jó diadala más értelmet kaptak. Vagyishogy: most így lett csak igazi értelmük! OETL ANTAL vasöntöde és gépgyár rt. BUDAPEST X. ASZTALOS SÁNDOR U. 9. Telefon : 139 — 366* KELET