Keleti Ujság, 1929. január (12. évfolyam, 1-24. szám)

1929-01-04 / 2. szám

m nin im mnffMViffim i ■» ii*%ini. SVP. I. VZ 4M rr­orral! Pszichotechnika . Második közlemény. — Irt*: Gál Kelemen dr. A fe­steégak fokát • pszichotechnika a kiváló, jó közepes, közepes, gyenge közepes és elégtelen fo­kozatokkal, néha csak hárommal, de néha öttel is szokta mérni és jelölni. Krieck „erősen primitív gon­dolkodásnak** tartja azt, amely az embereket egy ki­­terjedésse egyenes sorba akarja beállítani, melynek közepén vannak közepes tehetségűek, lefelé a gyen­gébb és felfelé az erősebb tehetségek sorakoznak. E­z szerinte nem pszichológiailag megállapítható tény, ezupán egy logikai séma Mert az emberi típusok, egyének, variánsok gazdagsága sohasem mutat egy egyenes sort. Minden egyén találkozó- és keresztező pontja sok ilyen sorozatnak, melyek közül ugyanaz az egyén egyikben magasan, a másikban alacsonyan állhat. Ez a szokatlan gazdagság, az értékeknek ez az átfoghatatlan működésbeli elosztódása adja a közös­ség életének gazdagságát, melyben egyaránt jogához jut az egyén­i,­­ közösség is. Hineek elvi merevséggel ellenzi nemcsak a pszi­chotechnika, hanem általában a pszichológia szerepé­nek, vagy segélynyújtásának jelentőségét a nevelés és pályaválasztás kérdéseinél Vannak mások, akik elismerik hasznos szolgá­latait, de óva intenek vérmes reményektől és túlzott várakozásoktól. Jónás Cohn, napjaink egyik nagyon alapos filozófiai képzettségű pedagógusa szerint az e téren végzett munkálatok még nagyon kezdet­lege­tek , azért az eredményekben nem szabad tulságos fokat bízni, de annál nagyobb buzgósággal és min­den irányban folytatni kell a kísérleteket. Nézete az, hogy habár a lélek kikutathatatlan mélység de úgy néhány szükséges és az eredményt kivánó néhány képességet minden pályára nézve meg lehet állapí­tani , a lélektan azt is tisztázta, még­pedig, mint mondja: „tökéletesen", hogy van egy általános ké­pesség, az intelligencia szintje. És ő már ez eredmé­nyekért is nagyon hálás a pszichotechnikának. Komoly nehézségre figyelmeztet Spranger, aki a serdülő kor lelki életét magyarázza nagy szeretet­tel és megértéssel. Szerinte a pályák követelményei között lehet egy egész sereg készség, amelyek az if­júban megvannak, de lehet egy néhány olyan, ame­lyeket megfeszített fáradsággal sem tud megszerezni. A modern kultúrember sorsa az, hogy még a legzse­niálisabb is tehetségtelen valamiben óva int­ő is a túlságosan­­ optimista reményektől, melyeket a pálya­választási tanácsadóhoz fűznek. A vizsgálati módsze­rek hibáját abban látja, ha pusztán pszichológiai al­kalmassági vizsgálatra támaszkodnak, mert vannak olyan tulajdonságok, melyek csak az élet komoly ese­teiben vizsgálhatók. Szerinte is a hivatást nem lehet puszta lélektani szempontokból választani. A serdü­lőnél­i elhatározások az illúziónak és valóságnak egy olyan összetételéből származnak, melynek félho­mályába a lélektannak volna feladata bepillantani. Ha képes volna rá, „szellemtelien“-nek s az er­kölcstan és kultúra szempontjából „felette aggodal­masának mondja azt az elvet, hogy a pályaválasz­tásnál kizárólag a pszichikai tulajdonságok döntse­nek. Hiszem — mondja — nem annak a serdülő, fej­lődésben levő, épen választó én­nek a megőrzéséről van szó, melyet a serdülő magával hoz, hanem egy magasabb én kifejlődéséről, melynek kedvéért az al­sóbbrendű ént meg kell tagadni, rajta erőt venni, le­győzni. A mai ember amúgy is hajlamos az élet nehéz­ségeit élénk színekkel maga elé rajzolni s a nehézsé­geket áthághatatlan korlátoknak látja, ha azok vala­mely erőfeszítést kívánnak tőle. Általános nép- és nemzetnevelés szempontjából az erőfeszítés, kitartás és állandó munka erkölcsi értékeiről való lemondást jelent, ha a mai ember e szentimentális idegesség­­mutatását szőrmentén kezeljük. A pszichotechnika ellen a legerősebb ellenvetés az, hogy nincsenek olyan nagy lényeges lelki különb­ségek, amilyeneket feltesz egyfelől, másfelől meg az egyén alkalmazkodóképessége nagyobb, mint amek­korát a pszichotechnika megenged. Az egyéni kész­­ségek és diszpozíciók különbsége nem elég nagy arra, hogy igazolná azokat a nagy költségeket, azokat a nagy tudományos apparátusokat, melyeket azok ki­vizsgálására fordítanak. Az ellenzők „tarthatatlan­nak" mondják azt a felfogást, hogy mindenki számára csak egy szorosan meghatározott és körülírt pálya volna, amelyen kifejthetné tehetségeit. Ez csak egé­szen kivételes és ritkaságszámba menő, egyoldalú én magasan álló tehetségeknél az eset. Olyanoknál, akik­nél a hivatás az egész lényét betölti, akik nem ma­guk választják a pályát, hanem a pálya és hivatás vonja és választja ki őket ellenállhatatlanul. Aztán — folytatják az ellenvetést — a munka az emberi életnek csak egyik oldala, nem az egész élet • a munka szempontja alá helyezni az emberi életet annyi, mint a félszeg és tökéletlen célgondolat­tól várni a humánum beteljesülését. Vannak mások, akik helyeslik a pszichotechnika törekvését, ha felnőtt emberekről van szó. De remény­telennek tartják a dolgot, ha serdülő ifjúnak kell utat mutatni Mert a telib készségek mi­ ezt a képet mu­tatják. De ha a pszichikai babon egy néhány év múlva mást mutat? William Stern állandó és vál­tozó diszpozíciókat különböztet meg s utóbbiaknak olyan készségeket mond, melyeknek működési mód­juk és irányuk még nem végleges, hanem folytonos érésen és fejlődésen mennek át a e közben a külső környezet hatása alá esnek. S hátha most már a pályaválasztási tanácsadó egy készséget állandónak tart •­­ Ifjút eltanácsol egy olyan hivatástól, melyre ez a később kifejlődött diszpozíció éppen de­terminálja? Erre Liebenberggel, a berlini országot pályaválasztási hivatal igazgatójával, azt felelhetjük! tíz elhibázott pályaválasztást megelőzni könnyebb, mint egy elhibázottat jóvátenni . Következő és utolsó cikkünkben még csak a pszi­chotechnikai alkalmassági vizsgálatok módszereiről ás alapelveiről akarok egy pár szót ejteni. Kemal pasa könyvet irt az új Törökországról Amikor a szultán-kalifa Sztambulban székelt meg , A fez eltiltásával a tudatlanság szimbólumát akarta kiküszöbölni (Berlin, január 2.) A politikai irodalomnak nagy eseménye van: Kemal pasa, a török köztársaság el­nöke, közel négyszázoldalas könyvben személyesen számol be arról a hatalmas átalakulásról, amelyben Törökország a világháború óta keresztülment. A török köztársasági elnök könyve tulajdonképen ele­jétől végig nem más, mint egy hosszú beszéd, ame­lyet Kemal pasa múlt év október 15-től, október 20-ig tartott az angolai parlamentben. Ez a nem minden­napi expozé azonban — annak ellenére, hogy szigo­rúan ragaszkodik a történelmi hűséghez és tömve van adatokkal — valóságos regényszámba megy, nem egy helyen pedig az óda fenköltségét ölti ma­gára. Kemal pasa mindenekelőtt azt a szívós küzdel­met vázolja, amelyet a szultánnál és kamaril­­lájával folytatott. 1920-tól 1924-ig tartott angora és Sztambul között ez a harc, a titkos politika és dip­lomácia minden ravaszságával és elszántságával. Két siífzkrozott táviratot mutat itt be, amely erre vonat­kozik: Harc a szultán kamavillájával Chiffre-távirat. „Kelt Angorában 1924. január 22-én. A TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉNEK, MUSZTAJTA KEMAL PASÁNAK SZMIRNA HADSZÍNTÉR­Ek szultán-kalifa első titkárja közli velem a következőket: A lapokban egyidő óta olyan közle­mények jelennek meg, amelyek alkalmasak arra, hogy a Szultán-kalifa tekintélyét aláássák. A Szul­tán-kalifát ezek a cikkek mélyen elkedvetlenítet­ték. Különösen rosszul esik őfelségének, hogy az angorai kormány miniszterei és főbb hivatalnokai nem keresik őt fel, amikor Sztambulban vannak, sőt szándékosan kerülik a Vele való találkozást. A Szul­tán-kalifa ezért arra gondol, hogy egyik udvaroncát Angolába küldi ennek a helyzetnek a kimagyará­­zását kérve. Ugyancsak aggódik a Szultán-kalifa amiatt, hogy a pénzügyminisztérium nem folyósít számára és udvari hivatalnokai számára elegendő pénzt. Ezt a kérdést egyébként minisztertanácson fogjuk tárgyalni, amelynek eredményét bátor leszek azonnal közölni Excellenciáddal." ISMÉT PASA A köztársasági kormány miniszterelnöke" Válasz: „A KÉSZÜLÉKNÉL SZMIRNA ISMÉT PASA MINISZTERELNÖK ŐEXCELLEN­CIÁJÁNAK ANGORA „Válasz az 1924. január 22-én kelt ehiffre­­táviratra. A Kalifa személye és a kalifátus körül fenn­álló híresztelések forrása magában a Kalifa udva­rában van. Ugy látszik a Szultán a magánéletben és különösen a közéletben még mindig az elődei példáját­ akarja követni. Példa: a pénteki szertar­tások, a követek fogadtatása, a nagy pompával tör­ténő kikocsizások, a kastélybeli privát élete, ahol odáig megy, hogy elbocsátott tiszteket fogad és meghallgatja panaszaikat, miközben együtt élr ve­lük. Ha a kalifa tudni akarja, hogy milyen helyiét illeti meg a török köztársasággal és a török néppel szemben, akkor tartsa szem előtt az angol királyság viselkedését az indiai mohamedánokkal szemben. A Kalifának és az egész világnak is meg kell végre tudnia, hogy a Kalifának és a kalifátusnak a jövő­ben sem anyagilag, sem politikailag létjogosultsága nem lehet többé. A török köztársaság nem befolyá­­soltathatja magát szofizmákkal és függetlenségét nem teheti ki ilyen oldalról jövő veszélyeknek. A kalifátus méltósága a történelemé. A Kalifá­nak az a kérése, hogy angorai kormányunk tagjai hozzá ellátogassanak és vele bármiről tárgyaljanak, a köztársaság önállóságának flagráns megsértés* lenne. Ugyanígy vissza kell utasítani azt az óhaját, hogy egyik udvaroncát Angorába küldje. Hivatalo­­san úgy nem fogadhatjuk, mert az a „hivatal", ahon­nan jön, nem létezik többé. Ami ** Kalifa létfen tartását illeti,­­ semmi­­esetre nem kaphat többet, mint amennyit a köztársa­­sági elnök fizetése. A pompa és a fényes külsőség idejét múlta. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a Kalifának tisztességes megélhetést biztosítsunk. Kormányunknak egyik legsürgősebb kötelessé­ge volna, hogy a Kalifa számára állandó lakóhelyet jelöljön ki Peruban és Sztambulban számos kastély van, amelyet a nép verejtékéből építettek és amelyek tele vannak a legdrágább értéktárgyakkal Miután értesüléseim vannak arról, hogy a Kalifa ezeket az értéktárgyakat a legnagyobb titokban eladatja perui régiségkereskedőknek, kérem Excellenciádat, hogy igyekezzék leltárt készíttetni a Kalifa összes palo­táinak berendezéséről, egyben állapítsák meg, hogy ezek az értéktárgyak honnan származnak. A kor­mánynak kellő időben rá kell tennie a kezét erre a vagyonra, amely a népet illeti meg. A Kalifa m egész háztartásának szervezetét alapos revízió alá kell venni, mert az a tény, hogy még „első titkárok" és „udvaroncok" létezhetnek, könnyen keltheti a Kali­fáim azt az illúziót, hogy hatalma még meg van. Ha a franciák, száz évvel a forradalmuk után, meggondolandónak tartják, hogy királyi családok tagjainak beutazási engedélyt adjanak, úgy mi sem helyezkedhetünk az udvariasság és a formaságok álláspontjára ezzel a dinasztiával szemben. Gazi Musztafa Kem­­ál a török köztársaság elnöke* Miért tiltja meg Kemál a fezviselést? Rendkívül érdekes a könyvnek az a fejezetet is, amelyben a vallási reform keresztülvitelének ne­hézségeivel ismertet meg bennünket Kemal pasa. E rendeletek és törvények végrehajtásának hatalmas ellenzéke volt. Beszédének ez a része, amelyet a har­cos évekről szóló beszámolójában parlamentjének tagjaihoz intéz, így hangzik: „Uraim ! A fezviselés eltiltása is szükséges vol. A fez úgy ült a fejünkön, mint a tudatlanság, a fanatizmus és a gyűlölet jele a civilizáció és a ha­ladás ellen. Fel kellett venni a kalapot, hogy meg­mutassuk, hogy mi is beletartozunk a civilizált té­­pek családjába. Szükséges volt a tekkék, kolostorok, derutarendek, mausoleumok bezárása és a különböző címek, mint nejk, dervis, ecelebi, okkolista, mágus, ak­boltörzők, eltörlése. Csak ezzel adhattuk bizony­ságát, hogy népünket többé nem a babonák és elő­ítéletek kormányozzák. Vagy műveit nemzetnek számíthattunk-e addig, amíg egy egész had sejk, di­ák, sejd, bába, emli ült a nyakunkon és amíg sor­sunkat bűvészek, kártyakeverek, jósnők és amu­lettá­rusok irányították? Igazolnunk kellett ma­gunkat, hogy sem fanatikusak, sem reakciósak nem vagyunk." Beszámolójának végén Kemal pasa a következő szózattal fordul a török ifjúsághoz: „Török ifjúság! Első kötelességed legyen, hogy a török köztársaság függetlenségét mindvégig meg­őrizd. Ez létednek és jövődnek alapja. Számolnod kell azzal, hogy külső vagy belső ellenség támad hazádra. Hogy a legnagyobb nyomorba és nélkülö­zések közé juttok. Még ilyen körülmények között is, a jövendő századok török gyermeke, első és egyet­len gondolatod legyen, hogy megmentsed a Köztár­saságot. Az erő, mi ebes szükséges, ott van nemes vé­redben, amely ereidben folyt .s­ tb.)

Next