Keleti Ujság, 1928. május (11. évfolyam, 98-119. szám)
1928-05-02 / 98. szám
v MáJUS Várjon mondvacsinált ünnepe május elseje, mint amilyeneket annak idején Brúnó Wille és Ruskin találtak ki a rendszeres németeknek és az angoloknak, vagy több annál. A május elsejei tömegünnep mindenesetre többet ér és többet jelent, mint rideg, téli hónapra eső „május elseje“. Erre mifelénk pláne május elseje az első igazi meleg, felöltő nélküli nap, nem mint keleten, vagy a puhább nyugaton, ahol már a húsvét is beharangozza a földnek jégbilincsek alól való felszabadulását. Jól esik hát megünnepelni május elsejét, még akkor is, ha nem szocialista az ember és ha történetesen tudja, hogy ez az ünnep a szocialistáknak sem sokat jelent: ezt a napot a világmunkásság ugyanis a nyolcórai munkaidő kivívásáért rendezte és joggyakorlatosította annak idején, de a társadalom ma már, amikor már Ford is ötnapos munkaidőtalkalmaz üzemeiben, jóval túl van e munkásköveteléseken. Persze nem nálunk. Nálunk, __ anélkül, hogy minden áron szószólói akarnánk lenni a május elsejei népgyűléseknek. _ legtöbb helyen nem engedélyezik az összejöveteleket, nálunk egyetlen szocialista képviselő sem ül a parlamentben és nálunk az a bizonyos nyolcórai nemzetközi egyezség sincs még végrehajtva és törvényhozásilag biztosítva. Ám május elseje nem a romániai munkásság ünnepe csupán, hanem a világmunkásság ünnepe is. És ha már a világ munkásságának erről az általános ünnepségéről beszélünk, talán nem lesz időszerűtlen elmondani, hogy nem ismer a történelem még egy olyan tömegmozgalmat, amely alig néhány évtized alatt oly jelentős, kézzel fogható sikereket tudott volna felmutatni, mint éppen a szocializmus. Ha visszagondolunk a világháború utáni első esztendőkre, nem volt ország Európában, ahol a munkásság ne lett volna a legtermészetesebb tényezője a parlamentnek, sőt egyes országokban a kormányzatnak is. Szinte azt mondhatni : a politikai érvényesülés lehetőségeit könynyebben vívta meg a munkásság, a negyedik rend, mint annak idején a polgárság, a harmadik rend és nagyon, de nagyon érezzük, akik kívül állva a munkásság falanxain, rokonszenvvel kísérünk minden alkotmányos eszközzel és becsületes célokért megvívott munkás törekvést, ahogy az európai munkásság még előbbre lett volna, ha nem lő túl a célon,ha máról holnapra nem változtatta volna meg eszközeit, a vértelen szakszervezeti evolucionális alapot felcserélve a forradalmi, diktatórikus, durva erőszakra helyezkedő uralommal. De még így is , részint az esztelen bolsevizmus karjaiba vetve magát, még így is, letagadhatatlanul hangadó tényezője a munkás a politikai élet minden fázisának és ,__ hangoztatnunk kell, hogy általános európai szemszögből nézzük a dolgokat __ hatása, befolyása alatt, ott is ösztönösen szociálpolitika folyik, ahol különben nem volna kötelező és kierőszakolható. Amíg a munkásság nem kacérkodott a bolsevista eszmékkel, az európai államok életében kétségtelenül romboló nihilizmusként ható tévtanokkal, addig a munkásság szervezkedésének megvolt a hitele, egy olyan jószág, amelyet a még lelkesedni tudó polgári társadalom szívesen előlegezett neki. De meg volt a munkásságnak a maga insid java is: lassú, céltudatos nevelés, példaadó szolidaritás, amely lépésről lépésre előre vitte az ügyét. Ez a néhány évtizedig tartó szocialista nevelés eredményeket produkált; a munkásság az alkotmány sáncain belülre került. Képzeljük el, hogy minő rohamos fejlődés lett volna e munkásság továbbra is, ha azt a vonalat, amelyet Oroszországban túllépett, nem is bölcsességgel, csak egy józansággal nem lépte volna túl. Vagy talán attól tartott a munkásság, hogy a Termelés közben megszervezi magát a tőke, visszaszorítja a munkást a legutolsó állásokba és felhasználva a pillanat aléltságát, ismét felidézi a rabszolgatartás korszakát? Nem, ez agyrém. A munkásság igazi veszedelme nem a tőke rosszakarata, hanem az, hogy visszafejlődött a termelés, megzavarodott a javak szolgáltatása és ennek a felbomlási folyamatnak jelei a tömeges munkanélküliség és az annyira leromlott munkabér. Ha majd a termelés restaurálódik, akkor talán a szocialistamunkásság is tovább vehet részt a létstandard megjavítására irányuló harcában. Végtére is minden emberi önzésnek ellenszere a nevelés és ne legyünk annyira pesszimisták. Az emberiség kitisztul és szebb napokra ébred. És még egyet nem szabad elfelejtenünk: a kapitalizmusnak imminens célja, hogy minél nagyobb területek számára termelhessen és újabb és újabb szükségletekről gondoskodhassak. A tőkének nem lehet célja, hogy megsemmisítse azokat a vásárlókat, akiknek gallérra, szappanra, cipőre, mozira, újságra, villanyos jegyekre, futballmeccsre van szüksége, sőt az a célja, hogy minél többet termelhessen és minél több termelvényt el is helyezhessen. Nevezzük ezt „rabszolgaságnak" a bolsevista agitátorok modorában, de tény az, hogy ma még egy középeurópai munkásnak is nagyobb szellemi, testi igénye van, mint harminc év előtt az úgynevezett bőrkabátosnak és az a munkás, akinek történetesen munkaalkalma van, többet megszerez az élet javaiból, mint akármelyik kispolgár a francia forradalom annyit emlegetett napjaiban. Persze, vannak bajok, hogyne volnának! Elsősorban a munkanélküliség ügye rettenetes. Dehát a munkanélküliséget mindennel meg lehet oldani, csak éppen a bolsevizmussal nem. Jó ezt elmondani május elsejére, amely napon kiláncot szokott csinálni a munkásság. Jó ezt elmondani éppen azon a napon, amelyet már túl egy megvalósított célon, önnönmagáért ünnepel a munkásság. A szocializmus, helyesen mondotta annak egy nagy gondolkodója, Bernstein nem végcél, hanem folytonos munka. „Die Ziel ist belanglos, alles ist die Bewegung", gondolom, így fogalmazta meg híres tételét, amely alatt mi elsősorban a szünetlen embernevelési tevékenységet értenek. (1.) rj(' • )Q Füvet, éri Bak»r,f........ ('-• ^ ' .-n Boldog•. j .-sz o.*7-i i 'árut 4 ^Tj.^ ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN: 1 évre 1000 lej, félévre 520 lej, negyedévre 270, lemegy hóra 100 lej. 12 oldalas szám ára 5 lei* ORSZÁGOS magyarparti lap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piața Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5*08 d 6-94. XI. évfolyam 98-ik szám ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON 1 évre 53 pengő, félévre 27 pengő, negyedévre 14 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. ~5*?LA7yv\ ($T No. z\ doj-Kolozsvár, 1928. május 2. 51 CfC119 Poincaré győzött, de lényegesen megjavult a baloldali pártok helyzete is Franciaországban jövőre is csak koalíciós alapon képzelhető el a kormányzás . Három autonomista képviselő is bekerült a parlamentbe (Párig, április 30.) A lezajlott választások természetesen fokozottabb izgalmat vittek be a francia közvéleménybe, mint a múlt vasárnapi „előválasztás", mert kiélezte azt az antagonizmust, amely nem anynyira a francia szocialista és polgári pártok, mint inkább a francia bal- és jobboldali polgári pártok között volt. A francia polgári pártok általában, véve két csoportba oszthatók. Az egyik csoport „a köztársasági egyesülés csoportja", amelynek magvát a republikánus Unió, a baloldali republikánusok, a radikálisok teszik ki. A másik blokknak tulajdonképeni zöme az úgynevezett radikális szocialisták, akiknek vezére, miután Herriot benn van a kormányban, Daladier, volt gyarmatügyi államtitkár. E párttal választási paktumot kötöttek — előreláthatólag a parlamenti ülésszak lefolyására is — a León Kiími vezetése alatt álló szocialisták is. A polgári pártok közé kell számítani az úgynevezett konzervatívokat is, akik a Poincaré által képviselt köztársasági irányzatban — lévén ívitativ-es érzelműik — ésolyan ellenségei* látni*, mig a radikális szocialista pártban. E pártról jósolta meg különben az emigrációba került León Daudet, hogy ezen a választásokon annyira megerősödik, hogy „egyenesen elsöpri a harmadik köztársaságot". Ezzel szemben ez a párt még régi pozícióját sem tudta megtartani. A ma kiadott lista szerint a választások végleges statisztikája így osztja meg a betöltésre került 612 mandátumot: republikánus unió 169 baloldali rep. 95 radikális 60 (Ezek a Poinparé-csoport hivei.) (Daladier.) radikális szocialista 115 republikánus szocialista 45 szociáldemokrata 102 konzervatív 8 kommunista 17 E statisztikai adatok szerint a konservatívok vesztenek két mandátumot, a republikánusok nyernek 12-öt, a radikális szocialisták vesztenek 20-at, a köztársasági szocialisták vesztenek 2-öt, a szocialisták mandátumainak száma megmaradt, a kommunisták veszítenek 11 mandátumot. 303 képviselőt újra megválasztottak, 307 az új képviselők száma. Az összes lapok egyhangúlag konstatálják Poincaré nagy sikerét. Az Oeuvre 3 konklúziót von le a választások eredményéről: 1. A jobb- és baloldali szélsőségek veresége. 2. Poincaré politikájának nagy többséggel való jóváhagyása. 3. A kommunisták bukása. A helyzet mindenesetre úgy áll, hogy a francia közvélemény a Poincaré által képviselt irányzat mellett döntött, de ugyanakkor Frranciaország baloldali pártjai is erélyesen megtartották állásaikat. A szociáldemokrata párt mandátumai megmaradtak, a kommunisták ellenben megbuktak, de elvesztett mandátumaik nem a baloldali pártoknak jutott, hanem a középpártoknak. A szocialisták és a radikális szocialisták között létrejött választási kartell lehetővé teszi a baloldali pártoknak, hogy koalíciós alapon továbbra is részt vehessenek az ország kormányzásában. Végül meg kell említenünk, hogy e választáson három elzászi autonomista is bekerült, Rücklin, Rosse és Dachlet, míg az előbbi választáson eutonomista törekvéseknek még nem volt gyökere. üss számunk IS oldal hiw