Keleti Ujság, 1921. április (4. évfolyam, 63-79. szám)

1921-04-08 / 68. szám

Péntek, 1921 április 8. Kkattt Wisafe nemesített zsidó, Steiner konzul, jelenleg de Val­­mont báró, vezet. A propagandához szükséges pénz leginkább francia reakciós körökből került ki. Az első na­gyobb összegnek, amelyet Prangins, agitációs cé­lokra kapott, huszonnyolc millió francia frank, nagyon rövid idő alatt nyakára hágtak, úgy, hogy az exkirály a múlt év végén már újabb kölcsön­ért fordult francia támogatóihoz. Hosszas tárgya­lások után Károly újabb ötvenkét millió francia frankot kapott, amelyből azután az utódállamok­ban való propaganda költségeit fedezték. A pro­­pagandaosztály vezetője hosszú időn keresztül Werkm­ann kapitány, a király hűséges borozgató cimborája volt, pranginsi Károly bizalma azon­ban azóta, hogy Werkmann a francia pénzből egészen oktalan és ostoba módon a Kapp-puccsra szórt ki milliókat, kissé megrendült. Károly másik bizalmasával sem járt jobban. Schwertführer fő­hadnagy, azelőtt szintén borozgató cimborája a volt királynak, Pranginsben az „őfelsége személye körüli miniszter“ teendőit látta el. Schwertführer főhadnagy, akit könnyelmű és költekező élet­módja miatt a pranginsi pénztáros kissé szűken fogott, ezt úgy játszotta ki, a lumpolásaihoz szükséges pénzt egyszerűen úgy szerezte meg, hogy olasz újságíróknak és lapoknak, akik ezért természetesen tekintélyes lírákkal fizettek, eladta pranginsi urának a titkait és bizalmas leveleit. A Schwerzführer affér később nagy botránnyá fajult és csak nemrégiben foglalkoztak ezzel a bécsi lapok is. Prangins és a többi svájci propaganda iroda között az összeköttetést hercegek és grófok köz­vetítették. A Habsburg-ház tagjai is ebből a szem­pontból helyezkedtek el a különféle kantonokba, így: Frigyes generalisszimusz Bernben székelt, az exkirály öccse, Miksa Saint-Moritzban, Jenő főherceg Baselben, Péter Ferdinand Luzernben. Mindezek a hercegek persze Károly iránt elejé­től fogva ellenszeret viseltettek, most azonban, amikor az­t hitték, hogy egyedül Károly képes arra, hogy a családot visszahozza a trónra, kész­séges eszközeivé váltak. A főhercegek további álláspontjukra külön­ben is az volt döntő fontossággal, hogy egy Ot-­tenben tavaly tartott családi értekezleten a fő­hercegek izgalmas vita után a végén mégis ab­ban állapodtak meg, hogy Károlyt ismerik el to­vábbra is családfőnek, a családi front tehát ez­által a határozat által biztosítottnak látszott. Károly Pranginsben természetesen egy per­cig sem élt visszavonult életet, mint ahogy ezt külföldi ügynökei el akarták hitetni, hanem ál­landóan összeköttetésben állott politikai ügynö­keivel, újságíróival, vendégeket fogadott, audien­ciákat tartott, nemesített, kárósított, kitüntetett, degradált és felmentett, szóval az operett minden szabálya szerint királyt játszott Pranginsben. Egy alkalommal politikailag is a nyilvánosság elé­ me­­részkedett, cikket írt a párisi „RevuUniverseile“-be, amely, mint emlékezetes, akkoriban igen nagy port vert fel. Károly e bárgyú stílgyakorlatában Németország ellen kelt ki és azt állította, ha Ausztria Németországhoz csatlakozna, úgy Rusz­mindegyiknek adott húsz koronát. — Nagyságom — cigánykodott a piroska- lapos — én már sokszor gondoltam, megmos­nám ezt kis állatot, de nincs nekem, csak re­zeda-szappanom, azzal mosakszom, ennek pedig jó háziszappan kéne. Ilona újabb húszkoronást halászott ki. — Fogja — mondta a lánynak — vegyen lelkem háziszappant, mossa meg. De azután ne engedje rögtön az utcára. Szépen kendőbe bu­­gyolálja, jó! száradjon meg, nehogy meghűljön. — Édes nagyságom — mondta egy kövér himlőhelyes nő, sárga, lefittyedt, m­ájbajos arca volt és pomádés hajóban kis világoskék másni gyerekeskedett. — Én tüzet is rakok majd neki a kályhám­ban, szépen megszárogatom úgy bánok vele, mint az úri vendéggel. — Köszönöm, mondta Ilona és pénzt csúsz­tatott a nő markába. Az rögtön megnézte a bankót és elfordult, mert arcátlanul vigyorgott. Milyen jó lelkek maguk, — folytatta a méltó­sága — hogy tudnak maguk is sajnálni ilyen szegény állatot. Lássák, én tüstént magamhoz venném, de nekem múlt évben halt meg a ku­tyám — az kilenc évig volt mellettem. Min­denem volt az a kutya — a gyerekem . . . nem tudnék helyébe mást megszokni. — Bolond ez! — mondta hátul egy lány. Nincs ennek ép esze. — Nem bolond ez — mondta a m­ájbajos — csak gazdag. Az a baja, hogy gazdag. Gondja nincs neki, pénze van, mint a szemét, a sült galamb berepül a szájába, hát nem tudja, a nagy kényességtől, hová legyen. Ha csak egy hétre ideállna közénk, hogy a keserves hét­­szentségét látná ennek a büdös életnek, majd­­ nem fájna neki a kutya gyomra! El volna ő­t látva a maga bajával. I­tria is belekeveredne a németek által tervezett áldatlan revánsháborúba Ez a cikk már azért is figyelemreméltó volt, mert Károly ebben a cikk­ben jelentette ki először nyilvánosan, hogy az 1918 november 11-iki visszalépését nem tekinti a trónról való lemondásnak. A pranginsi iroda utóbbi időben mind na­gyobbá vált propagandáját, amely eddig csak Ausztria, Magyarország, Jugoszlávia és Csehor­szág ig terjedt ki, most már Olaszországra és Ro­mánira is kiterjesztette. Mindezekbe a ..megdol­gozásra,­ tervbevett államokba külön bizalmi fér­fiakat küldött ki, akik viszont azoknak az álla­moknak a székvárosaiban az ügynökök egész hadát foglalkoztatták. Ezek az ügynökök svájci ordré szerint jártak el és havonkint részletes rap­­portban számoltak be munkájukról. Ausztria élére Albin Schager von Eckartsau volt hadbíró-őrnagy, később Károly ügyvédje volt kiküldve. A magyar­­országi propaganda vezetésével gróf Hunyady volt megbízva, aki osztrák kollégájánál sokkal rövidebb idő alatt sokkal nagyobb eredményeket gondolt elérni. Látszat szerint mintha ez sikerült is volna neki. Az osztrák propaganda Ausztriára különös gondot fordítottak. A legravaszabb és legszab­ilisabb propagandafogá­­soktól kezdve a legagresszívebb propaganda­­eszközökig mindent megkíséreltek. Az osztrák lapokban időnként kis hírek jelentek meg, amelyek arról számoltak be, hogy Károly exki­­rály majd az önkéntes mentők számára száz­ezer koronát, majd megint más jótékony célra ennyi és ennyi koronát adományozott, hogy ily­­módon a puha és jószivü, egyszerű osztrák em­berben azt az érzést keltsék: milyen jószivü a király és hogyan gondoskodik a szegényeiről. Az ausztriai propaganda legfontosabb része azonban a monarkista sajtóakció. Károly bécsi és osztrák hívei Albin Senager és Wiesner volt sajtófőnök kivételével főképen volt tisztekből, néhány korrupt és reakciós hivatalnokból kerül­tek ki. A monarkista tisztek legnagyobb része a Zeiss ezredes vezetése alatti „Frontkaempfer Vereinigung“ keretében vannak megszervezve, másik része a Wolff ezredes vezetése alatt álló „Partei der Schwarzgelben Legitimisten“ pártban, amelyek a „Csontig fekete-sárga“ és „Istennel, császárért és hazáért" jeligék alatt egyesültek. A Wolff-féle legitimista párt különben lapot is adott ki, az úgynevezett ,,Staats­wehr“-t. E két monarkista egyesületen kívül még egy harmadikat, a Vidále ezredes vezetése alatt álló „Kirélyhű antiszemita tisztek szervezetét“ kell megemlítenünk. A monarkista sajtó legfon­tosabb orgánuma az előbb említett „Staatswehr“ volt. Ez a lap úgyszólván minden számában a a leggúnyosabb szavakkal illette a köztársaságot, támadta azokat a tiszteket, akik a köztársasági­­ hadseregben szolgálnak, a valóknak nevezte és­­ figyelmeztette őket, ha a monarkista ismét vissza i­s tér, ami mér a legközelebbre várható, úgy tiszti­­ becsületbíróság fogja tőlül­ számonkérni, hogy­­ ' mit tettek. A köztársaság hadseregében nyert András jött lelkendezve. Dühösen nézett a lányokra, Ilonéra, a kutyára. De nehogy nevet­séges legyen, egy szót sem szólt. Fölényes moz­dulattal tette le a földre papírtálcán a sülthúst. Most váratlan dolog történt. Csinos képű suhanó tört utat magának a lányokon keresztül. — Mi az? Te, Csinzsulla, mit lököd az embert, de nagyon sietsz! — förmedt rá az egyik. De Csinzsulla rá sem bederintett. Odaállt Ilona elé, levette sapkáját, kezében forgatta, előrehajott, mint az udvarias pincér és illedel­mes hangon mondta: — Méltóségos grófné, én magamhoz veszem ezt a szegény állatot. Nagyon jó szívem van kutyákhoz, ha látok ilyen kóbor kániszt, mindig felszedem az utcáról, — van énnekem otthon vagy öt. . . úgy gondozom őket, mint az édes gyerekemet. Ezt is hazaviszem kosztba-kavár­­télyba — tessen csak rombizni — tudom én mi az elsőosztályiz ellátás . . . Úgy kezelte a hangját, mint a kültelki ripacs. Megrezegtette, ahol kellett. András dühösen rá­­orditott: — Hordja el magát! De Ilona kezet fogott vele, odaadta maradék pénzét, néhány száz koronát, lelkére kötötte a kutyát és könnyes szemmel végre elindult. Mikor az utca sarkára értek, Ilona fel­­kiálltott: — Hallatlan dolog! Már nem érek ki a szanatóriumba. Hét óra! Ilyenkor már be sem engednek. Na, majd holnap. Benn a lányok utcájában pedig Csinzsulla ugyanekkor nagyot rúgott a foxiba, a lányok hahotása közben és leírhatatlan ocsmány sza­vakkal illette, rangjukat és sarzsijukat pedig érvénytelennek minősítette a „Staatswehr.'' Uszító cikkei miatt legutóbb március 15-én a lapot elkobozták és Wolff ezredes ellen hazaárulás miatt a hatóság eljárást indított. A Staatswehren kívül Prangins szolgálatában áll meg a „Montagszeitung" és részben a „Reichspost,“ persze csak olyan mér­tékben, ahogy ezt a keresztényszocialista párt megengedi. Az osztrák keresztényszocialista párt ugyanis két táborra oszlott. A „Németországhoz való csatlakozást ellenző monarkisták táborára“ és a „Németországhoz való csatlakozás Habsburg­­ellenes táborára.“ A Habsburg érzelmű keresz­­tényszocialisták vezére Seipel prelátus. A bécsi monarkista sajtó utasításait természetesen Scha­­ger úrtól kapja, aki mint a hadirokkantalap ke­zelője, a Hofburgban székel és a Habsburger­gasse 12. szám alatt van monarkista irodája. Schagert Károly már száműzetése idejében Eckartsauban károsította. Schager kivételével a bécsi monarkisták vezetői közé tartoznak még Hussarek volt miniszterelnök, Chlumetzky, Res­­seguier Miremont gróf és többen, akik esténként Berchtold klubjában, a Strudelhofban, vagy pe­dig a Pazmaneumban tartanak titkos összejöve­teleket, ahol a monarkia visszaállítására vonat­kozó kalandos terveiket eszelik ki. A propaganda pénzügyi részét eleinte Mária Terézia főher­cegnő, Favoritenstrasse 7., bonyolította le és a Favoritenstrassei palota volt hosszú időn ke­resztül a monarkista tervek úgynevezett „Um­­schlagplatz"-ja. Itt jelentkeztek az összes kurírok, javarészt magyar tisztek, itt fizették ki a különféle mo­narcista ügynököket mindaddig, amíg volt pénz. A propagandapénz ugyanis egyidőben, tavaly tavaszán kifogyott, úgy, hogy Mária Terézia kénytelen volt az ügynökök, javarészt tisztek tiszti becsületére, királyhűségére apellálni, hogy a további propagandához szükséges pénzt bár­milyen uton is szerezzék meg. A tisztek erre, miután Mária Teréziától a pumpoláshoz szük­séges bizonyító leveleket kaptak, amelyben a főhercegasszony kijelentette, hogy a propaganda­­pénzt visszafizeti, egy csomó monarkista nagy­­kereskedőtől és gyárostól szerezték be az agitá­ciós pénzt. Mária Terézia utóbbi időben azon­ban olyan kínos helyzetbe került, hogy hitelezői ellen Spanyolországba kellett menekülnie. Bécs­­ből intézték az osztrák­ vidék megdolgozását is. Ez az agitáció különösen Ausztria nyugati ré­szére terjedt ki, amelynek keresztényszocialista lakossága fogékonyabbnak mutatkozott ilyen propaganda iránt. A vidéki propaganda főnöke Schöpfer képviselő. Az osztrák monarkistáknak a bajor monarkistákkal, Bothmer grófék és a Kanzler organizációval való szövetkezéséről Pantz báró, Teuffel és a müncheni Zahnbrecher szerepéről már beszámoltunk. 3 oldal Jugoszláviában és egyebütt Csehországban volt a monarkista propagan­dának idáig legkevésbé talaja. Néhány reakciós hivatalnokon és egy csomó elégedetlen elem ki­vételével Prangins itt nem igen szerezhetett híve­ket. Csehszlovákia megdolgozása csak most ke­rült programmra és néhány bécsi monarkistának prágai, müncheni útja ennek az előkészítésére szolgált. A Jugoszláviában terjesztendő monar­kista propaganda vezetőjéül Cagliardi nevű hor­­vát úr, azonkívül Schusterschitz volt képviselő és Duitsch főhadnagyok vannak megbízva, akik több ízben Pranginsben jártak, hogy ott a ju­goszláviai helyzetről jelentést tegyenek. Szlové­niában a katolikus kléruson kívül a monarkista eszmének ugyancsak kevés híve van. Úgy a szlovák, mint a jugoszláv monarkista agitáció székhelye tulajdonképen szintén Bécs és az itteni, úgynevezett „szlovák és horvát forradalmi taná­csok" irányítják ezt a mozgalmat. A varsói propagandát katonatisztek vezetik. A lengyel külügyminisztériumnál és a Belvede­­rénél több ízben tapogatództak és feladatuk egy­előre az volt, hogy Lengyelországot rábírják arra, hogy a Habsburg-kérdésben desinteressementet jelentsen ki. Varsói jelentésekből azonban kitű­nik, hogy Prangins lengyelországi ügynökeinek a munkája teljesen ösődött mondott. Utóbbi időben Prangins Olaszországban is tapogatódzott, hogy Olaszországot a Habsburg­­kérdésben elfoglalt álláspontjának megváltozta­tására, illetve enyhítésére vegye rá. De úgy ez a próbálkozás, mint a Romániában szított propa­ganda kudarcot vallott. (—.) Perfekt gyors- és gépírónőt keres kolozsvári nagy­vállalat. Ajánlatok „JÓ MUNKAERŐ" jeligére a Keleti Újság kiadó­i hivatalába küldendők. 8

Next