Keleti Ujság, 1935. február (18. évfolyam, 25-48. szám)

1935-02-23 / 44. szám

XV­IIL ÉVFOLYAM- ii 8­ÍM, HiiinUfsm ­ Az adófelhajtó gépezet eddig soha nem látott erővel dolgozik a Székelyföldön. Mercu­rea-Ciucből jelentik: Soha el nem képzelt erő­vel és felkészültséggel indult meg a Székely­földön az adóbehajtás. Pénzügyőrök,, csend­őrök, rendőrök, perceptorok és állami adóvég­rehajtók egész légiója indult meg és könyörte­lenül hajtja az adót. Pedig a megyei járulé­koknak 64 és az állami közterheknek 76 száza­léka már befolyt. Ez a százalék több,, mint amennyit a leszegényedett és mesterségesen romlásba kergetett székely lakosság puszta megélhetése mellett ki tudott izzadni. A lesze­­gényesítés maga után vonja, hogy nincs az a földi hatalom, amely többet ki tudjo® sajtolni ebből a népből. — Varga Béla előadása az Erdélyi Mu­zeum­ Egyesületben, Az Erdélyi Múzeum Egyesület bölcsészeti szakosztályának nép­­szerűsítő előadássorozatában dr. Varga Béla ideológiai tanár „A vallás, mint filozófiai kér­dés“ címen tartott magas színvonalú előadást. Varga Béla rámutatott arra, hogy mindennek tehet filozófiája, majd a felvilágosodás moz­galmától történelmi alapon ismertette a kér­dést. Érdekesen mutatta be, hogy a vallás min­den ellentétes mozgalom ellenére milyen mé­lyen érdekelte mindig és érdekli ma is az em­beriséget. Dr. Varga Béla világosan áttekint­hető és a nehéz tárgy ellenére is könnyen ért­hető előadását nagyszámú közönség hallgatta végig az unitárius kollégium dísztermében. — Pusztító forgószél Angliában, London­ból jelentik. Szerdán borzalmas forgószél pusztított Anglia egész vidékén, 120 kilométer hosszú területen. A forgószél fákat, lámpaosz­lopokat csavart ki és több helyen házakat dön­tött romba. Yorkshireben nagy földcsuszamlás volt. Egy ötszáz tonnás földtömb zuhant rá a vasúti pályatestre s csak pillanatokon mult, hogy az ott robogó expresszvonatot el nem te­mette.­­ (*) Togal használ, anélkül, hogy ártana: „Véle­ményem a Togal-ról az, hogy a Togal használ."anél­kül, hogy ártana. Gyakori, heves fejfájásban szenve­dek, különféle szereket használtam, melyek enyhülést hoztak ugyan, de ugyanakkor vagy a gyomorra, vagy a szívre kellemetlen befolyással voltak. A Togal me­sés! Rögtön megszűnnek a leghevesebb fejfájások, anélkül, hogy kellemetlen mellékhatásai volnának. Csillag Mariska, Timişoara " — A Togal gyors és biz­tos hatású gyógyszer rheum, köszvény, idegzsába és hátizomfájdalmak, álmatlanság, spanyolnátha és hülé­­ses betegségek ellen. Togal kiválasztja a húgysavat, baktériumölő, tehát a bajt gyökerében támadja meg. — Az elfogott betörő az első kérdésre tíz betörést ismert be. Satu-Maréról jelentik: A rendőrség ma letartóztatta Károlyi Ferenc nisipeni napszámost, aki első kihallgatása al­kalmával rövid félóra alatt nem kevesebb, mint tíz betörést ismert be. A rovott multú em­ber Satu-Marén követte el a lopásokat. Besur­rant a lakásokba és „a keze nem hagyta ott, amit a szeme meglátott“. A szorgalmas tolvaj kihallgatása tovább folyik. Valószínű, hogy még sok lopás terheli lelkét. t te­ ­bM »M ♦ Egyfordulós tavaszi bajnokság lesz a cluji alkerü­­letben az I. és 13. osztályt a csapatok részére A cluji labdarúgókerület a másodosztályú csapatok kívánságára egyfordulós bajnokságot akar kiírni a tavaszi szezonban. Az egyfordulós bajnoki küzdelemben úgy az 1. osztályú, mint a II. osztályi csapatok résztvennének. Az alkerület az őszi fordulót a legközelebb megtartandó i­leím­ befejezettnek fogja nyitván Megkezdődik a labdarúgó-edzés. A vá­rosi sporttelep futballpályájának a hatalmas hótömegtől való megtisztítása folyamatban van. Naponta harminc munkás dolgozik a hó eltakarításán. A pálya egy-két nap alatt telje­sen alkalmas lesz a tavaszi edzés megkezdésé­re. Az első edzőnapot február 25-én, vasárnap tartják meg és a Romania vasárnap délelőttre már kirendelte nyolcvan futbalistáját az első tréningre. Norvégia 14:2 arányban győzött az Osló­ban Dánia ellen megtartott nemzetközi ököl­vívó-mérkőzésen. nitani, a Haggibbor csapatát jelenti ki bajnoknak és a két osztályt, az elsőt és a másodikat egységes bajnokságba fogja beosztani. Az egyfordulós sze­zon sorsolását csak azután ejtik meg, ha a B. liga mérkőzéseinek suzer­etjét Bukarestben már meg­állapították. ÜLTJJE- ORADEA VÁLOGATOTT MÉR­KŐZÉS. A cluji alkerület elnöke, Bogojeviciu al­­ezredes felszólította az oradeai alkerületet, hogy a tavasz folyamán feltétlenül tegyen eleget re­­vari-kötetezettségének és Oradea válogatott csa­patát kü­dte el Clujra. 8:1 arányban végződött a Rómában meg­tartott francia­-olasz párbajtőr-mérkőzés. • 0 : Ülésezik az Északi Liga Az Északi Labdarúgó Liga február 25-én, hétfőn este 9 órakor dr. Bib­escu elnökletével ülést tart, állást­ keres, alkalmazottra van szüksége, házasodni akar, térihez avar osonni, valamit venni, vagy eladni akar, lakása kiadó, lakást keres, ! Adjon fel m­ért ma egy apróhirdetést ! és pár nap alatt megvan az eredmény. APRÓHIRDETÉSEINK ÁRA : Egy szó 2 lej, vastagabb betűvel 4 lej. A legkisebb apróhirdetés ára 20*­- lel. Nagyobb mennyiségű hirdetés lekötésénél árengedmény! Apróhirdetéseket felvesz: a kiadóhivatal. Baron L. Pop ucca 5 szám (az Unn­tárus Kollégium dátamarótt), délelőtt 9-től délután 3 óráig. a „Minerva“ könyvkereskedés Regina Maria ucca * szám. KÖZGAZDASÁG Felemelik a cukor fogyasztási Ottóját és új illetéket vetnek ki a kávéra A Tempo jelentése szerint az állami költ­ségvetés egyensúlyának biztosítása, illetve a költségvetési deficit eltüntetése érdekében a pénzügyminisztérium több fogyasztási cikk illetékét felemeli. Elsősorban az elsőrendű köz­szükségleti cikkek fogyasztási illetékét drágít­ják meg. A lap értesülése szerint a cukor fogyasz­tási illetékét az eddigi 10 lejről 13 lejre emelik fel kilónként, a kávéra pedig 25 lejes új fo­gyasztási illetéket állapítanak meg kilónként, illa a pénzügyminiszter megvalósítja tervét, úgy a cukor kilónként 3­ lejjel, a kávé pedig kilónként 25 lejjel fog megdrágulni. Öt napi fizetéslevonással büntet­tek­ meg a pénzügyminiszter több pénzügyi­gazgatót, mert lanyhán jártak el az adóbehajtásnál Fővárosi tudósítónk jelenti: A pénzügy­minisztérium megvalósítja azokat a szigorú intézkedéseket, amelyeket az állami inkasszó eredményesebbé tétele érdekében határozott el és drákói rendszabályokat alkalmaz a pénz­ügyigazgatóság vezetői és tisztviselői ellen, ha arról győződik meg a pénzügyminisztérium, hogy az adóbehajtás terén nem járnak el a kellő szigorral és eréllyel, vagy ha hivatalos kötelességüket lanyhán teljesítik. Az első megtorló rendszabályt most foga­natosította Victor Antonescu pénzügyminisz­ter, aki az arad-, bihor-, caras-, ciuc-, fagaras-, hunedoara-, brasov-, maramures-, nasaud-, salaj-, satumare-, tarnava-mica megyei és ezenkívül számos más regáti megye beszedési pénzügyigazgatóságok vezetőit egyenként öt­napi fizetésük elvesztésére ítélte, mert nem tet­tek kellő időben jelentést a minisztériumnak az adóbehajtások menetéről és eredményéről. ötnapi fizetésének levonásával büntette meg a pénzügyminiszter az ismaili pénzügy­igazgatót is, mert február 18-án reggel három­negyed 9 órakor még nem volt bent hivatalá­ban. Szükségesnek tartjuk, hogy a köztisztvise­­lők pontosan és lelkiismeretesen teljesítsék kö­telességüket, pontosan tartsák be hivatalos óráikat, de ha a pénzügyminisztérium fizeté­sük levonásával bünteti a behajtási pénzügy­igazgatókat a „kíméletes'' adóbehajtás miatt, úgy az adófizetők az eddiginél is kíméletle­nnebb és erőszakosabb behajtási rendszerre ké­szülhetnek fel a közterhek megfizetésénél... Villamosközpontot épít a Titan-Nadrag Caiau-i vasgyár. A Titan, Nădrag, Calan vas­művek Strei-Sangeorg község közelében hatal­mas elektromos vízierőmű­vet épít, amely vil­lamosáramot fog szolgáltatni. A létesítendő villamoscentrálé több mint tízezer méter hosz­szú vezetéken a Teliucs­bányát és környékét fogja ellátni villamosárammal. árlejtési naptár. A fővárosi polgári kórházak igaz­gatósága április 4-én nyilvános árlejtésen eladja több, tulajdonát képező parcelláját. — Kupea község elöl­járósága február 26-án nyilvános árlejtésen elad 10.000 köbméter tölgyfát. — Sighisoarán a kerületi erdőfel­­ügyelőség február 26-án nyilvános árlejtésen elad 6000 köbméter faanyagot. — Az erdélyi állami f­ómba nyúl­ igazgatósága február 23-án nyilvános árlejtést tart a zlatnai üzemekhez szükséges 100 tonna nyers, darabos kén szállítására. — A posta vezérigazgatóság márc. 1-én 14.000 darab 8 méter hosszú tölgy­faoszlop szállítására tart árlejtést. — A bistriţai térparancsnokság március 4-én árlejtést tart a csapattestek részére szükséges rizs, cukor, só, tea, kávé, túró, ecet, liszt, árpakása, bors és főzőolaj szállítására. — Brașov polgármesteri hivatal február 22-én nyilvános árlejtésen elad 3000 új tűzifát, — A Târnava-Mica megyében lévő Jhíveiu község polgármesteri hivatala a község eredetéből ki­termelt 1730 darab tölgyfa eladására vonatkozó árlej­tést elhalasztotta február 20-ról, március 4-re. -- A CFR vezérigazgatósága árlejtést tart március 16-án 6000 méter szalmazsáknak való kendervászon és bútor­­huzat szállítására.

Next