Keleti Ujság, 1935. június (18. évfolyam, 123-143. szám)
1935-06-01 / 123. szám
2 A FENSÉGES Cfrk'MÍW AJKPIROUTÖ 7 ^LAÍÍZ^K E kiváló' GYÁRTMÁNYOKAT WE2ERKFPV!JELET-(1.kmtTrtA2Ak-LUKARESI-S£UUU 1D mint parittyakövet használja fel ezt Vaida ellen. Igaz, hogy Vaida maga is hűtlen lett mindahhoz, amit 17 évvel ezelőtt proklamált, pedig ma nem is tudnák, hogy Bratianu az albaiuliai határozatokat szétosztotta a békekonferencia hatalmasai között, a „big five“ urai számára, ha maga Vaida ezt el nem beszéli a parlamentben 1926 júliusában tartott filippikájában. Azóta sok víz lefolyt az összes medrekben, de a kisebbségek részvétele a kormányban nem vált valóra soha. Mert hiszen Brandsch Rudolf kisebbségi alminiszterkedése nem a kisebbségek, hanem egyedül Brandsch részvételét jelentette a kormányban és erről a miniszterkedésről annak idején Bethlen György elmondotta mindnyájunk véleményét abban a levélben, amit Brandschhoz intézett és amely a kisebbségi felfogásnak a kormányokban való szereplés tekintetében klasszikus okmánya. Maga Vajda is szabadulni igyekezett Brandschtól és amikor 1933-ban Maniu lemondása után ismét átvette a kormányt, már másodízben nem sietett Brandschot alminiszterré kinevezni.. Brandsch most is remél, persze hiszen felcsapott a numerusz valakikusz apostolának, de mondanunk sem kell, hogy ha megtörténnék, hogy megint bejutna a miniszterelnöki palotába, éppen úgy nem volna a kisebbségek minisztere, mint ahogy nem volt Iorga idejében. A kisebbségek egyedül Csehszlovákiában vállaltak tárcát, de ott is igen kis sikerrel, pedig mögöttük elég tekintélyes közvélemény állott, hiszen két jelentékeny német párt adta beleegyezését, hogy exponensei miniszterek legyenek. De maga Spina német miniszter nem egyszer vallotta be nyilvánosan, hogy a kormányon belül sem volt képes pozitív eredményeket elérni. A csehszlovák kormány nem fogta fel, hogy nem az jelenti a kisebbségek kormányzati tevékenységét, hogy egy-két ember miniszter legyen, hanem hogy az államhatalom erejének és áldásainak részesévé kell magukat a kisebbségi népeket tenni. Ha a cseh kormány honorálta volna a németek súlyát, és kormányzati lojalitását, akkor Henlein szócsizta volna, amely a virradatot hirdeti Vajda sikert a mostani választáson és a kormányban dolgozó német pártok nem morzsolódtak volna le ilyen tragikusan. Amikor a Henlein-féle német egységfront megkezdte a tevékenységét, akkor kinyilvánította készségét arra is, hogy adandó esetben részt venne a csehszlovák kormányban. De persze nem mint a kormánybatolakodók képzelték ezt el, hanem csakis azon az alapon, hogy „Gleiche unter Gleichen, Freie unter Freien“, amint ezt a párt május 19-én kelt újabb proklamációjában megfogalmazta, vagyis mint „egyenlők az egyenlők között és mint szabadok a szabadok között11. Természetesen ma valóban nem aktuális az a tétel, hogy a kisebbségek szívesen bevonulnak az utódállamok kormányaiba, de csakis mint egyenlő és szabad tényezők, mert az általános nacionalista hullám elseperte azokat a deklarációkat, amiket ezelőtt 16—17 évvel a világ fórumai előtt olyan dúsan elrebegtek. Ha a cseh kormány ismét bevette a kormányába Czeh német szociáldemokrata képviselőt, ez fehér holló, amely búcsúéneket károg a kisebbségek kormányzati szerepe felett semmint padeti német vezér nem aratott volna olyan nagy éjszakai álmait cseppet nem nyugtalanítja, hogy a numerusz valabikusz kormányra jutása esetén neki most már a kisebbségeket meg kell hivnia a kormányba, sőt bizonyosak vagyunk benne, hogy Brandsch úr is hiába fog jelentkezni. Mi sem azért érvelünk tehát itt most történelmi adatokkal, mintha érvényesíteni akarnék a jogainkat Vajda reménybeli kormányában. De nem hagyhattuk szó nélkül, hogy Iamandi miniszter ezt mint valami hóbortos képtelenséget és fantazmagóriát vetítse az ország elé, hanem futólag is dokumentálni akartuk, hogy a kisebbségek részvétele az ország kormányzásában a legkomolyabb és legünnepélyesebb ígéretek közé tartozott akkor, amikor ennek a hangoztatása ugyancsak indokoltvolt. KlLFTIÜJsm 1935. JÜNIUS 1. - XV111. ÉVF.. 123. SZÁM. ^rriiiiwiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiriiiiiiiiiwraniiiiiiiwiMiiiiiiiiiiwiiiiiMii A rendőrség a kisebbségi alkalmazottak nagy részének elbocsátását követeli a vendéglősöktől és kávésoktől Állítólagos kormányrendeletre hivatkoznak, de a rendeletet senki sem látta (Cluj, május 30.) Kormánynyilatkozatok is leszögezték már, hogy azok a rendelkezések, amelyek a vállalatokat az alkalmazottak nemzetiségi hovatartozásuk bevallására kényszerítették, nem fognak maguk után vonni semmiféle zaklatást a kisebbségekkel szemben. Az is köztudomású, hogy a Vaida-féle numerus valachieust a kormány nem tette magáévá s ezt az álláspontját kifejezésre is juttatta. Annál nagyobb megdöbbenést keltett, hogy a helyi rendőrség tegnap délutánra felcitálta a vendéglősöket és kávésokat és állítólagos rendeletre hivatkozva arra szólította fel őket, hogy személyzetük hatvan százalékát románokkal cseréljék fel. Mindenesetre kíváncsiak vagyunk arra a rendeletre, amelyre a rendőrség hivatkozik, mert teljes képtelenségnek tartjuk ilyen kormányintézkedés kiadását. Ettől függetlenül pedig a rendelet, illetve rendőrségi utasítást már csak azért sem lehet végrehajtani, mert a kávéházi és vendéglői alkalmazottaknak nemcsak hatvan, hanem 17 százaléka sem román nemzetiségű. Azt talán a rendőrség sem kívánja, hogy az utcaseprőket vagy falusi embereket állítsanak be máról holnapra pincérmunkára. A pincérség szakfoglalkozás, amelynek elsajátítására hoszszú évek és hosszú gyakorlat szükséges. Van azonban az intézkedés ellen más érv is. A város lakosságának többsége ma is magyar, ők adófizetők, tehát mindaddig, amíg ez az arányszám meg nem változik, teljes joggal akarnak itt megélni a lakosok, fajra és vallásra való tekintet nélkül-Reméljük, hogy a csak tévedésen alapulható intézkedést a rendőrség haladéktalanul visszavonja. V,''’.r ^ n ' ,v Ay\» * ♦ r b ► * V Y 'a \ ‘ “ t * t t i i , * n i • * r * * z ’ - ' r ' SÉTÁK A KINCSES VÁROSBAN Bontják a Gyerekkoromban még Közép uccának hívták a belváros szívébe kifuzódó uccácskát, aztán Deák Ferenc emlékét örökítette meg, most pedig „strada Regina Maria" áll a házszámjelző táblácskákon. Ebben a három névben a történetét is megtaláljuk. A Közép uccában alig volt még emeletes ház, a Deák-korszakban már akadt egy-kettő és azután ha nem is amerikai stílusban, de egymás után kezdtek felsorakozni az új paloták. Az iparkamara kezdte azzal a ma is érthetetlen és zavaros pénzügyi tranzakcióval, amely valakit meg akart menteni a csődtől, azt sem mentette meg és magát is kevés hijján csődbe sodorta. A hatalmas, három uccára nyíló bérház azonban már felépült és a gazdacserével megoldotta a helyzetet. A mai Patria-palotán a millenisták, illetve amerikai dollármilliomosok véreztek el, de ha a bibliamagyarázók szektája nem akart volna terjeszkedni Erdélyben, akkor nem volna min veszekedni a nemzeti parasztpárt két frakciójának és a Vaida-féle Frontul Romanescnek s az egyik Pátriának nem lenne olyan díszes székháza. Ha milliomos lennék, meggondolnám, hogy éppen ebben az utcában építsek-e? Mert a fenti tapasztalatok szerint errefelé nagyon könnyen változtatnak gazdát a paloták az eredeti háztulajdonos tönkrejutása révén. Ilyen aggodalmak azonban nyilván nem bántják Lapedatu miniszter urat, aki szintén nem úszta meg anélkül lapostetejű háromemeletes házának felépítését, hogy legalább egy dühös kirohanást ne vágjon zsebre a „kisebbségbarátnak" ismert Negrutiu mérnöktől, az iparkamara volt elnökétől. Negrutiu azért támadta meg a minisztert, amiért brasovi mérnökökkel terveztette és építtette fel a palotát. Még azt is felrótta Lapedatunak, hogy a munkások között több a magyar, mint a román, íme, ilyen „méltányos" barátaink vannak nekünk. Most ismét nagyszabású építkezés alapjait készülnek lefektetni az utca végén. Egyelőre még csak a csákány dolgozik, régi falakat bontogatnak, talán száznál több éves pinceboltozat alól menekülnek a patkányok, amelyeknek kedvenc tanyájuk volt az összevissza toldozott, semmiféle építészeti stílust nem képviselő földszintes házacska. A tervek körül, úgy hallom, vita kerekedett, mert a jövendőbeli ház gazdája valami olyasfélére gondolt, hogy itt fogja felállítani Erdély fővárosának első felhőkarcolóját. Tudniillik hatemeletes palotára gondolt, ez pedig a mi viszonyaink között — lévén egyetlen felhőkarcolóval kacérkodó épületünk a tűzoltó torony — felért volna a bucurestii Morgan-palotával. Ezt a szép álmot azonban a mérnöki hivatal már csírájában elfojtotta, azzal a dicsőségesnek alig mondható, de észszerű indokolással, hogy a vízvezeték nem szállítaná fel a vizet a hatodik emeletre. Ilyenformán szegényebbek lettünk egy nagyvárosias ábránddal és az új palota két emelettel. A lebontott ház azonban megérdemli, hogy írjunk néhány sort róla. Emberemlékezet óta vendéglő volt benne. Legutóbb a Borbáthtestvérek népszerű „Kéményseprő“-je. Arról volt híres, hogy itt lehetett a legjobb flekként enni. Azelőtt pedig, ámbár a Borbáth bora ellen sem lehetett komoly kifogást emelni, évtizedeken át azt mondták az itt székelő nem is vendéglőről, hanem korcsmáról, hogy széles Erdélyben itt „terem" a legjobb bor. Ki nem tudta volna a városban, hol van a „Szénási"? Mert csak így emlegették a városvégi (mert utána már a külvárosi zónába esett az örökké sáros, szemétlerakodó hely, a Trencsin-tér) korcsmát és sokan még ma is igy emlegetik. Az alacsony, fehérre meszelt szobákban székelt többek között a "Muskátli asztaltársaság", élén az elnökkel, Óváry Elemérrel, akiről nótát is gyártottak és a veterán dísztaggal, Dezséri Gyula bácsival- Dezséri Gyula Budapesten alussza örök álmát és bizonyára a Szénásival álmodik, Óváry Elemér dr. pedig már rég leszokott arról, hogy asztaltársaságok éltető eleme legyen. Pár hónap múlva csak azt fogják mondani a Szénási helyén felépülő házról, hogy a Porujin-palota. Még jó néhány esztendő és a sorra épülő házak glédájából ki sem fog ütközni ez sem. Szénási bácsi nevét pedig senki sem fogja ismerni. Mint ahogy máris nagyon kevesen tartogatjuk az emlékezetünkben...