Keleti Ujság, 1921. április (4. évfolyam, 63-79. szám)

1921-04-16 / 75. szám

E­ iéllyes Mári­ára 1 L, Bucurestiben 1‘50 Csehszlovákiában 1 C, Németausztriában 4 D. 8. K Politikai és közgazdasági napilap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Str. Memorandului 3. — Telefon: 884 Közleményeink utánnyomása tilos / IMP a mai mim A zene­­romantika lélektana írta Járosy Dezső (Folytatás és vége) II. A klasszicizmus után az önállóan fellépő romantikus irányzatot különálló iskola képviseli, mely minden vérbel­isége dacára is rokon vo­násokat tüntet fel mindazzal szemben, mit a klasszicizmus hozott felszínre. A klasszicizmus az egyetemes, a nagy érzéseket és problémákat fürkészi, a romanticizmus az élet apró jelensé­geire lesz figyelmessé. Ha a klasszicizmus a természet szépségeinek a hatása alatt áll, akkor mindenkor összefoglalóan egyetemes képet raj­zol, szemben a romanticizmussal, mely a ter­mészet apró részletszépségeire ügyel s azok részleges varázsának áll a hatása alatt. A klasz­­szicizmus igazi alanya az általános embertípus, a romanticizmusé az egyén, az egyed. A roman­tikus zeneköltő a lelke mélyére tekint s életének leghűbb vetületét rajzolja meg: nemcsak ural­kodó érzéseit, hanem hangulatát és ötleteit, melyek másodpercenként vibrálnak keresztül a lelkén.* A klasszikus iskola tehát a szubjektív ref­lexeket is objektív gyanánt tükröztek vissza, a romantikus iskola ellenben megfordítva cselek­szik. Az élet tengernyi apró öröme és bánata öleli körül az érzékeny lelkű romantikus költőt. Mindenre van szava és mindent megszólaltat a lelke szócsövén keresztül. Érzelmi világa az eroikum nagy és bőséges forrásait állítja oda, mint ennek a költészetnek főforrását. S mert a nyilvánosságot a benső meghitt környezet fog­lalja el, azért a romanticizmus háttérbe szorítja * Beethoven is szemléli a küzdő embert, Schu­bert is. Az első ötödik szimfóniájában ez a harc ál­talánosan emberivé magasztosul, míg Schubert befe­jezetlen h-moll szimfóniájában a küzdelem elé mindig I u­sgyetue az astrottra hat vissza. s»ewww»A«aiiwl«ijiusBBBrr»aM­aiiiMP^aaaaroTZiw­i^^»tiiMs»TO a tömeghatásokat, meghitt kereteket kivan s a benső milliőnek, mint a zene őstermészeti terré­numának adja vissza a költészetet. Bensősége hozza magával, hogy vele lép először érzékeny előtérbe a faji érzés, mint a zenei gondolatnak új hordozója. A történelem a romantikus iskolát minden éles jellegzetességével egyetemben főként négy képviselőjében látja élesen kidomborítva, ezek: Schubert, Schumann, Mendelssohn és Chopin. A négy közül a klasszikus iskolához való ro­konság az első háromban a legnagyobb. Annak dacára, hogy közülük mindegyik alkotó munkát végez a tiszta és szeplőtelen romanticizmus szolgálatában, mégis vannak olyan megnyilat­kozásaik, melyek a klasszikus hagyományok tovább uralkodásáról adnak számot. Az egye­düli, aki a romanticizmus vizein érintetlen lé­lekkel evez: Chopin Frigyes. A klasszicizmus minden köteléke, szája szünőben van. Irtózik az egyetemestől és kerüli a klasszikus recept ed­dig föllebbezhetetlennek tartott előírásait.* A ti­pikus romantikus iskola zenei szelleme a klasz­­szicizmussal szemben a következőkben foglal­ható össze: A kifejezési eszközök világában oly mélyre­ható változásokat létesítenek, hogy ma már esz­tétikai szempontból is tisztázott tény az, hogy a zeneművészetet nem csupán a tárgyválasztás vé­ges, apró és efemer gondolata és tárgyi elemé­vel tették gazdagabbá, hanem belső kifejezési lehetőségeinek mélyítésével és fokozásával első­sorban. A kifejezési eszközök ezen megveszte­gető gazdagodása önkényt hozza magával, hogy a romantikus világnézet a kifejezés érzéki gyö­k Szinte fájlalja, hogy életének egy szémító percé­ben a varsánymű megszokott formáját alkotói felada­tai közé iktatja s nem titkolja, hogy ezen a téren mindenkor csak félmunkát végzett. A koncertjei hang­­szerelő munkáját mások végezték s ő minden bizarr epizódszerű állomás után visszatért romantteizmussa első és igazi ősforrásához. nyereiben merül el s a fülcsemegére való te­kintettel készséggel áldozza fel azokat az arki­­tektonikus szépségeket, melyeket a zeneművé­szet formája kínál föl számunkra. Tüneményes birodalmának főeldorádója: a dallam. A klasszikus iskolának is voltak gazdag dallamképletei. Akár a szimfonikus tételeket, akár a vokális alkotásokat méltatjuk, mindenütt örök szépségek lesznek előttünk nyilvánvalókká. De a dallam a klasszikus fogalmazás szabályai sze­rint legalább is az alá-, vagy mellérendelés tör­vényei szerint érvényesül. A romantikus iskolá­nál önmagáért van. Uj formát varázsol elő Schu­bert dalaiban s kifejező nyelvének varázsával egészen odáig jut el, hogy Mendelssohn már ma­gát a szövegnélküli dalt is „Lieder ohne Worte“-k­­ban a kifejezési lehetőségek legmagasabb szférá­jába helyezi bele. A dallaminvenció e bűbájos s szinte kiapadhatatlan vélt forrásai természetesen pontosan számoltak azzal a régi lélektani elvvel, mely szerint a dallam az, mely a kifejezési esz­közök birodalmában a hallgató lelkére a leg­­megvetendőbb hatással van. A kifejezési eszközök második tényezője az összhang. A zenei logika első látszatra mintegy azt követelné, hogy ott, hol a dallam fölényes jogai lépnek előtérbe, ott az összhang másod­­rangú szerepre jut. A romantikus iskola a kl­as­­­­szikus hagyományok ezen iskolás tételén eret vág. Nála a harmónia fogalma nem az alátá­masztás szolgai jelentőségével azonosul, hanem a dallam hatványa gyanánt lép előtérbe. A har­mónia a moduláció új lehetőségeit kínálja föl s az összhang minden alkateleme a szép szólam­vezetés törvényénél fogva arra törekszik, hogy külön-külön is fokozza a fődallam szépségeit. A romantikus iskola a zeneművészet harmóniai fej­lesztését illetőleg nemcsak a közvetítő szerepét játsza a klasszikus s a későbbi wagnerianizmus között, hanem önálló vívmányaival döntőleg szólt bele a jövendő fejlődés lehetőségeibe. A legtarkább és legújszerűbb gazdagság. I

Next