Keleti Ujság, 1929. január (12. évfolyam, 1-24. szám)
1929-01-04 / 2. szám
m nin im mnffMViffim i ■» ii*%ini. SVP. I. VZ 4M rrorral! Pszichotechnika . Második közlemény. — Irt*: Gál Kelemen dr. A festeégak fokát • pszichotechnika a kiváló, jó közepes, közepes, gyenge közepes és elégtelen fokozatokkal, néha csak hárommal, de néha öttel is szokta mérni és jelölni. Krieck „erősen primitív gondolkodásnak** tartja azt, amely az embereket egy kiterjedésse egyenes sorba akarja beállítani, melynek közepén vannak közepes tehetségűek, lefelé a gyengébb és felfelé az erősebb tehetségek sorakoznak. Ez szerinte nem pszichológiailag megállapítható tény, ezupán egy logikai séma Mert az emberi típusok, egyének, variánsok gazdagsága sohasem mutat egy egyenes sort. Minden egyén találkozó- és keresztező pontja sok ilyen sorozatnak, melyek közül ugyanaz az egyén egyikben magasan, a másikban alacsonyan állhat. Ez a szokatlan gazdagság, az értékeknek ez az átfoghatatlan működésbeli elosztódása adja a közösség életének gazdagságát, melyben egyaránt jogához jut az egyéni, közösség is. Hineek elvi merevséggel ellenzi nemcsak a pszichotechnika, hanem általában a pszichológia szerepének, vagy segélynyújtásának jelentőségét a nevelés és pályaválasztás kérdéseinél Vannak mások, akik elismerik hasznos szolgálatait, de óva intenek vérmes reményektől és túlzott várakozásoktól. Jónás Cohn, napjaink egyik nagyon alapos filozófiai képzettségű pedagógusa szerint az e téren végzett munkálatok még nagyon kezdetlegetek , azért az eredményekben nem szabad tulságos fokat bízni, de annál nagyobb buzgósággal és minden irányban folytatni kell a kísérleteket. Nézete az, hogy habár a lélek kikutathatatlan mélység de úgy néhány szükséges és az eredményt kivánó néhány képességet minden pályára nézve meg lehet állapítani , a lélektan azt is tisztázta, mégpedig, mint mondja: „tökéletesen", hogy van egy általános képesség, az intelligencia szintje. És ő már ez eredményekért is nagyon hálás a pszichotechnikának. Komoly nehézségre figyelmeztet Spranger, aki a serdülő kor lelki életét magyarázza nagy szeretettel és megértéssel. Szerinte a pályák követelményei között lehet egy egész sereg készség, amelyek az ifjúban megvannak, de lehet egy néhány olyan, amelyeket megfeszített fáradsággal sem tud megszerezni. A modern kultúrember sorsa az, hogy még a legzseniálisabb is tehetségtelen valamiben óva intő is a túlságosan optimista reményektől, melyeket a pályaválasztási tanácsadóhoz fűznek. A vizsgálati módszerek hibáját abban látja, ha pusztán pszichológiai alkalmassági vizsgálatra támaszkodnak, mert vannak olyan tulajdonságok, melyek csak az élet komoly eseteiben vizsgálhatók. Szerinte is a hivatást nem lehet puszta lélektani szempontokból választani. A serdülőnéli elhatározások az illúziónak és valóságnak egy olyan összetételéből származnak, melynek félhomályába a lélektannak volna feladata bepillantani. Ha képes volna rá, „szellemtelien“-nek s az erkölcstan és kultúra szempontjából „felette aggodalmasának mondja azt az elvet, hogy a pályaválasztásnál kizárólag a pszichikai tulajdonságok döntsenek. Hiszem — mondja — nem annak a serdülő, fejlődésben levő, épen választó énnek a megőrzéséről van szó, melyet a serdülő magával hoz, hanem egy magasabb én kifejlődéséről, melynek kedvéért az alsóbbrendű ént meg kell tagadni, rajta erőt venni, legyőzni. A mai ember amúgy is hajlamos az élet nehézségeit élénk színekkel maga elé rajzolni s a nehézségeket áthághatatlan korlátoknak látja, ha azok valamely erőfeszítést kívánnak tőle. Általános nép- és nemzetnevelés szempontjából az erőfeszítés, kitartás és állandó munka erkölcsi értékeiről való lemondást jelent, ha a mai ember e szentimentális idegességmutatását szőrmentén kezeljük. A pszichotechnika ellen a legerősebb ellenvetés az, hogy nincsenek olyan nagy lényeges lelki különbségek, amilyeneket feltesz egyfelől, másfelől meg az egyén alkalmazkodóképessége nagyobb, mint amekkorát a pszichotechnika megenged. Az egyéni készségek és diszpozíciók különbsége nem elég nagy arra, hogy igazolná azokat a nagy költségeket, azokat a nagy tudományos apparátusokat, melyeket azok kivizsgálására fordítanak. Az ellenzők „tarthatatlannak" mondják azt a felfogást, hogy mindenki számára csak egy szorosan meghatározott és körülírt pálya volna, amelyen kifejthetné tehetségeit. Ez csak egészen kivételes és ritkaságszámba menő, egyoldalú én magasan álló tehetségeknél az eset. Olyanoknál, akiknél a hivatás az egész lényét betölti, akik nem maguk választják a pályát, hanem a pálya és hivatás vonja és választja ki őket ellenállhatatlanul. Aztán — folytatják az ellenvetést — a munka az emberi életnek csak egyik oldala, nem az egész élet • a munka szempontja alá helyezni az emberi életet annyi, mint a félszeg és tökéletlen célgondolattól várni a humánum beteljesülését. Vannak mások, akik helyeslik a pszichotechnika törekvését, ha felnőtt emberekről van szó. De reménytelennek tartják a dolgot, ha serdülő ifjúnak kell utat mutatni Mert a telib készségek mi ezt a képet mutatják. De ha a pszichikai babon egy néhány év múlva mást mutat? William Stern állandó és változó diszpozíciókat különböztet meg s utóbbiaknak olyan készségeket mond, melyeknek működési módjuk és irányuk még nem végleges, hanem folytonos érésen és fejlődésen mennek át a e közben a külső környezet hatása alá esnek. S hátha most már a pályaválasztási tanácsadó egy készséget állandónak tart • Ifjút eltanácsol egy olyan hivatástól, melyre ez a később kifejlődött diszpozíció éppen determinálja? Erre Liebenberggel, a berlini országot pályaválasztási hivatal igazgatójával, azt felelhetjük! tíz elhibázott pályaválasztást megelőzni könnyebb, mint egy elhibázottat jóvátenni . Következő és utolsó cikkünkben még csak a pszichotechnikai alkalmassági vizsgálatok módszereiről ás alapelveiről akarok egy pár szót ejteni. Kemal pasa könyvet irt az új Törökországról Amikor a szultán-kalifa Sztambulban székelt meg , A fez eltiltásával a tudatlanság szimbólumát akarta kiküszöbölni (Berlin, január 2.) A politikai irodalomnak nagy eseménye van: Kemal pasa, a török köztársaság elnöke, közel négyszázoldalas könyvben személyesen számol be arról a hatalmas átalakulásról, amelyben Törökország a világháború óta keresztülment. A török köztársasági elnök könyve tulajdonképen elejétől végig nem más, mint egy hosszú beszéd, amelyet Kemal pasa múlt év október 15-től, október 20-ig tartott az angolai parlamentben. Ez a nem mindennapi expozé azonban — annak ellenére, hogy szigorúan ragaszkodik a történelmi hűséghez és tömve van adatokkal — valóságos regényszámba megy, nem egy helyen pedig az óda fenköltségét ölti magára. Kemal pasa mindenekelőtt azt a szívós küzdelmet vázolja, amelyet a szultánnál és kamarillájával folytatott. 1920-tól 1924-ig tartott angora és Sztambul között ez a harc, a titkos politika és diplomácia minden ravaszságával és elszántságával. Két siífzkrozott táviratot mutat itt be, amely erre vonatkozik: Harc a szultán kamavillájával Chiffre-távirat. „Kelt Angorában 1924. január 22-én. A TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG ELNÖKÉNEK, MUSZTAJTA KEMAL PASÁNAK SZMIRNA HADSZÍNTÉREk szultán-kalifa első titkárja közli velem a következőket: A lapokban egyidő óta olyan közlemények jelennek meg, amelyek alkalmasak arra, hogy a Szultán-kalifa tekintélyét aláássák. A Szultán-kalifát ezek a cikkek mélyen elkedvetlenítették. Különösen rosszul esik őfelségének, hogy az angorai kormány miniszterei és főbb hivatalnokai nem keresik őt fel, amikor Sztambulban vannak, sőt szándékosan kerülik a Vele való találkozást. A Szultán-kalifa ezért arra gondol, hogy egyik udvaroncát Angolába küldi ennek a helyzetnek a kimagyarázását kérve. Ugyancsak aggódik a Szultán-kalifa amiatt, hogy a pénzügyminisztérium nem folyósít számára és udvari hivatalnokai számára elegendő pénzt. Ezt a kérdést egyébként minisztertanácson fogjuk tárgyalni, amelynek eredményét bátor leszek azonnal közölni Excellenciáddal." ISMÉT PASA A köztársasági kormány miniszterelnöke" Válasz: „A KÉSZÜLÉKNÉL SZMIRNA ISMÉT PASA MINISZTERELNÖK ŐEXCELLENCIÁJÁNAK ANGORA „Válasz az 1924. január 22-én kelt ehiffretáviratra. A Kalifa személye és a kalifátus körül fennálló híresztelések forrása magában a Kalifa udvarában van. Ugy látszik a Szultán a magánéletben és különösen a közéletben még mindig az elődei példáját akarja követni. Példa: a pénteki szertartások, a követek fogadtatása, a nagy pompával történő kikocsizások, a kastélybeli privát élete, ahol odáig megy, hogy elbocsátott tiszteket fogad és meghallgatja panaszaikat, miközben együtt élr velük. Ha a kalifa tudni akarja, hogy milyen helyiét illeti meg a török köztársasággal és a török néppel szemben, akkor tartsa szem előtt az angol királyság viselkedését az indiai mohamedánokkal szemben. A Kalifának és az egész világnak is meg kell végre tudnia, hogy a Kalifának és a kalifátusnak a jövőben sem anyagilag, sem politikailag létjogosultsága nem lehet többé. A török köztársaság nem befolyásoltathatja magát szofizmákkal és függetlenségét nem teheti ki ilyen oldalról jövő veszélyeknek. A kalifátus méltósága a történelemé. A Kalifának az a kérése, hogy angorai kormányunk tagjai hozzá ellátogassanak és vele bármiről tárgyaljanak, a köztársaság önállóságának flagráns megsértés* lenne. Ugyanígy vissza kell utasítani azt az óhaját, hogy egyik udvaroncát Angorába küldje. Hivatalosan úgy nem fogadhatjuk, mert az a „hivatal", ahonnan jön, nem létezik többé. Ami ** Kalifa létfen tartását illeti, semmiesetre nem kaphat többet, mint amennyit a köztársasági elnök fizetése. A pompa és a fényes külsőség idejét múlta. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a Kalifának tisztességes megélhetést biztosítsunk. Kormányunknak egyik legsürgősebb kötelessége volna, hogy a Kalifa számára állandó lakóhelyet jelöljön ki Peruban és Sztambulban számos kastély van, amelyet a nép verejtékéből építettek és amelyek tele vannak a legdrágább értéktárgyakkal Miután értesüléseim vannak arról, hogy a Kalifa ezeket az értéktárgyakat a legnagyobb titokban eladatja perui régiségkereskedőknek, kérem Excellenciádat, hogy igyekezzék leltárt készíttetni a Kalifa összes palotáinak berendezéséről, egyben állapítsák meg, hogy ezek az értéktárgyak honnan származnak. A kormánynak kellő időben rá kell tennie a kezét erre a vagyonra, amely a népet illeti meg. A Kalifa m egész háztartásának szervezetét alapos revízió alá kell venni, mert az a tény, hogy még „első titkárok" és „udvaroncok" létezhetnek, könnyen keltheti a Kalifáim azt az illúziót, hogy hatalma még meg van. Ha a franciák, száz évvel a forradalmuk után, meggondolandónak tartják, hogy királyi családok tagjainak beutazási engedélyt adjanak, úgy mi sem helyezkedhetünk az udvariasság és a formaságok álláspontjára ezzel a dinasztiával szemben. Gazi Musztafa Kemál a török köztársaság elnöke* Miért tiltja meg Kemál a fezviselést? Rendkívül érdekes a könyvnek az a fejezetet is, amelyben a vallási reform keresztülvitelének nehézségeivel ismertet meg bennünket Kemal pasa. E rendeletek és törvények végrehajtásának hatalmas ellenzéke volt. Beszédének ez a része, amelyet a harcos évekről szóló beszámolójában parlamentjének tagjaihoz intéz, így hangzik: „Uraim ! A fezviselés eltiltása is szükséges vol. A fez úgy ült a fejünkön, mint a tudatlanság, a fanatizmus és a gyűlölet jele a civilizáció és a haladás ellen. Fel kellett venni a kalapot, hogy megmutassuk, hogy mi is beletartozunk a civilizált tépek családjába. Szükséges volt a tekkék, kolostorok, derutarendek, mausoleumok bezárása és a különböző címek, mint nejk, dervis, ecelebi, okkolista, mágus, akboltörzők, eltörlése. Csak ezzel adhattuk bizonyságát, hogy népünket többé nem a babonák és előítéletek kormányozzák. Vagy műveit nemzetnek számíthattunk-e addig, amíg egy egész had sejk, diák, sejd, bába, emli ült a nyakunkon és amíg sorsunkat bűvészek, kártyakeverek, jósnők és amulettárusok irányították? Igazolnunk kellett magunkat, hogy sem fanatikusak, sem reakciósak nem vagyunk." Beszámolójának végén Kemal pasa a következő szózattal fordul a török ifjúsághoz: „Török ifjúság! Első kötelességed legyen, hogy a török köztársaság függetlenségét mindvégig megőrizd. Ez létednek és jövődnek alapja. Számolnod kell azzal, hogy külső vagy belső ellenség támad hazádra. Hogy a legnagyobb nyomorba és nélkülözések közé juttok. Még ilyen körülmények között is, a jövendő századok török gyermeke, első és egyetlen gondolatod legyen, hogy megmentsed a Köztársaságot. Az erő, mi ebes szükséges, ott van nemes véredben, amely ereidben folyt .s tb.)