Keleti Ujság, 1919. április (2. évfolyam, 91-92. szám)

1919-04-27 / 91. szám

4. oldal Mit készít elő Borghese herceg Budapesten? Bukarest, április 26 Az „Adevărül“ írja: Kevéssel ezelőtt tudomására hoztuk olva­sóinknak, hogy August Gauvain a „Journal des Debats"-ban azzal a súlyos váddal illeti az olasz ka­tonai vezetőséget, hogy ez a bol­gárokat különösebb pártfogásban részesíti. Tartózkodva vettük tudo­másul ezeket a vádakat — egy­részt Olaszország iránt érzett tisz­teletünk miatt, másrészt pedig azért, mert jól tudjuk, hogy Gauvain egyike a leglelkiismeretesebb fran­cia újségíróknak. Ugyanezektől az indokoktól vezérelt tartózkodással közöljük le most August Gauvain­­nak a „Journal des Debats“ április 14-iki számában megjelent újabb vádjait. Smuths tábornok misszió­jának éles kritikája után a követ­kezőképp folytatja : „De ezeknél is különb az, hogy amikor Smuths tábornok Budapestről visszatért, Livio Borghese herceg ottmaradt. Borghese herceg a gróf Sforza he­lyébe kinevezett belgrádi olasz kö­vet. Belgrádba való megérkezése­kor megállapították, hogy megbízó levele a szerb királyhoz van cí­mezve. Pedig sem szerb király, sem szerb királyság nincsen a szerbek, horvátok és szlovének egyesülésének a proklamálása és a hatalmakhoz intézett jegyzék óta, amely a szerb-horvát-szlavón ki­rályság megalakítását jelenti be. A belgrádi kabinet felkérte Borghese herceget, hogy addig is, amíg új megbízó levele megérkeznék, hi­vatalos működését végezze. A her­ceg megtagadta ezt és kijelentette, hogy azonnal Budapestre távozik. Ha a magyar lapok után ítélünk, akkor megállapíthatjuk, hogy a herceg nem tartózkodik tétlenül Budapesten ... Ez a körülmény komikus volna, ha nem volna el­keserítő. A legerkölcstelenebb bűn a szövetségesek egyik tagja részé­ről, hogy érintkezésbe lép Európa békéjének legádázabb ellenségei­vel, a hegemónia és az uralkodás politikájának tipikus képviselőivel a jugoszláv nép ellen. Ez a fur­csaság megkétszereződik, ha sze­münket Bulgária felé fordítjuk. Szófiában hasonló dolgok történ­nek. Csakhogy ott nem teljhatalmú megbízott, hanem a katonai ha­tóságok kokettálnak az 1913. és 1915. évi gyalázatos támadások szerzőivel. A „Giornale d’Italia“ április 5 iki számának egyik cikke bepillantást enged ezekbe a tárgyalásokba. A cikk dicsérően nyilatkozik a Szó­fiában levő olaszok kezdeménye­zése felől, hogy Bulgária és Olasz­ország között a jó viszonyt ismét helyreállítják. A két ország között a barátságnak „nemcsak gazda­sági jelentősége van, hanem fő­ként benső és morális jelentősége“ — írja ez a lap. Ezután nagyon elkeseredett hangon így folytatja August Gauvain: — Ha az olasz külügyminiszter Bulgáriába megy, hogy ott benső­séges és morális barátságot szőjjön, ezzel nagyon messze megy. Már vonják is össze a csapatokat a bolgár centrumba. 1500 emberről beszélnek. Kérdem: ki a szövetsé­gesek megszálló csapatainak a parancsnoka; kinek a feladata, hogy az októberi fegyverszünet feltételeinek érvényt szerezzen, hogy maguk a szövetségesek saját kezükkel semmisítik meg a Balkán poroszai fölött szeptemberben ara­tott győzelmeiket? Leközöltük — mondja az „Ade­­verul“, Gauvain vádjait és meg­riadtunk azoktól, amiket egy ben­nünket is olyan közelről érintő tényről ír. Olaszország elégedetlen­sége kezd olyan formában meg­ Be a házasság „teremtő hullámaiba“! * * I Angol regényíró, magyar irónő — A t­­elt házassági probléma — Házasság fíz le­járattal — Automatice felbomló házasság Kolozsvár, április 26 Georges Meredith híres angol regényíró, a­kit Franciaországban még jobban méltattak, mint hazá­jában. A francia szimpátia azért van, mert Meredith a szinműirodalomról írt esztétizáló kötetében ezt bizo­nyítgatta, hogy Moliére nagyobb költő, mint Shakespeare — egyik legutolsó regényében pedig, a­melyet pár éve halála előtt adott ki, azt fejtegeti, hogy a házasságot csak tíz évre kellene megkötni. Ez a javaslat nemcsak a konzervatí­­voknek nem tetszett, de azokat sem elégítette ki, akik „a házasság elaggott intézményeinek intranzi­­gens ellenségei. „Szép megoldás ! — mondták. — Mit érnek azzal, férfi és nő, ha csak megöregedve szabadulhatnak ki a házasságból s a legszebb tiz évüket egymáshoz láncoltan kell eltölteniök, mint a gályaraboknak ? !“ Ezeket a könnyen meg nem al­­kuvókat is ki fogja elégíteni az a népszaporutási tervezet, mellyel nem­régiben egy magyar írónő állott elő s amely nem kevesebbet ígér, mint a következőket: 1. Tíz millió férfi számára negyven ötven, sőt még több millió törvényes házas­ságot, a többnejűség illetlensége nélkül. 2. Férjet a nők millióinak, akik a világháború nagy férfipusz­­títása után soha se mehetnének férjhez. 3. A nők anyaságiszo­nyának anyaságvágygyé való át­­varázsolását. 4. Az örök nőtlen­ségre esküdt férfiak túlnyomó ré­szének megtérését és „a házasság teremtő hullámai közé“ való be­vezetését. Föltéve tudniillik, hogy a törvényhozások síetnek magu­kévá tenni a szerző indítványát, amely úgy szól, hogy a törvényes házasság akármennyi időre meg legyen köthető és ennek lejártával magától felbomoljék, vagyis férfi és nő idők folyamán akárhány házasságot köthessen, — a discre­tion — de egyszerre mindegyiknek csak egy hitestársa lehessen. A terv kétségtelenül praktikus, mert így „a többnejűség egyidejű osztozkodása“ nem alázná meg a nőt és nem okozna túlságosan sok költséget a férfinak. Félő azonban, hogy a törvényhozások mégse siet­nek magukévá tenni a sokat ígérő ötletet, különböző erkölcsi, jogi és vallásos skrupulusokból. Mert akár­milyen merésznek és egyszersmind Kolumbus-tojásszerűnek látszik is az eszme, azt mégse lehet mon­dani, hogy ilyesmi még soha sem­ » WQcurr*ar<&** Vasárnap, 1919. április 2f. nyilatkozni, a­mely bennünket is fenyeget. De hiszen ez nem lehet az olaszok célja, a­kiknek politi­kája mindig irányadó volt a mi számunkra. Diplomáciánk és saj­tónk aktivitásának a hiányát kell­­ ezúttal tapasztalnunk. Tisztába kell­­ jönnünk azzal, hogy mik lehetnek a következményei reánk nézve an­nak, ha a Gauvain útján felismert budapesti és szófiai események nem csupán múló politikai manő­verek. * * A vörös terror cechje 30— 40 millióba került Kun Béláék rémuralma — Nagyváradon most készül a kárbecslés — A várási titkos iratok Nagyvárad, április 26 Oroszországból segélykiáltás rö­pült végig a világon. A „Világ“ április 15-iki száma közli, hogy Oroszország segítséget kér a világ népeitől, mert a szociális termelést nem sikerült megvalósítani s igy éhínség elé néz. Ott is kialvóban van a bolseviz­­mus tüze, csak Németországban ég meg a tűz, vészes fényében látjuk a polgárháboru iszonyatosságait, egymás mészárlásét terv, cél és kegyelem nélkül. Bizonyos, hogy a németek szívesen mennek Ver­­saillesba, hogy békét köthessenek s megszabadulhassanak a Sparta­cus- öldökléstől. A bolseviki gazdálkodás tehát a végét járja, nálunk most mér csak arról lehet szó, hogy a szov­jet­ uralom pénzügyi kiadásait meg­állapíthassuk. Maros Gábor pénz­­ügyigazgató-inspektorral beszél­­gettünk erről, aki csodálkozott azon, hogy itt egy olyan gazdálkodás folyt, amelynek költségeit senki se tartotta nyilván, tehát senki se tudja, mennyit költöttek, honnan és mire, csak úgy rövid uton. Utána néztünk a dolognak, s az „Osztrák-Magyar Bankban“ azt a felvilágosítást kaptuk, hogy átlagos becslés szerint 30—40 millióba került az országnak s különösen Nagy­váradnak a bolseviki tréfa. Ennyit költöttek a vezetők propagandára, autóüzemre, katonákra. A nagyvárad-városi adóhivatal­ban alig maradt pénz, tegnap az „Osztrák Magyar Bankhoz“ fordult és 2 milliót kért a kiadások fede­zésére. Hogy megállapíthassák a hiá­nyokat, a „Nemzeti Tanács“ el­rendelte a bankok készleteinek számbavételét, amelyet a „Biho­reana“ h. igazgatója, Diamandi József, Popescu főhadnagy és egy román tiszt azonnal foganatosítot­tak. Ezideig nagyobb hiányt sehol se fedeztek fel, a vizsgálat még tart. A város főispáni hivatalában megtalálták a kormányzótanács könyveit a szovjet­ alkalmazottak fizetéseiről, a „Munkástanács“ és a párttitkárság kiadásairól. A volt kormányzótanács elnöke a titkos iratokat azzal adta át az egyik al­kalmazottnak, hogy azokat égesse el, de erre már nem volt idő. A legfontosabb iratok m­egmaradtak és most kiderült, hogy hova köl­tötték a pénzt és ki az értelmi szerzője a tervezett gonosztettek­nek. kinek nem jutott eszébe; a rossz dolgok közül a házasság a legré­gibbek egyike: meg akarták ezt már reformálni, foltozni, fejelni és talpalni minden elképzelhető módon és ha mind­máig nem sikerült fáj­dalomteljessé tenni — és kényel­mesebbé a gyakori használatra — ez sohasem a reformálni szándé­kozók ötletességén múlt, hanem mindig a törvényhozók aggodal­maskodásán. De törvényes házasságukat meg­négyszerezni, vagy ötszörözni vágyó milliók, akik élénken sajnálják, hogy ez a világboldogító ötlet még sokáig papíron fog maradni, némi kárpótlást találhatnak azokban a stílus virágokban, amelyekkel a szerző utópiáját telehintette s ame­lyek ezekben a nagy időkben is — amikor pedig a líra nagyotmon­­dás és cifraság dolgában ugyan­csak elkényeztetett bennünket — méltán kelthetnek feltűnést. És mindez csak három koronáért ! Mert ennyibe kerül a kitűnő írónő könyve. Nagyvárad fellélegzett Nagyvárad, április 26 A „Nagyváradi Napló“ írja: A proletáriátus rosszul választotta meg eszközeit céljai elérésére. Ál­lamalkotó konceptusa nem volt és alkotni akart. Elhamarkodott, kegyetlen és vérengző volt. Ereje csupán tömegszuggeszción alapult. Hatalmával visszaélt, min­dent, ami szép és ezredévek mun­kája volt, rombolta és fojtogatta a polgárt, aki egy egész világrendért nem lehet felelős. De ez most nem jelenti azt, hogy a polgárság nem­telen eszközökkel bosszulja meg magát az elmúltakért. Ne gondolják ezek, hogy a liberálisan gondol­kodó hadsereg védelmet nyújt arra, hogy a kapitalizmus túlkapásainak és az árdrágításnak, főnöki cézár­kodásoknak szabad tere nyílhat. Tessék dolgozni, termelni, keres­kedni, becsületes tiszta munka kell s mindenkinek meg legyen a ma­gáé, amit megérdemel. Fogjunk kezet a munkással. Egyesülésben rejlik az erő. Harcban mind elvér­­zünk. Nagyvárad kereskedőinek, gyárosainak és munkaadóinak leg­nagyobb részéről elismeréssel je­gyezhetjük fel, hogy a proletárdik­tatúra fojtogató rémétől megszaba­dulva, nem felejtették el fogadko­zásukat, hogy munkásaikkal és alkalmazottaikkal egy munkasor­­ban akarnak dolgozni. Ezeknek kell erélyesen figyelmeztetni azo­kat a kapzsi, bosszúálló polgártár­saikat, akik kapitalista tobzódással vetették magukat ez árdrágításra és kizsákmányolásra, hogy bűnös és eszetlen terrorjuk megbosszulja magét. Mert ha el is múlt a pro­letárdiktatúra, a szociáldemokrácia igazságai, melyet Nagyvárad kul­­turőrzésű polgársága mindig elis­mert, meg fognak valósulni. A há­borúban a dolgozó nép szenvedett legtöbbet és minden hadviselő ál­lam vezetői tudják, vallják, hogy a népet szenvedéseiért jobb boldo­gulás lehetőségével kárpótolni jo­gos, méltányos követeléseit teljesí­teni kell. Aki ezen igazság érvé­nyesülésének útjába áll, azt el fogja gázolni nemcsak a szociáldemok­rácia, de a józan, becsületes pol­gárság is. Szent Ágoston szavaira emlékeztetek: „Fontos, alapvető dolgokban legyen igazi egység; in dubiis libertas: kétséges dolgokban nagy szabadság; in omnibus cari­­tas: mindenkiben egyetértő, egy­mást megbecsülő szeretet.“ ... Ezt írja kitűnő laptársunk, a „Nagyváradi Napló“ és ez ez első hiteles információnk a magyar bol­seviki berendezkedésről.

Next